BALESETBIZTOSÍTÁS Baleset, vagy súlyos baleset következményeként a Biztosított elhalálozik, vagy megrokkan, a Biztosító a Különös feltételekben meghatározott biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezett részére. A rokkantsági kártérítést a rokkantság százalékában fizeti ki a Biztosító (100 százalékos rokkantsági fok esetében a teljes biztosítási összeget, 70 százalékos rokkantsági fok esetén a biztosítási összeg 70 százalékát). A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkeztekor érvényben lévő biztosítási összegének az egészségkárosodás fokával megegyező százalékát fizeti ki a Kedvezményezett részére. A baleset folytán bekövetkezett megrokkanás, vagy állandó egészségkárosodás mértékét - tekintet nélkül a Biztosított foglalkozására - szervek, illetve végtagok elvesztése esetén az alábbi táblázat szerint kell megállapítani:
Balesetbiztosítási feltételek Függelék
Betétbiztosítás X.1. A Bank csatlakozott az OBA-hoz. Amennyiben a Felügyelet a Bank engedélyét a Hpt. 33. § (1) bekezdése vagy 33. § (2) bekezdés c) pontja alapján vonta vissza, vagy amelynek felszámolását a bíróság elrendelte, az OBA a Betétes részére a Banknál elhelyezett olyan névre szóló Betét esetén, amelyre a Bank nem képes a jogszabályi rendelkezések vagy a Szerződéses kikötések szerinti esedékességet követő öt napon belül a kifizetést teljesíteni (továbbiakban: Befagyott Betét), és nem valószínű a későbbi visszafizetés sem, a Hpt. 214.§-ában meghatározottak szerint először a tőke, majd a kamat összegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 100.000 eurós összeghatárig kártalanítást fizet - forintban. A kifizetéshez a Betétesnek nem kell kérelmet benyújtania. A kártalanítás forintösszegét a kártalanítás kezdő napját megelőző napon érvényes, a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján kell meghatározni. Devizabetét esetén a kártalanítás összegének, valamint a jelen pont szerinti összeghatár megállapítása - a kifizetés időpontjától függetlenül - a kártalanítás kezdő napját megelőző napon érvényes, a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon történik. X.2. Az OBA a fenti összeghatárt meghaladóan a kártalanításra jogosult természetes személy (ideértve pl. az egyéni vállalkozókat és őstermelőket is) részére további legfeljebb ötvenezer euró összeghatárig fizet kártalanítást azon Betétkövetelések esetén, amelyeket a kártalanítás kezdő napját megelőző három hónapban elkülönített számlán helyeztek el és eredetüket a Hpt. 214/A.§ (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően igazolták a Bank részére az alábbiak szerint. Az összeghatár kiterjesztésére vonatkozó jogszabályi rendelkezés az alábbiakban -a Hpt. 214/A.§ (2) bekezdésben alapján- felsorolt forrásokból származó Xxxxxxx esetében alkalmazandó a zárójelben feltüntetett okiratok bemutatásával: a) lakóingatlan eladása, lakásbérleti vagy lakáshasználati jog eladása (30 napnál nem régebbi adásvételi Szerződés vagy tulajdonjog, bérleti jog, használati jog átruházására irányuló egyéb okirat másolata), b) munkaviszony megszűnéséhez, nyugdíjazáshoz kapcsolódó juttatás (30 napnál nem régebbi munkáltatói, kifizetői igazolás), c) biztosítási összeg (a biztosító 30 napnál nem régebbi igazolása) vagy d) bűncselekmény áldozatainak vagy tévesen elítélteknek járó kártérítés (a bíróság 30 napnál nem régebbi határozata). X.3. Az OBA a Magyar Nemzeti Banknak (a továbbiakban: Felügyelet) a tevékenységi engedély visszavonását, illetve végelszámolását elrendelő határozata, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzésének közzététele időpontjában megkezdi (a kártalanítás kezdő időpontja) és tizenöt munkanapon belül a Betétesek rendelkezésére bocsátja a kártalanítást. A kifizetési határidő hosszabb lehet, ha a) a Betétes jogosultsága bizonytalan vagy a Betét jogvita tárgyát képezi, b) a Betét kifizetését kormányok vagy nemzetközi szervezetek korlátozták, c) a Betétre a IV.1. szerinti magasabb kártalanítási összeghatár vonatkozik, d) a Betét tulajdonosa helyi önkormányzat. Az OBA - a Bank tagsági viszonyának megszűnését követően - nem fizet kártalanítást azokra a Betétekre, amelyekre más ország betétbiztosítása kiterjed. X.4. Az OBA köteles legalább két országos napilapban, valamint honlapján közzétenni a Betétesek kártalanításának feltételeit és a lebonyolításával kapcsolatos információkat. Az OBA által közzétett információkat a kártalanítással érintett hitelintézet honlapján is közzé kell tenni. X.5. Az OBA által nyújtott betétbiztosítás csak a névre szóló Betétre terjed ki. A Bank kizárólag azon Betéteket kezeli névre szóló Betétként, ahol a Bank az Azonosítás során a Betétes minden azonosító adatát rögzítette - a kártalanításra való jogosultság egyértelmű megállapítása érdekében. X.6. Amennyiben a Betétesnek a Bankkal szemben a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően hitellel vagy más ügylettel kapcsolatos lejárt tartozása van, a Bank jogosult beszámítási igényét a Betétessel szemben érvényesíteni az OBA által biztosított Betétek vonatkozásában. Ha a beszámításra sor kerül, akkor az OBA a Hpt. 214. §-a szerinti összegből a Bankot megillető és részére átutalt összeg levonása után fennmaradó összeget fizeti ki a Betétes részére. X.7. Lakáscélú hitel fedezetéül szolgáló Betét esetén az OBA akkor teljesít kifizetést, ha a kártalanítási összeg felvételére való jogosultság a felek megegyezése vagy bíróság, illetve hatóság jogerős határozata alapján kétséget kizáróan megállapítható. X.8. Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a) a költségvetési szerv, b) a helyi önkormányzat, c) a biztosító, a viszontbiztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, d) a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, e) a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei, és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, f) az elkülönített állami pénzalap, g) a pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény, h) az MNB, i) befektetési vállalkozás, tőzsdetag, illetőleg árutőzsdei szolgáltató, j) kötelező vagy önkéntes Betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, Betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek Betéteire, valamint k) az olyan Betétre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg pénzmosásból származik, valamint a hitelintézet szavatoló tőkéjére és a hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírra és saját váltóra. A fentiektől eltérően az a) és b) pontok esetében az OBA által nyújtott biztosítás kiterjed a helyi önkormányzat, valamint a helyi önkormányzat által alapított költségvetési szerv Betétjére, amennyiben a tárgyévet két évvel megelőző évi beszámolója adatai alapján a helyi önkormányzat költségvetési mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázezer eurót.
Biztosított vagyontárgyak A kötvényen az Épület vagyoncsoport részeként alapterülettel és biztosítási összeggel külön-külön megjelölt alábbi épületek: • elkészült és építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hét- végi ház, présház, tanya stb.); • saját tulajdonú (társasházi, szövet- kezeti) lakás, bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is); • vállalkozás célra használt épületrész a főépületben. • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szövetkezeti házhoz) tartozó föld- részleten lévő vállalkozási vagy nem vállalkozási célra használt melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló stb.); • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szö- vetkezeti házhoz) tartozó földrész- leten kívül lévő, a kötvényen külön címmel/helyrajzi számmal feltün- tetett melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló, stb.); • különálló szilárd falazatú, épített medence; • lakás esetén a lakással egy épület- ben található, a biztosított tulajdo- nában és kizárólagos használatában levő tároló(k) és egyéb helyiség(ek). Az épületekre kötött biztosítási fedezet kiterjed az adott épület épülettarto- zékaira, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezéseire, valamint épület- üvegezéseire is. • építmények (vízóraakna, kerítés stb.), • a társasház tulajdoni törzslapján nyil- vántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, • a szövetkezeti ház tulajdoni törzs- lapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szö- vetkezeti ház összes lakása arányá- ban. Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak: • az építés alatt álló épületekben elhe- lyezett, betárolt, beépítésre váró épü- letgépészeti berendezések, építő-, segéd- és kiegészítő anyagok; • a földbe vájt, kikövezetlen falú épít- mények; fóliasátrak,ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak; • a medencék lágy lemez vagy fólia burkolata.
Poggyászbiztosítás (kárbiztosítás) Jogtalan eltulajdonítás, közlekedési baleset és gépjármûben mûszaki tûz, elemi kár, és személy súlyos balesetével összefüggô károk esetén összesen, ezen belül: 600 000 300 000 200 000 150 000 200 000 Légi- vagy hajótársaság kezelésében igazolt eltûnés vagy sérülés összesen, ezen belül: (R) 600 000 (R) 350 000 (R) (F) 225 000 50 000 50 000 Általános limitek: – tárgyankénti limit 150 000 80 000 50 000 25 000 25 000 – csomagonkénti limit 000 000 000 000 70 000 50 000 50 000
A biztosított vagyontárgyak Biztosított vagyoncsoport Biztosított vagyontárgy Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak Épületek, lakások, melléképületek · az elkészült és az építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hétvégi ház, présház, tanya stb.), teljes állaga, · melléképületek (istálló, ól, garázs, terménytároló) teljes állaga, · különálló szilárd falazatú medence, · építmények (vízóraakna, kerítés stb.), · épülettartozékok, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések, · saját tulajdonú (társasházi, szövetkezeti) lakás, · bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is), · lakás esetén a biztosított tulajdonában és kizárólagos használatában levő tárolók és egyéb helyiségek, · a társasház tulajdoni törzslapján nyilvántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, · a szövetkezeti ház tulajdoni törzslapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szövetkezeti ház összes lakása arányában. · vállalkozás célú épületek, lakások, melléképületek, · az építés alatt álló épületekben elhelyezett, betárolt, beépítésre váró építő, segéd és kiegészítő anyagok, · a központi antennarendszer, · a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények, · fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg és hajtatóházak. Ingóságok Ingóságfajtánként biztosítási összeggel megjelölt, be nem épített minden olyan ingóság, amely a biztosított tulajdonát képezi, vagy bérlet, kölcsön vagy felelős őrzés címén tartozik a biztosított vagyonmegóvási érdekkörébe. Az ingóságok fajtái: · értékőrző vagyontárgyak · háztartási ingóságok · a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök, az értékpapír, az utalványok, a bérletek, az igazolvány és az egyéb okmányok, · a kézirat, terv, dokumentáció, adathordozókon tárolt adatállomány, · a motoros járművek, valamint ezek alkatrészei, segédanyagai, · a gépjárművek, a vízi és a légi járművek, a lakókocsi és az utánfutó, valamint ezeknek a „Gépjárműtartozék” cím alatt fel nem sorolt tartozékai, alkatrészei, segédanyagai. Értékőrző vagyontárgyak · a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásával készült használati tárgyak, · az érmék, · a bélyegek, · a képző és iparművészeti alkotások, · a művészi értékű porcelánok, · a valódi szőrmék (az irha kivételével), · a kézi csomózású (keleti) szőnyegek, · gyűjtemény: azoknak a vagyontárgyaknak a csoportja, amelyek egyediségüknél, ritkaságuknál fogva kiemelt értéket képviselnek. · garázsban, padláson, pincében, melléképületben, tárolóban vagy más nem lakás céljára szolgáló helyiségben, valamint a biztosított közvetlen felügyelete nélkül hagyott nyitott épületrészben (pl. erkély, lodzsa, terasz stb.) elhelyezett vagyontárgyak, · bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságok, · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei. Háztartási ingóságok · az értékőrző vagyontárgyak körébe nem tartozó be nem épített, a háztartásban általában előforduló ingóságok, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek, vagy a biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak, · a saját szükségletre tartott háziállatok részére szolgáló takarmányok, · saját fogyasztásra szánt termények és lábon álló növényi kultúrák, valamint a saját szükségletre tartott háziállatok legfeljebb a háztartási ingóságok biztosítási összegének 5%ig. · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei, gépei, berendezései
Általános biztosítási feltételek 8 1. Biztosító, szerződő, biztosított és a biztosításközvetítő 10 2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 3. A kockázatviselés kezdete 15
Biztosított Biztosított az a személy, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt. A biztosítási érdek fennállásának igazolására a biztosító az ajánlat megtételekor okirat bemutatását és/vagy csatolását írhatja elő. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosítottra száll át.
Biztosított vagyontárgy Biztosított az ajánlaton/kötvényen ilyenként megjelölt személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi (a továbbiakban együtt: gépjármű). Nem lehet biztosított az olyan jármű, amelyet bérjárműként, nem- zetközi fuvarozásra vagy foglalkozásszerűen személyfuvarozásra használnak (taxi).
Biztonság a.) 24/7-es biztonsági szolgálat b.) Zártláncú video megfigyelő- és rögzítő rendszer c.) Folyamatosan felügyelt beléptető és behatolás jelző rendszer d.) Folyamatosan felügyelt épületfelügyeleti rendszer