Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeket, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott. a) sérelemdíj; b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset; c) bérelt gépjárműben okozott kár; d) bármely felelősségi körbe tartozó káresemény, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető; e) jogi képviseleti költségek és kamatok.
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeket, de a szükséges mértékben, legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káresemény, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatok.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a A Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-Jogvédelem szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeketköltségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káresemény. Az Általános Kizárásokon túl a következő okok, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatok.események, személyek ki vannak zárva a biztosítás fedezete alól:
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a A Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-Biztosító az Asszisztencia szolgáltatást több biztosított esetén is csak egyszeresen nyújtja. J O G V É D E L M I S Z O L G Á L T A T Á S O K Jogvédelem szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeket, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;a. rendőrségi jegyzőkönyv és
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;b. a személyi sérülést és annak költségét igazoló orvosi dokumentumvagy
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káreseményc. a dologi kár értékét igazoló dokumentum (pl.: javítási árajánlat, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatokvásárlást igazoló dokumentum).
Appears in 1 contract
Samples: Éves Bérlet Utasbiztosítás
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a A Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-Biztosító az Asszisztencia szolgáltatást több biztosított esetén is csak egyszeresen nyújtja. J O G V É D E L M I S Z O L G Á L T A T Á S O K Jogvédelem szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeket, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káresemény, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatok.
Appears in 1 contract
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre terültekre érvényes. Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeketköltségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az óvadék összegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. .A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a képviselet kiválasztásához Biztosító gondoskodikelőzetes hozzájárulása szükséges. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan személyi sérülést vagy dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;a. rendőrségi jegyzőkönyv és
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;b. a személyi sérülést és annak költségét igazoló orvosi dokumentum vagy
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káreseményc. a dologi kár értékét igazoló dokumentum (pl.: javítási árajánlat, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatokvásárlást igazoló dokumentum).
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeketköltségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét biztosíték összegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.. Az Általános Kizárásokon túl a következő okok, események, személyek ki vannak zárva a biztosítás fedezete alól:
a) a. sérelemdíj;
b) b. saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;
c) c. bérelt gépjárműben okozott kár;
d) d. bármely felelősségi körbe tartozó káresemény, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) e. jogi képviseleti költségek és kamatok. B A L E S E T B I Z T O S Í T Á S A fogalmaknál meghatározott Baleset következményeként a Biztosított a biztosítási időszakon belül elhalálozik, vagy a balesetet követő két éven belül maradandó egészségkárosodást szenved, a Biztosító a Különös feltételekben meghatározott biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezett részére. A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkeztekor érvényben lévő biztosítási összegének az egészségkárosodás fokával megegyező százalékát fizeti ki a Kedvezményezett részére. A baleset folytán bekövetkezett egészségkárosodás mértékét -tekintet nélkül a Biztosított foglalkozására - szervek, illetve végtagok elvesztése esetén az alábbi táblázat szerint kell megállapítani: mindkét szem látóképességének elvesztése, mindkét felkar, alkar, vagy kéz elvesztése, egyik kar, vagy kéz és comb, vagy lábszár együttes elvesztése (felső végtag + alsó végtag csonkolása), mindkét comb elvesztése: 100 % mindkét lábszár elvesztése: 90 % egyik comb elvesztése, egyik felkar elvesztése: 80 % egyik lábszár elvesztése, egyik alkar elvesztése, beszélőképesség teljes elvesztése, mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése: 70 % egyik kézfej elvesztése: 65 % egyik lábfej teljes elvesztése: 40 % egyik szem látóképességének teljes elvesztése: 35 % egyik fül hallóképességnek teljes elvesztése: 25 % Az egy balesetből eredő maradandó részleges egészségkárosodás esetén teljesített összes kifizetés a maradandó teljes egészségkárosodás esetére megállapított biztosítási összeget nem haladhatja meg. A baleseti maradandó egészségkárosodás mértékét a táblázatban felsorolt szervek, illetve végtagok elvesztése esetén azonnal, egyéb esetekben legkésőbb két évvel a biztosítási esemény bekövetkezésének napja után kell megállapítani. A táblázatban fel nem sorolt esetekben a baleseti maradandó egészségkárosodás fokát a Biztosító által megbízott orvos állapítja meg.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre terültekre érvényes. Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeketköltségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az óvadék összegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a képviselet kiválasztásához Biztosító gondoskodikelőzetes hozzájárulása szükséges. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan személyi sérülést vagy dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;a. rendőrségi jegyzőkönyv és
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;b. a személyi sérülést és annak költségét igazoló orvosi dokumentum vagy
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káreseményc. a dologi kár értékét igazoló dokumentum (pl.: javítási árajánlat, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatokvásárlást igazoló dokumentum).
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
Az Asszisztencia szolgáltatás területi hatálya. Jelen feltételek alapján a Biztosító asszisztencia szolgáltatása kiterjed Európa minden országára (kivéve Belorusszia). Oroszország és Törökország esetében a fedezet csak az európai területekre érvényes. Jogvédelem-Jogvédelem szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint. A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja a biztosíték letételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi és egyéb költségeket, a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértői díjszabás figyelembevételével. Amennyiben a biztosítékösszegét az eljáró hatóság visszatérítette, Biztosított köteles azt a Biztosító részére visszafizetni. A biztosítás a Biztosított szabad ügyvédválasztási jogát nem foglalja magában. A megfelelő ügyvédi képviseletről a Biztosító gondoskodik. Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
a) sérelemdíj;
b) saját vagy bérelt gépjárművel okozott közlekedési baleset;
c) bérelt gépjárműben okozott kár;
d) bármely felelősségi körbe tartozó káresemény, mely más felelősségbiztosítás terhére megtéríthető;
e) jogi képviseleti költségek és kamatok.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés