Garanciális igények kezelése. 11.1 Felek megállapodnak, hogy az átadás-átvétel utáni garanciális igények felmerülése esetén valamennyi garanciális bejelentés megtétele és annak kezelése a Vállalkozó által írásban közölt eljárási rend szerint történik. 11.2 Az Alvállalkozó ezúton nyilatkozza, hogy: - az Alvállalkozói Szerződésben foglalt munkákkal kapcsolatosan felmerülő garanciális ügyeket, az azokhoz tartozó esetleges levelezéseket az Alvállalkozói Szerződésben meghatározott e-mail cím felhasználásával intézi; - Alvállalkozó az általa meghatározott e-mail címen fogadja és küldi a garanciális ügyekkel kapcsolatos üzeneteket; - Alvállalkozó az e-mailben hozzá érkező üzeneteket kézbesített üzenetnek fogadja el, az abban foglaltakkal kapcsolatban érdemben intézkedik a Vállalkozó által megadott határidőn belül; - Felek vállalják, hogy amennyiben az e-mail címük megváltozik, úgy azt előzetesen bejelentik a másik fél felé írásban, az új cím megadásával együtt. 11.3 Felek rögzítik, hogy az Alvállalkozó által megadott e-mail cím pontatlanságából, megváltozását követően elmaradó jelentési kötelezettség elmulasztásából eredő erkölcsi és anyagi károkért Alvállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik Vállalkozó felé és az ebből származó költségek és károk Vállalkozó által levonhatóak a jóteljesítési/jótállási/szavatossági garanciák összegéből. 11.4 A jótállási időszak és a szavatossági időszak egész ideje alatt az Alvállalkozói Munkarész a Megrendelő, illetve az üzemeltető birtokában van és annak szakszerű üzemeltetéséről és/vagy fenntartásáról is ő gondoskodik, de az Alvállalkozónak ki kell javítania és/vagy helyre kell állítania minden hibát, hiányosságot tönkrement részt stb., amelyre a Vállalkozó utasítja az Alvállalkozót. Ha valamilyen hiba jelentkezik, vagy kár előfordul, a Vállalkozó vagy az üzemeltető azonnal értesíteni köteles erről az Alvállalkozót, előírva a javítás határidejét. 11.5 Az Alvállalkozó a jótállási és a szavatossági időszakban előírt valamennyi munkát a saját költségén köteles elvégezni. A jótállási időszak alatt bejelentett hibák kijavításának ellenértékére tételes felmérés alapján kizárólag akkor jogosult, ha bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Átadás-átvételi igazolás kiadásának időpontját követően keletkezett. Az Alvállalkozó a szavatossági időszak alatt kijavított hibák ellenértékére kizárólag akkor jogosult, ha a szavatossági igényt érvényesítő Vállalkozó, Megrendelő vagy az üzemeltető nem tudja bizonyítani, hogy a rejtett hiba műszaki átadás-átvétel időpontjában fennállt, amely kérdés tekintetében elsősorban a műszaki átadás átvételi jegyzőkönyvet tekintik mérvadó igazolásnak a Felek. Abban az esetben, ha az Alvállalkozó elmulasztja a hibák kijavítását az előírt határidőn belül, a Vállalkozó jogosult saját maga elvégezni, vagy más ésszerű ajánlatot tevő vállalkozókkal elvégeztetni a javítást, amelyeket az Alvállalkozó lett volna köteles elvégezni saját költségén az Alvállalkozási Szerződés értelmében, és jogosult a hiba kijavításával felmerült összes költségét az Alvállalkozótól visszaigényelni a Jótállási garancia vagy a Szavatossági garancia megfelelő részének igénybe vételével. Vállalkozó jogosult a Jótállási garancia vagy a Szavatossági garancia összegével nem fedezett igényét az Alvállalkozóval szemben érvényesíteni.
Appears in 5 contracts
Samples: Alvállalkozói Szerződés, Alvállalkozói Szerződés, Alvállalkozói Szerződés
Garanciális igények kezelése. 11.1 Felek megállapodnak, hogy az átadás-átvétel utáni garanciális igények felmerülése esetén valamennyi garanciális bejelentés megtétele és annak kezelése a Vállalkozó által írásban közölt eljárási rend szerint történik.
11.2 . Az Alvállalkozó ezúton nyilatkozza, hogy: - az Alvállalkozói Szerződésben szerződésben foglalt munkákkal kapcsolatosan felmerülő garanciális ügyeket, az azokhoz tartozó esetleges levelezéseket az Alvállalkozói Szerződésben szerződésben meghatározott e-mail cím felhasználásával intézi; - Alvállalkozó az általa meghatározott e-mail címen cím útján fogadja és küldi a garanciális ügyekkel kapcsolatos üzeneteket; - Alvállalkozó az e-mailben mail útján hozzá érkező érkező, fogadott üzeneteket kézbesített üzenetnek fogadja el, az abban foglaltakkal kapcsolatban érdemben intézkedik a Vállalkozó által megadott határidőn belül; - Felek vállalják, hogy amennyiben az e-mail címük megváltozik, úgy azt előzetesen bejelentik a másik fél felé írásban, az új cím megadásával együtt.
11.3 . Felek rögzítik, hogy az Alvállalkozó által megadott e-mail cím pontatlanságából, megváltozását követően elmaradó jelentési kötelezettség elmulasztásából eredő erkölcsi és anyagi károkért Alvállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik Vállalkozó felé és az ebből származó költségek és károk Vállalkozó által levonhatóak a jóteljesítésiJóteljesítési/jótállási/Jótállási és szavatossági garanciák összegéből.
11.4 . A jótállási időszak és a szavatossági időszak egész ideje alatt az Alvállalkozói Munkarész a Megrendelő, illetve az üzemeltető /Építtető birtokában van és annak szakszerű üzemeltetéséről és/vagy fenntartásáról is ő gondoskodik, de az Alvállalkozónak ki kell javítania és/vagy helyre kell állítania minden hibát, hiányosságot tönkrement részt stb., amelyre a Vállalkozó utasítja az Alvállalkozót. Ha valamilyen hiba jelentkezik, vagy kár előfordul, a Vállalkozó vagy az üzemeltető azonnal értesíteni köteles erről az Alvállalkozót, előírva a javítás határidejét.
11.5 Az Alvállalkozó a jótállási és a szavatossági időszakban előírt valamennyi munkát a saját költségén köteles elvégezni. A jótállási időszak alatt bejelentett hibák kijavításának ellenértékére tételes felmérés alapján kizárólag akkor jogosult, ha bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Átadás-átvételi igazolás kiadásának időpontját követően keletkezett. Az Alvállalkozó a szavatossági időszak alatt kijavított hibák ellenértékére kizárólag akkor jogosult, ha a szavatossági igényt érvényesítő Vállalkozó, Megrendelő vagy az üzemeltető nem tudja bizonyítani, hogy a rejtett hiba műszaki átadás-átvétel időpontjában fennállt, amely kérdés tekintetében elsősorban a műszaki átadás átvételi jegyzőkönyvet tekintik mérvadó igazolásnak a Felek. Abban az esetben, ha az Alvállalkozó elmulasztja a hibák kijavítását az előírt határidőn belül, a Vállalkozó jogosult saját maga elvégezni, vagy más ésszerű ajánlatot tevő vállalkozókkal elvégeztetni a javítást, amelyeket az Alvállalkozó lett volna köteles elvégezni saját költségén az Alvállalkozási Szerződés értelmében, és jogosult a hiba kijavításával felmerült összes költségét az Alvállalkozótól visszaigényelni a Jótállási garancia vagy a Szavatossági garancia megfelelő részének igénybe vételével. Vállalkozó jogosult a Jótállási garancia vagy a Szavatossági garancia összegével nem fedezett igényét az Alvállalkozóval szemben érvényesíteni.
Appears in 2 contracts