BEVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK – OKTATÁS, STANDARD mintaszakaszok

BEVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK – OKTATÁS, STANDARD. SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁS DÍJAZÁS* Szoftver oktatás Előzetesen meghirdetett időpontban és helyen – előzetes egyeztetés esetén kivételes esetben (jellemzően 10 fő egyszerre oktatandó létszám felett) Ügyfél telephelyén vagy más, Ügyfél által biztosított helyen. Az Oktatási során a szoftver használathoz szükséges alapismereteket adjuk át. Ezzel Ügyfél kulcs-szakemberei már részt tudnak venni a bevezetésben. Ez az oktatás fél-egy nap (4-8 óra) és a szoftver alapjait érinti. Az oktatásokat nagyobb (20 feletti) felhasználószám esetén ún. „train the trainer” módon tartjuk, azaz az Ügyfél oldali kiemelt felhasználókat és vezetőket képezzük, akik saját maguk képzik ki a további esetleges Ügyfél oldali kollégákat. Az oktatás működő (alapszinten tesztelt, beállított és adatokkal feltöltött) oktató rendszeren történik, mely alkalmas a szoftver alap-funkcionalitások teljes körű bemutatására az adott szerepkör számára. Az oktatáshoz szükséges oktató környezet fizikai elemeket (hardverek) illetve az oktatáshoz szükséges alap (szerver és kliens oldali operációs rendszer, adatbáziskezelő, hálózati beállítások, szerverek) beállításokat Ügyfél a Szolgáltatóval előzetesen írásban egyeztetett módon a projekt során biztosítja, úgy, hogy az oktatásokat az Ügyfél által biztosított egy adott, előre kijelölésre kerülő, az Ügyfél telephelyén levő irodájában bonyolítja le. Amennyiben Szolgáltató szolgáltatja a szerver oldali infrastruktúrát, úgy Ügyfél csak a szerver oldali infrastruktúrához szükséges hálózati kapcsolatokat és a kliens oldali infrastruktúrát biztosítja. A díjazás maximum 10 fő egyidejű oktatására vonatkozik. 1 embernap szakértői díj
BEVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK – OKTATÁS, STANDARD. SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁS DÍJAZÁS*

Related to BEVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK – OKTATÁS, STANDARD

  • A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;

  • A biztosítási szerződés tartama 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • A biztosító szolgáltatása a) A biztosító a szerződő díjfizetése ellenében a biztosítási esemény bekövetkezése esetén haláleseti, elérési, vagy díjfizetés átvállalási szolgáltatást nyújt. Haláleseti, vagy elérési szolgáltatás esetén a biztosító a feltételekben rögzített biztosítási összeget fizeti ki az arra jogosult kedvezményezettnek.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A biztosító szolgáltatásai A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.

  • A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.