Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása mintaszakaszok

Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása. A Hirdetőnek a Hirdetés megrendeléshez a jelen pontban rögzítetteknek megfelelő, kész kreatívot a kampány elindulását megelőző 3 (három) nappal kell a Szolgáltató rendelkezésére bocsátania, kivéve, ha a kreatívot a Hirdető a Szolgáltatótól rendeli meg. A részletes anyagleadási és technikai specifikációk elérhetőek a Szolgáltató mindenkori holnapján, azonban a Hirdető kérésére a Szolgáltató értesítést is küld róla a Hirdetőnek. Speciális hirdetés esetén a Szolgáltatónak jogában áll a határidőt növelni, amelyről Hirdetőt tájékoztatja. Abban az esetben, ha a kreatív átadása után a Hirdető a Hirdetés tartalmán vagy megjelenési módján változtatni kíván, úgy köteles ennek bejelentésekor új kreatívról is gondoskodni. A módosítási igény írásbeli bejelentésének és az új kreatív átadásának az anyagleadási határidőig meg kell történnie. Amennyiben a módosítást a Szolgáltató nem fogadja el, úgy a módosítási igény kézhezvételétől számított 2 (kettő) munkanapon belül erről írásbeli visszajelzést küld a Szolgáltatónak. Amennyiben a Hirdető a módosítási igény bejelentése után az új kreatívot az anyagleadási határidőn belül nem bocsátja a Szolgáltató rendelkezésére, a Szolgáltató az egyedi megrendelés szerinti ellenértékre jogosult, függetlenül attól, hogy a Hirdetés eredeti vagy módosított formájában vagy egyáltalán nem jelenik meg. A Szolgáltató az eredeti Hirdetést teszi közzé vagy – a Hirdető kifejezett, írásbeli kérésére – a közzétételt mellőzi, amennyiben a késedelem miatt a változtatás a Szolgáltató saját megítélése szerint nem hajtható végre. A Xxxxxxxx szövegmennyisége, megfogalmazása, grafikai megoldása tekintetében a Hirdető kérésére a Szolgáltató ingyenes szakmai véleményt adhat. A Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a Hirdetés, illetve annak tartalma a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelel-e. Az ingyenes véleményadás során a Szolgáltató mindennemű felelősséget kizár, és fenntartja a jogát arra, hogy a véleményadás terjedelmét belátása szerint korlátozza. A Hirdető tudomásul veszi, hogy a Médiaajánlatban szereplő ajánlatok csak a Hirdetés közzétételére vonatkoznak, így amennyiben a Xxxxxxx a Hirdetés előállításával vagy annak esetleges átdolgozásával, kijavításával a Szolgáltatót bízza meg, annak ellenértékét a Szolgáltató egyedileg határozza meg, amelyről a Hirdetőt az Egyedi Megrendelés leadását követő 15 napon belül tájékoztatja. A Hirdető a kreatív Szolgáltató részére való rendelkezésre bocsátásával felelősséget vállal azért, hogy az általa kö...
Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása. 1. Hirdető döntése szerint a Hirdetés kreatív elkészítését Szolgáltatótól megrendelheti, illetve választhatja kész kreatív küldését Szolgáltatónak.
Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása. 1. A Hirdetőnek a Xxxxxxxx megjelenésének megfelelő kész kreatívot kell küldenie, kivéve, ha a kreatívot Szolgáltatótól rendeli meg. Az anyag leadási határideje a kampányindulás előtti 5 munkanap. A részletes anyagleadási és technikai specifikációk elérhető az IAB Hungary mindenkori holnapján, de Hirdető kérésére Szolgáltató értesíti róla a Hirdetőt. Speciális hirdetés esetén Szolgáltató jogában áll a határidőt növelni, amelyről Hirdetővel egyeztet.

Related to Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Titoktartási kötelezettség Jelen titoktartási kötelezettség tájékoztató a jelen általános szerződési feltételek kiadáskor hatályos Bit-nek megfelelő- en került beillesztésre. A xxx.xxxxxx.xx honlapon elérhető a mindenkor aktuális Bit-nek megfelelő Titoktartási tájékoztató az irányadó.

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás