Az állami kamattámogatásokhoz kapcsolódó rendelkezések. Amennyiben az Adós olyan Hitelt vesz igénybe, melyhez a Magyar Állam bármely módon (kamat)támogatást nyújt és/vagy (készfizető) kezességet vállal, úgy az Adós köteles az állami támogatásról illetőleg az állami kezességvállalásról szóló, vonatkozó jogszabályokban előírt külön kötelezettségeit – például a hitelcéllal történő elszámolás körében – az ott meghatározottak szerint teljesíteni. Állami kamattámogatással nyújtott kölcsön esetén, a Hitelintézet a vonatkozó jogszabályok szerint biztosított kamattámogatás figyelembevételével állapítja meg a Támogatott időszak alatt a Kölcsön kamatát. Támogatott Hitelek esetén az Ügyleti kamat illetve adott kamattámogatásra vonatkozó jogszabály szerint alkalmazható legmagasabb kamatmérték (kamatmaximum) jellemzően az 1, 3 vagy 5 éves ÁKKH-hoz, mint referenciahozamhoz kötött. Amennyiben a Hitelintézet az Ügyleti kamatot a kamatmaximum mértéke alatt határozza meg, úgy a szerződéskötéskor fennálló kamatmaximum illetve kamat közötti különbözet a teljes Futamidőre állandó. A támogatott időszak alatt a Magyar Állam által nyújtott kamattámogatás összege a Szerződésben rögzítettek alapján az ügyleti évek elején vagy az aktuálisan fennálló tőketartozásra vetítve kerül elszámolásra, a Futamidő előrehaladtával pedig a törlesztések eredményeképpen csökkenő tőketartozások még abban az esetben is csökkenő állami kamattámogatást eredményeznek, ha a támogatás mértéke nem változik. Az ilyen típusú kiegészítő állami kamattámogatású kölcsönök esetében a Futamidő előrehaladtával, változatlan éves kamatláb mérték mellett is az Adós törlesztő részletei ügyleti évenként folyamatosan emelkedhetnek. Amennyiben az Adós bármely okból az állami kamattámogatást vagy az állami készfizető kezességvállalást jogszerűtlenül vette igénybe, úgy a kamattámogatás megvonásra kerül, és vele szemben a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás behajtására jogosult szervezet, az erre vonatkozó szabályok szerint jár el. Jogosulatlan igénybevétel vagy annak gyanúja esetén a Hitelintézet köteles a meghatározott külső szervezetek felé a szükséges tájékoztatásokat megadni. Ha az állami kamattámogatású Hitel tekintetében az Adós törlesztési kötelezettségét nem, vagy nem szerződésszerűen teljesíti, a késedelmes törlesztés – az ügylettel érintett állami kamattámogatásra vonatkozó jogszabály rendelkezésétől függően – a kamattámogatás átmeneti vagy részleges illetőleg végleges elvesztését eredményezheti. Állami támogatások esetén, ha a Támogatott személy a jogszabályban rögzített kötelezettségeinek nem, vagy csak részben tesz eleget a megadott határidőn belül, a kamattámogatás összegét – vagy részben történő teljesítés esetén a támogatás arra meghatározott összegét – az Adós késedelmi kamatokkal növelten egyösszegben köteles a Magyar Állam részére megfizetni. A Hitelintézet az állami kamattámogatással érintett Jelzáloghitel szerződések tekintetében alkalmazza az Fhtv.-nek a kamatok, díjak és költségek meghatározására valamint egyoldalú megváltoztatására meghatározott szabályait a Fogyasztóknak állami kamattámogatással nyújtott lakáscélú hitelek eltérő feltételeinek meghatározásával összefüggésben a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerint. Ezen jogszabályi előírásoknak megfelelően az érintett lakossági Jelzáloghitel szerződések esetében az Ügyleti kamat a kamatjellegű költség és egyéb ellenszolgáltatás a Futamidő alatt a Hitelintézet által egyoldalúan nem módosítható. A Hitelintézet a jogszabály szerint alkalmazandó referenciahozam változását a referenciahozam periódusának megfelelő gyakorisággal a kamatperiódus fordulójának napján érvényesíti, ami nem minősül egyoldalú kamatemelésnek. A Hitelintézet a jogszabály szerint alkalmazandó referenciahozam változását a referenciahozam periódusának megfelelő gyakorisággal a Kamatperiódus fordulójának napján érvényesíti, ami nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Az adott állami kamattámogatással érintett lakossági Jelzáloghitel szerződések tekintetében a referenciahozam számítási módját a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabály határozza meg. Amennyiben az Adós olyan Hitelt vesz igénybe, melyhez a Magyar Nemzeti Bank az NHP Zöld Otthon Program (továbbiakban: NHP ZOP) keretében refinanszírozást nyújt, úgy az Adós köteles a Program kapcsán az MNB által, illetve az irányadó jogszabályban előírt külön kötelezettségeit – például a hitelcél megfelelősége, hitelcéllal történő elszámolás körében – az ott meghatározottak szerint teljesíteni. Az NHP ZOP keretében nyújtott Hitel esetén, a Hitelintézet az MNB előírás figyelembevételével állapítja meg a Támogatott időszak alatt a Hitel kamatát. Amennyiben az Adós bármely okból a Hitelt az NHP ZOP hatálya alatt jogszerűtlenül vette igénybe, a Hitel annak hatálya alól kikerül, úgy az Adós oldalán felmerült okból, a Hitelintézet által az MNB részére megfizetett büntetőkamat áthárításra, a kedvezményes kamat megvonásra, és a Kölcsön átárazásra kerül. Amennyiben az NHP ZOP keretében állami kamattámogatású hitel kerül felvételre, a Hitelre az itt írtakon túl az előző pontban írtak is irányadóak.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakossági Jelzáloghitelezés Általános Szerződési Feltételei, Lakossági Jelzáloghitelezés Általános Szerződési Feltételei
Az állami kamattámogatásokhoz kapcsolódó rendelkezések. Amennyiben az Adós olyan Hitelt vesz igénybe, melyhez a Magyar Állam bármely módon (kamat)támogatást nyújt és/vagy (készfizető) kezességet vállal, úgy az Adós köteles az állami támogatásról illetőleg az állami kezességvállalásról szóló, vonatkozó jogszabályokban előírt külön kötelezettségeit – például a hitelcéllal történő elszámolás körében – az ott meghatározottak szerint teljesíteni. Állami kamattámogatással nyújtott kölcsön esetén, a Hitelintézet a vonatkozó jogszabályok szerint biztosított kamattámogatás figyelembevételével állapítja meg a Támogatott időszak alatt a Kölcsön kamatát. Támogatott Hitelek esetén az Ügyleti kamat illetve adott kamattámogatásra vonatkozó jogszabály szerint alkalmazható legmagasabb kamatmérték (kamatmaximum) jellemzően az 1, 3 vagy 5 éves ÁKKH-hoz, mint referenciahozamhoz kötött. Amennyiben a Hitelintézet az Ügyleti kamatot a kamatmaximum mértéke alatt határozza meg, úgy a szerződéskötéskor fennálló kamatmaximum illetve kamat közötti különbözet a teljes Futamidőre állandó. A támogatott időszak alatt a Magyar Állam az állam által nyújtott kamattámogatás összege a Szerződésben rögzítettek alapján az ügyleti évek elején vagy az aktuálisan fennálló tőketartozásra vetítve kerül elszámolásra, a Futamidő előrehaladtával pedig a törlesztések eredményeképpen csökkenő tőketartozások még abban az esetben is csökkenő állami kamattámogatást eredményeznek, ha a támogatás mértéke nem változik. Az ilyen típusú kiegészítő állami kamattámogatású kölcsönök Hitelek esetében a Futamidő előrehaladtával, változatlan éves kamatláb mérték mellett is az Adós törlesztő részletei ügyleti évenként folyamatosan emelkedhetnek. Amennyiben az Adós bármely okból az állami kamattámogatást vagy avagy az állami készfizető kezességvállalást jogszerűtlenül vette igénybe, úgy a kamattámogatás megvonásra kerül, és vele szemben a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás behajtására jogosult szervezet, az erre vonatkozó szabályok szerint jár el. Jogosulatlan igénybevétel vagy annak gyanúja esetén a Hitelintézet köteles a meghatározott külső szervezetek felé a szükséges tájékoztatásokat megadni. Ha az állami kamattámogatású Hitel tekintetében az Adós törlesztési kötelezettségét nem, vagy nem szerződésszerűen teljesíti, a késedelmes törlesztés – az ügylettel érintett állami kamattámogatásra vonatkozó jogszabály rendelkezésétől függően – a kamattámogatás átmeneti vagy részleges illetőleg végleges elvesztését eredményezheti. Állami támogatások esetén, ha a Támogatott személy a jogszabályban rögzített kötelezettségeinek nem, vagy csak részben tesz eleget a megadott határidőn belül, a kamattámogatás összegét – vagy részben történő teljesítés esetén a támogatás arra meghatározott összegét – - az Adós késedelmi kamatokkal növelten egyösszegben köteles a Magyar Állam részére megfizetni. A Hitelintézet az állami kamattámogatással érintett Jelzáloghitel szerződések tekintetében alkalmazza az Fhtv.-nek Fhtv.- nek a kamatok, díjak és költségek meghatározására valamint egyoldalú megváltoztatására meghatározott szabályait a Fogyasztóknak állami kamattámogatással nyújtott lakáscélú hitelek eltérő feltételeinek meghatározásával összefüggésben a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerint. Ezen jogszabályi előírásoknak megfelelően az érintett lakossági Jelzáloghitel szerződések esetében az Ügyleti kamat a kamatjellegű költség és egyéb ellenszolgáltatás a Futamidő alatt a Hitelintézet által egyoldalúan nem módosítható. A Hitelintézet a jogszabály szerint alkalmazandó referenciahozam változását a referenciahozam periódusának megfelelő gyakorisággal a kamatperiódus fordulójának napján érvényesíti, ami nem minősül egyoldalú kamatemelésnek. A Hitelintézet a jogszabály szerint alkalmazandó referenciahozam változását a referenciahozam periódusának megfelelő gyakorisággal a Kamatperiódus fordulójának napján érvényesíti, ami nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Az adott állami kamattámogatással érintett lakossági Jelzáloghitel szerződések tekintetében a referenciahozam számítási módját a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabály határozza meg. Amennyiben az Adós olyan Hitelt vesz igénybe, melyhez a Magyar Nemzeti Bank az NHP Zöld Otthon Program (továbbiakban: NHP ZOP) keretében refinanszírozást nyújt, úgy az Adós köteles a Program kapcsán az MNB által, illetve az irányadó jogszabályban előírt külön kötelezettségeit – például a hitelcél megfelelősége, hitelcéllal történő elszámolás körében – az ott meghatározottak szerint teljesíteni. Az NHP ZOP keretében nyújtott Hitel esetén, a Hitelintézet az MNB előírás figyelembevételével állapítja meg a Támogatott időszak alatt a Hitel kamatát. Amennyiben az Adós bármely okból a Hitelt az NHP ZOP hatálya alatt jogszerűtlenül vette igénybe, a Hitel annak hatálya alól kikerül, úgy az Adós oldalán felmerült okból, a Hitelintézet által az MNB részére megfizetett büntetőkamat áthárításra, a kedvezményes kamat megvonásra, és a Kölcsön átárazásra kerül. Amennyiben az NHP ZOP keretében állami kamattámogatású hitel kerül felvételre, a Hitelre az itt írtakon túl az előző pontban írtak is irányadóak.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Consumer Lending, General Terms and Conditions for Consumer Lending