Eszköz beszerzése mintaszakaszok

Eszköz beszerzése. 3.1.1. Bérbeadó az egyedi szerződés megkötését követően, annak alapján a Bérlő által kiválasztott típusú és jellemzőkkel bíró Eszközt a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során kijelölt, illetve általa elfogadott eladótól („Eladó”) a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során (akár az egyedi szerződés mellékleteként csatoltan, akár a szerződéskötési eljárás során tett egyedi nyilatkozattal vagy cselekménnyel (beleértve harmadik félként történő aláírást vagy szerződéspéldány záradékolását vagy szignálását is)) elfogadott feltételekkel megvásárolja. 3.1.2. Bérbeadó szabad döntésével az Eszköz beszerzését adásvételen kívül bármilyen olyan jogcímen (így különösen pénzügyi lízing, részletvétel, egyéb halasztott teljesítésű ügylet) is véghez viheti, amelynek eredményeképpen (i) az Eszköz a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagos használatába és birtokába kerül olyan módon, hogy ennek alapján az egyedi szerződés szerinti kizárólagos használatot és birtokot a Bérlő részére biztosítani képes, (ii) az Eszköz hasznosításának joga a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagosan a Bérbeadót illeti meg (nem érintve, hogy a tartós bérlet keretében és futamidejére a Bérbeadó ezen beszerzési ügylet keretei között a kizárólagos használati jogot a Bérlő részére biztosítja). 3.1.3. Bérbeadó az Eszközt kizárólag abból a célból vásárolja meg, hogy azt a Bérleti Szerződés útján a Bérlő részére tartós bérbe adja, és kizárólag arra tekintettel, hogy a Bérlő az egyedi szerződés szerződésszerű teljesítését vállalta, így az Eszköz megvásárlása kizárólag az egyedi szerződésre tekintettel és annak teljesítése végett jön létre és kerül teljesítésre. 3.1.4. Bérlő az Eszköz jogi és természetbeni jellemzőit, továbbá a Bérlő által elfogadott eladó személyét teljeskörűen megismerte, azt a Bérbeadótól függetlenül maga vizsgálta és értékelte, és így az Eszközt szerződéses céljaira alkalmasnak fogadja el, továbbá ennek ismeretében köti meg a Bérleti Szerződés abban foglalt feltételekkel és kikötések szerint. Előbbieket nem szűkítve: (i) új Eszköz esetében annak megvásárlása a Bérlő által teljeskörűen megismert műszaki paraméterekkel és Xxxxx által elfogadott eladótól történik, továbbá az új Eszközként kerül a tartós bérlet tartama alatt a Bérlő kizárólagos használatába, így Bérbeadó kellékszavatossága kizárt minden olyan hiba, hiány, körülmény tekintettében, ami (a) a Bérlő által teljeskörűen megismert típusparaméterek Bérlő egyedi szerződés...

Related to Eszköz beszerzése

  • Általános beszerzés Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés indokolása 2014/24/EU irányelv (válassza ki a vonatkozó opciót és fűzzön hozzá magyarázatot) 1. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának a 2014/24/EU irányelv 32. cikke alapján történő indokolása Nem érkeztek be ajánlatok, illetve nem megfelelő ajánlatok/részvételi kérelmek érkeztek be nyílt eljárás meghívásos eljárás A szóban forgó termékeket kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési céllal gyártják, az irányelvben megállapított feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplő képes teljesíteni a következő okok miatt: verseny hiánya technikai okokból a közbeszerzés célja egyedi műalkotás vagy művészeti előadás létrehozása vagy megvásárlása a kizárólagos jogok védelme, a szellemitulajdon-jogot is beleértve Az ajánlatkérő számára előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség, az irányelvben megállapított szigorú feltételekkel összhangban Kiegészítő szállítások az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően A korábbi építési beruházás/szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás/szolgáltatás megrendelésére került sor, az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően Tervpályázati eljárás szabályai alapján a nyertes ajánlattevőnek vagy a nyertes ajánlattevők valamelyikének odaítélendő szolgáltatási szerződés Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk Különösen kedvező feltételek mellett történő áru-, illetve szolgáltatásbeszerzés az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szállítótól a felszámolótól csődeljárás, hitelezőkkel való egyezségkötésre irányuló eljárás vagy hasonló nemzeti eljárás során történő értékesítés keretében 2. Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés egyéb indokolása A beszerzés nem tartozik az irányelv hatálya alá 3. Magyarázat

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Árubeszerzés x Szolgáltatás megrendelés Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió

  • A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKE Az ellenszolgáltatás összege (A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt és opciót beleértve) Áfa nélkül Áfával Áfa (%) Érték: 21325109 Pénznem: HUF X ,

  • SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

  • Stratégiai közbeszerzés A közbeszerzés stratégiai cél meghatározása: Nem

  • Szakasz a Szerződés Teljesítése V.1 A szerződést kötő fél (felek) V.1.1) A szerződést kötő fél (felek) 1

  • SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:

  • Szerződésszerű részteljesítés IV.2.1) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

  • Szerződő fél 3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. 3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek). 3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.