Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM). Az egységesített betéti kamatláb mutató valamely betét tényleges éves hozamát jelző mutató, amelyet minden bank köteles jogszabályban meghatározott azonos elvek szerint kiszámítani és ügyfelei részére közzétenni. E mutató kiszámításának képletét jogszabály határozza meg. Az egységes betéti kamatláb mutató segítségével az egyes bankok által kínált betétek tényleges éves hozama összevethetővé válik. A Bank az általa kínált betéti konstrukciókra vonatkozóan a kamatszámítás képletét, a kamatozás kezdő és utolsó napját, a kamatjóváírás időpontját (időpontjait), a lejárat előtti felvét feltételeit valamint minden olyan tényt, információt, feltételt, amely kihatással van a kifizetett összegre a futamidő alatt, lejáratkor, illetve a futamidő után a vonatkozó ÁSZF-jében valamint terméktájékoztatóiban teszi közzé. AZ EBKM rövidítés feltüntetésével e mutató két tizedesjegy pontossággal meghatározott mértékét a Bank Hirdetmény útján közli ügyfeleivel. A Bank betéteinek egyedi hirdetésében, reklámjában valamint a betéti szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatában az EBKM mértékét – a rövidítés feltüntetésével, két tizedesjegy pontossággal – feltűnő módon közli.
Appears in 4 contracts
Samples: Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat, Business Regulations, Business Regulations
Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM). Az egységesített betéti kamatláb mutató valamely betét tényleges éves hozamát jelző mutató, amelyet minden bank köteles jogszabályban meghatározott azonos elvek szerint kiszámítani és ügyfelei részére közzétenni. E mutató kiszámításának képletét jogszabály határozza meg. Az egységes betéti kamatláb mutató segítségével az egyes bankok által kínált betétek tényleges éves hozama összevethetővé válik. A Bank az általa kínált betéti konstrukciókra vonatkozóan a kamatszámítás képletét, a kamatozás kezdő és utolsó napját, a kamatjóváírás időpontját (időpontjait), a lejárat előtti felvét feltételeit valamint minden olyan tényt, információt, feltételt, amely kihatással van a kifizetett összegre a futamidő alatt, lejáratkor, illetve a futamidő után a vonatkozó ÁSZF-jében valamint terméktájékoztatóiban teszi közzé. AZ EBKM rövidítés feltüntetésével e mutató két tizedesjegy pontossággal meghatározott mértékét a Bank Hirdetmény útján közli ügyfeleivel. A Bank betéteinek egyedi hirdetésében, reklámjában valamint a betéti szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatában az EBKM mértékét – - a rövidítés feltüntetésével, két tizedesjegy pontossággal – - feltűnő módon közli.
Appears in 4 contracts
Samples: Business Regulations, Business Regulations, Business Regulations
Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM). Az egységesített betéti kamatláb mutató (a továbbiakban: EBKM) valamely betét tényleges éves hozamát jelző mutató, amelyet minden bank hitelintézet köteles jogszabályban meghatározott azonos elvek szerint kiszámítani és ügyfelei részére közzétenni. E mutató kiszámításának képletét jogszabály a betét lejártáig hátralévő lekötési időtől függő módozataival összefüggő képleteit a betéti kamatok és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Kormányrendelet határozza meg. Az egységes betéti kamatláb mutató EBKM segítségével az egyes bankok hitelintézetek által kínált betétek tényleges éves hozama összevethetővé válik. A Bank az általa kínált betéti konstrukciókra vonatkozóan a kamatszámítás képletét, a kamatozás kezdő és utolsó napját, a kamatjóváírás időpontját (időpontjait), a lejárat előtti felvét feltételeit valamint minden olyan tényt, információt, feltételt, amely kihatással van a kifizetett összegre a futamidő alatt, lejáratkor, illetve a futamidő után a vonatkozó ÁSZF-jében ben valamint terméktájékoztatóiban teszi közzé. AZ EBKM rövidítés feltüntetésével e mutató két tizedesjegy pontossággal meghatározott mértékét a Bank Hirdetmény útján közli ügyfeleivela vonatkozó ÁSZF-ben vagy a vonatkozó Hirdetmény(ek)ben teszi közzé. A Bank betéteinek egyedi hirdetésében, reklámjában reklámjában, a betétekre vonatkozó egyéb kereskedelmi kommunikációban, valamint a betéti szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatában az EBKM mértékét – a rövidítés feltüntetésével, két tizedesjegy pontossággal – feltűnő módon közli.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Üzletszabályzat, Általános Üzletszabályzat
Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM). Az egységesített betéti kamatláb mutató (a továbbiakban: EBKM) valamely betét tényleges éves hozamát jelző mutató, amelyet minden bank Hitelintézet köteles jogszabályban meghatározott azonos elvek szerint kiszámítani és ügyfelei részére közzétenni. E mutató kiszámításának képletét jogszabály a betét lejártáig hátralévő lekötési időtől függő módozataival összefüggő képleteit a betéti kamatok és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Kormányrendelet határozza meg. Az egységes betéti kamatláb mutató EBKM segítségével az egyes bankok hitelintézetek által kínált betétek tényleges éves hozama összevethetővé válik. A Bank Hitelintézet az általa kínált betéti konstrukciókra vonatkozóan a kamatszámítás képletét, a kamatozás kezdő és utolsó napját, a kamatjóváírás időpontját (időpontjait), a lejárat előtti felvét feltételeit valamint minden olyan tényt, információt, feltételt, amely kihatással van a kifizetett összegre a futamidő alatt, lejáratkor, illetve a futamidő után a vonatkozó ÁSZF-jében ben valamint terméktájékoztatóiban teszi közzé. AZ EBKM rövidítés feltüntetésével e mutató két tizedesjegy pontossággal meghatározott mértékét a Bank Hirdetmény útján közli ügyfeleivelHitelintézet a vonatkozó ÁSZF-ben vagy a vonatkozó Hirdetmény(ek)ben teszi közzé. A Bank Hitelintézet betéteinek egyedi hirdetésében, reklámjában reklámjában, a betétekre vonatkozó egyéb kereskedelmi kommunikációban, valamint a betéti szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatában az EBKM mértékét – a rövidítés feltüntetésével, két tizedesjegy pontossággal – feltűnő módon közli.
Appears in 2 contracts
Samples: Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat, Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat
Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM). Az egységesített betéti kamatláb mutató (a továbbiakban: EBKM) valamely betét tényleges éves hozamát jelző mutató, amelyet minden bank Hitelintézet köteles jogszabályban meghatározott azonos elvek szerint kiszámítani és ügyfelei részére közzétenni. E mutató kiszámításának képletét jogszabály a betét lejártáig hátralévő lekötési időtől függő módozataival összefüggő képleteit a betéti kamatok és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Kormányrendelet határozza meg. Az egységes betéti kamatláb mutató EBKM segítségével az egyes bankok hitelintézetek által kínált betétek tényleges éves hozama összevethetővé válik. A Bank Hitelintézet az általa kínált betéti konstrukciókra vonatkozóan a kamatszámítás képletét, a kamatozás kezdő és utolsó napját, a kamatjóváírás időpontját (időpontjait), a lejárat előtti felvét feltételeit valamint minden olyan tényt, információt, feltételt, amely kihatással van a kifizetett összegre a futamidő alatt, lejáratkor, illetve a futamidő után a vonatkozó ÁSZF-jében ben valamint terméktájékoztatóiban teszi közzé. AZ EBKM rövidítés feltüntetésével e mutató két tizedesjegy pontossággal meghatározott mértékét a Bank Hirdetmény útján közli ügyfeleivelHitelintézet a vonatkozó ÁSZF-ben vagy a vonatkozó Hirdetmény(ek)ben teszi közzé. A Bank Hitelintézet betéteinek egyedi hirdetésében, reklámjában reklámjában, a betétekre vonatkozó egyéb kereskedelmi kommunikációban, valamint a betéti szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatában az EBKM mértékét – - a rövidítés feltüntetésével, két tizedesjegy pontossággal – - feltűnő módon közli.
Appears in 1 contract