Common use of Csoport kedvezmény Clause in Contracts

Csoport kedvezmény. 2.1. Csoport kedvezményre jogosult a Diák, ha egy adott Kurzus Tanévére először regisztrál és legalább másik három, a kurzus Tanévére szintén először regisztráló diákkal együtt a regisztrációkor ugyanazt az általuk kitalált csoportnevet adják meg. 2.2. A Csoport kedvezmény mértéke a Kurzus díjának 10%-a. 2.3. Egy adott csoportban megjelölt Xxxxxx csak az első Tanévben vehetik igénybe ezt a kedvezményt. A kedvezményes Tanév elteltét követően az a Diák, aki ismét jelentkezik valamely Xxxxxxxx – ha a feltételek egyébként fennállnak – Saját Diák kedvezményt vehet igénybe. 2.4. Ha a kedvezmény igénybevételével érintett Tanév során valamelyik Diák a Kurzuson már nem kíván részt venni, úgy ez az igénybe vett kedvezményt nem érinti, illetve a többi Diák igénybe vett kedvezményét sem érinti.

Appears in 8 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek (Ászf), Általános Szerződési Feltételek (Ászf), Általános Szerződési Feltételek (Ászf)

Csoport kedvezmény. 2.1. Csoport kedvezményre jogosult a Diák, ha egy adott Kurzus Tanévére először regisztrál és legalább másik három, a kurzus Tanévére szintén először regisztráló diákkal együtt a regisztrációkor ugyanazt az általuk kitalált csoportnevet adják meg. 2.2. A Csoport kedvezmény mértéke a Kurzus díjának 10%-a5%-a. 2.3. Egy adott csoportban megjelölt Xxxxxx csak az első Tanévben vehetik igénybe ezt a kedvezményt. A kedvezményes Tanév elteltét követően az a Diák, aki ismét jelentkezik valamely Xxxxxxxx – ha a feltételek egyébként fennállnak – Saját Diák kedvezményt vehet igénybe. 2.4. Ha a kedvezmény igénybevételével érintett Tanév során valamelyik Diák a Kurzuson már nem kíván részt venni, úgy ez az igénybe vett kedvezményt nem érinti, illetve a többi Diák igénybe vett kedvezményét sem érinti.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions