Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok. Az ügyfél ismereteinek, tapasztalatainak felméréséhez, értékeléséhez szükséges adatok, amelyeket az ügyfél a Biztosító ezen célra rendszeresített igényfelmérő dokumentumai kitöltésével ad meg. A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok, amelyeket a Biztosító ezen célra rend- szeresített dokumentumai tartalmaznak, valamint az ügyfél személyazonosító ok- mány másolata és a lakcímkártya első oldalának másolata. A videóazonosítás során a Biztosító és ügyfele között megvalósuló kommunikáci- óról, az ügyfélről és az általa bemutatott okmányokról készült kép- és hangfelvétel, az ügyfél email címe, mobiltelefonszáma, IP címe, valamint az ügyfél videóazono- sítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és ehhez történő kifejezett hozzájá- rulását visszakereshető módon rögzítő kép- és hangfelvétel. Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok A biztosítási szerződés szerinti szolgáltatás megítéléséhez (így különösen: men- tesülés, vagy kizárt kockázatok, súlyos gondatlanság, szándékosság) szükséges adatok, amelyek – a bűnügyi személyes adatokat is tartalmazható – dokumentu- mokban szerepelhetnek (pl. rendőrségi jegyzőkönyv, határozat, bíróság határoza- ta, szakértői vélemény). A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok Biztosítási díj összege • Kifizetett biztosítási összeg mértéke • A kifizetés ideje • Bankszámlaszám, bankkártya száma Az ÁSZF-ben, így különösen „A biztosítási szolgáltatások kifizetéséhez szükséges iratok” című fejezetében, meghatározott minden további személyes adat. Egyéb adatok A biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással össze- függő összes lényeges tény és körülmény. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár az adatszolgáltatás önkéntes, de a személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a kockázat meghatározásához, így a szerződés létrejöttéhez, a szerződés fenntartásához, valamint a szerződés alap- ján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A fentebb megjelölt adatok hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha Ön a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges adatokat maradéktalanul a Biztosító rendelkezésére bocsátotta. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó adatait háziorvosától, valamint mindazoktól az egészségügyi intézményektől, orvosoktól, gyógyszeré- szektől, természetgyógyászoktól és a gyógykezelésével foglalkozó más személyektől, amelyek, illetve akik eddig kezelték, va- lamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a társadalombiztosítási kifizetőhelytől beszerezze, nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a Bit. 138-142. §-ban és a 147-151. §-ban meghatározott jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal szükséges, hogy Ön felmentse az ezen adatok jogszabályi felhatalmazása alapján nyilvántartó fenti személyeket és szervezete- ket a titoktartási kötelezettségük alól, valamint felhatalmazza a háziorvosát, kezelőorvosát, valamint az egészségügyi ellátásá- ban részt vevő személyeket, hogy az egészségügyi ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait írásbeli kérésére a Biztosítónak még elhalálozása esetén is kiadják. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen továbbá, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az esetleges kárüggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás során keletkezett iratokba betekintsen, azokról másolatokat, valamint az eljáró hatóságoktól felvilágosításokat kérjen. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár a felhatalmazás önkéntes, de annak megadása nélkülözhetetlen a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szol- gáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 149. §-ban foglaltak szerint a Biztosító jogosult a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során, a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerző- désekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulni más biztosítóhoz. A Biztosító csoportos biztosításokat is értékesít, ahol a biztosítottak jellemzően partnereink munkavállalói, tagjai vagy ügyfelei. Ezen biztosított személyek személyes adatainak kezelése tekintetében a Biztosító az adatkezelő. Tájékoztatjuk, hogy csopor- tos biztosítás biztosítottjaként Xxx személyes adatainak kezelésével kapcsolatos érintetti jogainak gyakorlása tekinte- tében az egyéni ügyfeleinkkel megegyező jogok illetik meg. Amennyiben a személyes adatok nem közvetlenül az érintettől származnak, az adatokat megadó félrelismeri, hogy rendelkezik az érintettek felhatalmazásával – amennyiben rendelkezik az érintettől meghatalmazással, ezen meghatalmazással – személyes adataik Biztosító részére történő átadásához, valamint részükre az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást megadta.
Appears in 5 contracts
Samples: Baleseti És Egészségbiztosítási Általános És Kiegészítő Feltételek, Baleseti Kórházi Napidíj, Baleseti Halál És Progresszív (Megnövelt Szolgáltatású)
Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok. Az ügyfél ismereteinek, tapasztalatainak felméréséhez, értékeléséhez szükséges szüksé- ges adatok, amelyeket az ügyfél a Biztosító ezen célra rendszeresített igényfelmérő igényfel- mérő dokumentumai kitöltésével ad meg. A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok, amelyeket a Biztosító ezen célra rend- szeresített rendszeresített dokumentumai tartalmaznak, valamint az ügyfél személyazonosító ok- mány személyazono- sító okmány másolata és a lakcímkártya első oldalának másolata. A videóazonosítás során a Biztosító és ügyfele között megvalósuló kommunikáci- órólkommuniká- cióról, az ügyfélről és az általa bemutatott okmányokról készült kép- és hangfelvételhang- felvétel, az ügyfél email címe, mobiltelefonszáma, IP címe, valamint az ügyfél videóazono- sítással videóazonosítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és ehhez történő kifejezett hozzájá- rulását kife- jezett hozzájárulását visszakereshető módon rögzítő kép- és hangfelvétel. Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok A biztosítási szerződés szerinti szolgáltatás megítéléséhez (így különösen: men- tesülés, vagy kizárt kockázatok, súlyos gondatlanság, szándékosság) szükséges szüksé- ges adatok, amelyek – a bűnügyi személyes adatokat is tartalmazható – dokumentu- mokban doku- mentumokban szerepelhetnek (pl. rendőrségi jegyzőkönyv, határozat, bíróság határoza- tahatározata, szakértői vélemény). A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok Biztosítási díj összege • Kifizetett biztosítási összeg mértéke • A kifizetés ideje • Bankszámlaszám, bankkártya száma Az ÁSZF-ben, így különösen „A biztosítási szolgáltatások kifizetéséhez szükséges szüksé- ges iratok” című fejezetében, meghatározott minden további személyes adat. Egyéb adatok A biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással össze- függő összefüggő összes lényeges tény és körülmény. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár az adatszolgáltatás önkéntes, de a személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a kockázat meghatározásához, így a szerződés létrejöttéhez, a szerződés fenntartásához, valamint a szerződés alap- ján alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A fentebb megjelölt adatok hiánya a biztosítási ajánlat visszautasításátvisszauta- sítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha Ön a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges szük- séges adatokat maradéktalanul a Biztosító rendelkezésére bocsátotta. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó adatait háziorvosától, valamint mindazoktól az egészségügyi intézményektől, orvosoktól, gyógyszeré- szektőlgyógysze- részektől, természetgyógyászoktól és a gyógykezelésével foglalkozó más személyektől, amelyek, illetve akik eddig kezelték, va- lamint valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a társadalombiztosítási kifizetőhelytől beszerezze, nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a Bit. 138-142. §-ban és a 147-151. §-ban meghatározott jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal szükséges, hogy Ön felmentse az ezen adatok jogszabályi felhatalmazása alapján nyilvántartó fenti személyeket és szervezete- ket szervezeteket a titoktartási kötelezettségük alól, valamint felhatalmazza a háziorvosát, kezelőorvosát, valamint az egészségügyi ellátásá- ban egész- ségügyi ellátásában részt vevő személyeket, hogy az egészségügyi ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait írásbeli kérésére a Biztosítónak még elhalálozása esetén is kiadják. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen továbbá, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az esetleges kárüggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás során keletkezett iratokba betekintsen, azokról másolatokat, valamint az eljáró hatóságoktól hatósá- goktól felvilágosításokat kérjen. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár a felhatalmazás önkéntes, de annak megadása nélkülözhetetlen a szerződés alapján alap- ján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szol- gáltatás szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 149. §-ban foglaltak szerint a Biztosító jogosult a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt vál- lalt kötelezettségének teljesítése során, a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerző- désekkel szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulni más biztosítóhoz. A Biztosító csoportos biztosításokat is értékesít, ahol a biztosítottak jellemzően partnereink munkavállalói, tagjai vagy ügyfelei. Ezen biztosított személyek személyes adatainak kezelése tekintetében a Biztosító az adatkezelő. Tájékoztatjuk, hogy csopor- tos cso- portos biztosítás biztosítottjaként Xxx Önt személyes adatainak kezelésével kapcsolatos érintetti jogainak gyakorlása tekinte- tében tekintetében az egyéni ügyfeleinkkel megegyező jogok illetik meg. Amennyiben a személyes adatok nem közvetlenül az érintettől származnak, az adatokat megadó félrelismeri, hogy rendelkezik rendelke- zik az érintettek felhatalmazásával – amennyiben rendelkezik az érintettől meghatalmazással, ezen meghatalmazással – személyes sze- mélyes adataik Biztosító részére történő átadásához, valamint részükre az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást megadta.
Appears in 1 contract
Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok. Az ügyfél ismereteinek, tapasztalatainak felméréséhez, értékeléséhez szükséges adatok, amelyeket az ügyfél a Biztosító ezen célra rendszeresített igényfelmérő dokumentumai kitöltésével ad meg. A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok, amelyeket a Biztosító ezen célra rend- szeresített dokumentumai tartalmaznak, valamint az ügyfél személyazonosító ok- mány másolata és a lakcímkártya első oldalának másolata. A videóazonosítás során a Biztosító és ügyfele között megvalósuló kommunikáci- óról, az ügyfélről és az általa bemutatott okmányokról készült kép- és hangfelvétel, az ügyfél email címe, mobiltelefonszáma, IP címe, valamint az ügyfél videóazono- sítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és ehhez történő kifejezett hozzájá- rulását visszakereshető módon rögzítő kép- és hangfelvétel. Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok A biztosítási szerződés szerinti szolgáltatás megítéléséhez (így különösen: men- tesülés, vagy kizárt kockázatok, súlyos gondatlanság, szándékosság) szükséges adatok, amelyek – a bűnügyi személyes adatokat is tartalmazható – dokumentu- mokban szerepelhetnek (pl. rendőrségi jegyzőkönyv, határozat, bíróság határoza- ta, szakértői vélemény). A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok Biztosítási díj összege • Kifizetett biztosítási összeg mértéke • A kifizetés ideje • Bankszámlaszám, bankkártya száma Az ÁSZF-ben, így különösen „A biztosítási szolgáltatások kifizetéséhez szükséges iratok” című fejezetében, meghatározott minden további személyes adat. Egyéb adatok A biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással össze- függő összes lényeges tény és körülmény. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár az adatszolgáltatás önkéntes, de a személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a kockázat meghatározásához, így a szerződés létrejöttéhez, a szerződés fenntartásához, valamint a szerződés alap- ján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A fentebb megjelölt adatok hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha Ön a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges adatokat maradéktalanul a Biztosító rendelkezésére bocsátotta. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó adatait háziorvosától, valamint mindazoktól az egészségügyi intézményektől, orvosoktól, gyógyszeré- szektől, természetgyógyászoktól és a gyógykezelésével foglalkozó más személyektől, amelyek, illetve akik eddig kezelték, va- lamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a társadalombiztosítási kifizetőhelytől beszerezze, nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a Bit. 138-142. §-ban és a 147-151. §-ban meghatározott jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal szükséges, hogy Ön felmentse az ezen adatok jogszabályi felhatalmazása alapján nyilvántartó fenti személyeket és szervezete- ket a titoktartási kötelezettségük alól, valamint felhatalmazza a háziorvosát, kezelőorvosát, valamint az egészségügyi ellátásá- ban részt vevő személyeket, hogy az egészségügyi ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait írásbeli kérésére a Biztosítónak még elhalálozása esetén is kiadják. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen továbbá, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az esetleges kárüggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás során keletkezett iratokba betekintsen, azokról másolatokat, valamint az eljáró hatóságoktól felvilágosításokat kérjen. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár a felhatalmazás önkéntes, de annak megadása nélkülözhetetlen a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szol- gáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 149. §-ban foglaltak szerint a Biztosító jogosult a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során, a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerző- désekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulni más biztosítóhoz. A Biztosító csoportos biztosításokat is értékesít, ahol a biztosítottak jellemzően partnereink munkavállalói, tagjai vagy ügyfelei. Ezen biztosított személyek személyes adatainak kezelése tekintetében a Biztosító az adatkezelő. Tájékoztatjuk, hogy csopor- tos biztosítás biztosítottjaként Xxx személyes Öxx xzemélyes adatainak kezelésével kapcsolatos érintetti jogainak gyakorlása tekinte- tében az egyéni ügyfeleinkkel megegyező jogok illetik meg. Amennyiben a személyes adatok nem közvetlenül az érintettől származnak, az adatokat megadó félrelismeri, hogy rendelkezik az érintettek felhatalmazásával – amennyiben rendelkezik az érintettől meghatalmazással, ezen meghatalmazással – személyes adataik Biztosító részére történő átadásához, valamint részükre az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást megadta.
Appears in 1 contract
Samples: www.signal.hu
Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok. Az ügyfél ismereteinek, tapasztalatainak felméréséhez, értékeléséhez szükséges adatok, amelyeket az ügyfél a Biztosító ezen célra rendszeresített igényfelmérő dokumentumai kitöltésével ad meg. A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok, amelyeket a Biztosító ezen célra rend- szeresített dokumentumai tartalmaznak, valamint az ügyfél személyazonosító ok- mány másolata és a lakcímkártya első oldalának másolata. A videóazonosítás során a Biztosító és ügyfele között megvalósuló kommunikáci- óról, az ügyfélről és az általa bemutatott okmányokról készült kép- és hangfelvétel, az ügyfél email címe, mobiltelefonszáma, IP címe, valamint az ügyfél videóazono- sítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és ehhez történő kifejezett hozzájá- rulását visszakereshető módon rögzítő kép- és hangfelvétel. Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok A biztosítási szerződés szerinti szolgáltatás megítéléséhez (így különösen: men- tesülés, vagy kizárt kockázatok, súlyos gondatlanság, szándékosság) szükséges adatok, amelyek – a bűnügyi személyes adatokat is tartalmazható – dokumentu- mokban szerepelhetnek (pl. rendőrségi jegyzőkönyv, határozat, bíróság határoza- ta, szakértői vélemény). A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok Biztosítási díj összege • Kifizetett biztosítási összeg mértéke • A kifizetés ideje • Bankszámlaszám, bankkártya száma Az ÁSZF-ben, így különösen „A biztosítási szolgáltatások kifizetéséhez szükséges iratok” című fejezetében, meghatározott minden további személyes adat. Egyéb adatok A biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással össze- függő összes lényeges tény és körülmény. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár az adatszolgáltatás önkéntes, de a személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a kockázat meghatározásához, így a szerződés létrejöttéhez, a szerződés fenntartásához, valamint a szerződés alap- ján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A fentebb megjelölt adatok hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha Ön a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges adatokat maradéktalanul a Biztosító rendelkezésére bocsátotta. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó adatait háziorvosától, valamint mindazoktól az egészségügyi intézményektől, orvosoktól, gyógyszeré- szektől, természetgyógyászoktól és a gyógykezelésével foglalkozó más személyektől, amelyek, illetve akik eddig kezelték, va- lamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a társadalombiztosítási kifizetőhelytől beszerezze, nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a Bit. 138-142. §-ban és a 147-151. §-ban meghatározott jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal szükséges, hogy Ön felmentse az ezen adatok jogszabályi felhatalmazása alapján nyilvántartó fenti személyeket és szervezete- ket a titoktartási kötelezettségük alól, valamint felhatalmazza a háziorvosát, kezelőorvosát, valamint az egészségügyi ellátásá- ban részt vevő személyeket, hogy az egészségügyi ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait írásbeli kérésére a Biztosítónak még elhalálozása esetén is kiadják. Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen továbbá, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az esetleges kárüggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás során keletkezett iratokba betekintsen, azokról másolatokat, valamint az eljáró hatóságoktól felvilágosításokat kérjen. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár a felhatalmazás önkéntes, de annak megadása nélkülözhetetlen a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szol- gáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 149. §-ban foglaltak szerint a Biztosító jogosult a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során, a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerző- désekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulni más biztosítóhoz. A Biztosító csoportos biztosításokat is értékesít, ahol a biztosítottak jellemzően partnereink munkavállalói, tagjai vagy ügyfelei. Ezen biztosított személyek személyes adatainak kezelése tekintetében a Biztosító az adatkezelő. Tájékoztatjuk, hogy csopor- tos biztosítás biztosítottjaként Xxx Önt személyes adatainak kezelésével kapcsolatos érintetti jogainak gyakorlása tekinte- tében az egyéni ügyfeleinkkel megegyező jogok illetik meg. Amennyiben a személyes adatok nem közvetlenül az érintettől származnak, az adatokat megadó félrelismeri, hogy rendelkezik az érintettek felhatalmazásával – amennyiben rendelkezik az érintettől meghatalmazással, ezen meghatalmazással – személyes adataik Biztosító részére történő átadásához, valamint részükre az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást megadta.
Appears in 1 contract
Samples: Baleseti Kórházi Napidíj