Az Előfizetői Szerződés megszűnésének a következményei mintaszakaszok

Az Előfizetői Szerződés megszűnésének a következményei. Amennyiben az Előfizető – kivéve az Üzleti Előfizetőt - a Határozott időtartamú Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a Szerződést az ÁSZF 8.2.2.2. a) iii.) alpontja alapján jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a Szolgáltató kizárólag az eszközvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben az Előfizető által megtérítendő eszközkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az Előfizetői Szerződés megszűnésétől a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem az eszközkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét. Abban az esetben, ha a Határozott időtartamú előfizetői szerződést az Előfizető az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt a fenti pontban foglalt esettől eltérő okból felmondja, vagy a Szolgáltató felmondására a szerződésszegésével okot szolgáltat – amely esetben a felmondási idő legfeljebb 8 nap lehet -, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett valamennyi kedvezményt követelheti, ideértve a eszközvásárlásból eredő kedvezményeket is, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet.
Az Előfizetői Szerződés megszűnésének a következményei. Amennyiben az Előfizető – kivéve az Üzleti Előfizetőt - a Határozott időtartamú Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a Szerződést az ÁSZF 8.2.2.2. a) iii.) alpontja alapján jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a Szolgáltató kizárólag az eszközvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben az Előfizető által megtérítendő eszközkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az Előfizetői Szerződés megszűnésétől a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem az eszközkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
Az Előfizetői Szerződés megszűnésének a következményei. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizető köteles a fennálló, valamennyi esedékes, illetve lejárt tartozását azonnal kiegyenlíteni. Az Előfizetői Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató az utolsó tárgyi időszakra vonatkozó számlát, valamint a Szolgáltatás alapján járó még ki nem egyenlített és esedékes tartozásról számlát küld az Előfizető részére. Az Előfizetői Szerződés megszűnésére tekintet nélkül a Szolgáltató hálózatából indított hívások ki nem számlázott díját, valamint a kétoldalú megállapodások (barangolás (roaming)) alapján, a partner mobil rádiótelefon szolgáltató hálózatából indított és hálózatában fogadott hívások Szolgáltató által megelőlegezett díját az Előfizető köteles a Szolgáltató által kiállított számla ellenében, a számlában megjelölt határidőn belül kiegyenlíteni. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel, illetve a Számlafizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vagy a Számlafizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető és/vagy a Számlafizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető vagy a Számlafizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel (legalább 2 (kettő) hónappal az esedékességet követően) egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség-vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés megszűnését, vagy az előfizetői szám lecserélését követő 6 (hat) hónap letelte után az Előfizető hívószámát a Szolgáltató újra felhasználhatja. Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet. Amennyiben a Szolgáltató ügyfélszolgálatán az Előfizető bejelenti, hogy az Előfizetői Szerződést álképviselő kötötte meg, és a hatósági vizsgálat megállapítja, hogy az Előfizetői Szerződés megkötésekor visszaélés történt, a Szolgáltató az Előfizetői Szerződést semmisnek tekinti. Az Előfizetői Szerződésből eredő igényeinek érvényesítését a Szolgáltató az illetékes hatóság eljárásának jogerős (amennyiben értelmezhető) lezárultáig felfüggeszti. A bejel...

Related to Az Előfizetői Szerződés megszűnésének a következményei

  • Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei a) Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Az előfizetői szerződés megszűnése (1) Az előfizetői szerződés megszűnik:

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Az Előfizetői Szerződés Módosításának Esetei És Feltételei Az Előfizetői Szerződés az ÁSZF-ből és az Egyedi Előfizetői Szerződésből áll. Az Előfizetői Szerződésnek, annak megkötésekor a részévé válik az Előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizetőnek megküldött Előzetes tájékoztatás, az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója is. Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítására az Előfizetői Szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak.

  • Az előfizetői szerződés időtartama 9.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,