Az ÁSZF elérhetősége A szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek hatályos rendelkezéseit az ügyfélszolgálaton, internetes honlapján közzéteszi, illetőleg az abban foglaltakról a távbeszélőn működtetett ügyfélszolgálaton tájékoztatást ad.
Az ÁSZF módosítása Az általános szerződési feltételeket – azok jogszabályban meghatározott módosítása esetén a módosítás hatálybalépését 30 nappal megelőzően – nyilvánosságra kell hozni úgy, hogy a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve honlapján ingyenesen közzéteszi és az abban foglaltakról a telefonszolgáltatást igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad, valamint a hatóságnak megküldi. A Szolgáltató a módosítás hatóságnak történő megküldésének kivételével nem köteles a 12.1. pontban foglaltakat az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket nem érinti. Az ügyfélszolgálatok címének, telefonszámának és nyitva tartási idejének változása esetén a Szolgáltatót nem terhelik a jogszabályban meghatározott, a szerződés módosításához kapcsolódó kötelezettségek, azonban a Szolgáltató ezt a központi ügyfélszolgálatán, a honlapján, valamint az internetes ügyfélszolgálati címén köteles naprakészen hozzáférhetővé tenni. Az általános szerződési feltételek Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén az eljárás az e pontban foglaltaktól eltér, az eljárást a 12.1.1. pont tartalmazza.
Az ÁSZF hatálya, elfogadása A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják. Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit.
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Tiltakozáshoz való jog Önnek joga van a Biztosító vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés ellen tiltakoz- nia! Jogosult továbbá a személyes adatai közvetlen üzletszerzés célokra történő – beleértve a profilalkotást is – felhaszná- lása ellen tiltakoznia. A személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők, kivéve, ha a Biztosító bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Az Ügyfélszolgálatra érkező telefonhívások rögzítése A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az Ügyfélszolgálat hivatalos hívószámaira érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amennyiben az a beszélgetés tartalmának maradandó rögzítése céljából szükséges. A Szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatra érkező és az előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint rögzíti, és visszakereshető módon legalább egy évig megőrzi. A Szolgáltató biztosítja, az Előfizető részére a Szolgáltatás évi átlagos 95%-os rendelkezésre állását az Előfizetői Szerződés teljes tartama alatt. A rögzítés tényéről a Szolgáltató a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. A Szolgáltató a rögzített hanganyag másolatát a hívó fél kérésére a tárolási időn belül bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen rendelkezésre bocsátja, az erre vonatkozó kérelem beérkezését követő 30 napon belül. Az adott beszélgetésről történő minden további másolat kiadása csak díjfizetés után biztosított. A hangfelvétel visszahallgatását a Szolgáltató külön kérésre Ügyfélszolgálatán is biztosítja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat, a hibabejelentések kivételével, a rögzítés napját követő 1 évig tárolja.
Az ÁSZF hatálya 3.1 Az ÁSZF személyi hatálya a Szolgáltatóra, valamint a carsharing szolgáltatásra vonatkozóan a Szolgáltatóval szerződést kötő Felhasználóra, valamint a Szolgáltatóval Vállalati Keretszerződést kötő Vállalati Ügyfelekre és ezek Üzleti Felhasználóira terjed ki. 3.2 A Szolgáltatást kizárólag tizennyolcadik (18.) életévüket betöltött, érvényes B kategóriás járművezetői engedéllyel rendelkező, a vezetési jogosultságot legalább egy (1) évvel a Keretszerződés megkötését megelőzően már megszerző természetes személyek vehetik igénybe. A Mobil Applikációnak vagy a Weboldalnak 18. életévét be nem töltött személy általi bármilyen jellegű használata vagy az abba való belépés jogtalan és a jelen ÁSZF megszegésének minősül. A Szolgáltatás és a Mobil Applikáció használatával a Felhasználó nyilatkozik és szavatol azért, hogy legalább 18 éves és a szerződés megkötésére jogosult. 3.3 Az ÁSZF a fenti cím alatt jelzett naptól kezdődően visszavonásig hatályos. 3.4 A MOL LIMO fenntartja a jogot, hogy a car-sharing szolgáltatás nyújtásának módján és körülményein az ÁSZF módosítására vonatkozó rendelkezések betartása mellett változtasson, illetve hogy a carsharing szolgáltatás nyújtását felfüggessze vagy beszüntesse. 3.5 Amennyiben az ÁSZF valamely rendelkezése érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, vagy utóbb azzá válna, az nem érinti az ÁSZF egyéb rendelkezéseinek érvényességét. Ebben 3.6 Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató a módosítás tényét, a változások összefoglalását, a módosítás hatályba lépésének dátumát és az ÁSZF ezt követően hatályos teljes új szövegét tartalmazó tájékoztatót • a Felhasználó számára új jogosultságo(ka)t tartalmazó módosítás esetén a hatálybalépést legalább 1 (egy) naptári nappal megelőzően; • a Felhasználó számára új kötelezettség(ek)et tartalmazó módosítás esetén a hatálybalépést legalább 5 (öt) naptári nappal megelőzően a Weboldalon közzéteszi, Ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi és a módosításról a Felhasználók részére e-mailben tájékoztatást küld. Kivételt képez ez alól az ÁSZF 3. sz. mellékletét képező díjszabás módosítása, melyet a Szolgáltató az új díjszabás hatálybalépését közvetlenül, de legalább 1 órával az új díjszabás hatálybalépését megelőzően a Weboldalán tesz közzé, Ügyfélszolgálatán elérhetővé tesz és az új díjszabást a Felhasználóknak közvetlenül, e-mailen küldi meg. A Szolgáltató az ÁSZF-et a Felhasználó kérésére tartós adathordozón vagy elektronikus levélben, illetve nyomtatott formában, térítésmentesen rendelkezésre bocsátja. 3.7 Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató a Felhasználókat a fenti határidőben e-mail üzenetben tájékoztatja az ÁSZF vonatkozó módosításáról, illetve arról, hogy hogyan tudják elfogadni a változásokat. Ha az ÁSZF módosítás hatálybalépését követően a Felhasználó tovább használja a Szolgáltatást, azáltal a módosított feltételek szerinti tartalommal elfogadja az új ÁSZF-et. Amennyiben az ÁSZF 1. számú mellékletét képező Adatvédelmi tájékoztató változik, arról a Szolgáltató a fenti e-mail üzenetben külön is tájékoztatja a Felhasználót és amennyiben szükséges, jelzi számára, hogy hogyan tudja az új feltételeket elfogadni. Az Adatvédelmi tájékoztató csak a Felhasználó kifejezett hozzájárulásának megadása esetén tekinthető elfogadottnak és a Felhasználó ebben az esetben csak a kifejezett elfogadást követően jogosult a carsharing szolgáltatást tovább használni. A Felhasználó felelőssége, hogy ellenőrizze a regisztrált e-mail címét az ilyen tájékoztatásokról való értesülése érdekében.
A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (weboldal: xxxx://xxxx.xx/; cím: 1125 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; telefon: +00-0-000-0000; fax: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx).
Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre. 1.6.2. A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117-118. §, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)-(6) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, 132. §, 134. § (1)-(3), (6)-(13) bekezdés, 135. §, és a Rendelet 3. § (9)-(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)-(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)-(3) és (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.2., 2.1.1.3.4., 9.3.4.1., 2.2.1., 9.2.3., 9.2.4., 9.2.5., 9.2.6., 9.3.1., 12.1.2., 12.1.3., 12.3., 12.1.4., 12.1.5., 12.1.6., 5.1., 6.2.6., 2.1.1.2.9., 2.1.1.3.1., 2.1.1.2.12., 2.1.1.3.2., 2.1.1.2.10., 6.2.9. a), 6.2.9. b), 2.1.2.5., 2.1.2.6., 4.c.)melléklet 23. pontjainak alkalmazása nem kötelező. A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 128. § (2) bekezdés, 134. § (14)-(15) bekezdés, 139-140. §, továbbá a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.11., 9.1.13., 4.1. 0.xx. melléklet, 6.4.1., 2.2.1.+ EESZ, 6.1.1.3., 6.1.1.4., 6.1.1.5., 6.1.2., 6.1.2.7., 6.1.1.6., 6.1.1.7.,