A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.
Biztosított, kedvezményezett Jelen kiegészítő balesetbiztosítás biztosítottja(i) az alapbiztosítás Különös Feltételek 1. pont a), b), c) és d) alpontjaiban felsorolt, név szerint nyilvántartott természetes személy(ek), aki(k)nek életével, egészségi állapotával kapcsolatos eseményekre a szerződés hatálya kiterjed.
BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT 1. A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottja a Kárbiztosítás különös feltételeinek I.2. pontjában meghatározott, a szerzôdéskötés, illetve változás bejelentés idôpontjában legfeljebb 65 éves, fogyasztónak minôsülô természetes személy lehet. A Biztosított(ak) az ajánlaton és a biztosítási kötvényen név szerint feltüntetésre kerül(nek). Ha a Biztosított kiskorú és a szerzôdést nem a törvényes képviseletet ellátó szülôje köti meg, a szerzôdés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerzôdés akkor is, ha a Biztosított cselekvôképességében, vagyoni jognyilatkozatai tekintetében cselekvôképtelen nagykorú személy. A szerzôdés létrejöttéhez és módosításához a Biztosított írásbeli hozzájárulása nem szükséges, ha a szerzôdést nem ô köti meg, de a Biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésben külön kedvezményezett jelölésre nincs lehetôség. A szerzôdés bármely módosításáról vagy megszûnésérôl a Biztosítottat a Szerzôdô köteles tájékoztatni. A szerzôdésbe a Biztosított Szerzôdôként nem léphet be. 2. Jelen kiegészítô biztosítás szempontjából a Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének (Általános feltételek IV.1. pont) évszámából, illetve változás bejelentése esetén a változás bejelentés hatályba lépésének napjához tartozó évszámból levonja a Biztosított születésének évszámát. 3. Az élet- és egészségbiztosítás kedvezményezettje(i): A Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A Biztosított halála esetére kedvezményezett(ek) a Biztosított örököse(i).
A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:
Biztosított költségek Biztosítottnak számítanak az üdülőhelyre történő késedelmes, közvetlen odautazás költségei a lefoglalt és biztosított utazás típusa és minősége szerint, legvégső esetben az üdülőhelyre történő közvetlen odautazás fiktív repülési költségei turistaosztályon.
Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.
Biztosított események 2.1. A biztosított testi épségét az üdülőhelyen veszélyeztető események, amelyek miatt nem várható el az utazás folytatása, valamint az Általános Feltételek 6.1.7 és 6.1.13. pontjában felsorolt valamennyi esemény esetén is, ha az a biztosított testi épségét veszélyezteti. 2.2. A 2.1., 2.2., 2.7. és 2.9.-es pontban az útlemondási védelemnél felsorolt események.
Biztosító által nem fedezett károk felsorolása (kizárások) Ha az üreg beomlása bányában, bányászati tevékenység közben, illetőleg felhagyott bányákban történt. Ha a kár az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak alatti feltöltések ülepedése, süllyedése miatt keletkezett. Az üreg tömedékelésének (feltöltésének) költségét. Vízvezeték törése miatt keletkező kiüregelődés nem minősül ismeretlen üregnek. Összeghatár /limit Épület vagyoncsoport és Melléképület vagyoncsoport esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg. Ingóságok esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg, de ezen belül a károk – műtárgyakra Médium csomagban 500 000 Ft-ig, Prémium csomagban 1 000 000 Ft-ig, – nagyértékű ingóságok, értéktárgyakra Alap csomagban az ingóságok biztosítási összegének 20%-áig, Médium csomagban 30%-áig, Prémium csomagban 40%-áig, – idegen tulajdonú vagyontárgyakra Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 5%-áig, – vállalkozások vagyontárgyaira Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 10%-áig térítettek. Személygépkocsi-, motorkerékpár tartozékok (pl. gumiabroncs, csomagtartó, stb., kivéve üzemanyag) maximum az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig. Készpénz, értékpapír az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegén belül 50 000 Ft-ig. Mellékköltségek Alap csomag estén legfeljebb a biztosítási összeg 2,5%-a, Médium és Prémium csomag esetében 5%-a. Önrész mértéke Nincs önrész. Megjegyzés Alap csomagban műtárgy, idegen tulajdonú vagyontárgy és vállalkozások vagyontárgyai nem biztosítottak.
Biztosított személy a Biztosított jármû vezetője a Baleset idején.