Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (email) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek megállapodása szerint lép hatályba. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van. Az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva van. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetősége. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezi, és a kezdeményezés megfelel az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, az előfizetői szerződés az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosul.
Appears in 7 contracts
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben ÁSZF-ben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (emaile-mail) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek feleknek az Egyedi Előfizetői Szerződésbe foglalt megállapodása szerint lép hatályba. Az Előfizetői Szerződés módosítására irányuló kezdeményezésnek az a magatartás minősül, amellyel a Vodafone- nal előfizetői jogviszonyban álló személy a saját nevében, vagy az Előfizetői Szerződés körében eljáró meghatalmazottja útján az igénybe vett Előfizetői Szerződéssel kapcsolatban rendelkezik, illetőleg az Előfizetői Szerződése keretében új szolgáltatást, szolgáltatáscsomagot rendel meg vagy eseti szolgáltatást vesz igénybe. A Felhasználó az Előfizetői Szolgáltatással kapcsolatban kizárólag kiegészítő szolgáltatást rendelhet meg, illetve mondhat le, de az Előfizetői Szerződés módosítása körében egyébként nem járhat el. A Számlázási kapcsolattartó nem kezdeményezheti az Előfizetői Szerződés kétoldalú módosítását. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van, illetve a számla kiegyenlítéséig az Előfizető nem válthat számlázási ciklust. Az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva vanElőfizetői Szolgáltatás korlátozásra került. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi időtartamú Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetőségelegfeljebb 24 (huszonnégy) hónapra köthető - amennyiben készülékvásárlás kapcsolódik hozzá - azzal, hogy a Szolgáltató a szerződés időtartamát érintő módosítást megelőzően felajánlja a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartamú Előfizetői Szerződés megkötésének lehetőségét, és azok részletes feltételeit igazolható módon bemutatja. TarifacsomagFelek megállapodása esetén a Kisvállalati Előfizető esetében határozott időtartamú Előfizetői Szerződés bármilyen időtartamra köthető azzal, illetve opció-váltás abban az esetben lehetségeshogy a Szolgáltató a szerződés megkötését megelőzően nem ajánlja fel a 12 hónapig tartó, amennyiben az valamint a határozatlan időtartamú Előfizetői Szerződés megkötésének lehetőségét, és azok részletes feltételeit nem mutatja be. Az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezibármilyen formában kezdeményezett kétoldalú Előfizetői Szerződésmódosításra, és a kezdeményezés megfelel értelemszerűen az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, így módosított Előfizetői Szerződésre az előfizetői szerződés ÁSZF 2.1. pontjában az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosulElőfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések irányadóak.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben ÁSZF-ben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (emaile-mail) vagy – amennyiben erre a technikai lehetőség a Yettel tájékoztatása szerint adott - közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján (pl. SMS-ben), kezdeményezni az előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával elfogadását tartalmazó visszaigazolásával jön létre és a felek feleknek az Egyedi Előfizetői Szerződésbe foglalt megállapodása szerint vagy a módosítás kezdeményezésére nyitva álló lehetőséget megelőző tájékoztatás alapján lép hatályba. Az Előfizetői Szerződés módosítására irányuló kezdeményezésnek az a magatartás minősül, amellyel az Előfizető vagy az Előfizetői Szerződés körében eljáró meghatalmazottja útján az igénybe vett Előfizetői Szerződéssel kapcsolatban rendelkezik, illetőleg az Előfizetői Szerződése keretében új szolgáltatást, szolgáltatáscsomagot rendel meg vagy eseti szolgáltatást vesz igénybe. A Számlafizető nem kezdeményezheti az Előfizetői Szerződés kétoldalú módosítását. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van, illetve a számla kiegyenlítéséig az Előfizető számlázással kapcsolatos módosítási igényét. Az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva vanElőfizetői Szolgáltatás korlátozásra került. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi Az Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetőségeidőtartamának módosítására vonatkozó kezdeményezés esetében az ÁSZF Előfizetői szerződés időtartamára vonatkozó fejezetében írtak megfelelően irányadók. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezibármilyen formában kezdeményezett kétoldalú Előfizetői Szerződésmódosításra, és a kezdeményezés megfelel értelemszerűen az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, így módosított Előfizetői Szerződésre az előfizetői szerződés ÁSZF 2.1. pontjában az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosulElőfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések irányadóak.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben ÁSZF-ben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (emaile-mail) vagy – amennyiben erre a technikai lehetőség a Telenor tájékoztatása szerint adott - közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján (pl. SMS-ben), kezdeményezni az előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával elfogadását tartalmazó visszaigazolásával jön létre és a felek feleknek az Egyedi Előfizetői Szerződésbe foglalt megállapodása szerint vagy a módosítás kezdeményezésére nyitva álló lehetőséget megelőző tájékoztatás alapján lép hatályba. Az Előfizetői Szerződés módosítására irányuló kezdeményezésnek az a magatartás minősül, amellyel az Előfizető vagy az Előfizetői Szerződés körében eljáró meghatalmazottja útján az igénybe vett Előfizetői Szerződéssel kapcsolatban rendelkezik, illetőleg az Előfizetői Szerződése keretében új szolgáltatást, szolgáltatáscsomagot rendel meg vagy eseti szolgáltatást vesz igénybe. A Számlafizető nem kezdeményezheti az Előfizetői Szerződés kétoldalú módosítását. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van, illetve a számla kiegyenlítéséig az Előfizető számlázással kapcsolatos módosítási igényét. Az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva vanElőfizetői Szolgáltatás korlátozásra került. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi Az Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetőségeidőtartamának módosítására vonatkozó kezdeményezés esetében az ÁSZF Előfizetői szerződés időtartamára vonatkozó fejezetében írtak megfelelően irányadók. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezibármilyen formában kezdeményezett kétoldalú Előfizetői Szerződésmódosításra, és a kezdeményezés megfelel értelemszerűen az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, így módosított Előfizetői Szerződésre az előfizetői szerződés ÁSZF 2.1. pontjában az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosulElőfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések irányadóak.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Electronic Communication Services
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (email) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek megállapodása szerint lép hatályba. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van. Az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva van. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetősége. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezi, és a kezdeményezés megfelel az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, az előfizetői szerződés az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosul. Az Előfizető által bármilyen formában kezdeményezett kétoldalú Előfizető Szerződés módosításra, és értelemszerűen az így módosított Előfizetői Szerződésre az ÁSZF 2.1. pontjábana az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések irányadóak.
Appears in 2 contracts
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (email) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek megállapodása szerint lép hatályba. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van. Az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva van. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi Előfizetői Szerződés Xxxxx Felek általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetősége. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezi, és a kezdeményezés megfelel az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, az előfizetői szerződés az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosul.
Appears in 2 contracts
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben ÁSZF-ben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (emaile-mail) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett előfizetői szerződés Előfizetői Szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek feleknek az Egyedi Előfizetői Szerződésbe foglalt megállapodása szerint lép hatályba. Az Előfizetői Szerződés módosítására irányuló kezdeményezésnek az a magatartás minősül, amellyel a Szolgáltatóval előfizetői jogviszonyban álló személy a saját nevében, vagy az Előfizetői Szerződés körében eljáró meghatalmazottja útján az igénybe vett Előfizetői Szerződéssel kapcsolatban rendelkezik, illetőleg az Előfizetői Szerződése keretében új szolgáltatást, szolgáltatáscsomagot rendel meg vagy eseti szolgáltatást vesz igénybe. A Felhasználó az Előfizetői Szolgáltatással kapcsolatban kizárólag kiegészítő szolgáltatást rendelhet meg, illetve mondhat le, de az Előfizetői Szerződés módosítása körében egyébként nem járhat el. A Számlázási kapcsolattartó nem kezdeményezheti az Előfizetői Szerződés kétoldalú módosítását. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása van, illetve a számla kiegyenlítéséig az Előfizető nem válthat számlázási ciklust. Az Előfizető új szolgáltatás Szolgáltatás, szolgáltatáscsomag megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését a Szolgáltató akkor is visszautasíthatja, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva vanElőfizetői Szolgáltatás korlátozásra került. Határozott idejű szerződés hatálya alatt az Előfizetőnek a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomag, illetve opció) módosítására az Egyedi időtartamú Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetőségelegfeljebb 24 (huszonnégy) hónapra köthető – amennyiben készülékvásárlás kapcsolódik hozzá - azzal, hogy a Szolgáltató a szerződés időtartamát érintő módosítást megelőzően felajánlja a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartamú Előfizetői Szerződés megkötésének lehetőségét, és azok részletes feltételeit igazolható módon bemutatja. TarifacsomagFelek megállapodása esetén a Kisvállalati Előfizető esetében határozott időtartamú Előfizetői Szerződés bármilyen időtartamra köthető azzal, illetve opció-váltás abban az esetben lehetségeshogy a Szolgáltató a szerződés megkötését megelőzően nem ajánlja fel a 12 hónapig tartó, amennyiben az valamint a határozatlan időtartamú Előfizetői Szerződés megkötésének lehetőségét, és azok részletes feltételeit nem mutatja be. Az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezibármilyen formában kezdeményezett kétoldalú Előfizetői Szerződésmódosításra, és a kezdeményezés megfelel értelemszerűen az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak, és azt a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadja, így módosított Előfizetői Szerződésre az előfizetői szerződés ÁSZF 2.1. pontjában az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosulElőfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések irányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje. Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételekben meghatározott kapcsolattartási pontokon – szóban, írásban, illetve ha a Szolgáltatónak az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult, közvetlen elektronikus levélben (email) vagy közvetlen egyéb elektronikus hírközlés útján kezdeményezni az előfizetői szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez hozzájárult12.2.1. Az Előfizető által kezdeményezett átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre és a felek megállapodása szerint lép hatálybamódosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. A Szolgáltató visszautasíthatja az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését, mindaddig, amíg kérésére csak az Előfizetőnek lejárt és ki nem egyenlített tartozása vanáltalános szerződési feltételekben foglaltak szerint módosíthatja átírás jogcímén az egyedi előfizetői szerződést. Az Eht. és jelen ÁSZF vonatkozásában átírás: Az előfizetői szerződésnek az Előfizető új szolgáltatás megrendelésére vagy egyéb szerződésmódosításra vonatkozó igényének teljesítését személyében bekövetkezett jogutódlás miatti módosítása.
12.2.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató akkor is visszautasíthatjaföldrajzi szolgáltatási területén belül, ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik. Az Eht. és a jelen ÁSZF vonatkozásában áthelyezés: A helyhez kötött előfizetői elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetői hozzáférési pontjának a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül másik földrajzi helyre áthelyezése. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles a helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előfizetői hozzáférési pontot a földrajzi szolgáltatási területén belül áthelyezni, amennyiben ennek műszaki lehetősége adott. A Szolgáltató nem köteles az áthelyezési igényt teljesíteni, ha az Előfizető szolgáltatása korlátozva vanElőfizetőnek az áthelyezési igény benyújtásakor az Eht.137.§(1) bekezdés c) pontja szerinti díjtartozása áll fenn. Határozott idejű … Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés hatálya időtartama alatt az Előfizetőnek egyéni Előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a kedvezményekre tekintettel szerződött szolgáltatása feltételeinek (így különösen: tarifacsomagkorábbi lakcíméről, illetve opció) módosítására vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az Egyedi Előfizetői Szerződés Xxxxx általi közös megegyezéssel történő módosításával van lehetősége. Tarifacsomag, illetve opció-váltás abban az esetben lehetséges, amennyiben az Előfizető által választott új tarifacsomag és opció együttes havidíja magasabb, mint a határozott idejű szerződésében megkötött tarifacsomag és opció együttes havidíja. Az új tarifa és opció a határozott időtartam hátralévő része alatt kizárólag ugyanilyen módon módosítható. Amennyiben az Előfizető az írásban megkötött szerződés módosítását szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül kezdeményezielőfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a kezdeményezés megfelel Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknakáthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, és azt az Előfizető a Szolgáltató szóban vagy automata önkiszolgáló rendszeren (IVR) keresztül elfogadjaerről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, az előfizetői szerződés az előfizető szerződésmódosítási kezdeményezésének megfelelően módosultovábbi jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatáshoz