Fizetési eszközök mintaszakaszok

Fizetési eszközök. A Biztosító megtéríti a Biztosított által a Szolgáltatási időszak alatt fizetési eszközök ellopásából eredő, illetve hitel-, betéti vagy fizetőkártya csalárd felhasználásával okozott pénzügyi veszteséget, legfeljebb a Szolgáltatási Táblázatban megjelelölt Biztosítási összeg erejéig. A Biztosító megtéríti továbbá a Biztosított utazás történt halála vagy maradandó teljes rokkantsága esetén a Biztosított céges hitelkártyájának azon költségeit, melyek a Biztosított utazása alatt keletkeztek, maximum 500.000 Ft-ig.
Fizetési eszközök. Pénzérmék, bankjegyek, váltó, hitel-, betéti és fizetőkártya, telefonkártya, utazási csekk, utazási jegy, ami a Biztosított tulajdonában vagy őrizetében van, illetve ellenőrzése alatt áll, és amelyet kizárólag utazásra, étkezésre, szállásra és személyes kiadásokra kíván fordítani.
Fizetési eszközök. Amennyiben bármely Számla bezárásra kerül vagy bármely Kapcsolódó Szolgáltatás megszüntetésre, az Ügyfél köteles valamennyi az adott Számlával, illetve Kapcsolódó Szolgáltatással összefüggésben átadott fizetési eszközt visszaszolgáltatni a megszüntetés időpontjában vagy (ha ez korábbi) a vonatkozó Egyedi Megállapodásban megállapodott időpontban.

Related to Fizetési eszközök

  • Csökkentett előfizetési (szüneteltetési) díj Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén a havonta fizetendő csökkentett előfizetési díj összege, melyet a 2/a számú melléklet tartalmaz.

  • Fizetési módok Az Előfizető saját választása szerint (i) a Szolgáltató által megküldött postai készpénz-átutalási megbízás útján; (ii) pénzintézeten keresztül, banki átutalás illetve csoportos beszedési megbízás útján; (iii) belföldi postautalvány befizetésével; vagy (iv) – Díjnet rendszer használata esetén - bankkártyás fizetéssel egyenlítheti ki számláit. Az itt meghatározott fizetési módok esetében Előfizetőnek kell gondoskodnia a pénz egyértelmű azonosítására vonatkozó adatok közléséről, illetve a pontos adatok megadásáért, melynek elmulasztásából eredő következményekért az Előfizető felel. A számla azon a napon kiegyenlített, amikor a Szolgáltató bankszámláján az Előfizető által fizetett összeg jóváírásra kerül.

  • A különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések 7.2.1. Az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározhatja fizetés módját, mely a következők valamelyike lehet: a) készpénzzel az ügyfélszolgálati irodában, díjbeszedőnél illetve helyi megbízottnál, b) a Szolgáltató által biztosított vagy az Előfizető által indított készpénz átutalási utalvánnyal (csekkel), c) csoportos beszedési megbízás alapján lakossági folyószámláról pénzintézeti átutalás, d) Előfizető részéről történő pénzintézeti átutalás (átutalási megbízás vagy bankkártyával történő utalás útján), e) felhatalmazó levél alapján az Előfizető pénzforgalmi számlája terhére azonnali beszedési megbízás,

  • Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám)

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 10.2.1. Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. 10.2.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül (továbbiakban: áthelyezési igény), ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik. Az Eht. és a jelen ÁSZF vonatkozásában áthelyezés: A helyhez kötött előfizetői elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetői hozzáférési pontjának a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül másik földrajzi helyre áthelyezése. A Szolgáltató az Előfizető kérésére a helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előfizetői hozzáférési pontot a földrajzi szolgáltatási területén belül áthelyezi,kivéve a jelen pontban megjelöltesetköröket A Szolgáltató nem köteles az áthelyezési igényt teljesíteni, ha az Előfizetőnek az áthelyezési igény benyújtásakor az Eht.137.§(1) bekezdés c) pontja szerinti díjtartozása áll fenn, vagy a szolgáltatás az ÁSZF 5.3. pontja szerint felfüggesztés alatt áll, vagy a Szolgáltatón kívüli ok miatt nem teljesíthatő. Az áthelyezési igény akkor minősül hiánytalannak, valamint alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - az Előfizető által aláírt nyilatkozatot az áthelyezés igényléséről, és - az Igénylő/Előfizető, valamint az új hozzáférési pont mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az áthelyezés alapjául szolgáló tények vagy az áthelyezés okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását. A Szolgáltató a valamennyi szükséges adatot tartalmazó áthelyezési igény Sszolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az Igénylőt arról, hogy a) az áthelyezési igényt elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározott határidőben, legfeljebb azonban az áthelyezési igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi időpontban teljesíti, b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igényt elfogadja és ezzel egyidejűleg év, hónap, nap pontossággal megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, c) az áthelyezési igényt rajta kívül álló ok miatt elutasítja, vagy d) az áthelyezési igényt az Előfizető- a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 15 napos határidő elteltét követően is esedékes - díjtartozása miatt elutasítja, vagy e) az áthelyezési igényt az előfizetői szolgáltatás az 5.3. pont szerinti felfüggesztése miatt elutasítja. Az a)-b) pontban foglaltak esetén előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a Szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapít meg. Az áthelyezési igény Szolgáltató általi elfogadása esetén az áthelyezés teljesítésére irányadóként meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékben és módon a 7.4.1. pont szerint. Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 3 hónapon belül nem kerül sor, vagy az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában vagy a Szolgáltatón kívül álló ok miatt a Szolgáltató elutasítja az előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítésével megszűnik azzal, hogy jogkövetkezmények szempontjából határozott idejű szerződés esetén az Előfizető általi felmondás szabályai az irányadók. Ha a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni Előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a Szolgáltató az áthelyezési igényt rajta kívül álló okból teljesíteni nem tudja, az Előfizető a Szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést. Amennyiben az Előfizető az áthelyezést olyan helyre kéri, ahol az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került, az Előfizető áthelyezési díj fizetésére köteles, kiépítetlen előfizetői hozzáférési pont esetén pedig kizárólag belépési díj fizetésére köteles az Előfizető. Az áthelyezés díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. 10.2.3. Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja, - kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a csomagot és/vagy annak előfizetési díjait – mely igényt a Szolgáltató legkésőbb a) a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt, amennyiben az Előfizető a módosítási igényét a Szolgáltatónak a szerződésmódosításra vonatkozó értesítése közlését követő 15 napon belül a Szolgáltatóhoz írásban bejelenti, a Szolgáltató általi szerződésmódosítás hatálybalépésével egyidejűleg b) a csomag más szolgáltatási szintű csomagra történő módosítása esetén legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától c) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás megrendelése esetén annak bekapcsolását a megrendelés napjától számított 2 munkanapon belül, d) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás lemondása esetén annak kikapcsolását a bejelentés napját követő hónap első napjától teljesíti. A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat illetve ajánlhat. Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben. A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért a 4. sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben. 10.2.4. Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben: 10.2.4.1. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja előfizetői minőségét (egyéni, üzleti), feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. 10.2.4.2. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni. A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl. banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Előfizetési díj (műsorjel-elosztási szolgáltatás előfizetési díja) A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. Egyéni előfizető 3 db végberendezést csatlakoztatva egy havi díjat, illetve ennél több végberendezés esetén plusz előfizetési díjat fizet. Üzleti/intézményi Előfizető a szerződött vevőkészülék darabszám után meghatározott havi előfizetési, díjat tartozik megfizetni. A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott műsorszerkezetenként, program-csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. A kizárólag közszolgálati műsorokat (televízió, rádió) tartalmazó műsorcsomag előfizetési díja kizárólag a hozzáférés biztosításához kapcsolódóan a hozzáférés költségeit tartalmazza. Az előfizetési, illetve jeltovábbítási díjak alapjául szolgáló programcsomag-kiosztásokat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési, illetve jeltovábbítási díjakat a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltatóval kötött külön megállapodás esetén soros rendszeren az egyes Előfizetők egyedi meghatalmazása alapján a szolgáltatás nyújtására Társasházzal, vagy Lakásszövetkezettel, mint az előfizetők képviseletében eljáró személlyel is köthető szerződés. Ebben az esetben a felek az előfizetési díj tekintetében külön szerződésben állapodnak meg.

  • Fizetési felszólítás díja A fizetési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítő Előfizető részére megalapozottan küldött tértivevényes ajánlott levél postai költsége és a Szolgáltatónál a fizetési felszólítás kibocsátásával kapcsolatban felmerült további költségek és díjak együttesen.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Fizetési feltételek 12.1 A Felhasználó köteles a Szerződés alapján meghatározott Kereskedői teljesítések ellenértékét (árát), és más reá eső fizetési kötelezettségeit, a kiállított számla szerint Kereskedő részére banki átutalás útján HUF fizetőeszközben teljesíteni. Amennyiben a számla formai, illetve tartalmi szempontból nem fogadható be, a 30 (harminc) napos fizetési határidő – a Felhasználót terhelő késedelmes teljesítés jogkövetkezményei szempontjából – a formai, illetve tartalmi szempontból befogadható számla kézhezvételétől számítódik. A számla befogadása a Kbt. 135. § (1) bekezdés alapján teljesítésigazolásnak számít, a számlát befogadottnak kell tekinteni, ha a Felhasználó annak tartalmát a kézhezvételt követő 15. (tizenötödik) napig nem vitatja. A jelen Szerződés tekintetében pénzfizetési kötelezettség szempontjából banki átutalással történő pénzfizetési kötelezettség Kereskedő bankszámláján történő jóváírásakor tekinthető teljesítettnek. A Felek az általános forgalmi adóról szóló jogszabály szerinti teljesítés időpontjának a vonatkozó számlán feltüntetett esedékesség időpontját tekintik, amelynek meg kell felelni az Áfa tv. 58. §. –ban foglaltaknak. 12.1.1 Az egyes számlák: a) Havi kapacitásdíj számla b) Havi alapdíj számla - A számla tartalma: az éves alapdíj 1/12-es része - Kiállításának ideje: legkésőbb a tárgyhónapot megelőző hónap 10. (tizedik) napja. - Fizetési határideje: 30 (harminc) nap (amennyiben a számla a kiállításától számított 5 (öt) munkanapon belül a kézbesítési címre megérkezik, abban az esetben, ha a számla kézhezvétele későbbi időpontú, úgy az igazolt kézhezvételtől számolt 30 (harminc) naptári napos időtartam alatt Kereskedő nem tarthat igényt késedelmi kamatra és más a fizetési késedelemmel kapcsolatos jogkövetkezmény alkalmazására). - tartalmazza az erre a tételre vonatkozó közbeszerzési díjat - A számlázás pénzneme: HUF. Felek rögzítik, hogy az alapdíj megfizetése nem minősül előlegnek. c) Havi földgáztermék és forgalmi díj számla d) Elszámolás (elszámoló végszámla): 12.1.2 A Szerződés szerinti késedelmi kamat, pótdíj, behajtási költségátalány díja, illetve kötbér megfizetésének esedékessége az azt kiterhelő levél keltétől számított 10 (tíz) banki nap. 12.2 A Felhasználó a számlázás (illetve kiterhelés) vonatkozásában írásban, a vonatkozó számla (illetve kiterhelő levél) kézhezvételét követő 15. (tizenötödik) napig jogosult kifogást előterjeszteni. A kifogásnak tartalmaznia kell a vitatott adatot, összeget, valamint a kifogás alapját képező körülményeket. A Szerződés tekintetében – ideértve a Szerződés 10.2. pont alapján végzett Kereskedői becsléshez kapcsolódó, valamint a 11.3.6. xxxxxxx megfelelő adatszolgáltatás elmaradását, továbbá a 11.6 pontnak megfelelő adatok hiányát is – Felhasználó jogosult számlakifogás előterjesztésére, mely számlakifogásnak a kifogással érintett számla kifizetésére halasztó hatálya van. 12.2.1 Amennyiben Felhasználó kifogást terjeszt elő, azt a Kereskedő a reklamáció, illetve a panasz kézhezvételétől számított legkésőbb 10 (tíz) munkanapon belül elbírálja, amelynek során szükség esetén egyeztetést kezdeményez Felhasználóval. 12.2.2 Ha Felhasználó Kereskedőnek a kifogásra adott válaszát nem tartja elfogadhatónak és ha a Felhasználó a számlakifogást fenntartja, köteles erről Kereskedőt írásban, indokolással ellátva 5 (öt) munkanapon belül értesíteni, az értesítés kézhezvételével a számlakifogás Kereskedővel szemben hatályban marad. Az értesítés kézhezvételét követően a Felek bármelyike kezdeményezheti a 29. pont szerinti bírósági eljárás lefolytatását. 12.3 Amennyiben a jelen Szerződés alapján mindkét Felet a másik Fél részére nem vitatott fizetési kötelezettség terhel, a 10.3. pont szerinti Elszámolási Időszak vonatkozásában az egyes Felek tekintetében a Szerződés szerint fennálló valamennyi fizetési kötelezettség összesítését követően a Felek e fizetési kötelezettségeiket beszámítás útján jogosultak teljesíteni, a Felhasználó beszámítási jogát a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglalt szabályok feltételével gyakorolhatja. 12.4 Amennyiben bármelyik Fél a jelen Szerződésben meghatározott valamely fizetési kötelezettségének teljesítésével – a fizetési határidőt követő naptól – késedelembe esik, a késedelem időtartamára a késedelmesen teljesített fizetési kötelezettsége értékének megfelelően köteles a másik Fél részére késedelmi kamatot fizetni. Fizetési késedelem esetén Feleket a Ptk. 6:155 § (1) bekezdésében meghatározott késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége terheli. Felek fizetési késedelme esetén a kötelezett Kereskedő és a szerződő hatóságnak minősülő Felhasználó egyaránt kötelesek a másik fél javára a 2016. évi IX. törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő behajtási költségátalányt fizetni. 12.5 Amennyiben Felhasználó a jelen Szerződésben meghatározott valamely nem vitatott fizetési kötelezettségét az esedékesség időpontjáig nem teljesíti, Kereskedő a GET és a GET VHR. hatályos rendelkezéseinek figyelembevételével a 16. pont szerint jogosult a teljesítést mindaddig megtagadni és a gázellátásból kikapcsoltatni, amíg Felhasználó a jelzett kötelezettségeinek eleget nem tesz (Kereskedőnek a teljesítés megtagadási és kikapcsolási joga csak a kötelezettségszegéssel érintett felhasználási helyekre terjed ki).