Common use of Gyanús műveletek monitorozása Clause in Contracts

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank felületen teszi közzé. Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyfél a Cetelem NetBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70). A Cetelem NetBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.

Appears in 2 contracts

Samples: Lakossági Betéti És Megtakarítási Számla Általános Szerződési Feltételei, Lakossági Betéti És Megtakarítási Számla Általános Szerződési Feltételei

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank felületen teszi közzé. Az elvégzendő műveletekhez szükséges és elégséges információk megjelenítése a felületen Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyféltől elvárt intézkedések a biztonsági kockázat minimalizálása érdekében Az Ügyfél a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba Takarékszámla eBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.). A Cetelem NetBankból Takarékszámla eBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ xxxxx://xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1062 Budapest, Teréz krt. 55- 57.). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank felületen teszi közzé. Az elvégzendő műveletekhez szükséges és elégséges információk megjelenítése a felületen Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyféltől elvárt intézkedések a biztonsági kockázat minimalizálása érdekében Az Ügyfél a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba Takarékszámla eBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70)) vagy személyesen (1062 Budapest, Teréz krt. A Cetelem NetBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.55-

Appears in 1 contract

Samples: Lakossági Betéti És Megtakarítási Számla Üzletszabályzata

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank felületen teszi közzé. Az elvégzendő műveletekhez szükséges és elégséges információk megjelenítése a felületen Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyféltől elvárt intézkedések a biztonsági kockázat minimalizálása érdekében Az Ügyfél a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba Takarékszámla eBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1132 Budapest, Váci út 20-26.). A Cetelem NetBankból Takarékszámla eBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ xxxxx://xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-00.). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank felületen teszi közzé. Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyfél a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba Takarékszámla eBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70)) vagy személyesen (1062 Budapest, Teréz krt. A Cetelem NetBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.55-

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank felületen teszi közzé. Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyfél a Cetelem NetBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1132 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-00.). A Cetelem NetBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-00.). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank felületen teszi közzé. Az elvégzendő műveletekhez szükséges és elégséges információk megjelenítése a felületen Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyféltől elvárt intézkedések a biztonsági kockázat minimalizálása érdekében Az Ügyfél a Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank Takarékszámla eBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba Takarékszámla eBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) (0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-00.). A Cetelem NetBankból Takarékszámla eBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével kommunikál megfelelő biztonsági körülmények között. Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni: - Web cím: xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxx/ xxxxx://xxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx - A böngésző státusz sorában található ikonok valamelyikére (biztonsági kulcs/lezárt lakat) kattintva a Entrust Certification Authority által kibocsátott digitális igazolvány jelenik meg. Az Entrust Certification Authority tanúsítványa igazolja, hogy az adatok a Bank web szerveréről érkeznek. Ennek hiányában az Ügyfél értesíteni köteles a Bankot a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70) vagy személyesen (1062 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxxx 00-00.) (0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-00.). A Bank e-mailen soha nem kéri az Ügyfél személyes adatait, azonosító kódjait és nem kéri fel ezek módosítására. Ha ilyen üzenetet kap, az Ügyfél köteles erről a Bankot a fenti elérhetőségek valamelyikén értesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat