Common use of Az Előfizető szerződésszegése Clause in Contracts

Az Előfizető szerződésszegése. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti és erről a Yettel tudomást szerez, úgy az Előfizetői Szerződés nem szűnik meg a közölt felmondás ellenére. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. ‒ az Előfizető bármely módon – a Szolgáltatásnak az ÁSZF-ben írtak, különösen a normál felhasználási szabályokat sértő tevékenységek megvalósításával – akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 (három) napon belül sem szünteti meg, ‒ amennyiben a jelen ÁSZF 5. fejezetében meghatározott szolgáltatás felfüggesztési ok változatlanul fennáll, a Szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára, ‒ a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen az Előfizetői Szerződésben megadott adatok – vonatkozásában megtévesztette, ‒ az Előfizetővel szemben kényszertörlési, csődeljárás, végelszámolási vagy más jogutód nélküli megszüntetésre és törlésre irányuló eljárás indul, avagy jogerős határozatban felszámolását rendelték el, mivel ezt a Xxxxxx a fizetőképességére, illetőleg törvényes működésére vonatkozó megtévesztésnek tekinti; ‒ az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, ‒ az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, így különösen, ha azt hálózati szolgáltatásként nyújtja harmadik felek számára; a szolgáltatás igénybevétele során vagy a szerződéskötés körében az általa közölt adatok, nyilatkozatok alapján valószínűsíthetően a Yettelt megtévesztette vagy arra törekszik, illetve egyéb jogsértést követ el; a felek közötti együttműködési kötelezettségét vagy a jóhiszemű joggyakorlás vagy tisztesség követelményét többszörösen megsérti.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei

Az Előfizető szerződésszegése. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti és erről a Yettel Telenor tudomást szerez, úgy az Előfizetői Szerződés nem szűnik meg a közölt felmondás ellenére. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. ‒ az Előfizető bármely módon – a Szolgáltatásnak az ÁSZF-ben írtak, különösen a normál felhasználási szabályokat sértő tevékenységek megvalósításával – akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 (három) napon belül sem szünteti meg, ‒ amennyiben a jelen ÁSZF 5. fejezetében meghatározott szolgáltatás felfüggesztési ok változatlanul fennáll, a Szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára, ‒ a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői Szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen az Előfizetői Szerződésben megadott adatok – vonatkozásában megtévesztette, ‒ az Előfizetővel szemben kényszertörlési, csődeljárás, végelszámolási vagy más jogutód nélküli megszüntetésre és törlésre irányuló eljárás indul, avagy jogerős határozatban felszámolását rendelték el, mivel ezt a Xxxxxx Telenor a fizetőképességére, illetőleg törvényes működésére vonatkozó megtévesztésnek tekinti; ‒ az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, ‒ az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, így különösen, ha azt hálózati szolgáltatásként nyújtja harmadik felek számára; a szolgáltatás igénybevétele során vagy a szerződéskötés körében az általa közölt adatok, nyilatkozatok alapján valószínűsíthetően a Yettelt Telenort megtévesztette vagy arra törekszik, illetve egyéb jogsértést követ el; a felek közötti együttműködési kötelezettségét vagy a jóhiszemű joggyakorlás vagy tisztesség követelményét többszörösen megsérti.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei