GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás. 1. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás kizárólag elektronikus úton, a GRÁNIT eBank alkalmazáson belül vehető igénybe. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás használatához előzetes regisztráció vagy a Bankkal szerződés megkötése nem szükséges. 2. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy tudomásul veszi, hogy a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás során a Bank díjain kívül, a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) merülhet fel. A Bank által alkalmazott díjakon kívül a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy köteles minden olyan díjat, költséget és ezek után fizetendő adókat viselni – beleértve a távközlő eszköz használatának, így az esetlegesen felmerülő telefon illetve Internet hozzáférési díjat – amely a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás igénybevételével kapcsolatban felmerült. 3. Amennyiben a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy sikeresen letöltötte a GRÁNIT eBank alkalmazást, úgy lehetősége van az alkalmazásban a „GRÁNIT ügyfél szeretnék lenni” lehetőség kiválasztásával elinduló folyamatban a GRÁNIT Szelfi Számlanyitást elindítani, amelynek segítségével automata rendszeren keresztül, banki ügyintéző közreműködése nélkül Pénzforgalmi Keretszerződés megkötését (így Xxxxxxxxxx nyitását) kezdeményezheti. 4. GRÁNIT Szelfi Számlanyitást vehet igénybe aki: • rendelkezik 2016. január 1-jét követően kiállított - elektronikus tárolóelemet (chip) tartalmazó - érvényes személyazonosító igazolvánnyal; • rendelkezik Magyarországon kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal; • számlanyitás során saját nevében jár el • rendelkezik élő internetkapcsolattal, NFC funkcióval ellátott mobiltelefon készülékkel és az alábbi operációs rendszerek valamelyikével: - IOS 13.0 vagy újabb - Android 5.0 vagy újabb 5. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás keretében a felhasználási feltételek elfogadását, a kívánt csomagajánlat kiválasztását, valamint szükséges adatok megadását és nyilatkozatok megtételét követően a rendszer egyszer használatos jelszót küld a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy által megadott mobiltelefonszámra SMS üzenetben, amit a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek a rendszer felületén meg kell adnia. 6. A GRÁNIT eBank applikáció GRÁNIT Szelfi Számlanyitás felületén a „Beolvasás” gombra kattintva a rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készülékének kamerájához való hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés engedélyezése esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készüléke képernyőjén megjelenő instrukciók alapján felvételt készít a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról. 7. A rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készüléke NFC (Near Field Communication) olvasójához történő hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés jóváhagyása esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy eszközének képernyőjén megjelenő instrukciók alapján a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy úgy helyezi el az eszközét és személyazonosító igazolványát, hogy az eszköz NFC olvasója ki tudja nyerni a személyazonosító igazolvány NFC chip-jéből az abban tárolt adatokat. 8. Az „Adatok ellenőrzése” képernyőn a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy ellenőrzi a kiválasztott banki terméket és szolgáltatást, valamint a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról leolvasott adatokat, továbbá lehetősége van a lakcím adatok manuális módosítására. 9. A személyes adatok és a kiválasztott banki termék és szolgáltatások ellenőrzését, szükség szerint az adatok módosítását és jóváhagyását követően a rendszer megjeleníti a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy számára a Pénzforgalmi Keretszerződést az ahhoz tartozó mellékletekkel együtt. A dokumentumok megtekintését követően a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek lehetősége van azok elutasításáról vagy aláírásáról dönteni. Elutasítása esetén a folyamat megszakad. A Pénzforgalmi Keretszerződés aláírását a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készülék képernyőjén megjelenő „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével hajtja végre. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy arcképmásáról készített rövid videót a rendszer eltárolja. 10. A Bank felhívja a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy figyelmét, hogy a „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével a Pénzforgalmi Keretszerződést a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy aláírja, mellyel (annak feltételei szerint kikényszeríthető és végrehajtható) jogi kötelezettséget vállal, az abban foglalt tartalommal. A Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírásával a szerződéses jogviszony a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy és a Bank között – a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy bármilyen további jognyilatkozatának vagy cselekményének szükségessége nélkül - létrejön. 11. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás folyamata során a Bank közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítást alkalmaz, valamint azt követően a Bank 2 banki napon belül háttér ellenőrzési műveleteket végez. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Xxxxxxx által a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás keretében aláírt Pénzforgalmi Keretszerződés hatályba lépésének a feltétele, hogy a Bank a háttér ellenőrzési műveletek (ideértve a közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítás fennmaradó lépéseit is) sikeres elvégzését követően erről, illetve a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által történt aláírásáról e-mailben illetve GRÁNIT NetBank levélben (a létrejött Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által is aláírt elektronikus példányának és a szükséges ügyféltájékoztatóknak a GRÁNIT NetBank levél mellékleteiként történő
Appears in 3 contracts
Samples: Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás. 1. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás kizárólag elektronikus úton, a GRÁNIT eBank alkalmazáson belül vehető igénybe. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás használatához előzetes regisztráció vagy a Bankkal szerződés megkötése nem szükséges.
2. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy tudomásul veszi, hogy a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás során a Bank díjain kívül, a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) merülhet fel. A Bank által alkalmazott díjakon kívül a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy köteles minden olyan díjat, költséget és ezek után fizetendő adókat viselni – beleértve a távközlő eszköz használatának, így az esetlegesen felmerülő telefon illetve Internet hozzáférési díjat – amely a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás igénybevételével kapcsolatban felmerült.
3. Amennyiben a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy sikeresen letöltötte a GRÁNIT eBank alkalmazást, úgy lehetősége van az alkalmazásban a „GRÁNIT ügyfél szeretnék lenni” lehetőség kiválasztásával elinduló folyamatban a GRÁNIT Szelfi Számlanyitást elindítani, amelynek segítségével automata rendszeren keresztül, banki ügyintéző közreműködése nélkül Pénzforgalmi Keretszerződés megkötését (így Xxxxxxxxxx nyitását) kezdeményezheti.
4. GRÁNIT Szelfi Számlanyitást vehet igénybe aki: • rendelkezik 2016. január 1-jét követően kiállított - elektronikus tárolóelemet (chip) tartalmazó - érvényes személyazonosító igazolvánnyal; • rendelkezik Magyarországon kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal; • számlanyitás során saját nevében jár el • rendelkezik élő internetkapcsolattal, NFC funkcióval ellátott mobiltelefon készülékkel és az alábbi operációs rendszerek valamelyikével: - IOS 13.0 vagy újabb - Android 5.0 vagy újabb
5. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás keretében a felhasználási feltételek elfogadását, a kívánt csomagajánlat kiválasztását, valamint szükséges adatok megadását és nyilatkozatok megtételét követően a rendszer egyszer használatos jelszót küld a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy által megadott mobiltelefonszámra SMS üzenetben, amit a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek a rendszer felületén meg kell adnia.
6. A GRÁNIT eBank applikáció GRÁNIT Szelfi Számlanyitás felületén a „Beolvasás” gombra kattintva a rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készülékének kamerájához való hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés engedélyezése esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készüléke képernyőjén megjelenő instrukciók alapján felvételt készít a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról.
7. A rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készüléke NFC (Near Field Communication) olvasójához történő hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés jóváhagyása esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy eszközének képernyőjén megjelenő instrukciók alapján a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy úgy helyezi el az eszközét és személyazonosító igazolványát, hogy az eszköz NFC olvasója ki tudja nyerni a személyazonosító igazolvány NFC chip-jéből az abban tárolt adatokat.
8. Az „Adatok ellenőrzése” képernyőn a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy ellenőrzi a kiválasztott banki terméket és szolgáltatást, valamint a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról leolvasott adatokat, továbbá lehetősége van a lakcím adatok manuális módosítására.
9. A személyes adatok és a kiválasztott banki termék és szolgáltatások ellenőrzését, szükség szerint az adatok módosítását és jóváhagyását követően a rendszer megjeleníti a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy számára a Pénzforgalmi Keretszerződést az ahhoz tartozó mellékletekkel együtt. A dokumentumok megtekintését követően a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek lehetősége van azok elutasításáról vagy aláírásáról dönteni. Elutasítása esetén a folyamat megszakad. A Pénzforgalmi Keretszerződés aláírását a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készülék képernyőjén megjelenő „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével hajtja végre. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy arcképmásáról készített rövid videót a rendszer eltárolja.
10. A Bank felhívja a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy figyelmét, hogy a „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével a Pénzforgalmi Keretszerződést a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy aláírja, mellyel (annak feltételei szerint kikényszeríthető és végrehajtható) jogi kötelezettséget vállal, az abban foglalt tartalommal. A Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírásával a szerződéses jogviszony a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy és a Bank között – a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy bármilyen további jognyilatkozatának vagy cselekményének szükségessége nélkül - létrejön.
11. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás folyamata során a Bank közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítást alkalmaz, valamint azt követően a Bank 2 banki napon belül háttér ellenőrzési műveleteket végez. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Xxxxxxx által a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás keretében aláírt Pénzforgalmi Keretszerződés hatályba lépésének a feltétele, hogy a Bank a háttér ellenőrzési műveletek (ideértve a közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítás fennmaradó lépéseit is) sikeres elvégzését követően erről, illetve a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által történt aláírásáról e-mailben illetve GRÁNIT NetBank levélben (a létrejött Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által is aláírt elektronikus példányának és a szükséges ügyféltájékoztatóknak a GRÁNIT NetBank levél mellékleteiként történőtörténő megküldésével) a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt értesítse. A Bank a háttér ellenőrzési műveletek, a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítás eredményéről valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírásáról vagy annak hiányáról a Pénzforgalmi Keretszerződés GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy általi aláírását követő 2 banki napon belül küld értesítést a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek. A GRÁNIT Xxxxxx Számlanyitó Személy tudomásul veszi, hogy az általa aláírt szerződés mindaddig csak ajánlatnak tekintendő, amíg azt a Bank alá nem írta.
12. Amennyiben a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírására a Pénzforgalmi Keretszerződés GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy általi aláírását követő 2 banki napon belül nem kerül sor, úgy a szerződés szerinti jogviszony nem jön létre, így a Bank jogosult a folyamatot lezárni, erről a Bank a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt tájékoztatja. Ezzel egyidejűleg a Bank a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy adatait a nyilvántartásaiból törli
13. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás során a Bank közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítást alkalmaz, amelynek keretében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályok szerint ügyfél-azonosítást és személyazonosság- igazoló ellenőrzést végez, valamint ezen jogszabályok által előírt nyilatkozatok megtételére és okiratok bemutatására hívja fel a GRÁNIT Xxxxxx Számlanyitó Személyt. A Bank a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítási eljárás során a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyről rögzített fényképet és a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványban szereplő képmást a GRÁNIT eBank alkalmazásban elérhető GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás keretében megvalósított technológiai megoldás segítségével összehasonlítja.
14. A Bank a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítás során a Bank és a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy között létrejött teljes munkamenetet, a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy ehhez történő kifejezett hozzájárulását visszakereshető módon rögzíti.
Appears in 3 contracts
Samples: Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás. 1. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás kizárólag elektronikus úton, a GRÁNIT eBank alkalmazáson belül vehető igénybe. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás használatához előzetes regisztráció vagy a Bankkal szerződés megkötése nem szükséges.
2. A GRÁNIT Szelfi Xxxxxx Számlanyitó Személy tudomásul veszi, hogy a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás során a Bank díjain kívül, a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) merülhet fel. A Bank által alkalmazott díjakon kívül a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy köteles minden olyan díjat, költséget és ezek után fizetendő adókat viselni – beleértve a távközlő eszköz használatának, így az esetlegesen felmerülő telefon illetve Internet hozzáférési díjat – amely a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás igénybevételével kapcsolatban felmerült.
3. Amennyiben a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy sikeresen letöltötte a GRÁNIT eBank alkalmazást, úgy lehetősége van az alkalmazásban a „GRÁNIT ügyfél szeretnék lenni” lehetőség kiválasztásával elinduló folyamatban a GRÁNIT Szelfi Számlanyitást elindítani, amelynek segítségével automata rendszeren keresztül, banki ügyintéző közreműködése nélkül Pénzforgalmi Keretszerződés megkötését (így Xxxxxxxxxx nyitását) kezdeményezheti.
4. GRÁNIT Szelfi Számlanyitást vehet igénybe aki: • rendelkezik 2016. január 1-jét követően kiállított - elektronikus tárolóelemet (chip) tartalmazó - érvényes személyazonosító igazolvánnyal; • rendelkezik Magyarországon kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal; • számlanyitás során saját nevében jár el • rendelkezik élő internetkapcsolattal, NFC funkcióval ellátott mobiltelefon készülékkel és az alábbi operációs rendszerek valamelyikével: - IOS 13.0 vagy újabb - Android 5.0 vagy újabb
5. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás szolgáltatás keretében a felhasználási feltételek elfogadását, a kívánt csomagajánlat kiválasztását, valamint szükséges adatok megadását és nyilatkozatok megtételét követően a rendszer egyszer használatos jelszót küld a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy által megadott mobiltelefonszámra SMS üzenetben, amit a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek a rendszer felületén meg kell adnia.
6. A GRÁNIT eBank applikáció GRÁNIT Szelfi Számlanyitás felületén a „Beolvasás” gombra kattintva a rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készülékének kamerájához való hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés engedélyezése esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készüléke képernyőjén megjelenő instrukciók alapján felvételt készít a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról.
7. A rendszer engedélyt kér a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy készüléke NFC (Near Field Communication) olvasójához történő hozzáférésre. A hozzáférés elutasítása esetén a folyamat megszakad. A hozzáférés jóváhagyása esetén a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy eszközének képernyőjén megjelenő instrukciók alapján a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy úgy helyezi el az eszközét és személyazonosító igazolványát, hogy az eszköz NFC olvasója ki tudja nyerni a személyazonosító igazolvány NFC chip-jéből az abban tárolt adatokat.
8. Az „Adatok ellenőrzése” képernyőn a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy ellenőrzi a kiválasztott banki terméket és szolgáltatást, valamint a személyazonosító igazolványáról, lakcímet igazoló hatósági igazolványáról leolvasott adatokat, továbbá lehetősége van a lakcím adatok manuális módosítására.
9. A személyes adatok és a kiválasztott banki termék és szolgáltatások ellenőrzését, szükség szerint az adatok módosítását és jóváhagyását követően a rendszer megjeleníti a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy számára a Pénzforgalmi Keretszerződést az ahhoz tartozó mellékletekkel együtt. A dokumentumok megtekintését követően a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek lehetősége van azok elutasításáról vagy aláírásáról dönteni. Elutasítása esetén a folyamat megszakad. A Pénzforgalmi Keretszerződés aláírását a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy a készülék képernyőjén megjelenő „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével hajtja végre. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy arcképmásáról készített rövid videót a rendszer eltárolja.
10. A Bank felhívja a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy figyelmét, hogy a „Szerződés aláírása” gombra kattintást követően az arcképmásáról készített rövid videó készítésével a Pénzforgalmi Keretszerződést a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy aláírja, mellyel (annak feltételei szerint kikényszeríthető és végrehajtható) jogi kötelezettséget vállal, az abban foglalt tartalommal. A Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírásával a szerződéses jogviszony a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy és a Bank között – a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy bármilyen további jognyilatkozatának vagy cselekményének szükségessége nélkül - létrejön.
11. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás folyamata során a Bank közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítást alkalmaz, valamint azt követően a Bank 2 banki napon belül háttér ellenőrzési műveleteket végez. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Xxxxxxx által a GRÁNIT Szelfi Számlanyitás keretében aláírt Pénzforgalmi Keretszerződés hatályba lépésének a feltétele, hogy a Bank a háttér ellenőrzési műveletek (ideértve a közvetett elektronikus ügyfél- átvilágítás fennmaradó lépéseit is) sikeres elvégzését követően erről, illetve a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által történt aláírásáról e-mailben illetve GRÁNIT NetBank levélben (a létrejött Pénzforgalmi Keretszerződés Bank által is aláírt elektronikus példányának és a szükséges ügyféltájékoztatóknak a GRÁNIT NetBank levél mellékleteiként történőtörténő megküldésével) a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt értesítse. A Bank a háttér ellenőrzési műveletek, a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítás eredményéről valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírásáról vagy annak hiányáról a Pénzforgalmi Keretszerződés GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy általi aláírását követő 2 banki napon belül küld értesítést a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személynek. A GRÁNIT Xxxxxx Számlanyitó Személy tudomásul veszi, hogy az általa aláírt szerződés mindaddig csak ajánlatnak tekintendő, amíg azt a Bank alá nem írta.
12. Amennyiben a Pénzforgalmi Keretszerződés Bank általi aláírására a Pénzforgalmi Keretszerződés GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy általi aláírását követő 2 banki napon belül nem kerül sor, úgy a szerződés szerinti jogviszony nem jön létre, így a Bank jogosult a folyamatot lezárni, erről a Bank a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyt tájékoztatja. Ezzel egyidejűleg a Bank a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy adatait a nyilvántartásaiból törli
13. A GRÁNIT Szelfi Számlanyitás során a Bank közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítást alkalmaz, amelynek keretében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályok szerint ügyfél-azonosítást és személyazonosság- igazoló ellenőrzést végez, valamint ezen jogszabályok által előírt nyilatkozatok megtételére és okiratok bemutatására hívja fel a GRÁNIT Xxxxxx Számlanyitó Személyt. A Bank a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítási eljárás során a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személyről rögzített fényképet és a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványban szereplő képmást a GRÁNIT eBank alkalmazásban elérhető GRÁNIT
14. A Bank a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítás során a Bank és a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy között létrejött teljes munkamenetet, a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítással kapcsolatos részletes tájékoztatását és a GRÁNIT Szelfi Számlanyitó Személy ehhez történő kifejezett hozzájárulását visszakereshető módon rögzíti.
Appears in 1 contract
Samples: Elektronikus Bankszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei