Az ajánlat teljessége. I/7.1. A Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az ajánlatot az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban, illetve a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie. I/7.2. A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia I/7.3. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez és a szerződéskötéshez szükséges. I/7.4. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaz, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott, nem pótolható hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. I/7.5. Az ajánlat benyújtásával ajánlattevő teljes egészében és megkötések nélkül elfogadja a jelen Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott összes feltételt az ajánlattételi időszakban esetlegesen kiadott kiegészítéssel, pontosításokkal együtt, függetlenül ajánlattevő saját feltételeitől, amelyektől ezennel eláll.
Appears in 3 contracts
Samples: Keretszerződés, Közbeszerzési Dokumentum, Közbeszerzési Dokumentum
Az ajánlat teljessége. I/7.1. A Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az ajánlatot az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban, illetve a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie.
I/7.2. A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia
I/7.3. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez és a szerződéskötéshez szükséges.
I/7.4. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaz, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott, nem pótolható hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
I/7.5. Az ajánlat benyújtásával ajánlattevő teljes egészében és megkötések nélkül elfogadja a jelen Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott összes feltételt az ajánlattételi időszakban esetlegesen kiadott kiegészítéssel, pontosításokkal együtt, függetlenül ajánlattevő saját feltételeitől, amelyektől ezennel eláll.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum