Common use of Check-in, karszalag Clause in Contracts

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- in céljára a VOLT Produkció által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását Ha Szolgáltató úgy határozza meg, a Xxxx beváltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A Ebben az esetben a karszalagot a VOLT Produkció Szolgáltató azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a jegy beváltását sikeresen elvégezte. Szolgáltató meghatározhatja saját rendezvényein, hogy a jegyek kizárólag a Check-in folyamatot ekkor vagy folyamat elvégzése után beválthatók. Ez esetben a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során az adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Szolgáltató a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Szolgáltató által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Szolgáltató által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Szolgáltató pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Szolgáltató által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Szolgáltató az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-Check- in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Szolgáltató jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx Jegy karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles kötelezhető személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Szolgáltató azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Szolgáltató nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Szolgáltató az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Szolgáltató kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban Ha Szolgáltató vagy a rendezvény szervezője úgy rendelkezik, és elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Szolgáltató által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Szolgáltató és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Szolgáltató nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Szolgáltatóval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció Sziget azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Sziget a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció Sziget a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció Sziget a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Sziget által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Sziget által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Sziget pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Sziget által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Sziget az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Sziget jogosult a Jegyet vételár- ellenérték- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Sziget felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx Jegy karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Sziget azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Sziget nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Sziget az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Sziget kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételárellenérték-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Sziget által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Sziget és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Sziget nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Szigettel ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció Campus azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Campus a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció Campus a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció Campus a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Ha a jegy vásárlónál a helyszínen a checkin folyamat során nincsen nála fizikailag a fényképes igazolványa, akkor hozzájárul ahhoz, hogy a helyszínen webkamera segítségével fotó készüljön róla, és az manuálisan vegyék fel a szükséges személyes adatait. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Campus által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Campus által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Campus pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Campus által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Campus az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Campus jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Campus felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Campus fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Campus azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in Checkin vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Campus nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Campus az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Campus kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Campus által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét ahonnan az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Campus és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentúplombájú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Campus nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Campus fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Campussal ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-Check- in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-Check- in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Az UD TUTI Nonprofit Kft. felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Az UD TUTI Nonprofit Kft. azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- Check-in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Az UD TUTI Nonprofit Kft. az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Az UD TUTI Nonprofit Kft. kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét ahonnan az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció az UD TUTI Nonprofit Kft. nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Az UD TUTI Nonprofit Kft. fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval az UD TUTI Nonprofit Kft.-vel ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. Az OTL a Rendezvény helyszínén egy darab Jegy, azaz igazolás (voucher, illetve egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) ellenében egy darab karszalagot, illetve a Jegy, Termék vagy Szolgáltatás jellegétől függően kapcsolódó (például VIP-) karszalagot vagy Jegyet ad ki, kivéve amennyiben adott Termék vagy Szolgáltatás igénybevételéhez karszalag vagy további karszalag nem szükséges. A Látogató felelőssége az igazolás (voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) megőrzése, és a Rendezvényre való belépéskor a vásárláskor kapott tájékoztatás szerinti megfelelő formában történő bemutatása. Az OTL kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy a Jegyek (voucherek, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldások) a III. rész 2. pontjában írt Check-in megtörténtéig bemutatóra szólnak, és csak a Check-in befejezésekor kerülnek nevesítésre, azaz adott Xxxxxxx, Xxxxxxxxx vagy Szolgáltatáshoz meghatározott személy rendelésére csak a Check-in során kerül sor. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció az OTL azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció az OTL a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció az OTL a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció az OTL a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció az OTL által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció az OTL által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció az OTL pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció az OTL által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az OTL az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció az OTL jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Az OTL felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció az OTL fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Az OTL azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in Checkin vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció az OTL nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Az OTL az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Az OTL kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció az OTL által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció az OTL és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció az OTL nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Az OTL fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval az OTLel ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció Campus azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Campus a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció Campus a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció Campus a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Campus által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Campus által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Campus pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Campus által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Campus az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Campus jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Campus felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Campus fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-Check- in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Campus azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in Checkin vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Campus nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Campus az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Campus kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Campus által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Campus és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Campus nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Campus fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Campussal ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását Ha Szolgáltató úgy határozza meg, a Xxxx beváltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A Ebben az esetben a karszalagot a VOLT Produkció Szolgáltató azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a jegy baváltását sikeresen elvégezte. Szolgáltató meghatározhatja saját rendezvényein, hogy a jegyek kizárólag a Check-in folyamatot ekkor vagy folyamat elvégzése után beválthatók. Ez esetben a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során az adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Szolgáltató a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Szolgáltató által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Szolgáltató által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Szolgáltató pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Szolgáltató által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Szolgáltató az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Szolgáltató jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx Jegy karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles kötelezhető személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Szolgáltató azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Szolgáltató nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Szolgáltató az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Szolgáltató kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban Ha Szolgáltató vagy a rendezvény szervezője úgy rendelkezik, és elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Szolgáltató által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Szolgáltató és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Szolgáltató nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Szolgáltató fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Szolgáltatóval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételárellenérték-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx Jegy meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx Jegyhez kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx Jegy karszalagra való átváltása során a Xxxx Jegy bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció Sziget azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció Sziget a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció Sziget a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció Sziget a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció Sziget által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció Sziget által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció Sziget pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- Check-in céljára a VOLT Produkció Sziget által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció Sziget az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció Sziget jogosult a Jegyet vételár- vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció Sziget felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx Jegy karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció Sziget azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció Sziget nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a JegyvásárlóXxxxxxxxxxx, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció Sziget az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció Sziget kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció Sziget által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció Sziget és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció Sziget nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció Sziget fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval Szigettel ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció FEZEN azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció FEZEN a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- in céljára a VOLT Produkció által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció FEZEN jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési ellenértékvisszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció FEZEN felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények Rendezvény esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció FEZEN azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció FEZEN által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció FEZEN és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények Rendezvény területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentúmegbontott, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel klipsszel (zárógyűrű) rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció FEZEN nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció FEZEN fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval FEZEN-el ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Check-in, karszalag. A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A karszalagot a VOLT Produkció azon személy részére adja ki az adott Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Check-in folyamatot ekkor vagy a Rendezvényt megelőzően sikeresen elvégezte. A Check-in folyamat során adott Xxxx meghatározott természetes személyhez kerül rendelésre, és a VOLT Produkció a karszalagot csak ezen személy részére adhatja ki. A Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőző Check-in során a VOLT Produkció a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a VOLT Produkció a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Az előzetes Check-in során – ha az nem a belépést közvetlenül megelőző Check-innel azonos módon történik – a jegybirtokos a VOLT Produkció által erre a célra rendszeresített felületen rendeli a Jegyet meghatározott természetes személyhez, és a VOLT Produkció által kért személyes adatokat ő maga adja meg, a VOLT Produkció pedig rögzíti, tárolja és kezeli azokat a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. Amennyiben az előzetes Check- in céljára a VOLT Produkció által rendszeresített felület rendelkezésre áll, a VOLT Produkció az érintett Jegyvásárlókat külön emailben tájékoztatja, ezen felül a lehetőség megnyílásakor tájékoztatást tesz közzé a honlapján. A Check-in elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Xxxxxxx kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Rendezvényre való belépést közvetlenül megelőzően, vagy előzetes Check-in esetén azt először felhasználja. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Check-in folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a VOLT Produkció jogosult a Jegyet vételár- visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Rendezvényre. A VOLT Produkció felhívja a figyelmet, hogy a Xxxx karszalagra való átváltása során a Xxxx bemutatását bármikor kérheti, ezért előzetes Check-in esetén is változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. Amennyiben a jegybirtokos a Check-int előzetesen végezte el, úgy a Jegy karszalagra való átváltásakor vagy amennyiben már karszalaggal rendelkezik, a Rendezvényre történő első belépéskor köteles személyazonosságát az előzetes Check-in során használt személyazonosító okmányának bemutatásával igazolni. Amennyiben az online vásárolt Jegy tekintetében a jegybirtokos az előzetes Check-int nem végzi el, úgy a VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy az érintett Jeggyel a Check-in folyamat elvégzésére csak az erre kijelölt jegybeváltási pontokon legyen lehetősége, amely esetben a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben a Check-in folyamatot meghatározott rendezvények esetében kötelezően előíró, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény a fentiektől eltérően szabályozza, úgy a hivatkozott törvény rendelkezései az irányadók. A VOLT Produkció azon Rendezvényei esetében, amelyek nem esnek a hivatkozott törvény hatálya alá jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen pontban írt eljárások alkalmazását. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan Check- in vagy belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a VOLT Produkció nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A VOLT Produkció az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal. A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa – illetőleg egynél többszöri átruházás esetén valamennyi korábbi birtokos is – jogszerűen jutott hozzá. A VOLT Produkció kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz – vagy egynél többszöri átruházás esetén valamely korábbi jegybirtokoshoz – (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Xxxx megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja. A VOLT Produkció fenntartja a jogot, hogy a karszalagot RFID technológiával lássa el, és a karszalaghoz rendelt jogosultságok igénybevételét ezen keresztül biztosítsa, illetve azok meglétét ilyen módon ellenőrizze. Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra, de indokolt, a VOLT Produkció által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a VOLT Produkció és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése (az abban esetlegesen elhelyezett RFID chip sérülését vagy eltávolítását is ideértve) a Látogató kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Látogató elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, sérült vagy hiányzó RFID chippel rendelkező, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a VOLT Produkció nem pótolja vagy cseréli. A VOLT Produkció fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Rendezvény területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a VOLT Produkcióval ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.elektronikus

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek