Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltása. A 2016. március 21-től megkötött szerződések esetén, ha a jelzáloghitel-szerződés a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény alapján olyan pénznemre vonatkozik, amelyet annak igénylése időpontjában idegen pénznemnek kell tekinteni, az Adósok minden negyedév utolsó napjával egyoldalú jognyilatkozattal dönthetnek a szerződés alapján fennálló tartozás pénznemének módosításáról. Idegen pénznemben fennálló tartozás az a tartozás, melynek a) pénzneme eltér attól a pénznemtől, amelyben az Adósok a jelen kölcsönszerződés alapján folyósított kölcsön visszafizetéséhez felhasználandó jövedelmének több mint 50 százalékát szerzik, vagy amelyben a jelen kölcsönszerződés alapján folyósított kölcsön visszafizetéséhez szükséges vagyonuknak több mint 50 százalékát tartják a jelen kölcsönszerződés megkötése céljából végzett legutóbbi hitelképesség- vizsgálat dokumentumai alapján, illetve b) pénzneme eltér az Adósok állandó lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénznemétől. Az Adósok által az átváltással kapcsolatosan választható pénznem: euró. Euróra átváltott kölcsön ismételt átváltása esetén az átváltással kapcsolatosan választható pénznem: forint. Az Adósok kötelesek a Hitelező átváltással kapcsolatosan felmerülő költségeinek megtérítésére az Átváltás költségének megfizetése révén. A költségtérítés az átváltás napján válik esedékessé. Az itt nem szabályozott további részleteket a mindenkor hatályos „Üzletszabályzat az OTP Jelzálogbank Zrt. által nyújtott lakáscélú és jelzálog-típusú OTP Hitelekről” tartalmazza.
Appears in 3 contracts
Samples: Interest Rate and Fee Schedule for Mortgage Loans, Loan Agreement, Interest Rate and Fee Schedule for Mortgage Loans
Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltása. A Ha a 2016. március 2120-től át követően megkötött szerződések esetén, ha a jelzáloghitel-szerződés a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény alapján fennálló tartozás olyan pénznemre vonatkozikpénznemben áll fenn, amelyet annak igénylése időpontjában idegen pénznemnek kell tekinteni, az Adósok minden negyedév utolsó napjával – vagyis negyedévente, minden tárgyév negyedévének utolsó napján, amennyiben ez a nap szombatra, vasárnapra vagy munkaszüneti napra esik, az ezt követő munkanapon benyújtott, írásos kérelmükkel – egyoldalú jognyilatkozattal dönthetnek a szerződés alapján fennálló tartozás pénznemének módosításáról. Idegen pénznemben fennálló tartozás az a tartozás, melynek
a) pénzneme eltér attól a pénznemtől, amelyben az Adósok a jelen kölcsönszerződés alapján folyósított kölcsön visszafizetéséhez felhasználandó jövedelmének jövedelmüknek több mint 50 százalékát szerzik, vagy amelyben a jelen kölcsönszerződés alapján folyósított kölcsön visszafizetéséhez szükséges vagyonuknak több mint 50 százalékát tartják a jelen kölcsönszerződés megkötése céljából végzett legutóbbi hitelképesség- hitelképesség-vizsgálat dokumentumai alapján, illetve
b) pénzneme eltér az Adósok állandó lakóhelye szerinti európai uniós tagállam hivatalos pénznemétől. Az Adósok által az átváltással kapcsolatosan választható pénznem: euró. Euróra átváltott kölcsön ismételt átváltása esetén az átváltással kapcsolatosan választható pénznem: forint. Az Adósok kötelesek a Hitelező átváltással kapcsolatosan felmerülő költségeinek megtérítésére az Átváltás költségének megfizetése révénmegtérítésére, melynek mértékét a mindenkor hatályos hirdetmény tartalmazza. A költségtérítés az átváltás napján válik esedékesséesedékessé válik. Az itt Abban az esetben, ha az átváltást az ügyfél a kölcsön visszafizetéséhez szükséges vagyona alapján kéri, úgy ennek a ténynek az igazolására közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatot kell bemutatnia. A közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatnak utalást kell tartalmazni „a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 21/C. § (2) bekezdés”-ében foglaltakra. Jövedelem alapján kért átváltás esetén az ügyfeleknek idegen pénznemet tartalmazó jövedelemigazolást kell benyújtani a Hitelezőhöz. Ha az Adósok a fennálló tartozásukat a fentieknek megfelelően át kívánják váltani, és a kitettségnek az átváltásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásának napján fennálló értéke meghaladja a fedezetül lekötött ingatlan, ingatlanok forgalmi értékének 50 %-át, euróban nyilvántartott hitelek esetén 80 %-át, a Hitelező a tartozás átváltása esetére olyan forgalmi értékű pótfedezet nyújtását köti ki, amely megfelel a fenti rendelkezésnek. Amennyiben a fedezetül lekötött ingatlan, vagy ingatlanok valamelyike építés alatt áll, forgalmi érték alatt az ingatlan teljes készültségének elérésekor várható forgalmi értéke értendő. Pótfedezet bevonása esetén a kölcsönszerződést – a bejegyzett jelzálogjog összegét, és pénznemét is ideértve – a Felek közös megegyezésével módosítani szükséges, ennek hiányában az átváltás nem szabályozott további részleteket a mindenkor hatályos „Üzletszabályzat történik meg. A fennálló tartozás átszámítása az átváltásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásának napján érvényes, az OTP Jelzálogbank Zrt. által alkalmazott euro középárfolyamon történik. Az euróra váltott kölcsön ismételt átváltása esetén a fennálló tartozás átszámítása az átváltásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásának napján érvényes, az OTP Jelzálogbank Zrt. által alkalmazott forint középárfolyamon történik. A tartozás átváltott pénzneme szerinti fizetési kötelezettség az Adósok nyilatkozatának a Hitelezőhöz történő megérkezését követő 2. törlesztőrészlet megfizetésének esedékességével áll be.
11.1. Az átváltást megelőzően fix kamatperiódussal nyújtott lakáscélú és jelzáloghitelek kamatozása az átváltást követően Átváltás esetén, ha az eredeti kölcsön referencia-típusú OTP Hitelekről” alapkamathoz nem kötött, kamatperiódusként változó kamatozású volt (5, vagy 10 éves fix kamatperiódusú hitelek), vagy futamidő végéig fix kamatozású volt, akkor az átváltott hitel kamatmértéke nem változik, Az átváltást követően alkalmazandó kamatváltoztatási mutató öt éves kamatperiódussal nyújtott hitelek esetén a H4K5-ös kamatváltoztatási mutatóról a DE2K5 kamatváltoztatási mutatóra változik. Az átváltást követően alkalmazandó kamatváltoztatási mutató tíz éves kamatperiódussal nyújtott hitelek esetén a H4K10-es kamatváltoztatási mutatóról a DE2K10 kamatváltoztatási mutatóra változik. A mutató leírását a Fogalomtár tartalmazza, melyet a Hitelező a honlapján tesz közzé.
11.2. Az átváltást megelőzően referencia-alapkamathoz kötött, piaci feltételű hitelek kamatozása az átváltást követően
Appears in 2 contracts
Samples: Business Regulations, Business Regulations