Az ajánlatok kidolgozásának feltételei. Az ajánlattevőknek az eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészíteniük a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész szerinti nyílt eljárásra vonatkozó előírásaival összhangban. Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ában meghatározottak szerint biztosít. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében meghatározott rendelkezésre tekintettel tájékoztatja ajánlattevőket, hogy abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő újabb hiánypótlást rendel el. Az ajánlattevőnek nyertesként történő kihirdetése esetén nincs lehetősége ajánlata, vagy a jelen információk bármely - akárcsak rész - kérdésének megváltoztatására sem. Az ajánlattevő a felhívásban és az ajánlattételi információkban meghatározottakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően – a Kbt. 56. § (3) bekezdésében meghatározott határidő figyelembevételével – írásban kiegészítő információkért fordulhat az eljáróhoz, aki a kért információt az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadja. A tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevő megkapja. Az írásbeli tájékoztatás oly módon kérhető, hogy a kérdéseknek a fent hivatkozott határidők figyelembevételével meg kell érkezniük ajánlatkérő megbízottjához az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül. Xxxxxxxxxxx a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelemben foglalt kérdéseit a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg, a kiegészítő tájékoztatás rugalmas nyújtása érdekében szíveskedjen szerkeszthető formátumban is feltölteni.
Appears in 1 contract
Samples: Határozat
Az ajánlatok kidolgozásának feltételei. 9.1 Az ajánlattevőknek az eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészíteniük a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész szerinti nyílt eljárásra vonatkozó előírásaival összhangban. .
9.2 Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ában meghatározottak szerint biztosít. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében meghatározott rendelkezésre tekintettel tájékoztatja ajánlattevőket, hogy abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő újabb hiánypótlást nem rendel el. .
9.3 Az ajánlattevőnek nyertesként történő kihirdetése esetén nincs lehetősége ajánlata, vagy a jelen információk bármely - akárcsak rész - kérdésének megváltoztatására sem. .
9.4 Az ajánlattevő a felhívásban és az ajánlattételi információkban meghatározottakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően – a Kbt. 56. § (3) bekezdésében meghatározott határidő figyelembevételével – írásban kiegészítő információkért fordulhat az eljáróhoz, aki a kért információt az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadja. A tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevő megkapja. Az írásbeli tájékoztatás oly módon kérhető, hogy a kérdéseknek a fent hivatkozott határidők figyelembevételével meg kell érkezniük ajánlatkérő megbízottjához az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren email (EKRxxxxxx.xxxx@xxxxx.xxx) keresztülútján. Xxxxxxxxxxx a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelemben foglalt kérdéseit a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg, a kiegészítő tájékoztatás rugalmas nyújtása érdekében szíveskedjen elektronikus úton, szerkeszthető formátumban is feltöltenia xxxxxx.xxxx@xxxxx.xxx e-mail címre eljuttatni.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Az ajánlatok kidolgozásának feltételei. 9.1. Az ajánlattevőknek az eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészíteniük a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész szerinti törvénynek a gyorsított nyílt eljárásra vonatkozó előírásaival összhangban.
9.2. Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ában § szakaszában meghatározottak szerint biztosít. Ajánlatkérő nem él azzal a Kbt. 71. § (6) bekezdésében meghatározott rendelkezésre tekintettel tájékoztatja ajánlattevőketkorlátozással miszerint nem rendel el újabb hiánypótlást, hogy abban az esetben, ha amennyiben a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő újabb hiánypótlást rendel el.
9.3. Az ajánlattevőnek nyertesként történő kihirdetése esetén nincs lehetősége ajánlata, vagy a jelen információk közbeszerzési dokumentum bármely - akárcsak rész - kérdésének megváltoztatására sem.
9.4. Az ajánlattevő a felhívásban és az ajánlattételi információkban a további közbeszerzési dokumentumokban meghatározottakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően – a Kbt. 56. § (3) bekezdésében meghatározott határidő figyelembevételével – írásban kiegészítő információkért fordulhat az eljáróhoz, aki a kért információt az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadja. A tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevő megkapja. Az írásbeli tájékoztatás oly módon kérhető, hogy a kérdéseknek a fent hivatkozott határidők figyelembevételével meg kell érkezniük ajánlatkérő megbízottjához az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren fax (EKR+00 00000000), email (xxxxxxx@xxxx.xx) keresztülvagy kézbesítő útján. Xxxxxxxxxxx a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelemben foglalt kérdéseit a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg, a kiegészítő tájékoztatás rugalmas nyújtása érdekében szíveskedjen szerkeszthető formátumban formában, elektronikus úton a xxxxxxx@xxxx.xx email címre is feltöltenieljuttatni.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Az ajánlatok kidolgozásának feltételei. 9.1 Az ajánlattevőknek az eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészíteniük a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Második Rész szerinti Kbt.-nek az uniós értékhatárt elérő, nyílt eljárásra vonatkozó előírásaival összhangban. .
9.2 Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ában § szakaszában meghatározottak szerint biztosít. Ajánlatkérő Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében meghatározott rendelkezésre tekintettel figyelemmel tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, az ajánlatkérő újabb hiánypótlást nem rendel el. .
9.3 Az ajánlattevőnek nyertesként történő kihirdetése esetén nincs lehetősége ajánlata, vagy a jelen információk bármely - dokumentáció bármely, akárcsak rész - kérdésének megváltoztatására sem. .
9.4 Az ajánlattevő a felhívásban és az ajánlattételi információkban dokumentációban meghatározottakkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően – a Kbt. 56. § (3) bekezdésében meghatározott határidő figyelembevételével – határidőn belül írásban kiegészítő információkért fordulhat az eljáróhozajánlatkérőhöz, aki a kért információt legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal írásban megadja. A tájékoztatás tartalmát valamennyi ajánlattevő gazdasági szereplő megkapja. , amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlattevőnél jelezte.
9.5 Az írásbeli tájékoztatás oly módon kérhető, hogy a kérdéseknek a fent hivatkozott határidők határidő figyelembevételével meg kell érkezniük ajánlatkérő megbízottjához az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren fax (EKR+36 52/529-920), email (xxxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) keresztülvagy kézbesítő útján. Xxxxxxxxxxx Az ajánlattevő a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelemben foglalt kérdéseit a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg, a kiegészítő tájékoztatás rugalmas nyújtása érdekében szíveskedjen elektronikus úton a (xxxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) email címre szerkeszthető formátumban is feltöltenieljuttatni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés