Az intézményi költségvetés megtervezése mintaszakaszok

Az intézményi költségvetés megtervezése. Társulás intézménye költségvetésének és annak módosításának tervezetét a polgármesterek, illetve megbízottjaik előzetesen egyeztetik. Az intézmény költségvetésének, illetve módosításának elfogadása során Társulás tagjainak egyetértése szükséges a területükön működő feladat-ellátási helyek tekintetében. Az intézmény költségvetése Társulás költségvetésének részét képezi. Társulás a feladatellátáshoz szükséges hozzájárulást éves költségvetési határozatában előirányzatként biztosítja. A költségvetés intézményt érintő módosítására vonatkozó határozati javaslatot Hivatal a Társulási Tanácsnak történő benyújtással egyidejűleg megküldi Társulás tagjainak is. Az év végi költségvetési beszámolót a tárgyévet követő évben Xxxxxxx elkészíti és legkésőbb a zárszámadás Társulási Tanácsnak történő benyújtásával egyidejűleg megküldi Társulás tagjainak is. A pénzügyi elszámolásra (hozzájárulási hiány és többlet elszámolása) a zárszámadást követő 45 napon belül, az előző évi tényadatok ismeretében kerül sor. Amennyiben a pénzügyi elszámolás eredményeként hiány állapítható meg, a hiány kiegyenlítéséhez szükséges pénzösszegeket Társulás tagjai lakosságszám-arányosan kötelesek fizetni. Amennyiben a pénzügyi elszámolás eredményeként többlet mutatható ki, az szintén lakosságszám-arányosan illeti meg Társulás tagjait. A hozzájárulási hiányt Társulás tagjai 8 napon belül kötelesek átutalni Társulás részére, a hozzájárulási többletet Társulás 8 napon belül köteles visszautalni Társulás tagjai részére. Késedelmes utalás esetén a IV. fejezet 2.1. pontban rögzített kamatszámítás és -fizetés az irányadó.
Az intézményi költségvetés megtervezése. Az intézmény költségvetése a Társulás költségvetésének részét képezi, a Társulási Tanács által elfogadott költségvetési határozat tartalmazza. Az intézmény költségvetését a Polgármesteri Hivatal az intézményvezetővel történő egyeztetést követően megtervezi.

Related to Az intézményi költségvetés megtervezése

  • Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei a) Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;

  • Az előfizetői szerződés megszűnése (1) Az előfizetői szerződés megszűnik:

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított .

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az 5. § (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei

  • Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 2.2.1. Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal:

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.