Egyéb megállapodások. (1) Vállalkozó köteles a munkáját úgy végezni, hogy mindazon meglévő szerkezeteknek, beépített anyagoknak és kiépített környezeteknek az átalakítással nem érintett részeit, elemit megóvja és azokban semmiféle kárt ne okozzon. (2) A Vállalkozó kötelessége biztosítani az összes eszköze és vagyontárgya megőrzését, az azokban bekövetkező hiány vagy kár veszélyét Vállalkozó viseli, kivéve a Megrendelő külön őrzött ingóságait. (3) A vállalkozási munkák kivitelezése alatt Vállalkozónak kötelessége az építkezés területét tisztán tartani, a munkákból adódó minden felesleges anyagot és hulladékot a kijelölt, elkülönített helyen, konténerben tárolni, és időben elszállítani. Vállalkozó kötelessége a környezetvédelmi előírások betartása. (4) A vállalkozási munkálatok teljesítésével egy időben a Vállalkozónak kötelessége megtisztítani a területet, el kell szállítani az ott lévő, a tevékenységből származó – illetve azzal összefüggésben keletkezett – felesleges anyagokat, hulladékot, mindenféle ideiglenes építményt. Az egész helyszínt tisztán és rendeltetésszerűen használatra alkalmas állapotban kell átadni. (5) Felek a szerződés teljesítése folyamán kötelesek együttműködni és egymást minden olyan körülményről értesíteni, ami a szerződés szerinti teljesítéssel kapcsolatos, különösen az ütemes teljesítést akadályozó, vagy a költségeket befolyásoló körülményekkel kapcsolatban. (6) Megrendelő megszüntetheti a szerződést részben vagy egészében minden jogi eljárás és következmény nélkül, ha a Vállalkozó csődbe megy, vagy csődeljárási bírósági határozat következtében elveszti rendelkezési jogait. (7) A Megrendelő jogosult a szerződést részben vagy egészben a jövőre nézve megszüntetni, amennyiben a Vállalkozó súlyos szerződés szegést követ el. A Megrendelő súlyos szerződés szegésnek minősíti különösen: - ha a Vállalkozó olyan munkát végez, amely nem elégíti ki a szerződés követelményeit; - ha a Vállalkozó munkavállalói, illetve alvállalkozóinak munkavállalói nem felelnek meg a törvényi előírásoknak. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy Megrendelőt haladéktalanul, de maximum 8 napon belül értesíti abban az esetben, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítése előtt végelszámolás alá kerül, ellene, csőd-, felszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti. A Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul, de maximum 8 napon belül köteles a Megrendelőt értesíteni, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítését megelőzően a Vállalkozó képviseleti jog változásra, tagváltozásra, illetve utódlásra, a jogok és kötelezettségek átruházására, átszállására, továbbá átalakulásra (egyesülés, szétválás) kerül sor. A Vállalkozó felelős az értesítés elmulasztásából eredő kárért. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti. (8) Ha az előbbiek közül bármelyik fennáll, a Megrendelőnek írásban kell közölnie a Vállalkozóval azt a szándékát, hogy mulasztás miatt felbontja a szerződést, valamint az indokait. (9) Mulasztás miatti szerződés megszüntetése után a Vállalkozó kötelessége: - az addig végzett teljesítések szerződésszerű pénzügyi elszámolásának azonnali összeállítása, számlázása; - azonnal beszüntetni a munkát az értesítésben közölt napon és terjedelemben; - nem adhat ki további vásárlási megrendeléseket, vagy szerződéseket a beszüntetett munka végrehajtásával kapcsolatban; - minden anyag, felszerelés, berendezés és dolog leltározása, karbantartása és átadás a Megrendelőnek, melyeket a Vállalkozó szállított, vagy a Megrendelő biztosított a munka végzéséhez; - együttműködés a Megrendelővel az információ átadásban és a félbehagyott munkák elrendezésében, így mérsékelve a károkat; - a Megrendelő egyéb ésszerű kérésének kielégítése a félbeszakított munkával kapcsolatban; - továbbra is a szerződés feltételei szerint eljárni a munka olyan részein, amelyekre nem vonatkozik a megszüntetés.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Egyéb megállapodások. (1) Vállalkozó köteles a munkáját úgy végezni, hogy mindazon meglévő szerkezeteknek, beépített anyagoknak és kiépített környezeteknek az átalakítással nem érintett részeit, elemit megóvja és azokban semmiféle kárt ne okozzon.
(2) A Vállalkozó kötelessége biztosítani az összes eszköze és vagyontárgya megőrzését, az azokban bekövetkező hiány vagy kár veszélyét Vállalkozó viseli, kivéve a Megrendelő külön őrzött ingóságait.
(3) A vállalkozási munkák kivitelezése alatt Vállalkozónak kötelessége az építkezés területét tisztán tartani, a munkákból adódó minden felesleges anyagot és hulladékot a kijelölt, elkülönített helyen, konténerben tárolni, és időben elszállítani. Vállalkozó kötelessége a környezetvédelmi előírások betartása.
(4) A vállalkozási munkálatok teljesítésével egy időben a Vállalkozónak kötelessége megtisztítani a területet, el kell szállítani az ott lévő, a tevékenységből származó – illetve azzal összefüggésben keletkezett – felesleges anyagokat, hulladékot, mindenféle ideiglenes építményt. Az egész helyszínt tisztán és rendeltetésszerűen használatra alkalmas állapotban kell átadni.
(5) Felek a szerződés teljesítése folyamán kötelesek együttműködni és egymást minden olyan körülményről értesíteni, ami a szerződés szerinti teljesítéssel kapcsolatos, különösen az ütemes teljesítést akadályozó, vagy a költségeket befolyásoló körülményekkel kapcsolatban.
(6) Megrendelő megszüntetheti a szerződést részben vagy egészében minden jogi eljárás és következmény nélkül, ha a Vállalkozó csődbe megy, vagy csődeljárási bírósági határozat következtében elveszti rendelkezési jogait.
(7) A Megrendelő jogosult a szerződés teljesítését bármikor – az addig elvégzett munkák és felmerült költségek azonnali elszámolásával – max. 20 nap időtartamra felfüggeszteni. Ilyen esetben a Vállalkozó kötelessége: - azonnal beszüntetni a munkát az értesítésben közölt napon és mértékben; - a felfüggesztett munkával kapcsolatban csak az értesítésben kívánt mértékben kiadni további megrendeléseket, vagy szerződéseket, anyagok, szolgáltatások és létesítmények beszerzése céljából; - sürgősen megtenni minden ésszerű erőfeszítést az összes megrendelés, alvállalkozói szerződés és bérleti megállapodás felfüggesztéséért oly módon, hogy a feltételek kielégítők legyenek a Megrendelő számára és oly mértékben, amelyek a felfüggesztett munka végrehajtására vonatkoznak; - megtenni a megfelelő munkavédelmi intézkedéseket a munkahely biztonságának fenntartására, beleértve azokat a részeket is, ahol a munkálatok felfüggesztésére kerül sor; - minden más ésszerű intézkedést megtenni, amivel minimalizálni lehet az ilyen felfüggesztéssel járó költségeket.
(8) A Megrendelő jogosult a szerződést részben vagy egészben a jövőre nézve megszüntetni, amennyiben a Vállalkozó súlyos szerződés szegést követ el. A Megrendelő súlyos szerződés szegésnek minősíti különösen: - ha a Vállalkozó olyan munkát végez, amely nem elégíti ki a szerződés követelményeit; - ha a Vállalkozó munkavállalói, illetve alvállalkozóinak munkavállalói nem felelnek meg a törvényi előírásoknak. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy Megrendelőt haladéktalanul, de maximum 8 napon belül értesíti abban az esetben, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítése előtt végelszámolás alá kerül, ellene, csőd-, felszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti. A Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul, de maximum 8 napon belül köteles a Megrendelőt értesíteni, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítését megelőzően a Vállalkozó képviseleti jog változásra, tagváltozásra, illetve utódlásra, a jogok és kötelezettségek átruházására, átszállására, továbbá átalakulásra (egyesülés, szétválás) kerül sor. A Vállalkozó felelős az értesítés elmulasztásából eredő kárért. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti.
(8) 9) Ha az előbbiek közül bármelyik fennáll, a Megrendelőnek írásban kell közölnie a Vállalkozóval azt a szándékát, hogy mulasztás miatt felbontja a szerződést, valamint az indokait.
(910) Mulasztás miatti szerződés megszüntetése után a Vállalkozó kötelessége: - az addig végzett teljesítések szerződésszerű pénzügyi elszámolásának azonnali összeállítása, számlázása; - azonnal beszüntetni a munkát az értesítésben közölt napon és terjedelemben; - nem adhat ki további vásárlási megrendeléseket, vagy szerződéseket a beszüntetett munka végrehajtásával kapcsolatban; - minden anyag, felszerelés, berendezés és dolog leltározása, karbantartása és átadás a Megrendelőnek, melyeket a Vállalkozó szállított, vagy a Megrendelő biztosított a munka végzéséhez; - együttműködés a Megrendelővel az információ átadásban és a félbehagyott munkák elrendezésében, így mérsékelve a károkat; - a Megrendelő egyéb ésszerű kérésének kielégítése a félbeszakított munkával kapcsolatban; - továbbra is a szerződés feltételei szerint eljárni a munka olyan részein, amelyekre nem vonatkozik a megszüntetés.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb megállapodások. (1) Vállalkozó köteles a munkáját úgy végezni, hogy mindazon meglévő szerkezeteknek, beépített anyagoknak és kiépített környezeteknek környezetnek az átalakítással nem érintett részeit, elemit megóvja és azokban semmiféle kárt ne okozzon.
(2) A Vállalkozó kötelessége biztosítani az összes eszköze és vagyontárgya megőrzését, az azokban bekövetkező hiány vagy kár veszélyét Vállalkozó viseli, kivéve a Megrendelő külön őrzött ingóságait.
(3) A vállalkozási munkák kivitelezése alatt Vállalkozónak kötelessége az építkezés területét tisztán tartani, a munkákból adódó minden felesleges anyagot és hulladékot a kijelölt, elkülönített helyen, konténerben tárolni, és időben elszállítani. Vállalkozó kötelessége a környezetvédelmi előírások betartása.
(4) A vállalkozási munkálatok teljesítésével egy időben a Vállalkozónak kötelessége megtisztítani a területet, el kell szállítani az ott lévő, a tevékenységből származó – illetve azzal összefüggésben keletkezett – felesleges anyagokat, hulladékot, mindenféle ideiglenes építményt. Az egész helyszínt tisztán és rendeltetésszerűen rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell átadni.
(5) Felek a szerződés teljesítése folyamán kötelesek együttműködni és egymást minden olyan körülményről értesíteni, ami a szerződés szerinti teljesítéssel kapcsolatos, különösen az ütemes teljesítést akadályozó, vagy a költségeket befolyásoló körülményekkel kapcsolatban.
(6) Megrendelő megszüntetheti Felek tudomásul veszik, hogy jelen vállalkozási szerződést csak a szerződést részben vagy egészében minden jogi eljárás és következmény nélkül, ha a Vállalkozó csődbe megy, vagy csődeljárási bírósági határozat következtében elveszti rendelkezési jogaitKbt. előírásainak megfelelően módosíthatják.
(7) A Megrendelő jogosult a szerződést részben vagy egészben a jövőre nézve megszüntetni, amennyiben a Vállalkozó súlyos szerződés szegést szerződésszegést követ el. A Megrendelő súlyos szerződés szegésnek szerződésszegésnek minősíti különösen: - ha a Vállalkozó olyan munkát végez, amely nem elégíti ki a jelen szerződés követelményeitkövetelményeit (elsősorban jelen szerződés IV. fejezete); - ha a Vállalkozó munkavállalói, illetve alvállalkozóinak munkavállalói nem felelnek meg a törvényi előírásoknak. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy Megrendelőt haladéktalanul, de maximum 8 napon belül értesíti abban az esetben, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítése előtt végelszámolás alá kerül, ellene, csőd-, felszámolási-felszámolási, illetve végrehajtási eljárás indul. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti. A Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul, de maximum 8 napon belül köteles a Megrendelőt értesíteni, ha a jelen megállapodás maradéktalan teljesítését megelőzően a Vállalkozó képviseleti jog változásraváltozására, tagváltozásra, illetve utódlásra, a jogok és kötelezettségek átruházására, átszállására, továbbá átalakulásra (egyesülés, szétválás) kerül sor. A Vállalkozó felelős az értesítés elmulasztásából eredő kárért. E kötelezettség elmulasztását a Megrendelő súlyos szerződésszegésnek tekinti.
(8) Ha az előbbiek közül bármelyik fennáll, a Megrendelőnek írásban kell közölnie a Vállalkozóval azt a szándékát, hogy mulasztás miatt felbontja a szerződést, valamint az indokait.
(9) Mulasztás miatti szerződés megszüntetése után a Vállalkozó kötelessége: - az addig végzett teljesítések szerződésszerű pénzügyi elszámolásának azonnali összeállítása, számlázása; - azonnal beszüntetni a munkát az értesítésben közölt napon és terjedelemben; - nem adhat ki további vásárlási megrendeléseket, vagy szerződéseket a beszüntetett munka végrehajtásával kapcsolatban; - minden anyag, felszerelés, berendezés és dolog leltározása, karbantartása és átadás a Megrendelőnek, melyeket a Vállalkozó szállított, vagy a Megrendelő biztosított a munka végzéséhez; - együttműködés a Megrendelővel az információ átadásban és a félbehagyott munkák elrendezésében, így mérsékelve a károkat; - a Megrendelő egyéb ésszerű kérésének kielégítése a félbeszakított munkával kapcsolatban; - továbbra is a szerződés feltételei szerint eljárni a munka olyan részein, amelyekre nem vonatkozik a megszüntetés.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés