Common use of AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA Clause in Contracts

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében.

Appears in 5 contracts

Samples: Alkuszi Megbízási Szerződés, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon az Alkuszon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (kiterjed az előzmény-biztosítások) biztosítások és az Alkusz közreműködésével kötött szerződések felmondására is, amennyiben az Ügyfél az új szerződés megkötését az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal megrendeli vagy a korábban megkötött szerződés megszüntetéséről az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal korábban írásban vagy faxon (ide értve a személyes menü Online fax funkcióját is) nyilatkozik, és azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (35) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. Amennyiben az Alkusz közvetítésével megkötni kívánt biztosítási szerződést bármely jogszabályon alapuló okból (pl. a szerződés megfelelő határidőben történő felmondásának késedelme miatt) nem lehet megkötni, és így a korábban kötött biztosítási szerződés (Előzmény-szerződés) hatályban marad, úgy a megbízás alapján az Alkusz jogosult az Előzmény-szerződés kezelésére, valamennyi adatának megismerésére. A megbízás kiterjed az Előzmény-szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére is. Ha az Ügyfél az Alkusz közreműködésével létrejött biztosítási szerződése kapcsán a Biztosítónál közvetlenül további biztosítási szerződést köt, az Ügyfélnek az újonnan megkötött biztosítási szerződései kezelésére irányuló szóbeli megbízását abban az esetben is elfogadja, ha annak ténye hangfelvétellel rögzített és erről a Biztosító az Alkuszt értesíti. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján az igénybe vett értékesítési csatornán keresztül (Portál, Call Center, Biztosításközvetítő) biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a PortálonPortálon vagy ismerteti a Call Centeren és a Biztosításközvetítőn keresztül, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart, vagy a szerződés megkötésére online módon is lehetőség van. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (76) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) továbbá az Ügyfél képviseletében eljárva finanszírozási szerződéshez kapcsolódó biztosítás esetén szükség szerint a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló finanszírozó zálogjogának a biztosítási szerződésének szerződésbe történő bejegyeztetésére vagy a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;biztosítotti és társbiztosítotti jogviszonyok bejegyeztetésére. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása 7) A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében. (8) A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz ellátja az Ügyfél által nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek) kezelését és a kapcsolódó biztosítási ügyek teljes körű intézését is. Ha nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződését az Ügyfél más alkusz, többes ügynök, vagy a Biztosító üzletkötője közreműködésével kötötte, az Alkusz az Ügyféllel kötött Megbízási Szerződése alapján jogosult a közvetítőváltás tényének a Biztosító nyilvántartásaiban való átvezetése érdekében az érintett Biztosítónál eljárni. (9) Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése esetén az Ügyfél határozottan kijelenti és hozzájárul ahhoz, hogy az Alkusz az Ügyfél nevében írásbeli elfogadó nyilatkozatot kérhessen a Biztosítótól annak érdekében, hogy a szerződés kockázatviselése a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjön, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési kezdete korábbi az ajánlat biztosító részére történő átadása napjánál, de nincs korábban a szerződés megrendelése (ajánlattétel) napjánál. A Felek határozottan kijelentik, hogy ilyen írásbeli elfogadó nyilatkozatnak tekintik az Alkusz és a Biztosító közötti együttműködési megállapodást, ha abban a Biztosító és az Alkusz az ajánlat azonnali továbbításától eltérő határidőben állapodtak meg.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével alapján az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon az Alkuszon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződésének a megkötésével és kezelésével, mely a biztosítási Biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ÁSZF- ben meghatározott esetekben és módon - a Biztosító ezirányú hozzájárulása esetén - az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. lásd ÁSZF 6. fejezet). A . (2) Az alkuszi megbízás kiterjedhet egyes kiterjed (i) az Előzménybiztosítások, (ii) az Alkusz közreműködésével kötött szerződések és (előzmény-biztosításokiii) a lenti (9) bekezdés szerinti, nem az Alkusz közreműködésével kötött, de az Alkusz által kezelt szerződések felmondására is, amennyiben az Ügyfél az új szerződés megkötését az évfordulót megelőzően legalább 33 nappal korábban megrendeli vagy a korábban megkötött szerződés megszüntetéséről az évfordulót megelőzően legalább 33 nappal korábban írásban, a Személyes Menü üzenetküldő felületén vagy faxon (ide értve a Személyes Menü Online fax funkcióját is) nyilatkozik, és azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (35) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. Amennyiben a biztosítási szerződést felmondani – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, illetve Biztosító elvárása alapján – kizárólag írásban lehet, úgy a Megbízási Szerződést is írásban szükséges megkötni. Amennyiben az Alkusz közvetítésével megkötni kívánt Biztosítási szerződést bármely jogszabályon alapuló okból (pl. a szerződés megfelelő határidőben történő felmondásának késedelme miatt) nem lehet megkötni, és így a korábban kötött Biztosítási szerződés (Előzményszerződés) hatályban marad, úgy a megbízás alapján az Alkusz jogosult az Előzményszerződés kezelésére, valamennyi adatának megismerésére. A megbízás az Előzményszerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére az Ügyfél erre irányuló kifejezett nyilatkozata alapján terjed ki. (23) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (34) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött az Alkusz közreműködésével kötött, illetve általa kezelt Biztosítási Szerződés(ek)hez szerződés(ek)hez kapcsolódik. (45) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján az igénybe vett értékesítési csatornán keresztül (Portál, Call Center, Biztosításközvetítő) biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek Az Alkusz ennek során kielégítő mennyiségűa Biztosítási szerződés megkötésének előkészítése során elegendő számú, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést biztosítást tárgyszerűen elemez, összehasonlítja a Biztosítók biztosítók termékeit, és részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, ezen elemzését (igényfelmérést) az Ügyfél pedig elfogadjarészére a Porálon és a visszaigazoló levélben, hogy továbbá a Személyes Menüben az Ügyfélnek igazolható módon átadja. Az Alkusz egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméketvalamennyi terméket közvetíti, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat de erre minden ilyen esetben felhívja az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinekfigyelmét. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz a Portálon ad tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelőenazon biztosítókról, amelyek termékeit közvetíti. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötéséremegkötésére is. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli tesz ajánlatot tesz a Biztosító felé. A biztosítási ajánlat a Személyes Menüből érhető el, miután azt az Alkusz a Biztosítónak átadta. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) továbbá az Ügyfél képviseletében eljárva finanszírozási szerződéshez kapcsolódó biztosítás esetén szükség szerint a finanszírozó zálogjogának a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének szerződésbe történő bejegyeztetésére vagy a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;biztosítotti és társbiztosítotti jogviszonyok bejegyeztetésére. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy jogosult az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló Biztosítási szerződését érintő kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljöneljárás megismerésére. Az Alkusz e kötelezettsége körében a kárrendezési eljárásban nem vesz részt, ezzel kapcsolatban nem jogosult, és nem köteles sem peren kívüli, sem peres, sem pedig egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében. (9) A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz ellátja az Ügyfél által nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződés(ek) kezelését és a kapcsolódó biztosítási ügyek teljes körű intézését is. Ha nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződését az Ügyfél más alkusz, többes ügynök, vagy a Biztosító üzletkötője közreműködésével kötötte, az Alkusz az Ügyféllel kötött Megbízási Szerződése alapján jogosult az előzményi alkuszi megbízás Ügyfél nevében való felmondására és a közvetítőváltás tényének a Biztosító nyilvántartásaiban való átvezetése érdekében az érintett Biztosítónál eljárni. A Biztosítók erre irányuló szabályai eltérhetnek, és további dokumentum igényt támaszthatnak az Alkusz és/vagy az Ügyfél felé, ilyen esetben az Alkusz és az Ügyfél együttműködnek e dokumentumok beszerzése, nyilatkozatok megtétele, stb. kapcsán. Ha az Ügyfél a nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződés(eke)t kezelő alkusznak adott előzményi megbízását nem bocsátja az Alkusz rendelkezésére, az előzményi megbízás Ügyfél nevében való felmondását az Alkusz nem garantálja. Ha az előzményi megbízást az Alkusz nem tudja felmondani, erről az Alkusz haladéktalanul és írásban köteles az Ügyfelet értesíteni. A felmondás megtörténtéről az Alkusz jogosult az érintett biztosító(ka)t értesíteni. (10) Az Alkusz a Megbízási Szerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatban hozzá beérkező szóbeli vagy írásbeli megkeresések, bejelentések feldolgozását és teljesítését munkaidőben, a beérkezések időrendi sorrendjében, és legfeljebb 30 napon belül elvégzi. A bejelentés feldolgozásának időbeli elhúzódásából adódó hátrányokért és károkért az Alkusz felelősséget nem vállal.

Appears in 2 contracts

Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld5.1. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél Megbízó által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél a Megbízó számára. Ennek során kielégítő mennyiségűA biztosítási szerződés megkötésének előkészítésekor elegendő számú (3 db), a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést biztosítást tárgyszerűen elemez, összehasonlítja és ezt az elemzést a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, Megbízó részére igazolható módon átadja. A biztosítótársaságok versenyeztetését és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezia termékek összehasonlítását követően a Megbízó választja ki a számára legmegfelelőbb biztosítási módozatot. A biztosításban a szerződő fél a Megbízó lesz. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfeleta Megbízót, az Ügyfél a Megbízó pedig a Megbízási szerződés aláírásával kifejezetten elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz nem a piacon elérhető valamennyi terméket teszi elérhetővé, minden esetben az Alkusz képviseletében eljáró személy felhívja a Megbízó figyelmét erre a tényre. 5.2. Az Alkusz tájékoztatja a Megbízót, hogy biztosítási alapú befektetési termékek köréből csak azt [ld.: I. f) pont] esetében a terméketbiztosítási értékesítést tanácsadással, vagy azokat más biztosítási termékek esetében tanácsadás nélkül végzi. Tanácsadással történő értékesítés esetén – az értékesítésre egyébként is fennálló kötelezettségek mellett – az Alkusz köteles alapos és személyre szabott elemzés alapján tanácsot adni a termékeket helyezi el Megbízónak, ennek érdekében a Portálonbiztosítási szerződés megkötésének előkészítése során köteles elegendő számú, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tartpiacon hozzáférhető biztosítást tárgyszerűen elemezni, és a Megbízó tájékoztatása alapján megállapítható igényeihez és szükségleteihez igazodó elemzési szempontok alapján és azoktól függően a Megbízó részére személyre szabott ajánlást adni, ismertetve, hogy az adott termék miért felel meg leginkább a Megbízó igényeinek és szükségleteinek. A Az Alkusz köteles a fentiek szerinti elemzést az ügyfél részére átadni. 5.3. Az egyes biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket – ezen belül a Portál tartalmazzabiztosítási szerződés alapján fennálló ( különösen a biztosítási díj összegére, azokat az Ügyfél megfizetésének módjára, ütemezésére vonatkozó ) kötelezettségeket, valamint terméktájékoztatókat és egységesített biztosítási termékismertetőket a Megbízó a biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó megrendelés előtt megfelelő időben jogosult, és köteles megismerni, s és ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinekigényeinek és szerződési érdekeinek. 5.4. A felek külön erre irányuló, kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz átveszi azon biztosítási szerződések kezelését, melyeket a Megbízó nem az Alkusz közreműködésével kötött. Jelen pont szerinti megállapodás alapján az Alkusz jogosult a közvetítőváltás tényének az érintett biztosító nyilvántartásában való átvezetése érdekében eljárni. 5.5. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett közvetített biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz és annak teljesítésére csak a Megbízó jogosult, így a Megbízó fogadja el és írja alá a biztosítási ajánlatot, fizeti meg a biztosítási díjakat és felel a biztosítási szerződésben előírt közlési- és változás bejelentési kötelezettség teljesítéséért. 5.6. Az Alkusz a Biztosító feléés az ügyfél között a biztosítási díj, illetve díjelőleg megfizetésének pénzügyi lebonyolításában a Biztosító hozzájárulásán alapuló külön megállapodás esetén jogosult részt venni, és ennek megfelelően az Alkusz ilyen esetben jogosult biztosítási díj, illetve díjelőleg Megbízótól történő beszedésére. Az Alkusz külön megállapodás hiányában – az utazási biztosítási szerződés egyszeri díjának, egyes segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés, továbbá vadkár,-szélvédőkár biztosítási szerződések díjának, illetve egyes nyugdíj biztosítások, szállítmányozási biztosítások kivételével – nem jogosult a biztosítási díj átvételére. A biztosítás megrendelésével a Megbízó elismeri, hogy a biztosítási szerződés alapján fennálló ( így különösen a biztosítási díj összegére, megfizetésének módjára, ütemezésére vonatkozó ) kötelezettségei megismerte. 5.6.1. Az utazási biztosítási szerződések, egyes segítségnyújtási (7assistance) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján biztosítási szerződések, továbbá vadkár,-szélvédőkár biztosítási szerződések, egyes nyugdíj biztosítások, illetve szállítmányozási biztosítások esetében az ügyfél a biztosítás díját az alábbi módokon fizetheti meg: − személyesen az Alkusz székhelyén; − banki átutalással (kivéve azon utazási biztosítási szerződések esetében, amikor a biztosítási díj ezen a módon már nem tud beérkezni az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá:utazás előtt; − internetes (bankkártyás) fizetéssel. a) 5.7. Az ügyfél biztosítási kötvényét a kockázatot elvállaló biztosító állítja ki, írja alá és küldi meg közvetlenül az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való ügyfél részére, kivéve utazási,- segítségnyújtási (biztosítéki célú) engedményezésére;assistance),-vadkár,-szélvédőkár biztosítási szerződések esetén, ahol az Alkusz kézbesíti az ügyfélnek. b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása 5.8. A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél a Megbízó kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél a Megbízó képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést jogszabályi kereteken belül mindent megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél a Megbízó által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben biztosítási szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél a Megbízó képviseletében. 5.9. A Megbízó vállalja és egyben írásban nyilatkozik arról, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely az Alkusz közreműködésével kötött biztosítási szerződés(ek)hez kapcsolódik. 5.10. Amennyiben a Megbízó a jognyilatkozatában valótlant állított, az abból adódó esetlegesen felmerülő károkat a Megbízó köteles megtéríteni. 5.11. A Megbízási szerződés határozatlan időre jön létre. 5.12. A határozott idejű megbízási szerződés határozatlan idejűvé válik akkor, ha a megbízási szerződés lejárati idejét megelőző 30 napig egyik fél sem jelzi írásban felmondási szándékát, vagy a szerződés meghosszabbítását kéri.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon az Alkuszon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. lásd ÁSZF 6. fejezet). . (2) A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (kiterjed az előzmény-biztosítások) biztosítások és az Alkusz közreműködésével kötött szerződések felmondására is, amennyiben az Ügyfél az új szerződés megkötését az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal megrendeli vagy a korábban megkötött szerződés megszüntetéséről az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal korábban írásban vagy faxon (ide értve a személyes menü Online fax funkcióját is) nyilatkozik, és azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (35) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. Amennyiben az Alkusz közvetítésével megkötni kívánt biztosítási szerződést bármely jogszabályon alapuló okból (pl. a szerződés megfelelő határidőben történő felmondásának késedelme miatt) nem lehet megkötni, és így a korábban kötött biztosítási szerződés (Előzmény-szerződés) hatályban marad, úgy a megbízás alapján az Alkusz jogosult az Előzmény-szerződés kezelésére, valamennyi adatának megismerésére. A megbízás kiterjed az Előzmény-szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére is az Ügyfél erre irányuló kifejezett nyilatkozata alapján. (23) Ha az Ügyfél az Alkusz közreműködésével létrejött biztosítási szerződése kapcsán a Biztosítónál közvetlenül további biztosítási szerződést köt, az Ügyfélnek az újonnan megkötött biztosítási szerződései kezelésére irányuló szóbeli megbízását abban az esetben is elfogadja, ha annak ténye hangfelvétellel rögzített és erről a Biztosító az Alkuszt értesíti. (4) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (35) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (46) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján az igénybe vett értékesítési csatornán keresztül (Portál, Call Center, Biztosításközvetítő) biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a PortálonPortálon vagy ismerteti a Call Centeren és a Biztosításközvetítőn keresztül, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. , vagy a szerződés megkötésére online módon is lehetőség van. (7) A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, jogosult és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) 8) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (79) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) továbbá az Ügyfél képviseletében eljárva finanszírozási szerződéshez kapcsolódó biztosítás esetén szükség szerint a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló finanszírozó zálogjogának a biztosítási szerződésének szerződésbe történő bejegyeztetésére vagy a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;biztosítotti és társbiztosítotti jogviszonyok bejegyeztetésére. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása 10) A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében. (11) A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz ellátja az Ügyfél által nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek) kezelését és a kapcsolódó biztosítási ügyek teljes körű intézését is. Ha nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződését az Ügyfél más alkusz, többes ügynök, vagy a Biztosító üzletkötője közreműködésével kötötte, az Alkusz az Ügyféllel kötött Megbízási Szerződése alapján jogosult a közvetítőváltás tényének a Biztosító nyilvántartásaiban való átvezetése érdekében az érintett Biztosítónál eljárni. (12) Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése esetén az Ügyfél határozottan kijelenti és hozzájárul ahhoz, hogy az Alkusz az Ügyfél nevében írásbeli elfogadó nyilatkozatot kérhessen a Biztosítótól annak érdekében, hogy a szerződés kockázatviselése a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjön, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési kezdete korábbi az ajánlat biztosító részére történő átadása napjánál, de nincs korábban a szerződés megrendelése (ajánlattétel) napjánál. A Felek határozottan kijelentik, hogy ilyen írásbeli elfogadó nyilatkozatnak tekintik az Alkusz és a Biztosító közötti együttműködési megállapodást, ha abban a Biztosító és az Alkusz az ajánlat azonnali továbbításától eltérő határidőben állapodtak meg. (13) Az Alkusz a hozzá a megbízási szerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatban beérkező szóbeli vagy írásbeli megkeresések, bejelentések feldolgozását és teljesítését üzemszerűen, a beérkezések időrendi sorrendjében végzi, azokra teljesítési határidőt nem vállal. Valamely Ügyfél bejelentés feldolgozásának időbeli elhúzódásából adódó hátrányokért az Alkusz felelősséget nem vállal.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével alapján az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon az Alkuszon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződésének a megkötésével és kezelésével, mely a biztosítási Biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben ÁSZFben meghatározott esetekben és módon - a Biztosító ezirányú hozzájárulása esetén - az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. lásd ÁSZF 6. fejezet). A . (2) Az alkuszi megbízás kiterjedhet egyes kiterjed (i) az Előzménybiztosítások, (ii) az Alkusz közreműködésével kötött szerződések és (előzmény-biztosításokiii) a lenti (9) bekezdés szerinti, nem az Alkusz közreműködésével kötött, de az Alkusz által kezelt szerződések felmondására is, amennyiben az Ügyfél az új szerződés megkötését az évfordulót megelőzően legalább 33 nappal korábban megrendeli vagy a korábban megkötött szerződés megszüntetéséről az évfordulót megelőzően legalább 33 nappal korábban írásban, a Személyes Menü üzenetküldő felületén nyilatkozik, és azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (35) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. Amennyiben a biztosítási szerződést felmondani – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, illetve Biztosító elvárása alapján – kizárólag írásban lehet, úgy a Megbízási Szerződést is írásban szükséges megkötni. Amennyiben az Alkusz közvetítésével megkötni kívánt Biztosítási szerződést bármely jogszabályon alapuló okból (pl. a szerződés megfelelő határidőben történő felmondásának késedelme miatt) nem lehet megkötni, és így a korábban kötött Biztosítási szerződés (Előzményszerződés) hatályban marad, úgy a megbízás alapján az Alkusz jogosult az Előzményszerződés kezelésére, valamennyi adatának megismerésére. A megbízás az Előzményszerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére az Ügyfél erre irányuló kifejezett nyilatkozata alapján terjed ki. (23) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (34) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött az Alkusz közreműködésével kötött, illetve általa kezelt Biztosítási Szerződés(ek)hez szerződés(ek)hez kapcsolódik. (45) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján az igénybe vett értékesítési csatornán keresztül (Portál, Call Center, Biztosításközvetítő) biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek Az Alkusz ennek során kielégítő mennyiségűa Biztosítási szerződés megkötésének előkészítése során elegendő számú, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést biztosítást tárgyszerűen elemez, összehasonlítja a Biztosítók biztosítók termékeit, és részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, ezen elemzését (igényfelmérést) az Ügyfél pedig elfogadjarészére a Porálon és a visszaigazoló levélben, hogy továbbá a Személyes Menüben az Ügyfélnek igazolható módon átadja. Az Alkusz egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméketvalamennyi terméket közvetíti, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat de erre minden ilyen esetben felhívja az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinekfigyelmét. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz a Portálon ad tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelőenazon biztosítókról, amelyek termékeit közvetíti. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötéséremegkötésére is. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli tesz ajánlatot tesz a Biztosító felé. A biztosítási ajánlat a Személyes Menüből érhető el, miután azt az Alkusz a Biztosítónak átadta. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) továbbá az Ügyfél képviseletében eljárva finanszírozási szerződéshez kapcsolódó biztosítás esetén szükség szerint a finanszírozó zálogjogának a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének szerződésbe történő bejegyeztetésére vagy a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;biztosítotti és társbiztosítotti jogviszonyok bejegyeztetésére. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy jogosult az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló Biztosítási szerződését érintő kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljöneljárás megismerésére. Az Alkusz e kötelezettsége körében a kárrendezési eljárásban nem vesz részt, ezzel kapcsolatban nem jogosult, és nem köteles sem peren kívüli, sem peres, sem pedig egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében. (9) A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz ellátja az Ügyfél által nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződés(ek) kezelését és a kapcsolódó biztosítási ügyek teljes körű intézését is. Ha nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződését az Ügyfél más alkusz, többes ügynök, vagy a Biztosító üzletkötője közreműködésével kötötte, az Alkusz az Ügyféllel kötött Megbízási Szerződése alapján jogosult az előzményi alkuszi megbízás Ügyfél nevében való felmondására és a közvetítőváltás tényének a Biztosító nyilvántartásaiban való átvezetése érdekében az érintett Biztosítónál eljárni. A Biztosítók erre irányuló szabályai eltérhetnek, és további dokumentum igényt támaszthatnak az Alkusz és/vagy az Ügyfél felé, ilyen esetben az Alkusz és az Ügyfél együttműködnek e dokumentumok beszerzése, nyilatkozatok megtétele, stb. kapcsán. Ha az Ügyfél a nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási szerződés(eke)t kezelő alkusznak adott előzményi megbízását nem bocsátja az Alkusz rendelkezésére, az előzményi megbízás Ügyfél nevében való felmondását az Alkusz nem garantálja. Ha az előzményi megbízást az Alkusz nem tudja felmondani, erről az Alkusz haladéktalanul és írásban köteles az Ügyfelet értesíteni. A felmondás megtörténtéről az Alkusz jogosult az érintett biztosító(ka)t értesíteni. (10) Az Alkusz a Megbízási Szerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatban hozzá beérkező szóbeli vagy írásbeli megkeresések, bejelentések feldolgozását és teljesítését munkaidőben, a beérkezések időrendi sorrendjében, és legfeljebb 30 napon belül elvégzi. A bejelentés feldolgozásának időbeli elhúzódásából adódó hátrányokért és károkért az Alkusz felelősséget nem vállal.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, megkötésében és a jelen ÁSZF-ben Üzletszabályzatban meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazoljaki. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, lebonyolódásának létszakában ill. a tőle elvárható módon Megbízási Szerződés érvénytartama alatt képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja a Megbízási Szerződés kiterjed: ▪ az Alkuszon keresztül megkötött biztosítási szerződésekkel kapcsolatos biztosítási szaktanácsadásra, ▪ az Ügyfél nyilatkozatait jognyilatkozatainak, változás-bejelentéseinek a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot adBiztosítóhoz való továbbítására. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki ki a) a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (közreműködésre*; b) a folytatólagos biztosítási szaktanácsadás kivételével),díjak beszedésére *: biztosítási szakmai tanácsadás ereéig igen, de az Ügyfél képviseletében való eljárásra, műszaki-, jogi-szakértői tanácsadásra csak külön megállapodás esetén terjed ki a Megbízási Szerződés. (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott külön írásbeli meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére;, b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;, c) az Ügyfél személyes adatainak a kezeléséhez és harmadik személy részére való továbbításához hozzájárulást adni. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat És Általános Megbízási Feltételek

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével),. (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; c) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének közös megegyezéssel történő megszüntetésére olyan biztosítónál, amelynek tevékenységi engedélye az illetékes felügyeleti hatóság által visszavonásra került. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon az Alkuszon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet)ki. A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (kiterjed az előzmény-biztosítások) biztosítások és az Alkusz közreműködésével kötött szerződések felmondására is, amennyiben az Ügyfél az új szerződés megkötését az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal megrendeli vagy a korábban megkötött szerződés megszüntetéséről az évfordulót megelőzően legalább 40 nappal korábban írásban vagy faxon, online nyilatkozik, és azt az Alkusz visszaigazolja. Amennyiben az ÁSZF 2Alkusz közvetítésével megkötni kívánt biztosítási szerződést bármely jogszabályon alapuló okból nem lehet megkötni, és így a korábban kötött biztosítási szerződés hatályban marad, úgy a megbízás alapján az Alkusz jogosult az Előzmény-szerződés kezelésére, valamennyi adatának megismerésére. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazoljaA megbízás kiterjed az Előzmény-szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére is. Amennyiben az Ügyfél az Alkusz közreműködésével létrejött biztosítási szerződése kapcsán a Biztosítónál közvetlenül további biztosítási szerződést köt, az Ügyfélnek az újonnan megkötött biztosítási szerződései kezelésére irányuló szóbeli megbízását abban az esetben is elfogadja, ha annak ténye hangfelvétellel rögzített és erről a Biztosító az Alkuszt értesíti. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez Szerződéshez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján az igénybe vett értékesítési csatornán keresztül biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyetkínálja amelyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart, vagy a szerződés megkötésére online módon is lehetőség van. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (76) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) továbbá az Ügyfél képviseletében eljárva finanszírozási szerződéshez kapcsolódó biztosítás esetén szükség szerint a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célúfinanszírozó zálogjogának a biztosítási szerződésbe történő bejegyeztetésére vagy a biztosítotti és társbiztosítotti jogviszonyok bejegyeztetésére. 7) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása A Megbízási Szerződés alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön-megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében. 8) A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása esetén az Alkusz ellátja az Ügyfél által nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződés(ek) kezelését és a kapcsolódó biztosítási ügyek teljes körű intézését is. Ha nem az Alkusz közreműködésével kötött Biztosítási Szerződését az Ügyfél más alkusz, többes ügynök, vagy a Biztosító üzletkötője közreműködésével kötötte, az Alkusz az Ügyféllel kötött Megbízási Szerződése alapján jogosult a közvetítőváltás tényének a Biztosító nyilvántartásaiban való átvezetése érdekében az érintett Biztosítónál eljárni. 9) Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése esetén az Ügyfél határozottan kijelenti és hozzájárul ahhoz, hogy az Alkusz az Ügyfél nevében írásbeli elfogadó nyilatkozatot kérhessen a Biztosítótól annak érdekében, hogy a szerződés kockázatviselése a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjön, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési kezdete korábbi az ajánlat biztosító részére történő átadása napjánál, de nincs korábban a szerződés megrendelése (ajánlattétel) napjánál. A Felek határozottan kijelentik, hogy ilyen írásbeli elfogadó nyilatkozatnak tekintik az Alkusz és a Biztosító közötti együttműködési megállapodást, ha abban a Biztosító és az Alkusz az ajánlat azonnali továbbításától eltérő határidőben állapodtak meg.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, biztosítótársaságok versenyeztetését és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél termékek összehasonlítását követően a Megbízó választja ki a számára legmegfelelőbb biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet)módozatot. A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazoljabiztosításban a szerződő fél a Megbízó lesz. (2) Az Alkusz vállaljaáltal közvetített biztosítási szerződés megkötésére és annak teljesítésére a Megbízó jogosult, hogy így a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alattMegbízó fogadja el a biztosítási ajánlatot, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli ugyanakkor az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, ajánlat aláírására az Alkusz közvetítésével megkötött is jogosult az ügyfél képviseletében. Minden esetben a Megbízó fizeti meg az esetleges biztosítási szerződésekre vonatkozóan díjakat és felel a biztosítási szaktanácsot adszerződésben előírt közlési- és változás bejelentési kötelezettség teljesítéséért. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a A Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél a Megbízó kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél a Megbízó képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést jogszabályi kereteken belül mindent megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél a Megbízó által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben biztosítási szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél a Megbízó képviseletében. (4) A Megbízó vállalja és egyben írásban nyilatkozik arról, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely az Alkusz közreműködésével kötött biztosítási szerződés(ek)hez kapcsolódik. Amennyiben a Megbízó a jognyilatkozatában valótlant állított, az abból adódó esetlegesen felmerülő károkat a Megbízó köteles megtéríteni. (5) Kifejezetten e tevékenység vonatkozásában megkötött egyedi megbízási szerződés alapján az Alkusz a Megbízó (a biztosítási szerződés szerződője) megbízása alapján a biztosítási szerződés gondozása körében elősegíti csoportos biztosítási szerződések vonatkozásában a biztosítottak csatlakoztatását. E tevékenysége keretében az Alkusz különösen de nem kizárólagosan az alábbi tevékenységeket végezheti: - a szerződéshez csatlakozni kívánó személyek vonatkozásában a csatlakozási jogosultságot ellenőrzi; - a szerződéshez csatlakozni kívánó, arra jogosult személyek csatlakozási és adatkezelési nyilatkozatait előállítja és összegyűjti, - a szerződés vonatkozásában a Megbízó által a biztosítottak kapcsán esetlegesen továbbhárított biztosítási díjat a biztosítottak tekintetében egy elkülönített letéti számlára beszedi; - az előzőek szerint beszedett nyilatkozatokat és biztosítási díjat a Biztosító részére megfelelő időben továbbítja; - a Megbízó képviseletében eljárva a szerződéshez sikeresen csatlakoztatott biztosítottak részére a szükséges kapcsolódó nyilatkozatokat, dokumentációt és tájékoztatásokat megküldi; - a Megbízó által a Biztosító részére küldendő adatszolgáltatásokat előállítja és eljuttatja. Amennyiben az Alkusz a Megbízóval kötött megállapodás alapján a továbbhárított biztosítási díjak beszedésében részt vesz, úgy a fizetés kizárólag kártyás díjfizetéssel a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon keresztül lehetséges. Az így teljesített díjfizetések a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló Barion Payment Zrt. (székhely: 1117 Budapest Infopark sétány 1.; Cg. 00-00-000000, xxx.xxxxxx.xx; MNB engedély száma: H-EN-III-288/2016.) internetes kártyaelfogadó rendszerén keresztül történnek. Az Alkusz kijelenti, hogy a bankkártyával történő fizetés esetén semmilyen, a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatot nem kezel, gyűjt, tárol, ezen adatokhoz semmilyen módon nem fér hozzá. A bankkártyás fizetéssel összefüggő adatkezeléssel kapcsolatban tájékoztatást a Barion Payment Zrt. elérhetőségein lehet kapni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) 4.1. A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül általa kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási Biztosítási szerződések megkötésének előkészítéséremegkötésére, az ezzel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre létrejött Biztosítási szerződésekkel kapcsolatos adatkezelésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazoljaki. (2) 4.2. Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, ill. a tőle elvárható módon Megbízási Szerződés időtartama alatt képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja és ennek megfelelően a Megbízási Szerződés kiterjed: az Alkuszon keresztül megkötött Biztosítási szerződésekkel kapcsolatos, megvalósuló biztosítási szaktanácsadásra, az Ügyfél nyilatkozatait jognyilatkozatainak, változás-bejelentéseinek a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot adBiztosítóhoz való továbbítására is. (3) 4.3. Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött megkötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) 4.4. Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) 4.5. A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével),díjak beszedésére ▪ kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés kivételével előzmény biztosítási szerződés felmondására. (6) 4.6. A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az abban foglalt, Ügyfél által adott írásbeli meghatalmazás - alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötéséremegkötésére is. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) 4.7. A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) továbbá ▪ az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállaljaazt meg vagy sem, hogy ▪ kártörténeti és egyéb biztosítással kapcsolatos igazolások beszerzésére, ▪ az Ügyfél kárának azon személyes adatainak a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban kezeléséhez és harmadik személy részére való továbbításához hozzájárulást adni, feltéve, ha az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy a jelen Üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően megtette az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletébenadatkezeléssel kapcsolatos nyilatkozatot.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot ad. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; c) az Ügyfél személyes adatainak a kezeléséhez és harmadik személy részére való továbbításához hozzájárulást adni. (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletében.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésére, a biztosítási szerződés megkötésére, biztosítótársaságok versenyeztetését és a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Ügyfél termékek összehasonlítását követően a Megbízó választja ki a számára legmegfelelőbb biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet)módozatot. A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazoljabiztosításban a szerződő fél a Megbízó lesz. (2) Az Alkusz vállaljaáltal közvetített biztosítási szerződés megkötésére és annak teljesítésére a Megbízó jogosult, hogy így a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alattMegbízó fogadja el a biztosítási ajánlatot, megbízásának keretei között, a tőle elvárható módon képviseli ugyanakkor az Ügyfél érdekeit, továbbítja az Ügyfél nyilatkozatait a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, ajánlat aláírására az Alkusz közvetítésével megkötött is jogosult az ügyfél képviseletében. Minden esetben a Megbízó fizeti meg az esetleges biztosítási szerződésekre vonatkozóan díjakat és felel a biztosítási szaktanácsot adszerződésben előírt közlési- és változás bejelentési kötelezettség teljesítéséért. (3) Az Ügyfél vállalja, hogy a A Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (biztosítási szaktanácsadás kivételével), (6) A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az Ügyfél által adott meghatalmazás alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötésére. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) A Felek erre irányuló kifejezett megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére; b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg; (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy az Ügyfél a Megbízó kárának a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban az Ügyfél a Megbízó képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést jogszabályi kereteken belül mindent megtesz annak elősegítése érdekében, hogy az Ügyfél a Megbízó által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben biztosítási szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél a Megbízó képviseletében. (4) A Megbízó vállalja és egyben írásban nyilatkozik arról, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely az Alkusz közreműködésével kötött biztosítási szerződés(ek)hez kapcsolódik. Amennyiben a Megbízó a jognyilatkozatában valótlant állított, az abból adódó esetlegesen felmerülő károkat a Megbízó köteles megtéríteni. (5) Kifejezetten e tevékenység vonatkozásában megkötött egyedi megbízási szerződés alapján az Alkusz a Megbízó (a biztosítási szerződés szerződője) megbízása alapján a biztosítási szerződés gondozása körében elősegíti csoportos biztosítási szerződések vonatkozásában a biztosítottak csatlakoztatását. E tevékenysége keretében az Alkusz különösen de nem kizárólagosan az alábbi tevékenységeket végezheti: - a szerződéshez csatlakozni kívánó személyek vonatkozásában a csatlakozási jogosultságot ellenőrzi; - a szerződéshez csatlakozni kívánó, arra jogosult személyek csatlakozási és adatkezelési nyilatkozatait előállítja és összegyűjti, - a szerződés vonatkozásában a Megbízó által a biztosítottak kapcsán esetlegesen továbbhárított biztosítási díjat a biztosítottak tekintetében egy elkülönített letéti számlára beszedi; - az előzőek szerint beszedett nyilatkozatokat és biztosítási díjat a Biztosító részére megfelelő időben továbbítja; - a Megbízó képviseletében eljárva a szerződéshez sikeresen csatlakoztatott biztosítottak részére a szükséges kapcsolódó nyilatkozatokat, dokumentációt és tájékoztatásokat megküldi; - a Megbízó által a Biztosító részére küldendő adatszolgáltatásokat előállítja és eljuttatja. Amennyiben az Alkusz a Megbízóval kötött megállapodás alapján a továbbhárított biztosítási díjak beszedésében részt vesz, úgy a fizetés kizárólag kártyás díjfizetéssel a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon keresztül lehetséges. Az így teljesített díjfizetések a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló Barion Payment Zrt. (székhely: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxxx 0.; Cg. 00-00-000000, xxx.xxxxxx.xx; MNB engedély száma: H-EN-III-288/2016.) internetes kártyaelfogadó rendszerén keresztül történnek. Az Alkusz kijelenti, hogy a bankkártyával történő fizetés esetén semmilyen, a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatot nem kezel, gyűjt, tárol, ezen adatokhoz semmilyen módon nem fér hozzá. A bankkártyás fizetéssel összefüggő adatkezeléssel kapcsolatban tájékoztatást a Barion Payment Zrt. elérhetőségein lehet kapni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

AZ ALKUSZI MEGBÍZÁS TARTALMA. (1) . A Megbízási Szerződés létrejöttével az Ügyfél megbízza az Alkuszt valamennyi, a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződésének a kezelésével, mely a biztosítási Biztosítási szerződések megkötésének előkészítéséremegkötésére, az ezzel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére, a biztosítási szerződés megkötésére, létrejött Biztosítási szerződésekkel kapcsolatos adatkezelésre és a jelen ÁSZF-ben Üzletszabályzatban meghatározott esetekben és módon az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való közreműködésre terjed ki (ld. ÁSZF 6. fejezet). A megbízás kiterjedhet egyes szerződések (előzmény-biztosítások) felmondására is, amennyiben azt az Alkusz az ÁSZF ki. 2. pont (3) bekezdés szabályainak megfelelően visszaigazolja. (2) Az Alkusz vállalja, hogy a közvetítésével létrejött Biztosítási Szerződések hatálya alatt, megbízásának keretei között, alatt ill. a tőle elvárható módon Megbízási Szerződés időtartama alatt képviseli az Ügyfél érdekeit, továbbítja és ennek megfelelően a Megbízási Szerződés kiterjed: az Alkuszon keresztül megkötött Biztosítási szerződésekkel kapcsolatos, Portálon megvalósuló biztosítási szaktanácsadásra, az Ügyfél nyilatkozatait jognyilatkozatainak, változás-bejelentéseinek a Biztosítóba, és az Ügyfél kérésére, az Alkusz közvetítésével megkötött biztosítási szerződésekre vonatkozóan biztosítási szaktanácsot adBiztosítóhoz való továbbítására is. (3) . Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási Szerződés hatálya alatt más biztosítási alkusznak nem ad megbízást a Megbízási Szerződésével azonos, vagy ahhoz hasonló olyan megbízás elvégzésére, amely a Portálon keresztül kötött megkötött Biztosítási Szerződés(ek)hez kapcsolódik. (4) . Az Alkusz vállalja, hogy az általa működtetett Portálon keresztül, az Ügyfél által megadott biztosítási igények és adatok alapján biztosítási ajánlatokat dolgoz ki az Ügyfél számára. Ennek során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemez, összehasonlítja a Biztosítók biztosítók termékeit, részletes tájékoztatást ad az egyes ajánlatokhoz tartozó feltételekről, és az Ügyfél kockázatát az Ügyfél által kiválasztott Biztosítónál elhelyezi. Az Alkusz tájékoztatja az Ügyfelet, az Ügyfél pedig elfogadja, hogy egyes biztosítási termékek esetében (például, de nem kizárólagosan ASSISTANCE termékek esetén) az Alkusz a piacon elérhető termékek köréből csak azt a terméket, vagy azokat a termékeket helyezi el a Portálon, melyet/melyeket – valamennyi tulajdonságuk figyelembe vételével – a legjobbnak/legjobbaknak tart. A biztosítási termékekre vonatkozó biztosítási szerződési feltételeket a Portál tartalmazza, azokat az Ügyfél jogosult, és köteles megismerni, s ennek ismeretében dönteni arról, hogy az adott biztosítási termék megfelel-e az ő biztosítási igényeinek. Az Ügyfél termékkel kapcsolatos további kérdéseire az Alkusz tájékoztatást ad az ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályoknak mindenben megfelelően. (5) . A Felek erre irányuló külön megállapodása és a jelen ÁSZF Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában a Megbízási Szerződés nem terjed ki ki a) a kárrendezési eljárásban való aktív közreműködésre (közreműködésre b) biztosítási szaktanácsadás kivételével),díjak beszedésére (c) kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés kivételével előzmény biztosítási szerződés felmondására. 6) . A Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződések esetében a Megbízási Szerződés - az abban foglalt, Ügyfél által adott írásbeli meghatalmazás - alapján - kiterjed a Biztosítási Szerződésnek az Ügyfél képviseletében való megkötéséremegkötésére is. Ennek során az Alkusz az Ügyfél által a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási Biztosítási szerződés megkötésére az Ügyfél képviseletében eljárva írásbeli ajánlatot tesz a Biztosító felé. (7) . A Felek erre irányuló kifejezett írásbeli megállapodása alapján az Alkusz az Ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján jogosult továbbá: a) az Ügyfél képviseletében eljárva a Biztosítási Szerződésből eredő követelések harmadik személyre való (biztosítéki célú) engedményezésére;, b) az Ügyfél valamely fennálló biztosítási szerződésének a felmondására, függetlenül attól, hogy azt a Portálon keresztül kötötték-e meg;, (8) Az Ügyfél erre irányuló külön megbízása alapján az Alkusz vállalja, hogy c) kártörténeti és egyéb biztosítással kapcsolatos igazolások beszerzésére, d) az Ügyfél kárának azon személyes adatainak a megtérítésére irányuló kárrendezési eljárásban kezeléséhez és harmadik személy részére való továbbításához hozzájárulást adni, feltéve, ha az Ügyfél képviseletében eljár és minden tőle, mint biztosítási alkusztól elvárható erőfeszítést megtesz annak elősegítése érdekében, hogy a jelen Üzletszabályzat V. fejezet 4. pontjában foglaltaknak megfelelően megtette az Ügyfél által elszenvedett kár - a Biztosítási Szerződésben írtaknak megfelelő módon és mértékben - megtérüljön. Az Alkusz e kötelezettsége körében nem jogosult, és nem köteles sem peres, sem egyéb hatósági eljárás megindítására az Ügyfél képviseletébenadatkezeléssel kapcsolatos nyilatkozatot.

Appears in 1 contract

Samples: Business Rules