Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel. 2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 76 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Fixed Line Telephone Services, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde jogelődje által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 16 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően követően, illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 12 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Subscriber Electronic Communications Services, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Subscriber Electronic Telecommunications Services
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően követően, illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően követően, illetve a Szolgáltató vagy jogelőde jogelődje által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 5 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatáshoz, General Terms and Conditions for Internet and Broadcasting Services, General Terms and Conditions for Internet and Broadcasting Services
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően lé- tesítését követően, illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési hozzáfé- rési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott meg- határozott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően követően, illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Subscriber Electronic Telecommunications Services, General Terms and Conditions for Subscriber Electronic Communications Services
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján alap- ján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Internet Access Services, General Terms and Conditions for Internet Access Services
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – jogszabályban meghatározott módon - – köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás. 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, a Fogyasztó vagy más Felhasználók (a továbbiakban együtt: Felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek. Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: Előzetes Tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. A Felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – –jogszabályban meghatározott módon - köthetik meg. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-e szerint köti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek