Gépjármű beszerzése. 3.1.1. Bérbeadó az egyedi szerződés megkötését követően, annak alapján a Bérlő által kiválasztott típusú és jellemzőkkel bíró Gépjárművet a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során kijelölt, illetve általa elfogadott eladótól („Eladó”) a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során (akár az egyedi szerződés mellékleteként csatoltan, akár a szerződéskötési eljárás során tett egyedi nyilatkozattal vagy cselekménnyel (beleértve harmadik félként történő aláírást vagy szerződéspéldány záradékolását vagy szignálását is)) elfogadott feltételekkel megvásárolja. 3.1.2. Bérbeadó szabad döntésével a Gépjármű beszerzését adásvételen kívül bármilyen olyan jogcímen (így különösen pénzügyi lízing, részletvétel, egyéb halasztott teljesítésű ügylet) is véghez viheti, amelynek eredményeképpen (i) a Gépjármű a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagos használatába és birtokába kerül olyan módon, hogy ennek alapján az egyedi szerződés szerinti kizárólagos használatot és birtokot a Bérlő részére biztosítani képes, (ii) a Gépjármű hasznosításának joga a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagosan a Bérbeadót illeti meg (nem érintve, hogy a tartós bérlet keretében és futamidejére a Bérbeadó ezen beszerzési ügylet keretei között a kizárólagos használati jogot a Bérlő részére biztosítja). 3.1.3. Bérbeadó a Gépjárművet kizárólag abból a célból vásárolja meg, hogy azt a Bérleti Szerződés útján a Bérlő részére tartós bérbe adja, és kizárólag arra tekintettel, hogy a Bérlő az egyedi szerződés szerződésszerű teljesítését vállalta, így a Gépjármű megvásárlása kizárólag az egyedi szerződésre tekintettel és annak teljesítése végett jön létre és kerül teljesítésre. 3.1.4. Bérlő a Gépjármű jogi és természetbeni jellemzőit, továbbá a Bérlő által elfogadott eladó személyét teljeskörűen megismerte, azt a Bérbeadótól függetlenül maga vizsgálta és értékelte, és így a Gépjárművet szerződéses céljaira alkalmasnak fogadja el, továbbá ennek ismeretében köti meg a Bérleti Szerződés abban foglalt feltételekkel és kikötések szerint. Előbbieket nem szűkítve: (i) új Gépjármű esetében annak megvásárlása a Bérlő által teljeskörűen megismert műszaki paraméterekkel és Xxxxx által elfogadott eladótól történik, továbbá az új Gépjárműként kerül a tartós bérlet tartama alatt a Bérlő kizárólagos használatába, így Bérbeadó kellékszavatossága kizárt minden olyan hiba, hiány, körülmény tekintettében, ami (a) a Bérlő által teljeskörűen megismert típusparaméterek Bérlő egyedi szerződéses céljainak meg nem felelésből következik, (b) a Bérlő általi nem szerződésszerű használat következménye, (c) amelynek tekintetében a Bérlő magatartása zárja ki az Eladóval szembeni jótállási/szavatossági jogok Bérbeadó általi érvényesíthetőségét; (ii) használt Gépjármű esetében annak megvásárlása a Bérlő által teljeskörűen megismert műszaki állapotban, előélettel és természetbeni jellemzőkkel, és Bérbeadó által elfogadott eladótól történik, továbbá az a tartós bérlet tartama alatt a Bérlő kizárólagos használatába kerül, így Bérbeadó kellékszavatossága kizárt minden olyan hiba, hiány, körülmény tekintettében, ami (a) a Bérlő által teljeskörűen megismert állapot Bérlő egyedi szerződéses céljainak meg nem felelésből következik, (b) a Bérlő által teljeskörűen megismert állapotban ismert vagy kellő gondossággal ismert kellett volna legyen a Bérlő előtt, (c) a Xxxxx által elfogadott eladó Xxxxxxxxxxx szembeni tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása folytán nem ismert a Bérbeadó előtt, (d) a Bérlő általi nem szerződésszerű használat következménye, (e) amelynek tekintetében a Bérlő magatartása zárja ki az Eladóval szembeni jótállási/szavatossági jogok Bérbeadó általi érvényesíthetőségét. (iii) Bérbeadó akár új, akár használt gépjármű esetében kizárólag a Bérlő által előzetesen kiválasztott, megvizsgált és szerződéses céljaira elfogadott Gépjárművet szerez be, és a Gépjármű beszerzésének Bérlő általi jóváhagyása magában foglalja a Gépjármű megvizsgált és szerződéses célokra alkalmas állapotának Bérlő általi elfogadását is. 3.1.5. Bérbeadó a Gépjármű beszerzése érdekében bármilyen jogi kötőerejű jognyilatkozatot vagy cselekményt (ideértve különösen megrendelést, szerződéskötést, ajánlati kötöttséggel járó ajánlattételt vagy ajánlat elfogadást) kizárólag az egyedi szerződés megkötése, vagy a Bérlő egyedi szerződés megkötésére vonatkozó, egyedi szerződés megkötése vagy teljesítése meghiúsulása vagy elmaradása esetére ÁSZF szerinti kártérítési és helytállási kötelezettségét is tartalmazó kötelezettségvállalása esetében, ezt követően tesz. 3.1.6. A Gépjármű adásvételével kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket kizárólagosan a Bérbeadó gyakorolja és teljesíti - beleértve, hogy a Gépjármű vételárát a Bérbeadó fizeti meg az Eladó részére, a Gépjárművet az Eladótól átveszi és tulajdonjogát megszerzi, a Gépjárművet forgalomba helyezteti, és teljesíti ezzel összefüggő közteher- és költségviselési kötelezettségeket -, míg a Bérlő és az Eladó között közvetlen jogviszony nem jön létre, a Bérbeadó és az Eladó közötti adásvételi jogviszony a Bérlőt nem jogosítja és nem kötelezi. 3.1.7. A fenti 3.1.6. pontban foglaltakat nem érintve, amennyiben az Eladóval szembeni kötelezettségek teljesítéséhez, illetve jogok gyakorlásához a Gépjármű fizikai rendelkezésre bocsátása, adatok, információk szolgáltatása szükséges (például karbantartásra, javításra rendelkezésre állítás, javítási, szervízigének megjelölése), a Bérlő a Bérbeadóval az Eladóval szembeni eljáráshoz szükséges módon együttműködik, illetve ennek elmaradásából, késedelméből, nem szerződésszerű teljesítéséből eredő károkért a Bérbeadó a Bérlővel szemben nem felel. 3.1.8. Bérbeadó szabad döntése alapján és a fenti 3.1.2. pontra is figyelemmel jogosult a Gépjármű beszerzése érdekében harmadik személytől külső finanszírozást (így különösen, de erre nem korlátozva hitelt, kölcsönt, pénzügyi lízinget) („Finanszírozás”) igénybe venni – illetve igénybe vett Finanszírozását mindenkor módosítani, refinanszíroztatni vagy új finanszírozással felváltani - általa megválasztott módon és feltételekkel, és Finanszírozás érdekében a Gépjárművet, egyedi szerződésből eredő jogait, követeléseit, szerződéses pozícióját, Gépjárművet, egyedi szerződésből eredő jogait, követeléseit, szerződéses pozícióját magában foglaló vagyonelemeit (vagyonát, alvagyonát) biztosítékul adni és hitelbiztosítékkal megterhelni azzal, hogy a finanszírozásból és hitelbiztosítékokból eredő finanszírozói, biztosítéki jogosulti jogok, illetve adósi, biztosítéknyújtói kötelezettségek nem zárhatják ki és lényeges tartalmában nem korlátozhatják az egyedi szerződésen alapuló tartós bérletbe adást, szolgáltatásnyújtást, Bérlő használati jogát és birtokát. 3.1.9. Bérlő köteles a Bérbeadó Finanszírozásának igénybevétele, megújítása, ezzel összefüggő biztosítékok nyújtása tekintetében tőle, mint bérlőtől szükséges nyilatkozatok és cselekmények megtételére (ideértve különösen, de erre nem korlátozva Gépjármű eredetvizsgálatát, követelést terhelő zálogjogok alapításáról szóló értesítés aláírását) azzal, hogy a bérlő nem válik a Bérbeadó Finanszírozásának adósává, biztosítéknyújtójává. 3.1.10. A Gépjármű beszerzése miatt vagy azzal összefüggésben felmerülő adókat, illetéket (egyéb hasonló közterheket), költségeket, az eredetvizsgálati költséget a Bérlő viseli, kivéve a kizárólagosan a Bérbeadó Finanszírozásának igénybevételével vagy megújításával összefüggő költségeket, melyeket a Bérbeadó visel Bérlőre történő áthárítás nélkül.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Gépjármű beszerzése. 3.1.1. Bérbeadó az egyedi szerződés megkötését követően, annak alapján a Bérlő által kiválasztott típusú és jellemzőkkel bíró Gépjárművet a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során kijelölt, illetve általa elfogadott eladótól („Eladó”) a Bérlő által az egyedi szerződés megkötése során (akár az egyedi szerződés mellékleteként csatoltan, akár a szerződéskötési eljárás során tett egyedi nyilatkozattal vagy cselekménnyel (beleértve harmadik félként történő aláírást vagy szerződéspéldány záradékolását vagy szignálását is)) elfogadott feltételekkel megvásárolja.
3.1.2. Bérbeadó szabad döntésével a Gépjármű beszerzését adásvételen kívül bármilyen olyan jogcímen (így különösen pénzügyi lízing, részletvétel, egyéb halasztott teljesítésű ügylet) is véghez viheti, amelynek eredményeképpen
(i) a Gépjármű a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagos használatába és birtokába kerül olyan módon, hogy ennek alapján az egyedi szerződés szerinti kizárólagos használatot és birtokot a Bérlő részére biztosítani képes,
(ii) a Gépjármű hasznosításának joga a bérleti futamidő kezdetétől annak teljes tartamára kizárólagosan a Bérbeadót illeti meg (nem érintve, hogy a tartós bérlet keretében és futamidejére a Bérbeadó ezen beszerzési ügylet keretei között a kizárólagos használati jogot a Bérlő részére biztosítja).
3.1.3. Bérbeadó a Gépjárművet kizárólag abból a célból vásárolja meg, hogy azt a Bérleti Szerződés útján a Bérlő részére tartós bérbe adja, és kizárólag arra tekintettel, hogy a Bérlő az egyedi szerződés szerződésszerű teljesítését vállalta, így a Gépjármű megvásárlása kizárólag az egyedi szerződésre tekintettel és annak teljesítése végett jön létre és kerül teljesítésre.
3.1.4. Bérlő a Gépjármű jogi és természetbeni jellemzőit, továbbá a Bérlő által elfogadott eladó személyét teljeskörűen megismerte, azt a Bérbeadótól függetlenül maga vizsgálta és értékelte, és így a Gépjárművet szerződéses céljaira alkalmasnak fogadja el, továbbá ennek ismeretében köti meg a Bérleti Szerződés abban foglalt feltételekkel és kikötések szerint. Előbbieket nem szűkítve:
(i) új Gépjármű esetében annak megvásárlása a Bérlő által teljeskörűen megismert műszaki paraméterekkel és Xxxxx által elfogadott eladótól történik, továbbá az új Gépjárműként kerül a tartós bérlet tartama alatt a Bérlő kizárólagos használatába, így Bérbeadó kellékszavatossága kizárt minden olyan hiba, hiány, körülmény tekintettében, ami
(a) a Bérlő által teljeskörűen megismert típusparaméterek Bérlő egyedi szerződéses céljainak meg nem felelésből következik,
(b) a Bérlő általi nem szerződésszerű használat következménye,
(c) amelynek tekintetében a Bérlő magatartása zárja ki az Eladóval szembeni jótállási/szavatossági jogok Bérbeadó általi érvényesíthetőségét;
(ii) használt Gépjármű esetében annak megvásárlása a Bérlő által teljeskörűen megismert műszaki állapotban, előélettel és természetbeni jellemzőkkel, és Bérbeadó által elfogadott eladótól történik, továbbá az a tartós bérlet tartama alatt a Bérlő kizárólagos használatába kerül, így Bérbeadó kellékszavatossága kizárt minden olyan hiba, hiány, körülmény tekintettében, ami
(a) a Bérlő által teljeskörűen megismert állapot Bérlő egyedi szerződéses céljainak meg nem felelésből következik,
(b) a Bérlő által teljeskörűen megismert állapotban ismert vagy kellő gondossággal ismert kellett volna legyen a Bérlő előtt,
(c) a Xxxxx által elfogadott eladó Xxxxxxxxxxx szembeni tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása folytán nem ismert a Bérbeadó előtt,
(d) a Bérlő általi nem szerződésszerű használat következménye,
(e) amelynek tekintetében a Bérlő magatartása zárja ki az Eladóval szembeni jótállási/szavatossági jogok Bérbeadó általi érvényesíthetőségét.
(iii) Bérbeadó akár új, akár használt gépjármű esetében kizárólag a Bérlő által előzetesen kiválasztott, megvizsgált és szerződéses céljaira elfogadott Gépjárművet szerez be, és a Gépjármű beszerzésének Bérlő általi jóváhagyása magában foglalja a Gépjármű megvizsgált és szerződéses célokra alkalmas állapotának Bérlő általi elfogadását is.
3.1.5. Bérbeadó a Gépjármű beszerzése érdekében bármilyen jogi kötőerejű jognyilatkozatot vagy cselekményt (ideértve különösen megrendelést, szerződéskötést, ajánlati kötöttséggel járó ajánlattételt vagy ajánlat elfogadást) kizárólag az egyedi szerződés megkötése, vagy a Bérlő egyedi szerződés megkötésére vonatkozó, egyedi szerződés megkötése vagy teljesítése meghiúsulása vagy elmaradása esetére ÁSZF szerinti kártérítési és helytállási kötelezettségét is tartalmazó kötelezettségvállalása esetében, ezt követően tesz.
3.1.6. A Gépjármű adásvételével kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket kizárólagosan a Bérbeadó gyakorolja és teljesíti - beleértve, hogy a Gépjármű vételárát a Bérbeadó fizeti meg az Eladó részére, a Gépjárművet az Eladótól átveszi és tulajdonjogát megszerzi, a Gépjárművet forgalomba helyezteti, és teljesíti ezzel összefüggő közteher- és költségviselési kötelezettségeket -, míg a Bérlő és az Eladó között közvetlen jogviszony nem jön létre, a Bérbeadó és az Eladó közötti adásvételi jogviszony a Bérlőt nem jogosítja és nem kötelezi.
3.1.7. A fenti 3.1.6. pontban foglaltakat nem érintve, amennyiben az Eladóval szembeni kötelezettségek teljesítéséhez, illetve jogok gyakorlásához a Gépjármű fizikai rendelkezésre bocsátása, adatok, információk szolgáltatása szükséges (például karbantartásra, javításra rendelkezésre állítás, javítási, szervízigének megjelölése), a Bérlő a Bérbeadóval az Eladóval szembeni eljáráshoz szükséges módon együttműködik, illetve ennek elmaradásából, késedelméből, nem szerződésszerű teljesítéséből eredő károkért a Bérbeadó a Bérlővel szemben nem felel.
3.1.8. Bérbeadó szabad döntése alapján és a fenti 3.1.2. pontra xxxxxx is figyelemmel jogosult a Gépjármű beszerzése érdekében harmadik személytől külső finanszírozást (így különösen, de erre nem korlátozva hitelt, kölcsönt, pénzügyi lízinget) („Finanszírozás”) igénybe venni – illetve igénybe vett Finanszírozását mindenkor módosítani, refinanszíroztatni vagy új finanszírozással felváltani - általa megválasztott módon és feltételekkel, és Finanszírozás érdekében a Gépjárművet, egyedi szerződésből eredő jogait, követeléseit, szerződéses pozícióját, Gépjárművet, egyedi szerződésből eredő jogait, követeléseit, szerződéses pozícióját magában foglaló vagyonelemeit (vagyonát, alvagyonát) biztosítékul adni és hitelbiztosítékkal megterhelni azzal, hogy a finanszírozásból és hitelbiztosítékokból eredő finanszírozói, biztosítéki jogosulti jogok, illetve adósi, biztosítéknyújtói kötelezettségek nem zárhatják ki és lényeges tartalmában nem korlátozhatják az egyedi szerződésen alapuló tartós bérletbe adást, szolgáltatásnyújtást, Bérlő használati jogát és birtokát.
3.1.9. Bérlő köteles a Bérbeadó Finanszírozásának igénybevétele, megújítása, ezzel összefüggő biztosítékok nyújtása tekintetében tőle, mint bérlőtől szükséges nyilatkozatok és cselekmények megtételére (ideértve különösen, de erre nem korlátozva Gépjármű eredetvizsgálatát, követelést terhelő zálogjogok alapításáról szóló értesítés aláírását) azzal, hogy a bérlő nem válik a Bérbeadó Finanszírozásának adósává, biztosítéknyújtójává.
3.1.10. A Gépjármű beszerzése miatt vagy azzal összefüggésben felmerülő adókat, illetéket (egyéb hasonló közterheket), költségeket, az eredetvizsgálati költséget a Bérlő viseli, kivéve a kizárólagosan a Bérbeadó Finanszírozásának igénybevételével vagy megújításával összefüggő költségeket, melyeket a Bérbeadó visel Bérlőre történő áthárítás nélkül.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek