Common use of AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK Clause in Contracts

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 2 contracts

Samples: Mikrovállalkozás, Mikrovállalkozás

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban dokumentumban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon csomagoláson a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xx kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő nem írja elő külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ 73. § (54) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelniszerinti követelményeknek. E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Tisztifőorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0Xxxxxx Xxxxxxx út 2. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xx Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁKe-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Ajánlati Ára (Ft/Db)

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek A nem elektronikusan beadott ajánlat formai követelményei a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmikövetkezők: • Az ajánlat eredeti példányát lapozhatóan össze kell fűzni/kapcsozni, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kelloly módon, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezikajánlatot sérülésmentesen ne lehessen szétbontani. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő Az üres oldalakat, a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást oldalszámozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja• Az ajánlatot egy eredeti papír alapú és egy elektronikus (pl. CD/DVD formátumú), hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen eredetivel mindenben megegyező másolati példányban kell beadni. • Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy más szervezet által készített – rá vonatkozó dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott általolyan személynek, vagy személyeknek aki(k) aláírva kell csatolni az ajánlathozerre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyarA nem elektronikusan benyújtott ajánlatokat 1 eredeti papíralapú és 1 elektronikus példányban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően zárt, sérülésmentes és sérülésmentesen megbonthatatlan csomagolásban közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlati felhívás VI.3.12)/1. Amennyiben pontjában szereplő címre. A kiadott formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepelajánlattevőre, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell akkor a dokumentáció tartalomjegyzékében az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arróloldalszám helyén egyértelműen jelölje meg, hogy az mindenben megfelel adott formanyomtatvány nem vonatkozik rá („Nem vonatkozik ránk”, „Nem releváns”, cella kihúzása, stb.), vagy törölje az eredeti szövegnekadott sort a tartalomjegyzékből. A fordítás tartalmának helyességéért formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az Ajánlattevő összes állítás a felelős. Amennyiben valóságnak megfelel-e. Az ajánlatban a magyar formanyomtatványok és jegyzékek tekintetében a minták az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés vanajánlati felhívásnak, úgy a magyar példány tartalma dokumentációnak és jogszabályoknak megfelelően módosíthatóak, kiegészíthetőek, kizárólag az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik ajánlattevők munkáját segítik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatokajánlattétel során, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáértnem kötelezőek. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó nyilatkozatminták esetleges hiánya nem mentesíti ajánlattevőt az ajánlati felhívásban előírt dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi teljeskörű benyújtásának kötelessége és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Telfelelőssége alól.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: www.police.hu

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmiAz ajánlatot magyar nyelven, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú eredeti papíralapú példányban, továbbá írásban, zártan, valamint 1 db elektronikus másolati példányban (CD-n vagy DVD-n), amely az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, PDF file vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteniváltozatát tartalmazza. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a eredeti papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között másolati példányok közötti eltérés vanesetén az eredeti papír alapú példány tartalma az irányadó. Az ajánlatot zárt, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata soránroncsolás mentes borítékban kell benyújtani. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon borítékon a „KÖZBESZERZÉS: A KSH 1024 Budapest, Xxxxx Xxxxxx 1-3. sz. alatti épület külső homlokzati hőszigetelésének-, és a hozzá tartozó munkálatok elvégzése – 2017. január 25. 10,00 óráig felbontani tilos!” megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Az Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Nyilatkozat Szerződés Biztosítékainak Teljesítésére Vonatkozóan

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Helyettesítő Termék Megajánlása

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban dokumentumban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon csomagoláson a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő nem írja elő külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73. § (4) bekezdése szerinti követelményeknek. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Tisztifőorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁKe-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Helyettesítő Termék Megajánlása Esetén23

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban dokumentumban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Tisztifőorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2e-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Ajánlatkérő nem írja elő külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK73. § (4) bekezdése szerinti követelményeknek.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződéstervezet

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a „A Központi Statisztikai Hivatal kérdőíveinek és mellékleteinek, kiadványainak nyomdai előállítása, expediálási, postai feladásra történő előkészítési munkáinak elvégzése Ajánlattevő által biztosított berendezéseken”.- Ajánlattételi határidő lejáratáig, 2017 július 4. 10.00 óráig felbontani tilos! megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Titoktartási Kötelezvény

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban dokumentumban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon csomagoláson a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Web: xxxxx://xxx.xxx.xxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxx Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁKe-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Helyettesítő Termék Megajánlása

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 3505. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 4909. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 20. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 XxxxxxxxBuxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Mikrovállalkozás

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmiAz ajánlatot magyar nyelven, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú eredeti papíralapú példányban, továbbá írásban, zártan, valamint 1 db elektronikus másolati példányban (CD-n vagy DVD-n), amely az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, PDF file vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteniváltozatát tartalmazza. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a eredeti papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között másolati példányok közötti eltérés vanesetén az eredeti papír alapú példány tartalma az irányadó. Az ajánlatot zárt, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata soránroncsolás mentes borítékban kell benyújtani. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon borítékon a „KÖZBESZERZÉS: A KSH 1024 Budapest, Xxxxx Xxxxxx 1-3. sz. alatti épület külső homlokzati hőszigetelésének-, és a hozzá tartozó munkálatok elvégzése – 2017. január megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: www.ksh.hu

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a „ELEKTRA support szolgáltatások beszerzése 1 éves időtartamra”- Ajánlattételi határidő lejáratáig, 2017. szeptember 7-én 10.00 óráig felbontani tilos! megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatási Szerződés

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek A nem elektronikusan beadott ajánlat formai követelményei a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmikövetkezők: • Az ajánlat eredeti példányát lapozhatóan össze kell fűzni/kapcsozni, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kelloly módon, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezikajánlatot sérülésmentesen ne lehessen szétbontani. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő Az üres oldalakat, a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást oldalszámozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja• Az ajánlatot egy eredeti papír alapú és egy elektronikus (pl. CD/DVD formátumú), hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen eredetivel mindenben megegyező másolati példányban kell beadni. • Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy más szervezet által készített – rá vonatkozó dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott általolyan személynek, vagy személyeknek aki(k) aláírva kell csatolni az ajánlathozerre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyarA nem elektronikusan benyújtott ajánlatokat 1 eredeti papíralapú és 1 elektronikus példányban az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően zárt, sérülésmentes és sérülésmentesen megbonthatatlan csomagolásban közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi felhívás 14.2. Amennyiben pontjában szereplő címre. A kiadott formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepelajánlattevőre, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell akkor a dokumentáció tartalomjegyzékében az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arróloldalszám helyén egyértelműen jelölje meg, hogy az mindenben megfelel adott formanyomtatvány nem vonatkozik rá („Nem vonatkozik ránk”, „Nem releváns”, cella kihúzása, stb.), vagy törölje az eredeti szövegnekadott sort a tartalomjegyzékből. A fordítás tartalmának helyességéért formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az Ajánlattevő összes állítás a felelős. Amennyiben valóságnak megfelel-e. Az ajánlatban a magyar formanyomtatványok és jegyzékek tekintetében a minták az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés vanajánlattételi felhívásnak, úgy a magyar példány tartalma dokumentációnak és jogszabályoknak megfelelően módosíthatóak, kiegészíthetőek, kizárólag az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik ajánlattevők munkáját segítik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatokajánlattétel során, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáértnem kötelezőek. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó nyilatkozatminták esetleges hiánya nem mentesíti ajánlattevőt az ajánlattételi felhívásban előírt dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi teljeskörű benyújtásának kötelessége és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Telfelelőssége alól.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 3505. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx1132 Budapest, Xxxxxxxxx x. Visegrádi u. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 20. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 XxxxxxxxBuxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK,

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatási Szerződés Tervezet

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a „YOUMIG - Improving institutional capacities and fostering cooperation to tackle the impacts of transnational youth migration” projekt Vezető Partnere számára a Duna Program szabályozásának megfelelő, a projekt sikeres és szabályszerű végrehajtáshoz szükséges adminisztratív, pénzügyi, és folyamat menedzsment feladatok ellátása” Ajánlattételi határidő lejáratáig, 2017. március 17. 10,00 óráig felbontani tilos! megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a „2016. évi mikrocenzushoz kapcsolódó, a felvételben történő kijelölést tartalmazó és az összeírásban való részvételre felkérő levél eljuttatása egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatással” - megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § Az ajánlatot magyar nyelven, 1 eredeti példányban papíron kell benyújtani valamint 1 db elektronikus másolati példányban (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmiCD-n vagy DVD-n), formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá amely az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtanitartalmazza. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a eredeti papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között másolati példányok közötti eltérés vanesetén az eredeti papír alapú példány tartalma az irányadó. Az ajánlatot zárt, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata soránroncsolás mentes borítékban/dobozban kell benyújtani. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlatot roncsolásmentes kötésben kell benyújtani, ennek javasolt módja a következő: az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Az Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Titoktartási Kötelezvény

AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS FORMAI KÖVETELMÉNYEK. Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján jelen dokumentumokban meghatározott tartalmi, formai követelmények szerint, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell ajánlatát elkészítenie és 1 papír alapú példányban, továbbá az aláírt ajánlat szkennelt változatát utólag nem módosítható tartalmú elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Az ajánlatok elektronikus adathordozón benyújtott példánya tekintetében Ajánlatkérő előírja, hogy azt jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható file-ben (pl. pdf, vagy azzal egyenértékű formátumban) kell elkészíteni. Az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya a papír alapú példánnyal megegyezik. Amennyiben a papíralapú, illetve az elektronikus formában benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy a papíralapú ajánlat tartalmát tekinti irányadónak Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése és bírálata során. Az ajánlatot tartalmazó borítékon/dobozon a „YOUMIG - Improving institutional capacities and fostering cooperation to tackle the impacts of transnational youth migration” projekt Vezető Partnere számára a Duna Program szabályozásának megfelelő, a projekt sikeres és szabályszerű végrehajtáshoz szükséges adminisztratív, pénzügyi, és folyamat menedzsment feladatok ellátása - Ajánlattételi határidő lejáratáig, 2017. április 26. 11.00 óráig felbontani tilos! megjelöléseket kell feltüntetni. Amennyiben az ajánlatok csomagolása nem az előírtaknak megfelelően történik, vagy a felirat nem megfelelő, ez nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az Ajánlattevő kockázata, amennyiben az ajánlata nem kerül felbontásra, vagy azt máshová irányítják. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlat részét képező nyilatkozatokat cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva kell csatolni az ajánlathoz. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum szerepel, annak azzal tartalmában megegyező magyar nyelvű fordítását is csatolni kell az ajánlathoz. Ajánlatkérő elfogadja a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását, amelyen Xxxxxxxxxxx képviseletére jogosult személy nyilatkozik arról, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az Ajánlattevő a felelős. Amennyiben a magyar és az idegen nyelvű dokumentumok között eltérés van, úgy a magyar példány tartalma az irányadó. Ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatában közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért. A közbeszerzési eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlatkérő azonban előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (Kbt. 47. § (2) bekezdés). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint írásban benyújtott egy példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdése szerint az alábbiakban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx 18 Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Xxxxxxxx u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000 Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Egészségvédelem: Országos Tiszti főorvosi Hivatal Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx XI/2. AZ AJÁNLATTAL KAPCSOLATOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, IRATMINTÁK

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés