Common use of Az esemény Clause in Contracts

Az esemény. 2.1. Az Esemény időpontját és részletes adatait a Szerződés tartalmazza. 2.2. Az Esemény meghirdetését követően a Szerződés III. számú mellékletben rögzített Felállás megváltoztatására kizárólag a Felek közös megegyezésével kerülhet sor. Közös megegyezés hiányában a Megrendelő a Xxxxx által meghatározott későbbi időpontra halasztja az Eseményt vagy törli azt (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók). 2.3. Az Esemény meghirdetését követően felmerülő bármilyen akadályoztatás – beleértve az orvosilag igazolt betegséget is – esetén Megrendelő saját döntése szerint a) kezdeményezi, hogy a Partner helyettes előadót nevezzen meg (de azt Megrendelő elfogadni nem köteles), vagy b) az Eseményt a Xxxxx által meghatározott másik időpontra halasztja, c) Megrendelőnek jogában áll egyoldalúan eldönteni, hogy másik előadót kér fel (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók) vagy d) az Eseményt törli (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók). 2.4. Megrendelő tájékoztatja Partnert, hogy a Magyar Zene Háza szabadtéri színpada fedett helyszín, emiatt kisebb esőzés esetén is megtartható az Esemény. Erre tekintettel Xxxxx az időjáráselőrejelzés alapján közös egyeztetéssel döntenek arról, hogy az Esemény megtartható-e a Színpadon, áttehető-e beltéri helyszínre, vagy későbbi időpontra halasztható. Közös megegyezés hiányában Megrendelő törli az Eseményt és a Partner ebben az esetben díjazásra nem jogosult. 2.5. Megrendelő tájékoztatja Partnert, hogy a Magyar Zene Háza épületében korlátozott a parkolóhelyek száma, erre tekintettel Megrendelő a Felek egyeztetése alapján tudja meghatározni, hogy mennyi parkolóhelyet tud biztosítani, melynek pontos száma a Szerződésben kerül rögzítésre.

Appears in 4 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Az esemény. 2.1. Az Esemény időpontját és részletes adatait a Szerződés tartalmazza. 2.2. Az Esemény meghirdetését követően a Szerződés III. számú mellékletben rögzített Felállás megváltoztatására kizárólag a Felek Xxxxx közös megegyezésével kerülhet sor. Közös megegyezés hiányában a Megrendelő a Xxxxx által meghatározott későbbi időpontra halasztja az Eseményt vagy törli azt (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók). 2.3. Az Esemény meghirdetését követően felmerülő bármilyen akadályoztatás – beleértve az orvosilag igazolt betegséget is – esetén Megrendelő saját döntése szerint a) kezdeményezi, hogy a Partner helyettes előadót nevezzen meg (de azt Megrendelő elfogadni nem köteles), vagy b) az Eseményt a Xxxxx által meghatározott másik időpontra halasztja, c) Megrendelőnek jogában áll egyoldalúan eldönteni, hogy másik előadót kér fel (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók) vagy d) az Eseményt törli (ebben az esetben a Szerződés megszüntetésére – az akadályoztatás okától függően – a 6.3. vagy 6.5. pontban foglaltak az irányadók). 2.4. Megrendelő tájékoztatja Partnert, hogy a Magyar Zene Háza szabadtéri színpada fedett helyszín, emiatt kisebb esőzés esetén is megtartható az Esemény. Erre tekintettel Xxxxx az időjáráselőrejelzés alapján közös egyeztetéssel döntenek arról, hogy az Esemény megtartható-e a Színpadon, áttehető-e beltéri helyszínre, vagy későbbi időpontra halasztható. Közös megegyezés hiányában Megrendelő törli az Eseményt és a Partner ebben az esetben díjazásra nem jogosult. 2.5. Megrendelő tájékoztatja Partnert, hogy a Magyar Zene Háza épületében korlátozott a parkolóhelyek száma, erre tekintettel Megrendelő a Felek egyeztetése alapján tudja meghatározni, hogy mennyi parkolóhelyet tud biztosítani, melynek pontos száma a Szerződésben kerül rögzítésre.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek