Belépés mintaszakaszok

Belépés. 3.1. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra feljogosított személyek jogosultak belépni. 3.2. Belépéskor a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. A VOLT Produkciónak jogában áll a beléptetési folyamat során a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő képmását rögzíteni és a felvételt a belépéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése és a felelős személyek felderítése érdekében megőrizni, kezelni, valamint a hatóságok ezirányú megkeresése esetén részükre átadni. 3.3. A VOLT Produkció a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket az adott Rendezvény Házirendjében vagy a beléptetési folyamat során a helyszínen korlátozza. A Rendezvények területére étel, ital és dohánytermék csak annyiban és olyan mennyiségben vihető be, amennyiben azt jogszabály, vagy az adott Rendezvény Házirendje lehetővé teszi. A VOLT Produkció felhívja a Látogató figyelmét a Házirend ellenőrzésére. 3.4. A Rendezvények területére a VOLT Produkció által kiadott engedély nélkül járművel behajtani tilos. Behajtási engedéllyel rendelkező személyek is kötelesek a KRESZ előírásait teljeskörűen betartani a Rendezvényeken. A Rendezvények megközelítéséhez a VOLT Produkció a tömegközlekedési eszközök (ideértve a mindenkor rendelkezésre álló vízi járműveket is) és taxi-szolgáltatás használatát ajánlja. 3.5. Főszabály szerint a 11. (tizenegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényt ingyenesen látogathatják. A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényekre csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel léphetnek be, és csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel tartózkodhatnak ott. A VOLT Produkció jogosult a 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek számára gyermekkarszalag viselését kötelezővé tenni. A kísérő felelős az általa kísért gyermekekért és azért, hogy mindvégig olyan állapotban lesz, amely lehetővé teszi az ebből eredő feladatai felelős ellátását. Egy kísérővel legfeljebb öt gyermek belépése engedélyezett. A VOLT Produkció a beléptetés során jogosult a gyermekkarszalagok vagy a 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermek(ek) karszalag-adatait kölcsönösen az adott gyermeke(ke)t kísérő nagykorú személy Karszalagjához rendelni. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények bármelyiké...
Belépés. 3.1. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra feljogosított személyek jogosultak belépni. 3.2. Belépéskor a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. Az OTLnek jogában áll a beléptetési folyamat során a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő képmását rögzíteni és a felvételt a belépéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése és a felelős személyek felderítése érdekében megőrizni, kezelni, valamint a hatóságok ezirányú megkeresése esetén részükre átadni. 3.3. Pandémiás vagy epidémiás helyzet esetén, a Látogatók védelme érdekében, a Rendezvényre történő belépés a hatáskörrel rendelkező hatóságok vagy Az OTL Járványügyi Terve által meghatározott további feltételektől és eljárásoktól tehető függővé. A hatáskörrel rendelkező hatóság vagy Az OTL által meghatározott szabályok, úgy mint a Rendezvény látogatásának kizárása a pandémiás vagy epidémiás betegség tüneteinek fennállása esetén, vagy az ilyen tünetek fenn nem állásáról való nyilatkozattétel megkövetelése, vagy a Rendezvényre történő belépés előtti fizikai vizsgálat (pl. testhőmérséklet mérése) kötelezőek. Az OTL felelőssége e tekintetben kizárt. Az OTL a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket az adott Rendezvény Házirendjében vagy a beléptetési folyamat során a helyszínen korlátozza. A Rendezvények területére étel, ital és dohánytermék csak annyiban és olyan mennyiségben vihető be, amennyiben azt jogszabály, vagy az adott Rendezvény Házirendje lehetővé teszi. Az OTL felhívja a Látogató figyelmét a Házirend ellenőrzésére. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) sz. Korm. rendelet jelen ÁSZF készültékor Magyarország Országgyűlése által kihirdetett veszélyhelyzet megszűnéséig hatályos rendelkezései alapján a Rendezvényen kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat. E szabályok módosítása vagy megszüntetése esetén az azok helyébe lépő szabályok kerülnek automatikusan alkalmazásra. 3.4. A Rendezvények területére az OTL által kiadott engedély nélkül járművel behajtani tilos. Behajtási engedéllyel rendelkező személyek is kötelesek a KRESZ előírásait teljeskörűen betartani a Rendezvényeken. A Rendezvények megközelítéséhez az OTL ...
Belépés. 3.1. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra feljogosított személyek jogosultak belépni. 3.2. Belépéskor a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. A Szolgáltatónak jogában áll a beléptetési folyamat során a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő képmását rögzíteni és a felvételt a belépéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése és a felelős személyek felderítése érdekében megőrizni, kezelni, valamint a hatóságok ezirányú megkeresése esetén részükre átadni. 3.3. A Szolgáltató a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket az adott Rendezvény Házirendjében vagy a beléptetési folyamat során a helyszínen korlátozza. A Rendezvények területére étel, ital és dohánytermék csak annyiban és olyan mennyiségben vihető be, amennyiben azt jogszabály, vagy az adott Rendezvény Házirendje lehetővé teszi. 3.4. Szolgáltató felhívja a Látogató figyelmét a Házirend ellenőrzésére.
Belépés. Az ÉTDR-ben tényleges munkavégzés csak előzetes regisztrációt követően lehetséges. Ehhez az ÉTDR felületének belépő oldalán (xxxxx://xxx.x-xxxxxx.xx/xxxx) válassza ki a „Belépés Ügyfélkapuval” opciót és lépjen be az ügyfélkapus azonosítójának megadásával! Amennyiben már regisztrált felhasználó kattintson ide a folytatáshoz.
Belépés. Az öltözőbe, ill. a tanfolyamra kizárólag a megváltott plasztikkártyával lehet belépni. A Szervező a női és férfi öltözőkön kívül biztosít öltözési lehetőséget az női kísérővel érkező fiúknak, illetve férfi kísérővel érkező lányoknak. A tanfolyamra érkezőket a Szervező a megváltott időben és csoportban tudja fogadni és beengedni. Más időpontra a kártya nem érvényes. A kísérőjegy nélküli kártyák napi egyszeri belépésre, a kísérőjegyesek pedig 1 gyermek és 1 kísérő számára engedélyeznek belépést. A kísérőjegy nem használható fel szaunázásra, valamint a medencék használatára. A beléptető kártya órakezdés előtt 20 perccel előbb engedélyezi a belépést. A tanfolyami óra vége után 40 perc áll rendelkezésre az öltöző elhagyására. Késés esetén is csak a megváltott időpontra érvényes a kártya, a következő órára már nem felhasználható.
Belépés. A Bérlő kötelezettséget vállal, hogy az Aréna területére kizárólag az Üzemeltetővel előzetesen, név szerint egyeztetett személyek beléptetését engedélyezi. A fent említett személyek listáját az Üzemeltető engedélyezi, és sorszámmal ellátott belépőket (karszalagot, passt, egyebet) bocsát rendelkezésükre, vagy az Üzemeltetővel közösen elfogadott módon a Bérlő bocsát rendelkezésükre belépőt. Üzemeltető a belépésre jogosultak számát maximálhatja. Az esetleges belépők számának megváltoztatása érdekében Bérlőnek kötelessége ezt az Üzemeltetővel egyeztetni. Az így beléptetett személyzet az Esemény ideje alatt fő szabályként még karszalaggal sem léphet be a küzdőtérre, vagy az ülőhelyek területére, kizárólag abban az esetben ha ez a belépés az Esemény sikeres lebonyolításához (pl. munkavégzés) szükséges. Az ilyen személyeket előre egyeztetett módon, limitált számban lehet beengedni ezekre a területekre, és az általános személyzettől eltérő színű karszalaggal (egyéb módon) kell megkülönböztetni.
Belépés. A tanfolyamra kizárólag a megváltott szolgáltatással lehet belépni. A tanfolyamra érkezőket a Szervező a megváltott időben és csoportban tudja fogadni és beengedni. Más időpontra a tanfolyam nem érvényes. Késés esetén is csak a megváltott időpontra érvényes a tanfolyam, a következő órára már nem felhasználható.
Belépés. 5.5.1 A felületen a Felhasználó eldöntheti, hogy regisztrációval, avagy regisztráció nélkül (vendégként) kíván-e vásárolni a Webáruházban. 5.5.2 Ahhoz, hogy a Webáruházban vásárolhasson, a regisztráció nélküli Felhasználónak minden esetben el kell fogadni az ÁSZF, valamint a Szolgáltató adatkezelési tájékoztatójában foglalt rendelkezéseket. 5.5.3 A „Tovább” gombra kattintva a Felhasználó átlép a vásárlás folyamatának következő lépésére.
Belépés. Bejelentkezés a felületre az admin@cégnév formátumú felhasználónév és jelszó megadásával történik. A sikeres belépést követően a Szolgáltató egyszer használatos (5 percig érvényes) jelszót küld a főadminisztrátori mobil hívószámra (mely csak belföldi mobil szám lehet). A hívószám téves megadásáért, illetve az abból származó esetleges károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. Amennyiben a belépés többszöri próbálkozás után is sikertelen, vagy nem érkezik meg az egyszer használatos jelszó, az Ügyfél a 1435-ös ügyfélszolgáltati számon tud segítséget kérni.
Belépés. A Szolgáltatás Webes Alkalmazáson keresztül történő használatához a Felhasználónak a regisztráció során megadott e-mail címet és jelszót a „Belépés” elnevezésű oldalon kell megadnia. A Szolgáltatás Alkalmazáson keresztül történő használatát az ugyanezen oldalon található „Belépés Facebook-kal” gomb megnyomását követően kezdheti meg a Felhasználó.