Common use of Az ügyleti kamat módosításának szabályai Clause in Contracts

Az ügyleti kamat módosításának szabályai. 4.2.4.1. A Bank a hitel futamideje alatt legfeljebb 5 (azaz öt) alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után: a) a hitelkamatot legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató, b) a kamatfelárat legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig jogosult módosítani. 4.2.4.2. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönszerződés esetén a referencia-kamatláb mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként kell a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 (azaz kettő) nappal érvényes referencia- kamatlábhoz igazítani. 4.2.4.3. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár- változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmaz, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. A kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót, vagy referencia-kamatlábat a Bank annak alkalmazásának feltételeivel együtt, közérthető magyarázattal ellátva teszi közzé. A kamatfelár-változtatási mutató számítási módját és részletes leírását a Hirdetmény az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, mint az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője által nyújtott, OTP Bank Nyrt./OTP Jelzálogbank Zrt. portfoliójába került, már nem értékesíthető kölcsönök esetén alkalmazott kamatváltozási és kamatfelár-változási mutatókról című hirdetménye tartalmazza. A Bank nyilvántartja és honlapján elérhetővé teszi a kamat kiszámításához általa felhasznált referencia-kamatláb, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók korábbi adatait, valamint azok alkalmazásának időszakát. 4.2.4.4. A Bank a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat a kölcsönszerződésben köteles meghatározni, amely – ideértve annak bármely összetevőjét is – a kamatperiódust követően sem módosítható egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutató vagy referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli, és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat, ez esetben a Bank az Ügyfél kölcsönszerződésének vonatkozásában ezt köteles alkalmazni.

Appears in 5 contracts

Samples: Hitelműveletek, Hitelműveletek, Hitelműveletek Üzletszabályzata

Az ügyleti kamat módosításának szabályai. 4.2.4.1. A Bank a hitel futamideje alatt legfeljebb 5 (azaz öt) alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után: a) a hitelkamatot legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató, b) a kamatfelárat legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig jogosult módosítani. 4.2.4.2. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönszerződés esetén a referencia-kamatláb mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként kell a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 (azaz kettő) nappal érvényes referencia- kamatlábhoz igazítani.kell 4.2.4.3. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár- változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmaz, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. A kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót, vagy referencia-kamatlábat a Bank annak alkalmazásának feltételeivel együtt, közérthető magyarázattal ellátva teszi közzé. A kamatfelár-változtatási mutató számítási módját és részletes leírását a Hirdetmény az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, mint az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője által nyújtott, OTP Bank Nyrt./OTP Jelzálogbank Zrt. portfoliójába került, már nem értékesíthető kölcsönök esetén alkalmazott kamatváltozási és kamatfelár-változási mutatókról című hirdetménye tartalmazza. A Bank nyilvántartja és honlapján elérhetővé teszi a kamat kiszámításához általa felhasznált referencia-kamatláb, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók korábbi adatait, valamint azok alkalmazásának időszakát. 4.2.4.4. A Bank a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat a kölcsönszerződésben köteles meghatározni, amely – ideértve annak bármely összetevőjét is – a kamatperiódust követően sem módosítható egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutató vagy referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli, és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat, ez esetben a Bank az Ügyfél kölcsönszerződésének vonatkozásában ezt köteles alkalmazni.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

Az ügyleti kamat módosításának szabályai. 4.2.4.1. A Bank a hitel futamideje alatt legfeljebb 5 (azaz öt) alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után: a) a hitelkamatot legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató, b) a kamatfelárat legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig jogosult módosítani. 4.2.4.2. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönszerződés esetén a referencia-kamatláb mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként kell a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 (azaz kettő) nappal érvényes referencia- kamatlábhoz igazítani. 4.2.4.3. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár- változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmaz, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. A kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót, vagy referencia-kamatlábat a Bank annak alkalmazásának feltételeivel együtt, közérthető magyarázattal ellátva teszi közzé. A kamatfelár-változtatási mutató számítási módját és részletes leírását a Hirdetmény az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, mint az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője által nyújtott, OTP Bank Nyrt./OTP Jelzálogbank Zrt. portfoliójába került, már nem értékesíthető kölcsönök esetén alkalmazott kamatváltozási és kamatfelár-változási mutatókról című hirdetménye tartalmazza. A Bank nyilvántartja és honlapján elérhetővé teszi a kamat kiszámításához általa felhasznált referencia-kamatláb, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók korábbi adatait, valamint azok alkalmazásának időszakát.Bank 4.2.4.4. A Bank a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat a kölcsönszerződésben köteles meghatározni, amely – ideértve annak bármely összetevőjét is – a kamatperiódust követően sem módosítható egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutató vagy referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli, és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat, ez esetben a Bank az Ügyfél kölcsönszerződésének vonatkozásában ezt köteles alkalmazni.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek

Az ügyleti kamat módosításának szabályai. 4.2.4.1. A Bank a hitel futamideje alatt legfeljebb 5 (azaz öt) alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után: a) a hitelkamatot legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató, b) a kamatfelárat legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-kamatfelár- változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig jogosult módosítani. 4.2.4.2. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönszerződés esetén a referencia-kamatláb mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként kell a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 (azaz kettő) nappal érvényes referencia- kamatlábhoz igazítani. 4.2.4.3. Amennyiben a Bank a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár- változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmaz, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. A kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót, vagy referencia-kamatlábat a Bank annak alkalmazásának feltételeivel együtt, közérthető magyarázattal ellátva teszi közzé. A kamatfelár-változtatási mutató számítási módját és részletes leírását a Hirdetmény az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, mint az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője által nyújtott, OTP Bank Nyrt./OTP Jelzálogbank Zrt. portfoliójába került, már nem értékesíthető kölcsönök esetén alkalmazott kamatváltozási és kamatfelár-változási mutatókról című hirdetménye tartalmazza. A Bank nyilvántartja és honlapján elérhetővé teszi a kamat kiszámításához általa felhasznált referencia-kamatláb, kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók korábbi adatait, valamint azok alkalmazásának időszakát. 4.2.4.4. A Bank a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat a kölcsönszerződésben köteles meghatározni, amely – ideértve annak bármely összetevőjét is – a kamatperiódust követően sem módosítható egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutató vagy referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli, és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat, ez esetben a Bank az Ügyfél kölcsönszerződésének vonatkozásában ezt köteles alkalmazni.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelműveletek