Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.
A biztosító kockázatviselésének kezdete A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.
A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:
A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a +00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: +00 0 000 0000, helyi tarifával hív- ható telefonszám: +00 00 000 000, központi fax: +00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám: +00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: +00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 10 IV.1. A biztosítási szerződés alanyai 10 IV.2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 IV.3. A szerződés hatályba lépése 11 IV.4. A biztosító kockázatviselésének kezdete 11 IV.5. A kockázatviselés és a szerződés megszűnése 11 IV.6. Tartamhosszabbítás 12 IV.7. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 12
A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,
A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.
A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.
A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza
A Biztosító kockázatviselésének megszűnése A Biztosító kockázatviselése megszűnik – és nem nyújt a továbbiakban szolgáltatást - az alábbi esetekben: 3.2.1. Egy adott Biztosított illetve Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított vagy Társbiztosított halálával; b) annak a hónapnak az utolsó napjával, amelyben a Biztosított, illetve a Társbiztosított a rá irányadó biztosítási csomag szerinti felső korhatárt – Egyéni és Családi csomag esetén 80 év, Extra csomag esetén 70 év - betöltötte. Családi csomag esetén, amennyiben a Biztosított a 80. életévét eléri, rá vonatkozóan megszűnik a Biztosító szolgáltatása, de a Családi Társbiztosítottakra – változatlan díjfizetés mellett – érvényben marad, amíg életben vannak, vagy amíg a 80. életévüket be nem töltik és a rájuk vonatkozó biztosítási díj megfizetésre került. 3.2.2. Egy adott Egyéni Társbiztosított tekintetében (a 3.2.1. pontban foglaltakon túlmenően): a) az Egyéni Társbiztosítottra eső biztosítási díj áthárításához történő hozzájárulás (lásd 11.6. pont) Biztosított általi visszavonása esetén a visszavonó nyilatkozatnak a Szerződőhöz történő beérkezését követő hónap első napján 0.00 órakor; b) az Egyéni Társbiztosítottnak a Biztosítottal azonos lakcímre történő állandó lakcímbejelentése megszűnése esetén, a megszűnés napján 24 órakor. 3.2.3. A Biztosított és valamennyi Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított halálával, az elhalálozás napjával; b) a Biztosított Szolgáltatási Szerződésének megszűnése esetén annak a hónapnak az utolsó napján 24 órakor, amely hónapban a Szolgáltatási Szerződés megszűnt, c) távértékesítés esetén a biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondásával a 3.2.4. pont szerinti időpontban, d) a biztosítotti jogviszony Biztosított általi felmondásával a 3.2.5. pont szerinti időpontban, e) amennyiben a Biztosított a rá vonatkozó biztosítási díjat nem fizeti meg a Szerződő részére a 3.4. pont szerinti időpontban. 3.2.4. Amennyiben a Biztosított távértékesítés útján – telefonon, vagy internetes felületen keresztül - csatlakozik a csoportos biztosítási szerződéshez, úgy a csatlakozását követő 14. napig postára adott (postacím: 7602 Pécs, Pf.: 197..) vagy telefaxon (faxszám: 06 72/ 501 208 ), elküldött, a Szerződőhöz intézett nyilatkozatával indokolás nélkül visszavonhatja a csatlakozási nyilatkozatát, mely esetben a Biztosító kockázatviselése a visszavonó nyilatkozat hatályosulásával megszűnik. 3.2.5. Családi és Egyéni csomag esetén a Biztosított jogosult a csomag szerinti biztosítotti jogviszonyát a Szerződőhöz intézett - a Szerződő ügyfélszolgálatán személyesen átadott vagy a Szerződő ügyfélszolgálati elérhetőségeire postai úton vagy faxon eljuttatott – írásbeli nyilatkozattal bármikor megszüntetni (továbbiakban: felmondó nyilatkozat). A biztosítotti jogviszony felmondása esetén a csomag szerinti biztosítotti jogviszony megszűnik a felmondást követő hónap utolsó napján 24 órakor. Extra csomag esetén a csomag szerinti biztosítási jogviszony a 3.1. szerinti, adott Biztosítottra/Társbiztosítottra vonatkozó biztosítási évfordulóra mondható csak fel. A felmondásra egyebekben az előző bekezdésben írtakat kell alkalmazni. 3.2.6. Valamennyi Biztosított vonatkozásában megszűnik a Biztosító kockázatviselése a Biztosítottak által megfizetett biztosítási díjjal fedezett időtartam utolsó napjának 24. órakor, ha a Szerződővel kötött csoportos szerződés megszűnik, de legkésőbb azon a napon, amikor a csoportos biztosítás átruházásra kerül. 3.2.7. A Biztosító kockázatviselésének megszűnése nem érinti a megszűnés előtt igényelt szolgáltatások, folyamatban lévő vagy függő szervezését, finanszírozását.