Common use of Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai Clause in Contracts

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételről, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 15 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételről, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, , d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 14 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételről, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, , c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 11 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. 2.1.6 vagy 2.1.7 pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.a) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételrőlelfogadásáról, vagy b.b) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.a) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.b) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.c) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.d) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.e) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentést elfogadja, az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal elfogadásával egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől hiánytalan igénybejelentés elfogadásától számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételről, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át50% -át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételről, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. megszűni k. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Egyetemes szolgáltatásra irányuló előfizetői szerződések szabályai. (1) Az Előfizető az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (a továbbiakban: igénybejelentés) a 2.1.3. és a 2.1.5. 2.1.6 vagy 2.1.7 pontokban foglaltak szerint teheti meg. Az igénybejelentés ügyfélszolgálaton személyesen, postai úton vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéssel történhet. (2) Az igénybejelentést a Szolgáltató írásban vagy elektronikus úton rögzíti és nyilvántartásba veszi. Amennyiben szükséges, a Szolgáltató az igénylőt 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri adathiány esetén az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, vagy (5) bekezdés c)–d) pontja szerinti nyilatkozat megtételére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikus formában rögzít. Ha az igénylő igénybejelentését a 15 napos határidőn belül nem egészíti ki, a Szolgáltató az igénybejelentést törli a nyilvántartásból. (3) A Szolgáltató az igénybejelentő számára ajánlatot tehet olyan más, nem egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatási csomagra is, amely az igényelt előfizetői hozzáférési ponton keresztül biztosítja legalább az általa igényelt szolgáltatások elérését. (4) A Szolgáltató az igény elutasításáról, az igény hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül, indoklással ellátva, írásban értesíti az igénylőt a.) az igény elfogadásáról és egyben ajánlattételrőlelfogadásáról, vagy b.) az igény (5) bekezdés szerinti elutasításáról. (5) A Szolgáltató az igényt elutasíthatja a.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül kizárólag telefonszolgáltatást kíván igénybe venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helye másik nyilvánosan elérhető telefonszolgáltató ellátási területére vagy lefedettségi területére esik, b.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül telefonszolgáltatást és internet szolgáltatást is igénybe kíván venni, és az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a telefonszolgáltatás igénybevétele mellett egyben lehetővé teszi funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatás igénybevételét is, c.) ha az igénybejelentő nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a Szolgáltató által létesítendő előfizetői hozzáférési pont legkisebb költség elve alapján meghatározott kivitelezési költségei 50%-át, amennyiben a tervezett hozzáférési pont az egyetemes szolgáltató ellátási területén kívül esik, d.) ha az igénylő az előfizetői hozzáférési ponton keresztül faxszolgáltatást is igénybe kíván venni és nem vállalja írásban, hangfelvétel útján vagy más elektronikusan rögzített formában, hogy a Szolgáltatónak megtéríti a faxüzenetek kezdeményezését és fogadását lehetővé tevő előfizetői hozzáférési pont és az ezt lehetővé nem tévő előfizetői hozzáférési pont létesítéséhez szükséges berendezések általános szerződési feltételekben rögzített maximált beszerzési ára közti különbség 50%-át, vagy e.) ha az Eht. 118. § (4) bekezdése szerint a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, vagy szolgáltatási kötelezettség. (6) Amennyiben a Szolgáltató az igénybejelentést elfogadja, az igénybejelentés alapján ajánlatot tesz, azzal elfogadásával egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés biztosítására milyen határnaptól vállal kötelezettséget. Ezen határnap nem lehet későbbi, mint a szerződéskötéstől hiánytalan igénybejelentés elfogadásától számított 90. nap, kivéve, ha a létesítendő előfizetői hozzáférési pont kiépítése közigazgatási hatósági eljárást vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárást igényel. Ebben az esetben a határnap nem lehet későbbi, mint a közigazgatási hatósági eljárás, vagy az Eht. 95. §-a szerinti szolgalmi vagy használati jog alapítására vonatkozó eljárás befejezésétől számított 90. nap. (7) Amennyiben az előfizető a (5) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti nyilatkozatában foglalt megtérítési kötelezettségének az egyetemes szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget, az előfizetői szerződés az írásbeli felszólításban megjelölt legalább 15 napos póthatáridő eredménytelen elteltét követő napon megszűnik. A telefonhálózathoz való hozzáférésre kijelölt egyetemes szolgáltató a szolgáltatás igénybevételére kötött előfizetői szerződés alapján az elektronikus hírközlő végberendezések csatlakoztatásához előfizetői hozzáférési pontot létesít. (8) A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot az alkalmazott technológiai eljárástól függetlenül, helyhez kötötten helyezi el. (9) Az előfizetői hozzáférési ponton az NMHH-nál bejelentett, a Szolgáltató által szabadon megválasztott átviteli technológiához kapcsolódó és nyilvántartott előfizetői interfész alkalmazható. (10) A Szolgáltató az egyetemes helyhez kötött telefonszolgáltatás minőségi célértékeit és mérési módszerét az ÁSZF 1. számú melléklet D. rész 6. pontja tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions