Common use of Az egyoldalú módosításhoz kapcsolódó ok-leltár Clause in Contracts

Az egyoldalú módosításhoz kapcsolódó ok-leltár. 3.1. A Bank a vonatkozó, mindenkor hatályos jogszabályok szerint fogyasztónak minősülő Ügyféllel kötött, nem lakáscélú hitel-és kölcsönszerződés vonatkozásában, függetlenül a szerződéskötés időpontjától, a kölcsönszerződés alapján felszámított kamatoknak nem a számítási módját érintő elemei egyoldalú, az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítására az alábbiakban meghatározott feltételek illetőleg körülmények (továbbiakban: ok-lista) esetén, az adott szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban: ÁSZF), illetve nem lakáscélú jelzálogkölcsön-szerződés esetén az Ügyféllel megkötött egyedi szerződésben foglalt feltételek mellett jogosult: Jelen pont vonatkozásában a lakáscélú hitel-és kölcsönszerződés az az ingatlanra alapított jelzálogjog – ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is – fedezete mellett megkötött olyan hitel- illetőleg kölcsönszerződés, amelyben a felek által rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése vagy felújítása, továbbá az a hitel- és kölcsönszerződés, melyet a Bank lakáscélúnak minősít, és a Hirdetményében közzétesz. 3.1.1. A jogi, szabályozói környezet megváltozása a) a hitelező – hitelszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő – tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó, vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés vagy a hitelezőre kötelező egyéb szabályozók megváltozása; b) a hitelező – hitel-, és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő – tevékenységéhez kapcsolható közteher- (pl. adó-) változása, a kötelező tartalékolási szabályok változása; c) kötelező betétbiztosítás összegének, vagy díjának változása. 3.1.2. A pénzpiaci feltételek, a makrogazdasági környezet módosulása a) a hitelező forrásköltségeinek változása / pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek változása, így különösen, de nem kizárólagosan: i) Magyarország hitelbesorolásának változása; ii) az országkockázati felár változása (credit default swap); iii) jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása, iv) a bankközi pénzpiaci kamatlábak/ hitelkamatok változása; v) a Magyar Állam vagy a hitelező által kibocsátott kötvény és SWAP hozamgörbék egymáshoz képest történı elmozdulása; vi) refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír hozamának, illetve kibocsátója elismert külső hitelminősítő szervezet általi kockázati besorolásának változása vagy az ilyen besoroláshoz kapcsolódó költségek megváltozása; vii) a hitelező lekötött ügyfélbetéteinek kamatának változása.

Appears in 8 contracts

Samples: Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat, Business Regulations, Business Regulations