Csoportos beszedési felhatalmazás. 3.7.1. A Számlatulajdonos csoportos beszedési megbízással visszavonásig, vagy a megbízásban megjelölt időpontig érvényes általános rendelkezésével felhatalmazza a Bankot, hogy Xxxxxxxxxxxxxxx visszatérő, rendszeres megterhelésével, a megbízásban megnevezett szolgáltató (Kedvezményezett) által közölt díjakat, közvetlenül a szolgáltató díjközlése alapján, a Számlatulajdonos számlájáról egyenlítse ki. Egy megbízásban csak egy szolgáltatóra vonatkozó, egyféle felhatalmazás adható. Ha a szolgáltató a Számlatulajdonos megbízását elutasítja, a Bank erről tájékoztatja őt. A Bank a szolgáltató díjközlése alapján, a szolgáltató által megjelölt feltételekkel teljesíti a csoportos beszedési megbízásokat. 3.7.2. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy csoportos beszedési megbízásokat a Bank a Számlatulajdonosnak a szolgáltatóval fennálló alapjogviszonyának vizsgálata nélkül kizárólag a szolgáltató által megadott díjközlés alapján teljesíti. A Számlatulajdonos az alapjogviszonyból eredő bármely – így különösen a szolgáltató téves díjközlésén alapuló – igényét, illetve követelését kizárólag a szolgáltatóval szemben érvényesítheti. 3.7.3. Számlatulajdonos kijelenti, hogy tisztában van azzal, a csoportos beszedési megbízás alapvetően a közüzemi szolgáltatók / egyéb beszedésre jogosultak vele szemben fennálló – az adott közmű szolgáltatás igénybevételének / egyéb tartozásból származó – díjkövetelésének illetve egyéb követelésének kiegyenlítésére szolgáló fizetési mód, mely tekintetében Ő maga az, aki saját, illetve háztartása ezirányú fogyasztását reálisan felmérni képes, illetve a megbízás megadásában fennálló, illetve várható követelését ismeri. A Számlatulajdonos jogosult az egyes szolgáltatók díjközlésére értékhatárt (limitet) megjelölni, mely összeg felett a Bank a megjelölt szolgáltató által közölt teljes díj kiegyenlítését – a Bankszámla fedezettségére tekintet nélkül – visszautasítja. 3.7.4. A Bank a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás alapján az átvételtől számított hat munkanapon belül a Kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesíti a Kedvezményezettet a felhatalmazás átvételéről, módosításáról vagy annak megszüntetéséről. A teljesítés felső értékhatárának összegéről kizárólag a Számlatulajdonos hozzájárulása esetén értesítheti a pénzforgalmi szolgáltató a Kedvezményezettet. 3.7.5. A Kedvezményezett a felhatalmazás tudomásulvételéről vagy visszautasításáról értesíti a vele szerződéses viszonyban álló személyt és a Bankot. A Banknál a felhatalmazás Kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül az is, ha a Kedvezményezett megkezdi a beszedést. 3.7.6. A beszedés teljesítésről, illetve nem teljesítéséről a Számlatulajdonos a Bankszámlakivonaton kap értesítést. A visszautasított csoportos beszedési összeg szolgáltató felé történő rendezése a Számlatulajdonos felelőssége. 3.7.7. Az átvett, és a szolgáltató által visszaigazolt felhatalmazásban csak a teljesítés felső értékhatára és az érvényesség lejárata módosítható, minden más esetben a Felhatalmazást csoportos beszedési megbízás teljesítésére megbízást meg kell szüntetni, és új megbízást kell benyújtani. Az érvényesség lejárata és a módosítási igény bejelentése közötti időpontban teljesített megbízásokért a Bank nem vállal felelősséget. 3.7.8. Amennyiben a kedvezményezett szolgáltató beszedési azonosítója, és a hozzá tartozó kedvezményezetti adatok megváltoznak, a Bank a Számlatulajdonos által adott beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazásának mindaddig eleget tesz, amíg Számlatulajdonos felhatalmazását vissza nem vonja. 3.7.9. A Számlatulajdonos felhatalmazását adja a Banknak, hogy a csoportos beszedési megbízások teljesítéséhez szükséges információk – így különösen neve, lakcíme, számlaszáma, csoportos beszedési megbízás átvétele -, valamint a teljesítés elmaradásának okaira vonatkozó információk – így különösen a Bankszámla fedezetlensége, a csoportos beszedési megbízás módosítása, limitkorlátozás, megbízás visszavonása – szolgáltatók részére történő átadásához. A Számlatulajdonos a felhatalmazáson meghatározhatja, hogy az által megjelölt felső értékhatárt a szolgáltató felé kéri-e továbbítani. Erre vonatkozó nyilatkozat hiányában – még ha az okirat értékhatárt tartalmaz is - a Bank a szolgáltató felé a limit összege tekintetében adatközlést nem teljesít. 3.7.10. A Számlatulajdonos a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás aktuális/esedékes teljesítése ellen írásban a Bank erre rendszeresített nyomtatványán letiltást tehet. Letiltás csak a szolgáltató (Kedvezményezett) által benyújtott beszedési megbízásban szereplő teljes összeg ellen tehető. Letiltás esetén a Bank a letiltásban foglaltak szerint jár el, azonban a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja. 3.7.11. A csoportos beszedési megbízással kapcsolatban részteljesítésre nincs lehetőség, illetve fedezet hiányában a nem teljesíthető beszedési megbízások sorba állítását a Bank nem vállalja. 3.7.12. A felhatalmazást és annak módosítását a Kedvezményezett is eljuttathatja a Bankhoz. A Kedvezményezett a fizető féltől átvett felhatalmazást öt munkanapon belül továbbítja a Bankhoz. A Bank a beérkező felhatalmazásokat a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásra jelen Pénzforgalmi ÁSZF-ben megállapított előírások szerint kezeli. 3.7.13. A Bank a Számlatulajdonos kérésére a Xxxxxxxxxxxxx érintő, csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásról igazolást ad ki. Az igazolás kérése a Számlatulajdonos erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem jelenti az adott felhatalmazás törlését. Az igazolást a Számlatulajdonos fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja. 3.7.14. A kedvezményezett az új felhatalmazás (PFNY 31 nyomtatvány) tudomásulvételével egyidejűleg az ugyanazon szerződésre vonatkozó korábbi felhatalmazást megszűntnek tekinti. 3.7.15. Amennyiben a csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásban a fizető fél által megjelölt kedvezményezett személyét, azonosító adatait vagy a kedvezményezettel szerződött fogyasztók azonosító adatait érintően - cégjogi, jogszabály által elrendelt, hatósági határozatban meghatározott jogutódlás vagy szerződéses állomány átruházás miatt - változás következik be, a felhatalmazásban rögzített adatok módosítására a törvény előírása alapján, a fizető fél külön hozzájárulása nélkül kerül sor.
Appears in 6 contracts
Samples: Pénzforgalmi Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Pénzforgalmi Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Pénzforgalmi Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Csoportos beszedési felhatalmazás. 3.7.1. A Számlatulajdonos csoportos beszedési megbízással visszavonásig, vagy a megbízásban megjelölt időpontig érvényes általános rendelkezésével felhatalmazza a Bankot, hogy Xxxxxxxxxxxxxxx Bankszámlájának visszatérő, rendszeres megterhelésével, a megbízásban megnevezett szolgáltató (Kedvezményezett) által közölt díjakat, közvetlenül a szolgáltató díjközlése alapján, a Számlatulajdonos számlájáról egyenlítse ki. Egy megbízásban csak egy szolgáltatóra vonatkozó, egyféle felhatalmazás adható. Ha a szolgáltató a Számlatulajdonos megbízását elutasítja, a Bank erről tájékoztatja őt. A Bank a szolgáltató díjközlése alapján, a szolgáltató által megjelölt feltételekkel teljesíti a csoportos beszedési megbízásokat.
3.7.2. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy csoportos beszedési megbízásokat a Bank a Számlatulajdonosnak a szolgáltatóval fennálló alapjogviszonyának vizsgálata nélkül kizárólag a szolgáltató által megadott díjközlés alapján teljesíti. A Számlatulajdonos az alapjogviszonyból eredő bármely – így különösen a szolgáltató téves díjközlésén alapuló – igényét, illetve követelését kizárólag a szolgáltatóval szemben érvényesítheti.
3.7.3. Számlatulajdonos kijelenti, hogy tisztában van azzal, a csoportos beszedési megbízás alapvetően a közüzemi szolgáltatók / egyéb beszedésre jogosultak vele szemben fennálló – az adott közmű szolgáltatás igénybevételének / egyéb tartozásból származó – díjkövetelésének illetve egyéb követelésének kiegyenlítésére szolgáló fizetési mód, mely tekintetében Ő maga az, aki saját, illetve háztartása ezirányú fogyasztását reálisan felmérni képes, illetve a megbízás megadásában fennálló, illetve várható követelését ismeri. A Számlatulajdonos jogosult az egyes szolgáltatók díjközlésére értékhatárt (limitet) megjelölni, mely összeg felett a Bank a megjelölt szolgáltató által közölt teljes díj kiegyenlítését – a Bankszámla fedezettségére tekintet nélkül – visszautasítja.
3.7.4. A Bank a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás alapján az átvételtől számított hat munkanapon belül a Kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesíti a Kedvezményezettet a felhatalmazás átvételéről, módosításáról vagy annak megszüntetéséről. A teljesítés felső értékhatárának összegéről kizárólag a Számlatulajdonos hozzájárulása esetén értesítheti a pénzforgalmi szolgáltató a Kedvezményezettet.
3.7.5. A Kedvezményezett a felhatalmazás tudomásulvételéről vagy visszautasításáról értesíti a vele szerződéses viszonyban álló személyt és a Bankot. A Banknál a felhatalmazás Kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül az is, ha a Kedvezményezett megkezdi a beszedést.
3.7.6. A beszedés teljesítésről, illetve nem teljesítéséről a Számlatulajdonos a Bankszámlakivonaton kap értesítést. A visszautasított csoportos beszedési összeg szolgáltató felé történő rendezése a Számlatulajdonos felelőssége.
3.7.7. Az átvett, és a szolgáltató által visszaigazolt felhatalmazásban csak a teljesítés felső értékhatára és az érvényesség lejárata módosítható, minden más esetben a Felhatalmazást csoportos beszedési megbízás teljesítésére megbízást meg kell szüntetni, és új megbízást kell benyújtani. Az érvényesség lejárata és a módosítási igény bejelentése közötti időpontban teljesített megbízásokért a Bank nem vállal felelősséget.
3.7.8. Amennyiben a kedvezményezett szolgáltató beszedési azonosítója, és a hozzá tartozó kedvezményezetti adatok megváltoznak, a Bank a Számlatulajdonos által adott beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazásának mindaddig eleget tesz, amíg Számlatulajdonos felhatalmazását vissza nem vonja.
3.7.9. A Számlatulajdonos felhatalmazását adja a Banknak, hogy a csoportos beszedési megbízások teljesítéséhez szükséges információk – így különösen neve, lakcíme, számlaszáma, csoportos beszedési megbízás átvétele -, valamint a teljesítés elmaradásának okaira vonatkozó információk – így különösen a Bankszámla fedezetlensége, a csoportos beszedési megbízás módosítása, limitkorlátozás, megbízás visszavonása – szolgáltatók részére történő átadásához. A Számlatulajdonos a felhatalmazáson meghatározhatja, hogy az által megjelölt felső értékhatárt a szolgáltató felé kéri-e továbbítani. Erre vonatkozó nyilatkozat hiányában – még ha az okirat értékhatárt tartalmaz is - a Bank a szolgáltató felé a limit összege tekintetében adatközlést nem teljesít.
3.7.10. A Számlatulajdonos a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás aktuális/esedékes teljesítése ellen írásban a Bank erre rendszeresített nyomtatványán letiltást tehet. Letiltás csak a szolgáltató (Kedvezményezett) által benyújtott beszedési megbízásban szereplő teljes összeg ellen tehető. Letiltás esetén a Bank a letiltásban foglaltak szerint jár el, azonban a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja.
3.7.11. A csoportos beszedési megbízással kapcsolatban részteljesítésre nincs lehetőség, illetve fedezet hiányában a nem teljesíthető beszedési megbízások sorba állítását a Bank nem vállalja.
3.7.12. A felhatalmazást és annak módosítását a Kedvezményezett is eljuttathatja a Bankhoz. A Kedvezményezett a fizető féltől átvett felhatalmazást öt munkanapon belül továbbítja a Bankhoz. A Bank a beérkező felhatalmazásokat a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásra jelen Pénzforgalmi ÁSZF-ben megállapított előírások szerint kezeli.
3.7.13. A Bank a Számlatulajdonos kérésére a Xxxxxxxxxxxxx Bankszámláját érintő, csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásról igazolást ad ki. Az igazolás kérése a Számlatulajdonos erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem jelenti az adott felhatalmazás törlését. Az igazolást a Számlatulajdonos fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja.
3.7.14. A kedvezményezett az új felhatalmazás (PFNY 31 nyomtatvány) tudomásulvételével egyidejűleg az ugyanazon szerződésre vonatkozó korábbi felhatalmazást megszűntnek tekinti.
3.7.15. Amennyiben a csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásban a fizető fél által megjelölt kedvezményezett személyét, azonosító adatait vagy a kedvezményezettel szerződött fogyasztók azonosító adatait érintően - cégjogi, jogszabály által elrendelt, hatósági határozatban meghatározott jogutódlás vagy szerződéses állomány átruházás miatt - változás következik be, a felhatalmazásban rögzített adatok módosítására a törvény előírása alapján, a fizető fél külön hozzájárulása nélkül kerül sor.
Appears in 1 contract
Samples: Pénzforgalmi Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Csoportos beszedési felhatalmazás. 3.7.1. A Számlatulajdonos csoportos beszedési megbízással visszavonásig, vagy a megbízásban megjelölt időpontig érvényes általános rendelkezésével felhatalmazza a Bankot, hogy Xxxxxxxxxxxxxxx visszatérőBaxxxxxxxxxxxxx xisszatérő, rendszeres megterhelésével, a megbízásban megnevezett szolgáltató (Kedvezményezett) által közölt díjakat, közvetlenül a szolgáltató díjközlése alapján, a Számlatulajdonos számlájáról egyenlítse ki. Egy megbízásban csak egy szolgáltatóra vonatkozó, egyféle felhatalmazás adható. Ha a szolgáltató a Számlatulajdonos megbízását elutasítja, a Bank erről tájékoztatja őt. A Bank a szolgáltató díjközlése alapján, a szolgáltató által megjelölt feltételekkel teljesíti a csoportos beszedési megbízásokat.
3.7.2. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy csoportos beszedési megbízásokat a Bank a Számlatulajdonosnak a szolgáltatóval fennálló alapjogviszonyának vizsgálata nélkül kizárólag a szolgáltató által megadott díjközlés alapján teljesíti. A Számlatulajdonos az alapjogviszonyból eredő bármely – így különösen a szolgáltató téves díjközlésén alapuló – igényét, illetve követelését kizárólag a szolgáltatóval szemben érvényesítheti.
3.7.3. Számlatulajdonos kijelenti, hogy tisztában van azzal, a csoportos beszedési megbízás alapvetően a közüzemi szolgáltatók / egyéb beszedésre jogosultak vele szemben fennálló – az adott közmű szolgáltatás igénybevételének / egyéb tartozásból származó – díjkövetelésének illetve egyéb követelésének kiegyenlítésére szolgáló fizetési mód, mely tekintetében Ő maga az, aki saját, illetve háztartása ezirányú fogyasztását reálisan felmérni képes, illetve a megbízás megadásában fennálló, illetve várható követelését ismeri. A Számlatulajdonos jogosult az egyes szolgáltatók díjközlésére értékhatárt (limitet) megjelölni, mely összeg felett a Bank a megjelölt szolgáltató által közölt teljes díj kiegyenlítését – a Bankszámla fedezettségére tekintet nélkül – visszautasítja.
3.7.4. A Bank a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás alapján az átvételtől számított hat munkanapon belül a Kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesíti a Kedvezményezettet a felhatalmazás átvételéről, módosításáról vagy annak megszüntetéséről. A teljesítés felső értékhatárának összegéről kizárólag a Számlatulajdonos hozzájárulása esetén értesítheti a pénzforgalmi szolgáltató a Kedvezményezettet.
3.7.5. A Kedvezményezett a felhatalmazás tudomásulvételéről vagy visszautasításáról értesíti a vele szerződéses viszonyban álló személyt és a Bankot. A Banknál a felhatalmazás Kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül az is, ha a Kedvezményezett megkezdi a beszedést.
3.7.6. A beszedés teljesítésről, illetve nem teljesítéséről a Számlatulajdonos a Bankszámlakivonaton kap értesítést. A visszautasított csoportos beszedési összeg szolgáltató felé történő rendezése a Számlatulajdonos felelőssége.
3.7.7. Az átvett, és a szolgáltató által visszaigazolt felhatalmazásban csak a teljesítés felső értékhatára és az érvényesség lejárata módosítható, minden más esetben a Felhatalmazást csoportos beszedési megbízás teljesítésére megbízást meg kell szüntetni, és új megbízást kell benyújtani. Az érvényesség lejárata és a módosítási igény bejelentése közötti időpontban teljesített megbízásokért a Bank nem vállal felelősséget.
3.7.8. Amennyiben a kedvezményezett szolgáltató beszedési azonosítója, és a hozzá tartozó kedvezményezetti adatok megváltoznak, a Bank a Számlatulajdonos által adott beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazásának mindaddig eleget tesz, amíg Számlatulajdonos felhatalmazását vissza nem vonja.
3.7.9. A Számlatulajdonos felhatalmazását adja a Banknak, hogy a csoportos beszedési megbízások teljesítéséhez szükséges információk – így különösen neve, lakcíme, számlaszáma, csoportos beszedési megbízás átvétele -, valamint a teljesítés elmaradásának okaira vonatkozó információk – így különösen a Bankszámla fedezetlensége, a csoportos beszedési megbízás módosítása, limitkorlátozás, megbízás visszavonása – szolgáltatók részére történő átadásához. A Számlatulajdonos a felhatalmazáson meghatározhatja, hogy az által megjelölt felső értékhatárt a szolgáltató felé kéri-e továbbítani. Erre vonatkozó nyilatkozat hiányában – még ha az okirat értékhatárt tartalmaz is - a Bank a szolgáltató felé a limit összege tekintetében adatközlést nem teljesít.
3.7.10. A Számlatulajdonos a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás aktuális/esedékes teljesítése ellen írásban a Bank erre rendszeresített nyomtatványán letiltást tehet. Letiltás csak a szolgáltató (Kedvezményezett) által benyújtott beszedési megbízásban szereplő teljes összeg ellen tehető. Letiltás esetén a Bank a letiltásban foglaltak szerint jár el, azonban a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja.
3.7.11. A csoportos beszedési megbízással kapcsolatban részteljesítésre nincs lehetőség, illetve fedezet hiányában a nem teljesíthető beszedési megbízások sorba állítását a Bank nem vállalja.
3.7.12. A felhatalmazást és annak módosítását a Kedvezményezett is eljuttathatja a Bankhoz. A Kedvezményezett a fizető féltől átvett felhatalmazást öt munkanapon belül továbbítja a Bankhoz. A Bank a beérkező felhatalmazásokat a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásra jelen Pénzforgalmi ÁSZF-ben megállapított előírások szerint kezeli.
3.7.13. A Bank a Számlatulajdonos kérésére a Xxxxxxxxxxxxx érintőBaxxxxxxxxxxx xxintő, csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásról igazolást ad ki. Az igazolás kérése a Számlatulajdonos erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem jelenti az adott felhatalmazás törlését. Az igazolást a Számlatulajdonos fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja.
3.7.14. A kedvezményezett az új felhatalmazás (PFNY 31 nyomtatvány) tudomásulvételével egyidejűleg az ugyanazon szerződésre vonatkozó korábbi felhatalmazást megszűntnek tekinti.
3.7.15. Amennyiben a csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásban a fizető fél által megjelölt kedvezményezett személyét, azonosító adatait vagy a kedvezményezettel szerződött fogyasztók azonosító adatait érintően - cégjogi, jogszabály által elrendelt, hatósági határozatban meghatározott jogutódlás vagy szerződéses állomány átruházás miatt - változás következik be, a felhatalmazásban rögzített adatok módosítására a törvény előírása alapján, a fizető fél külön hozzájárulása nélkül kerül sor.
Appears in 1 contract
Samples: Pénzforgalmi Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Csoportos beszedési felhatalmazás. 3.7.1. A Számlatulajdonos csoportos beszedési megbízással visszavonásig, vagy a megbízásban megjelölt időpontig érvényes általános rendelkezésével felhatalmazza a Bankot, hogy Xxxxxxxxxxxxxxx visszatérő, rendszeres megterhelésével, a megbízásban megnevezett szolgáltató (Kedvezményezett) által közölt díjakat, közvetlenül a szolgáltató díjközlése alapján, a Számlatulajdonos számlájáról egyenlítse ki. Egy megbízásban csak egy szolgáltatóra vonatkozó, egyféle felhatalmazás adható. Ha a szolgáltató a Számlatulajdonos megbízását elutasítja, a Bank erről tájékoztatja őt. A Bank a szolgáltató díjközlése alapján, a szolgáltató által megjelölt feltételekkel teljesíti a csoportos beszedési megbízásokat.

3.7.13. A Bank a Számlatulajdonos kérésére a Xxxxxxxxxxxxx érintő, csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásról igazolást ad ki. Az igazolás kérése a Számlatulajdonos erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem jelenti az adott felhatalmazás törlését. Az igazolást a Számlatulajdonos fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja.

3.7.3. Számlatulajdonos kijelenti, hogy tisztában van azzal, a csoportos beszedési megbízás alapvetően a közüzemi szolgáltatók / egyéb beszedésre jogosultak vele szemben fennálló – az adott közmű szolgáltatás igénybevételének / egyéb tartozásból származó – díjkövetelésének illetve egyéb követelésének kiegyenlítésére szolgáló fizetési mód, mely tekintetében Ő maga az, aki saját, illetve illetv e háztartása ezirányú fogyasztását reálisan felmérni képes, illetve a megbízás megadásában fennálló, illetve várható követelését ismeri. A Számlatulajdonos jogosult az egyes szolgáltatók díjközlésére értékhatárt (limitet) megjelölni, mely összeg felett a Bank a megjelölt szolgáltató által közölt teljes díj kiegyenlítését – a Bankszámla fedezettségére tekintet nélkül – visszautasítja.
3.7.4. A Bank a Számlatulajdonostól átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás alapján az átvételtől számított hat munkanapon belül a Kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesíti a Kedvezményezettet a felhatalmazás átvételéről, módosításáról vagy annak megszüntetéséről. A teljesítés felső értékhatárának összegéről kizárólag a Számlatulajdonos hozzájárulása esetén értesítheti a pénzforgalmi szolgáltató a Kedvezményezettet.
3.7.5. A Kedvezményezett a felhatalmazás tudomásulvételéről vagy visszautasításáról értesíti a vele szerződéses viszonyban álló személyt és a Bankot. A Banknál a felhatalmazás Kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül az is, ha a Kedvezményezett megkezdi a beszedést.
3.7.6. A beszedés teljesítésről, illetve nem teljesítéséről a Számlatulajdonos a Bankszámlakivonaton kap értesítést. A visszautasított csoportos beszedési összeg szolgáltató felé történő rendezése a Számlatulajdonos felelőssége.
3.7.7. Az átvett, és a szolgáltató által visszaigazolt felhatalmazásban csak a teljesítés felső értékhatára és az érvényesség lejárata módosítható, minden más esetben a Felhatalmazást csoportos beszedési megbízás teljesítésére megbízást meg kell szüntetni, és új megbízást kell benyújtani. Az érvényesség lejárata és a módosítási igény bejelentése közötti időpontban teljesített megbízásokért a Bank nem vállal felelősséget.
3.7.8. Amennyiben a kedvezményezett szolgáltató beszedési azonosítója, és a hozzá tartozó kedvezményezetti adatok megváltoznak, a Bank a Számlatulajdonos által adott beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazásának mindaddig eleget tesz, amíg Számlatulajdonos felhatalmazását vissza nem vonja.
3.7.9. A Számlatulajdonos felhatalmazását adja a Banknak, hogy a csoportos beszedési megbízások teljesítéséhez szükséges információk – így különösen neve, lakcíme, számlaszáma, csoportos beszedési megbízás átvétele -, valamint a teljesítés elmaradásának okaira vonatkozó információk – így különösen a Bankszámla fedezetlensége, a csoportos beszedési megbízás módosítása, limitkorlátozás, megbízás visszavonása – szolgáltatók részére történő átadásához. A Számlatulajdonos a felhatalmazáson meghatározhatja, hogy az által megjelölt felső értékhatárt a szolgáltató felé kéri-e továbbítani. Erre vonatkozó nyilatkozat hiányában – még ha az okirat értékhatárt tartalmaz is - a Bank a szolgáltató felé a limit összege tekintetében adatközlést nem teljesít.
3.7.10. A Számlatulajdonos a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás aktuális/esedékes teljesítése ellen írásban a Bank erre rendszeresített nyomtatványán letiltást tehet. Letiltás csak a szolgáltató (Kedvezményezett) által benyújtott beszedési megbízásban szereplő teljes összeg ellen tehető. Letiltás esetén a Bank a letiltásban foglaltak szerint jár el, azonban a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja.
3.7.11. A csoportos beszedési megbízással kapcsolatban részteljesítésre nincs lehetőség, illetve illetv e fedezet hiányában a nem teljesíthető beszedési megbízások sorba állítását a Bank nem vállalja.