Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő Résztvevő és törvényes képviselőjének jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit tartalmazza. Az Általános Szerződési Feltételek érvényesek a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokra, tanfolyamokra való jelentkezés és azon való megjelenés esetén. Ezen feltételek általános szerződési feltételeknek minősülnek, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. Jelen Általános Szerződési Feltételek a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvényben, valamint a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II.7.) Korm. rendeletben írtaknak megfelelő rendelkezéseket tartalmazza, a jogszabályokban meghatározott tartalommal kerül megkötésre, amennyiben a Szolgáltató tevékenysége felnőttképzésnek minősül. A Résztvevő, ha a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe kívánja venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit személyesen, vagy elektronikus levélben történő visszaigazolással tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Résztvevő (vagy törvényes képviselője) között. Amennyiben a Szolgáltató a szolgáltatási díj megfizetését megelőzően, szabályszerűen közzéteszi, elérhetővé teszi, vagy elküldi a Résztvevő (vagy a törvényes képviselő) részére a jelen Általános Szerződési Feltételek elnevezésű dokumentumot, de a Résztvevő az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával kapcsolatban nem ad, vagy nem küld visszajelzést a Szolgáltató részére, azonban a szolgáltatási díj összegét megfizeti vagy a beiratkozási lapot kitölti és átadja a Szolgáltató részére, úgy kell tekinteni, hogy a Résztvevő az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit elfogadta.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő Vásárló jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit tartalmazza. Az Általános Szerződési Feltételek érvényesek online termék (oktatási anyag) vásárlása esetén. Ezen feltételek általános szerződési feltételeknek minősülnek, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. A jelen Általános Szerződési Feltételek bizonyos rendelkezései kizárólag a Fogyasztóként eljáró Vásárlókra vonatkoznak. A Vásárló, ha a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe kívánja venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit a weboldalon található jelölő négyzet kiválasztásával tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Vásárló között. Amennyiben a Szolgáltató a vételár megfizetését megelőzően, szabályszerűen közzéteszi a Vásárló részére a jelen Általános Szerződési Feltételek elnevezésű dokumentumot, de a Vásárló az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával kapcsolatban nem küld visszajelzést a Szolgáltató részére, azonban a vételár összegét megfizeti a Szolgáltató részére, úgy kell tekinteni, hogy a Vásárló az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit elfogadta.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek az Eladó által nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Vásárló jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit tartalmazza. Az Általános Szerződési Feltételek érvényesek a xxxx.xxxxxxx.xxx weboldalon történő megrendelés esetén. Ezen feltételek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. §. (1) bekezdése szerinti általános szerződési feltételeknek minősülnek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. Jelen Általános Szerződési Feltételek minden olyan adásvételre és szolgáltatás igénybevételére kiterjed, melyet a Vásárló az Eladó internetes áruházából történő megrendeléssel kezdeményez. A vásárlás során a Vásárló, ha a webáruház szolgáltatásait igénybe kívánja venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit az űrlapon található jelölő négyzet kiválasztásával tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre az Eladó és a Vásárló között.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek dokumentum létrejön a Xxxxx Xxxxxxx Egyéni Vállalkozó (a továbbiakban, mint Szolgáltató) és annak – xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xx/ címen elérhető - szolgáltatásait igénybe vevő Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), a továbbiakban együtt, mint Felek között. Az ÁSZF a Felek között létrejövő, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó szabályokat, Xxxxx jogait és kötelezettségeit hivatott lefektetni. Jelen ÁSZF elfogadásával a Megrendelő elfogadja, és magára érvényesnek veszi a Xxxxx Xxxxxxx Egyéni Vállalkozó által szabott részvételi és egyéb feltételeket, szabályokat.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltétel tartalmazza a Szolgáltató által nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Bérlő jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit. Az Általános Szerződési Feltételek érvényesek a www……………………………..hu weboldalon történő megrendelés esetén. Ezen feltételek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. §. (1) bekezdése szerinti általános szerződési feltételeknek minősülnek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. Jelen Általános Szerződési Feltételek minden olyan megrendelés igénybevételére kiterjed, melyet a Bérlő a Szolgáltató internetes oldaláról történő megrendeléssel kezdeményez. A Bérlő, ha a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe kívánja venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit az űrlapon található jelölő négyzet kiválasztásával tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Bérlő között.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Az ÁSZF tartalma a webshop-szolgáltatás megrendelésére, az áru megvásárlására, a szállítás és a fizetés feltételeire, valamint a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat foglalja magában.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott workshop szolgáltatásokat igénybe Résztvevő jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit tartalmazza. Az Általános Szerződési Feltételek érvényesek a Szolgáltatótól történő megrendelés/ workshopra jelentkezés esetén. Ezen feltételek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. §. (1) bekezdése szerinti általános szerződési feltételeknek minősülnek, továbbá a jelentkező és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. Résztvevő, ha a Szolgáltató workshopjain részt kíván venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit a jelentkezés során az erre szolgáló jelölő négyzet kiválasztásával tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Résztvevő között. Amennyiben a Szolgáltató a részvételi díj átutalását megelőzően, szabályszerűen elküldi, vagy elérhetővé teszi a Résztvevő részére a jelen Általános Szerződési Feltételek elnevezésű dokumentumot, de a Résztvevő az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával kapcsolatban nem küld visszajelzést a Szolgáltató részére, azonban a vásárlási díj összegét megfizeti a Szolgáltató részére, úgy kell tekinteni, hogy a Résztvevő az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit elfogadta.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek dokumentum létrejön a Multilumen Entertainment Kft. (a továbbiakban, mint Szolgáltató) és annak – xxxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx/ címen elérhető – szolgáltatásait igénybe vevő Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), a továbbiakban együtt, mint Felek között. Az ÁSZF a Felek között létrejövő, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó szabályokat, Xxxxx jogait és kötelezettségeit hivatott lefektetni. Jelen ÁSZF elfogadásával a Megrendelő elfogadja, és magára érvényesnek veszi a Szolgáltató által szabott részvételi és egyéb feltételeket, szabályokat.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő Megrendelő jogait és kötelezettségeit, a szerződő felek közötti megállapodás feltételeit tartalmazza. Ezen feltételek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. §. (1) bekezdése szerinti általános szerződési feltételeknek minősülnek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatást, szabályozást tartalmaznak. Jelen Általános Szerződési Feltételek minden olyan adásvételre és szolgáltatás igénybevételére kiterjed, melyet a Megrendelő a Szolgáltatótól történő megrendeléssel kezdeményez. A megrendelés során a Megrendelő, ha a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe kívánja venni, köteles elfogadni a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, amit elektronikus üzenetben történő visszaigazolással, illetve a Megrendelő és a Szolgáltató között létrejött egyedi szerződés elfogadásával tehet meg. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek elfogadása esetén a jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Megrendelő között.
Az Általános Szerződési Feltételek tartalma. Jelen Általános Szerződési Feltételek dokumentum létrejön a Pintguru Kft. (a továbbiakban, mint Szolgáltató) és annak – xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx.xx címen elérhető – szolgáltatásait igénybe vevő Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), a továbbiakban együtt, mint Felek között. Az ÁSZF a Felek között létrejövő, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó szabályokat, Xxxxx jogait és kötelezettségeit hivatott lefektetni. Jelen ÁSZF elfogadásával a Megrendelő elfogadja, és magára érvényesnek veszi a Szolgáltató által szabott részvételi és egyéb feltételeket, szabályokat.