Jegyzőkönyv és emlékeztető készítés mintaszakaszok

Jegyzőkönyv és emlékeztető készítés. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyv vezetője kizárólag a szabványos dokumentumok között található formanyomtatvány alkalmazásával készíti el, külön összegezve a megvitatott és eldöntött problémaköröket, valamint a meghozott döntéseket, a meghatározott feladatokat, a hozzájuk rendelt határidőt és a felelős nevét. A jegyzőkönyv vezetője a megbeszélés befejezése után, attól számítva legkésőbb 2 munkanapon belül köteles az elkészített jegyzőkönyvet a résztvevőkhöz és az esetlegesen érintettekhez (elsősorban elektronikus úton) észrevételezésre eljuttatni, az észrevételezés határidejének meghatározásával (2 munkanap). A jegyzőkönyv készítőjének a megbeszélés napját követő második munkanapon éjfélig kell az emlékeztetőt megküldeni. (pl: hétfő esetén szerda éjfél.) Az emlékeztető véleményezésének értelmezése:

Related to Jegyzőkönyv és emlékeztető készítés

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Szektorális kitettség nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap célja, hogy a közepes kockázatot vállalva a kockázatmen- tes hozamot hosszú távon érdemben meghaladó teljesítményt nyújtson. Az eszközalap eszközmegoszlását – tőke- és pénzpiaci eszközök, vala- mint befektetési alapok alkalmas kombinációjával – a vagyonkezelő be- fektetési szakemberei határozzák meg az aktuális értékpapír-piaci viszo- nyokhoz alkalmazkodva. Az eszközalapot alkotó befektetési alapok úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot célzottan mintegy 50%-ban részvény befektetések alkossák, melyek között elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unió országaiban kibocsátott, kiemelkedő teljesítményt nyújtó értékpapírok és – kisebb mértékben – a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett nagy forgalmú, jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvények, to- vábbá a fejlődő országok tőzsdéin forgó részvények és a fentiekbe fek- tető befektetési alapok is megtalálhatók. A kockázat mérséklése érdekében az eszközalap a befektetett tőke ha- sonló nagyságrendű – mintegy 50%-os – részét kibocsátó szerint meg- felelően diverzifikált, jellemzően magyar államkötvényekből álló köt- vénybefektetésekben tartja. A kötvények és a részvények egymáshoz viszonyított súlya – a megadott határok között – a piaci körülmények változásától függ, és az aktuális viszonyokhoz alkalmazkodva, aktív befektetési stratégiával kerül meg- határozásra. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik, de az eszközalapon belüli befektetések egy része más pénznemben kerül be- fektetésre, mely esetben a forinttal szembeni devizakockázat részben vagy egészben fedezésre kerülhet.

  • A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.