Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- Euroleasing Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról; - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról; - ha az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- eredmény-kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének tőkéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról; - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról; - ha az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Autólízing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.-t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- eredmény-kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak fennállnak; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének tőkéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról; - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról; - ha az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Autóhitel Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- Euroleasing Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen az Üzletfél fizetőképességére kihatással bíró, ellene indult peres, nemperes eljárásról, hatósági marasztalásról, végrehajtásról, az üzletszerű működése szempontjából jelentős szerződésnek az Üzletfél működését akadályozó, korlátozó vagy veszélyeztető meghiúsulásáról, megszűnéséről); - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen vezető tisztségviselő személyének, valamint az MKB-Euroleasing Zrt-vel kötött szerződése vonatkozásában eljáró vezető beosztású dolgozó személyének megváltozásáról); - ha az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t Zrt.- t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- Euroleasing Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének tőkéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen az Üzletfél fizetőképességére kihatással bíró, ellene indult peres, nemperes eljárásról, hatósági marasztalásról, végrehajtásról, az üzletszerű működése szempontjából jelentős szerződésnek az Üzletfél működését akadályozó, korlátozó vagy veszélyeztető meghiúsulásáról, megszűnéséről); - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen vezető tisztségviselő személyének, valamint az Euroleasing Zrt- vel kötött szerződése vonatkozásában eljáró vezető beosztású dolgozó személyének megváltozásáról); - ha az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése tájékoztatás elmaradása, késedelmes, illetve hibás teljesítése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing Zrt. és az Üzletfél az üzleti kapcsolataikban kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárni. Az Üzletfél késedelem nélkül köteles a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t Zrt.- t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk szempontjából jelentős körülményekről, tényekről és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozására. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing Zrt. rendelkezésére bocsátani az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- Euroleasing Zrt. által szükségesnek ítélt információt. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; - ha csőd- vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni maga ellen, illetve ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen módon a tudomására jut, hogy harmadik személy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; Általános Üzletszabályzat - ha gazdasági társaságot akar létrehozni, vagy vagyonának egy részét gazdasági társaságba akarja bevinni, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben a legutóbbi tájékoztatáshoz képest a változás (intézkedés) gazdasági, illetve jogi hatása az Üzletfél jegyzett tókéjének tőkéjének -- esetenként vagy összességében - 20%-os vagy azt meghaladó változását eredményezné; - a tulajdonosai körében az MKB-Euroleasing Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezett, a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - a gazdálkodásban, vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen az Üzletfél fizetőképességére kihatással bíró, ellene indult peres, nemperes eljárásról, hatósági marasztalásról, végrehajtásról, az üzletszerű működése szempontjából jelentős szerződésnek az Üzletfél működését akadályozó, korlátozó vagy veszélyeztető meghiúsulásáról, megszűnéséről); - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásrólváltozásról (így különösen vezető tisztségviselő személyének, valamint az Euroleasing Zrt- vel kötött szerződése vonatkozásában eljáró vezető beosztású dolgozó személyének megváltozásáról); - ha az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyezteti. Az Üzletfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése tájékoztatás elmaradása, késedelmes, illetve hibás teljesítése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Üzletszabályzat
Együttműködés, tájékoztatás. Az MKB-Euroleasing A Zrt. és az Üzletfél üzleti kapcsolata a pénzügyi szolgáltatási tevékenység, illetve a pénzügyi intézmények működésének sajátosságain és a kölcsönös bizalmon alapul. A Zrt. és az Üzletfél üzleti kapcsolataikban a szolgáltatások nyújtásánál és a szolgáltatások feltételeinek kialakításánál az Üzletfél személyére tekintettel kölcsönösen együttműködve, együttműködve – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések keretei között – egymás érdekeit is figyelembe véve kötelesek eljárnijárnak el. Az Üzletfél köteles a Zrt.–vel való kapcsolatára vonatkozó információkat bizalmasan kezelni. Amennyiben az Üzletfél e kötelezettségét megszegi és ezzel a Zrt.–nek rossz hírét kelti, vagy egyébként is kárt okoz, anyagi felelősséggel tartozik a Zrt.–vel szemben. A Zrt. és az Üzletfél a polgári jogi alapelveknek megfelelően egymást késedelem nélkül köteles értesítik a valóságnak megfelelően tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t a fennálló Szerződéses kapcsolatuk köztük lévő kapcsolattartás vagy ügylet szempontjából jelentős körülményekről, tényekről tényekről, az egymáshoz intézett kérdésekre – ha az ügy jellegéből vagy a rendelkezésre álló iratokból kitűnően más nem következik – haladék nélkül válaszolnak, valamint haladéktalanul felhívják a figyelmet az esetleges változásokra, tévedésekre és adatokról - különösen az Üzletfél azonosításához szükséges adatokról (pl. KSH-szám, adószám, cégjegyzékszám, stb.) - illetve azok változásáról. A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik különösen az Üzletfél személyét, jogi-, gazdasági és pénzügyi helyzetét vagy azonosító adatait érintő változásra, címváltozásra és a bejelentett képviselő(k) személyének megváltozásáramulasztásokra. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt köteles rendszeresen az MKB-Euroleasing értesíteni a Zrt.–t a szerződés teljesítése szempontjából lényeges változásokról. A vagyoni helyzet lényeges változásának minősül minden olyan, a vagyonban bekövetkezett változás, amelynek folytán a Zrt. rendelkezésére bocsátani mint a gazdasági élet jóhiszemű szereplője alappal feltételezi, vagy feltételezheti azt, hogy a változás az éves beszámolóját (mérlegét, eredmény- kimutatását, azok kiegészítő mellékleteit, üzleti jelentését - ha auditálandók, Üzletfélnek a könyvvizsgáló nyilatkozatával vagy záradékával együtt), továbbá az MKB-Euroleasing Zrt. kérésére évközben is köteles megadni minden, a vagyoni-pénzügyi jövedelmi helyzetének megítéléséhez az MKB- Euroleasing Zrt. által szükségesnek ítélt információtszerződés szerinti teljesítését jelentős mértékben módosítani fogja. Az Üzletfél az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szembeni tartozásának fennállása alatt előre, illetve a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az MKB-Euroleasing Zrt.-t értesíteni a Zrt.–t különösen, ha: - elnevezésében, címében, képviselője személyében, jogi státuszában változás áll be, - az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékáról; , - ha csőd- vagy felszámolási vagyonának tervezett megosztásáról, átalakulásáról, kiválásáról, szétválásáról, egyesüléséről, beolvadásáról, - csődeljárást, végelszámolási eljárást kíván szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ha ennek a jogszabályi feltételei fennállnak ; - ha bármilyen fennállnak, vagy bármely módon a tudomására jut, hogy harmadik személy a felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben; , - más társaságot hoz létre, illetve ha létrehozásáról és arról, hogy milyen érdekeltségei vannak, illetve ha érdekeltséget létesít más gazdasági társaságot akar létrehoznitársaságokban, - a vagyoni helyzetében változás áll be, beleértve a törzstőke, vagy alaptőke leszállítását, vagy felemelését, illetve ha tartozásai tartósan meghaladják követeléseit, - a vezetésben (menedzsment) változás következik be, saját üzletrész megszerzéséről, valamint arról az esetről, ha a gazdasági társaság a vagyonának egy részét gazdasági egy másik társaságba akarja bevinniviszi be. Az Üzletfél a Zrt.–vel szembeni bármely pénzügyi szolgáltatási viszonyából eredő tartozásának fennállása alatt köteles a Zrt. felhívására, továbbá ha valamely gazdasági társaságban fennálló részesedését harmadik személyre kívánja átruházni, amennyiben de legalább évenként a legutóbbi tájékoztatáshoz képest Zrt. rendelkezésére bocsátani a változás (intézkedés) gazdaságimérlegbeszámolóját, illetve jogi hatása az azt pótló dokumentumait, konszolidált mérlegét és üzleti beszámolóit. A Zrt. vagy megbízottja az Üzletfél jegyzett tókéjének -- esetenként helyiségeiben is jogosult betekinteni az Üzletfél üzleti könyveibe és más nyilvántartásába. Amennyiben valamely felügyeleti szerv, illetve hatóság ellenőrzést gyakorol, vagy összességében - 20%-os más olyan hatósági eljárást folytat az Üzletféllel szemben, amely az Üzletfélnek a Zrt.-vel fennálló szerződéses kapcsolatából eredő jogosultságra vagy azt meghaladó változását eredményezné; - kötelezettségre, azok teljesítésére hatással lehet, az ellenőrzés, illetve az egyéb hatósági eljárás eredményeként született határozatot az Üzletfél köteles a tulajdonosai körében kézhezvételt követően a Zrt.-nek haladéktalanul megküldeni. Amennyiben az MKB-Euroleasing Üzletfél és a Zrt. részére adott legutolsó tájékoztatás óta bekövetkezettközötti jogügylethez harmadik fél részéről támasztott feltételek kapcsolódnak, úgy a jegyzett tőkéjének 25%-át esetenként harmadik fél által a Zrt.-nek előírt kötelezettségek teljesítését a Zrt. az Üzletféltől is megkövetelheti. Az Üzletfél köteles megadni minden olyan az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, melynek ismeretét a Zrt. a döntéshez, illetve az ügylet vagy összességében meghaladó változásról, ha az az Üzletfél tudomására jut; - megítéléséhez szükségesnek tart. E tájékoztatási kötelezettség keretében az Üzletfél köteles lehetővé tenni az üzleti titkot tartalmazó iratainak a gazdálkodásban, vagyoni Zrt. által történő megismerését és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról; - vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról; - ha az MKB-Euroleasing Zrt.-vel szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen egyéb körülmény veszélyeztetimegvizsgálását is. Az Üzletfélnek Üzletfél tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül és a Felek közötti bármely jogviszony azonnali hatályú, egyoldalú megszüntetését teszi lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit és nyilvántartásait az MKB-Euroleasing a Zrt. titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely szerződéses követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. A tájékoztatás elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többletköltségek az Üzletfelet terhelik, azokért az MKB- Euroleasing Zrt. nem felel. A tájékoztatási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és az Üzletfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárértszámára.
Appears in 1 contract