Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult megváltoztatni: • ha Előfizető kéri, • ha műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét a hatóság igazolta, vagy • ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, a Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, és a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - a rendelkezésére álló számtartományból maga választja ki. Amennyiben a Szolgáltató előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, akkor az elutasítását részletesen megindokolja. Az Előfizető kérheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, és a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 évig.
Appears in 24 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató az Az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül a Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult megváltoztatniváltoztathatja: • − ha Előfizető kéri, • a Felek ebben megállapodtak; − ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi; − ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság igazolta, vagy • ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, a . A Szolgáltató az Előfizető kérésére megváltoztatja az előfizetői hívószámot megváltoztatjahívószámot, és ha annak műszaki feltételei adottak. Felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére rendelkezésre álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Az Előfizető kérésére történő számváltoztatás díját a 3. számú melléklet tartalmazza. Amennyiben a Szolgáltató előfizetői az Előfizető hívószám megváltoztatását megváltoztatására irányuló kérelmét műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, akkor köteles az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. A Szolgáltató köteles a b) és c) pontban meghatározott esetekben az Előfizetőt legalább 30 nappal előre értesíteni a hívószám megváltozásáról, és tájékoztatni a Rendeletben lefektetett jogairól. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a Szolgáltató 60 napig - a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon, továbbá, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot 6 hónapig ne rendelje más előfizetőhöz. Előfizetői igény hiányában Szolgáltató fenntartja magának a jogot, és hogy a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjahívószámot 60 nap után más előfizetőhöz rendelje. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján köteles mindaddig tájékoztatást adadni, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhözelőfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 8 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Internet Protocol Based Telecommunication Services, General Terms and Conditions for Internet Protocol Based Telecommunication Services, General Terms and Conditions for Internet Protocol Based Telecommunication Services
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői Előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató előfizetői kért Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. számú melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz. Az Előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a Előfizetői hívószámon az Előfizető új hívószámáról Előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. számú mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató szolgáltató az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult megváltoztatni: • változtathatja meg:
(a) ha Előfizető az előfizető kéri, • ;
(b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság az NMHH igazolta, vagy • .
(c) ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben kötelezővé. A szolgáltató az előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, . A felek eltérő megállapodása hiányában a Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, és a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben Ha a Szolgáltató előfizetői hívószám megváltoztatását szolgáltató az előfizető számváltoztatásra vonatkozó igényét műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadjaelutasítja, akkor az elutasítását elutasítást írásban részletesen megindokolja. A szolgáltató a fenti (b)-(c) pontokban meghatározott esetekben a hívószámváltozásról az előfizetőt legalább 30 nappal előre értesíti, és értesíti az alábbi lehetőségekről. Az Előfizető kérhetielőfizetői hívószám megváltoztatása esetén az előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, és valamint hogy a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a szolgáltató – a szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon. Amennyiben Ezen szolgáltatást a hívószám megváltoztatása nem szolgáltató a fenti (b)-(c) pontokban meghatározott esetben az Előfizető kérésén alapultelőfizető kérésének megfelelő ideig, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást de legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzidíjmentesen, egyéb esetben pedig az ÁSZF 1. sz. mellékletében meghatározott díj ellenében nyújtja. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja. A Szolgáltató szolgáltató az előfizetői hívószám szám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhözelőfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 évig.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Communication Services, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni.A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más előfizetőhöz. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. sz. mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 2 contracts
Samples: Távközlési Szolgáltatások, Telecommunications
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint, ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más előfizetőhöz. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. sz. mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 2 contracts
Samples: Távközlési Szolgáltatások Szerződési Feltételei, Távközlési Szolgáltatások
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, és ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, és a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a szolgáltató 60 napig tájékoztatást adjon. Amennyiben A Szolgáltató vállalja, hogy a hívószám megváltoztatása hívószámot 6 hónapig nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjarendeli más előfizetőhöz. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig. Az Előfizető kérésére történő előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető a köteles a Díjszabásban meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni.
Appears in 2 contracts
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, és a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a szolgáltató 60 napig tájékoztatást adjon. Amennyiben A Szolgáltató vállalja, hogy a hívószám megváltoztatása hívószámot 6 hónapig nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjarendeli más előfizetőhöz. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig. Az Előfizető kérésére történő előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-‐megváltoztatási díjat megfizetni.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató az Az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül a Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult megváltoztatni: • változtathatja meg:
a) ha az Előfizető kéri, • ;
b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság igazolta, vagy • Hatóság igazolta vagy
c) ha a módosítást számváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben teszi. A Szolgáltató az előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, a Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, és . A Felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben Ha a Szolgáltató szolgáltató a kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, akkor az elutasítását azt részletesen megindokolja. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, előfizetőhöz és a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a Szolgáltató - a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az előfizető által választott szöveggel - tájékoztatást adjon. Amennyiben Ez a hívószám megváltoztatása szolgáltatás, ha a nem az Előfizető kérésén alapultkérésére kerül sor, hanem azt jogszabály tette kötelezővéaz Előfizető kérésének megfelelő ideig, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást de legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzidíjmentes. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi Szolgáltató erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt tájékoztatja, és az előfizetői hívószám megváltozásáról legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjaelőre értesíti. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhözelőfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 évig.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató szolgáltató az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult megváltoztatni: • változtathatja meg:
a) ha Előfizető az előfizető kéri, • ;
b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság igazolta, vagy • .
c) ha a módosítást számváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben kötelezővé. A szolgáltató az előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, . A felek eltérő megállapodása hiányában a Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, és a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben Ha a Szolgáltató előfizetői hívószám megváltoztatását szolgáltató az előfizető számváltoztatásra vonatkozó igényét műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadjaelutasítja, akkor az elutasítását elutasítást részletesen megindokolja. A szolgáltató a fenti b) - c) pontokban meghatározott esetekben a hívószámváltozásról az előfizetőt legalább 30 nappal előre értesíti, és értesíti az alábbi lehetőségekről: Az Előfizető kérhetielőfizetői hívószám megváltoztatása esetén az előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot bizonyos ideig ne rendelje más előfizetőhöz, és valamint, hogy a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a szolgáltató – a szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon. Amennyiben Ezen szolgáltatást a hívószám megváltoztatása nem szolgáltató a fenti b) - c) pontokban meghatározott esetben az Előfizető kérésén alapultelőfizető kérésének megfelelő ideig, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást de legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzidíjmentesen, egyéb esetben pedig a díjszabás mellékletében meghatározott díj ellenében nyújtja. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja. A Szolgáltató szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán szám megváltoztatásáról ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhözelőfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától megváltoztatásától számított 1 évig.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Telecommunications Services, General Terms and Conditions for Telecommunications Services
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató az Az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül a Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult megváltoztatniváltoztathatja: • – ha Előfizető kéri, • a Felek ebben megállapodtak; – ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi; – ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság igazolta, vagy • ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, a . A Szolgáltató az Előfizető kérésére megváltoztatja az előfizetői hívószámot megváltoztatjahívószámot, és ha annak műszaki feltételei adottak. Felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére rendelkezésre álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Az Előfizető kérésére történő számváltoztatás díját a 3. számú melléklet tartalmazza. Amennyiben a Szolgáltató előfizetői az Előfizető hívószám megváltoztatását megváltoztatására irányuló kérelmét műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, akkor köteles az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. A Szolgáltató köteles a b) és c) pontban meghatározott esetekben az Előfizetőt legalább 30 nappal előre értesíteni a hívószám megváltozásáról, és tájékoztatni a Rendeletben lefektetett jogairól. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a Szolgáltató 60 napig - a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon, továbbá, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot 6 hónapig ne rendelje más előfizetőhöz. Előfizetői igény hiányában Szolgáltató fenntartja magának a jogot, és hogy a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjahívószámot 60 nap után más előfizetőhöz rendelje. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján köteles mindaddig tájékoztatást adadni, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhözelőfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Internet Protocol Based Telecommunication Services, General Terms and Conditions for Internet Protocol Based Telecommunication Services
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői Előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató előfizetői kért Előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő Előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz. Az Előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a Előfizetői hívószámon az Előfizető új hívószámáról Előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. sz. mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői Előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató előfizetői kért Előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő Előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. számú melléklet) meghatározott hívószám-‐megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz. Az Előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel -‐ korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a Előfizetői hívószámon az Előfizető új hívószámáról Előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. számú mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői Előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató előfizetői kért Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. számú melléklet) meghatározott hívószám-‐megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz. Az Előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel -‐ korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a Előfizetői hívószámon az Előfizető új hívószámáról Előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. számú mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető kérhetiigényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, és a korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a hívószámon az Előfizető új hívószámáról előfizetői hívószámról a szolgáltató 60 napig tájékoztatást adjon. Amennyiben A Szolgáltató vállalja, hogy a hívószám megváltoztatása hívószámot 6 hónapig nem az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlen, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatjarendeli más előfizetőhöz. A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig. Az Előfizető kérésére történő előfizetői hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az Előfizetői Hívószám megváltoztatása. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hívószámot kártérítési kötelezettség nélkül az alábbi esetekben jogosult Előfizető hívószámát megváltoztatni: • , ha Előfizető kéria felek a hívószám megváltoztatásában megállapodtak, • ha illetve műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen – amennyiben ennek szükségességét okokból a hatóság igazoltaHatóság által igazoltan szükséges esetben, vagy • valamint ha a módosítást megváltoztatást jogszabály kötelezővé teszi Amennyiben írja elő. A hívószám megváltoztatásáról, valamint az Előfizetőt a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak, hívószám megváltoztatásával kapcsolatban megillető jogokról a Szolgáltató 30 nappal korábban értesítést küld az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetői Előfizetői hívószámot megváltoztatja, ha a szám megváltoztatásának műszaki és jogi feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató – feltéve, hogy az Előfizetővel ettől eltérően nem állapodott meg - választja ki a rendelkezésére álló számtartományból maga választja kiszámtartományból. Amennyiben A Szolgáltató a Szolgáltató előfizetői kért Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatását műszaki vagy jogi feltételek hiányára hivatkozva megtagadjamegtagadhatja, akkor köteles azonban az elutasítását elutasítást részletesen megindokoljamegindokolni. Az Előfizető kérhetikérésére történő Xxxxxxxxxx hívószám megváltoztatásért az Előfizető köteles a Díjszabásban (1. sz. melléklet) meghatározott hívószám-megváltoztatási díjat megfizetni. A Szolgáltató alapesetben vállalja, hogy a hívószámot 6 hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz. Az Előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a megváltoztatott eredeti hívószámot ennél hosszabb ideig ne rendelje más előfizetőhözElőfizetőhöz, és – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - korábbi előfizetői hívószám hívása esetén ezen a Előfizetői hívószámon az Előfizető új hívószámáról Előfizetői hívószámról tájékoztatást adjon. Amennyiben a hívószám megváltoztatása nem változtatást az Előfizető kérésén alapult, hanem azt jogszabály tette kötelezővé, illetve, ha műszaki vagy forgalmi okból volt elkerülhetetlenkezdeményezi, akkor a Szolgáltató ezen tájékoztatást legfeljebb 3 hónapig díjmentesen végzi. A hívószám megváltoztatásának a díja az ÁSZF 2. számú mellékletében kerül meghatározásra. Amennyiben a hívószám megváltoztatása műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen vagy ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi erről ezért a Szolgáltató az Előfizetőt a tervezett változtatás előtt legalább 30 nappal a Szolgáltató tájékoztatja1. sz. mellékletben (Díjszabás) meghatározott díjat számíthat fel. A Szolgáltató az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásáról Ügyfélszolgálatán telefonos ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján mindaddig tájékoztatást ad, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői Előfizetői hívószám megváltozásától számított 1 egy évig.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions