Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani. 9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét. 9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg. 9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléket. 9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. 9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítja.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléket.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által Elxxxxxxx xxtal megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék televíziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja biztosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-televízió- médiaszolgáltatások véte- lérevételére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléketkészülékeket. A Szolgáltató a jelen pont szerinti hálózat-függetlenítést az Előfizető kérelméről való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül elvégzi, úgy, hogy a hálózat-függetlenítésre legkésőbb az elszámolással egyidejűleg kerüljön sor. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért fizet a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerint. Ha a hálózat-függetlenítést a Szolgáltató nem tudja végrehajtani, akkor a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti készülékkedvezményt fizeti meg az Előfizető részére a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti módon. A készülékkedvezmény megfizetésének elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerinti kötbért fizeti az Előfizető részére. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx Előfizető által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor <megszüntetésekor> / <megszüntetést követő legfeljebb XX hónapon belül> nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre címekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítjalegfeljebb <XX> hónapra teszi lehetővé.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Subscriber Electronic Communications Services
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. . Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére olyan készüléket.
9.15.6, amely függetlenítést igényelne, mert az értékesített eszköz(ök) használható(ak) bármely szolgáltató előfizetőjeként. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre mail- címekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítjalegfeljebb 3 hónapra teszi lehetővé.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék televíziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja biztosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-televízió- médiaszolgáltatások véte- lérevételére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléket. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által Elxxxxxxx xxtal megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre mail- címekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítjalegfeljebb 6 hónapra teszi lehetővé.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére olyan készüléket, amely függetlenítést igényelne, mert az értékesített eszköz(ök) használható(ak) bármely szolgáltató előfizetőjeként. A Szolgáltató a jelen pont szerinti hálózat-függetlenítést az Előfizető kérelméről való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül elvégzi, úgy, hogy a hálózat-függetlenítésre legkésőbb az elszámolással egyidejűleg kerüljön sor. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért fizet a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerint. Ha a hálózat-függetlenítést a Szolgáltató nem tudja végrehajtani, akkor a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti készülékkedvezményt fizeti meg az Előfizető részére a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti módon. A készülékkedvezmény megfizetésének elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerinti kötbért fizeti az Előfizető részére. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kedvezmények xxxxxxxxxxxxxxxxxxx kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléket.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.79.15.6. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- internet-hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mailemail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx Előfizető által megadott e-mail-mail- címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítja.
Appears in 1 contract
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére készüléket. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor <megszüntetésekor> / <megszüntetést követő legfeljebb XX hónapon belül> nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre címekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítjalegfeljebb <XX> hónapra teszi lehetővé.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei. 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a ké- szüléket készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövet- kezményt jogkövetkezményt nem fűz.
9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő ked- vezmények kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkez- ményt jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az elő- fizetői előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését kö- vető követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés meg- szűnése megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani. Az Előfizető a jogkövetkezmény egyösszegű megfizetésére köteles.
9.15.3. Ha az Előfizető a 9.13.4. pont szerinti esetkörben mondja fel a határozott idejű előfizetői szerződést, az Előfizető által megtérítendő készülékkedvezmény összege nem haladhatja meg sem az előfizetői szerződés megszűnésétől (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezé- sét megérkezését követő nap) a határozott idő lejártáig fizetendő havi vagy időszaki díjak összegét, sem a készü- lékkedvezménynek készülékkedvezménynek a határozott időtartam hátralevő részére eső időarányos részét.
9.15.4. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfe- lelő megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgál- tatásátvisszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A műsorterjesztés szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott digitális televí- ziókészülék televíziókészülék visszavételét az előfizetői szerződés megszűnésekor a 14.6. pont szerinti módon biz- tosítja biztosítja az Előfizető számára, kivéve, ha bizonyítja, hogy a digitális televíziókészülék teljes körűen alkalmas más műsorterjesztési szolgáltatások - ha van ilyen, különösen az Előfizető által választott új műsorterjesztési szolgáltatás - keretében terjesztett digitális televízió-médiaszolgáltatások véte- lérevételére. A digitális televíziókészülékekre vonatkozó, jelen pont szerinti alkalmassági követelményeket a digitális médiaszolgáltatások vételére alkalmas készülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedésekről szóló NMHH rendelet határozza meg.
9.15.5. Amennyiben az Előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra kerül megkötésre, mivel az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik, úgy a határozott idejű előfizetői szerződés lejártát vagy az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti el- számolást elszámolást követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül gondoskodik arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés). A hálózat-függetlenítés Szolgáltató általi megvalósításának szabályai az alábbiak: A Szolgáltató nem értékesít az Előfizető részére olyan készüléket, amely függetlenítést igényelne, mert az értékesített eszköz(ök) használható(ak) bármely szolgáltató előfizetőjeként, ha annak hálózata megfelel a következő nyílt szabványnak: Eszköz megnevezése Nyílt szabvány megnevezése Amiko set-top-box DVB-C Conax/Cryptodekóder modul (CA) CI DVB CONAX; CI DVB Crypto Gyártó függő Wifi Router IEEE 802.11/b /g /n /ac A Szolgáltató a jelen pont szerinti hálózat-függetlenítést az Előfizető kérelméről való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül elvégzi, úgy, hogy a hálózat-függetlenítésre legkésőbb az elszámolással egyidejűleg kerüljön sor. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért fizet a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerint. Ha a hálózat-függetlenítést a Szolgáltató nem tudja végrehajtani, akkor a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti készülékkedvezményt fizeti meg az Előfizető részére a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti módon. A készülékkedvezmény megfizetésének elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató a a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerinti kötbért fizeti az Előfizető részére. A jelen pont alkalmazásában készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
9.15.6. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán le- hetővé lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott esz- köz eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
9.15.7. Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az Előfizető kérésére - díjmentesen lehetővé teszi a Szolgáltató által biztosított, az internet- internet-hozzáférési szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail-címre érkező üzenetekhez való hozzáférést vagy ezen üzenetek Xxxxxxxxx által megadott e-mail-címre történő továbbítását a felmondástól számított 6 hónapos időtartamra. Az Előfizető kérése esetén a Szolgáltató a hozzáférést, illetve a továbbítást ezt meghaladó időtartamra is biztosíthatja, a 4. sz. mellékletben megjelölt e-mail-cím hozzáférési díj fizetésének Előfizető általi vállalása esetén, az alábbi feltételek szerint: - Az Előfizető az előfizetői szerződés megszüntetésekor nyilatkozik arról, hogy mely e-mail-cí- mekre címekre és időtartamokra kívánja a szolgáltatást igénybe venni - A Szolgáltató az e-mail-cím hozzáférési és üzenet továbbítási szolgáltatás kiterjesztését szerző- dött időtartamig biztosítjalegfeljebb 1 hónapra teszi lehetővé.