Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár. 2.5.1 Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen: i. hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok, ii. a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok, iii. az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok iv. a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben szereplő, valamint az, életkorral kapcsolatos adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. . Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása.
Appears in 4 contracts
Samples: Hitelügyi Üzletszabályzat, Üzletszabályzat, Üzletszabályzat
Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár.
2.5.1 26.5.1 Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen:
i. a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben szereplő, valamint az, életkorral kapcsolatos KHR-ben szereplő adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. . Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása.. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás
a) célja: kockázat-elemzés és értékelés
b) érdekében felhasznált adatok köre: a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok, beleértve különösen:
Appears in 3 contracts
Samples: Data Privacy & Security, General Data Protection Notice, Data Privacy & Security
Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár.
2.5.1 26.5.1 Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen:
i. a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben KHR-ben szereplő, valamint az, az életkorral kapcsolatos adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. Az Adatkezelő a meglévő ügyletek alapján épít viselkedési modelleket. A modellek célja az új igénylések kockázatosságának felmérése, hitelcsalások kiszűrése és meglévő ügyletek hátralékossá válásának előrejelzése. Az ilyen adatkezelés célja, hogy az Adatkezelő a hitelkockázat mérsékléséhez fűzött jogos érdekeit érvényesíthesse. A fentiek szerint kezelt adatokat az Adatkezelő a jogviszony megszűnésétől számított nyolc évig kezeli. Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása.. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás
a) célja: kockázat-elemzés és értékelés
b) érdekében felhasznált adatok köre: a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok, beleértve különösen:
i. hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
v. a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a KHR-ben szereplő, valamint az életkorral kapcsolatos adatok
c) eredményeként az Ügyfélre nézve bekövetkező joghatás: szerződés megkötése vagy a hitelkérelem elutasítása
Appears in 2 contracts
Samples: General Data Protection Notice, General Data Protection Notice

a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a KHR-ben szereplő adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez). Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás
a) célja: kockázat-elemzés és értékelés
b) érdekében felhasznált adatok köre: a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok, beleértve különösen:
i. hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
v. a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben KHR-ben szereplő, valamint az, az életkorral kapcsolatos adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és adatok
c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. . Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár eredményeként az Ügyfélre nézvenézve bekövetkező joghatás: a szerződés megkötésének lehetősége megkötése vagy a hitelkérelem elutasítása.
Appears in 2 contracts
Samples: General Data Protection Notice, General Data Protection Notice
Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár.
2.5.1 26.5.1 Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen:
i. a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben KHR-ben szereplő, valamint az, életkorral kapcsolatos adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. . Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása.. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás
a) célja: kockázat-elemzés és értékelés
b) érdekében felhasznált adatok köre: a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok, beleértve különösen:
i. hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
v. a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a KHR-ben szereplő, valamint az életkorral kapcsolatos adatok
c) eredményeként az Ügyfélre nézve bekövetkező joghatás: szerződés megkötése vagy a hitelkérelem elutasítása
Appears in 1 contract
Samples: General Data Protection Notice
Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár.
2.5.1 36.5.1. Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen:
i. a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a Központi Hitelinformációs Rendszerben KHR-ben szereplő, valamint az, az életkorral kapcsolatos adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: A hitelbírálat során az Adatkezelő profilalkotást végez, amely során a rendelkezésére álló adatok felhasználásával megbecsüli az Adósok törlesztési hajlandóságát, illetve ügylet kockázatát a bankcsoportnál fennálló ügyletek tapasztalata alapján épített statisztikai előrejelző, ún. viselkedési modellek segítségével. A modellek deperszonalizált adatbázisokon készülnek. Az Adatkezelő a meglévő ügyletek alapján épít viselkedési modelleket. A modellek célja az új igénylések kockázatosságának felmérése, hitelcsalások kiszűrése és meglévő ügyletek hátralékossá válásának előrejelzése. Az ilyen adatkezelés célja, hogy az Adatkezelő a hitelkockázat mérsékléséhez fűzött jogos érdekeit érvényesíthesse. A fentiek szerint kezelt adatokat az Adatkezelő a jogviszony megszűnésétől számított nyolc évig kezeli. Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása.. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás
a) célja: kockázat-elemzés és értékelés
b) érdekében felhasznált adatok köre: a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok, beleértve különösen:
i. hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
ii. a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
iii. az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
iv. a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
v. a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a KHR-ben szereplő, valamint az életkorral kapcsolatos adatok
c) eredményeként az Ügyfélre nézve bekövetkező joghatás: szerződés megkötése vagy a hitelkérelem elutasítása
Appears in 1 contract
Samples: General Data Protection Notice
Automatizált döntéshozatal, beleértve az e célból végzett profilalkotást is. Az Adatkezelő az Ügyfél személyes adatait az Érintett és az Adatkezelő közötti Szerződés megkötése és teljesítése érdekében olyan automatizált adatkezelés során is kezeli, amelynek eredményeként megszülető döntés az Ügyfélre nézve a szerződés megkötésének lehetőségével vagy a hitelkérelem elutasításával jár.
2.5.1 26.5.1 Az Adatkezelő a fenti automatizált döntéshozatal során az Ügyfélnek a kölcsön szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötéséhez, illetve a szerződés teljesítéséhez szükséges adatait, használja fel, beleértve különösen:
a) hitelképesség bírálata során rögzített adatok, beleértve a kockázatértékeléshez szükséges adatok,
b) a szerződés biztosítékaival kapcsolatos adatok,
c) az ügyfél körülményeiben esetlegesen bekövetkező lényeges kedvezőtlen változás monitorozásához kapcsolódó adatok,
d) a megtakarítási periódusban a teljesítés szerinti első vagy másod osztályú szerződés besorolása
e) a korábban az Adatkezelő által nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos, a KHR-ben szereplő adatok az alábbiak szerint: Az Adatkezelő a hitelbírálat során, az Érintett hitelképességének megállapítása érdekében az I. fejezet 2.1. pontjának a) és c) alpontjaiban meghatározott személyes adatokat számítástechnikai eszközzel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében elemzi, melynek során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését is elvégzi (profilalkotást végez), az alábbiak szerint alkalmazott logika szerint: Az Adatkezelő továbbá tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az automatizált döntéshozatal során megszületett döntés az alábbi következményekkel jár az Ügyfélre nézve: a szerződés megkötésének lehetősége vagy a hitelkérelem elutasítása. Az automatizált döntéshozatal, illetve profilalkotás