Jogorvoslatok a Pályázati Eljárás során. 1.11.6.1. A pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzés ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított nyolc (8) napon belül felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt (15) napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtása esetén a Médiatanács a Pályázati Eljárást - a bíróság jogerős döntéséig - felfüggeszti. A Médiatanács eljárást felfüggesztő végzésével szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs. 1.11.6.2. A Médiatanács 1.11.3.1. pont szerint meghozott határozatának felülvizsgálatát az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Médiatanács a keresetlevelet - az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - annak beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság a keresetlevél bírósághoz történő - Médiatanács általi - megküldésétől számított hatvan (60) napon belül bírálja el, és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság határozatával szemben fellebbezésnek, perújításnak nincs helye. A határozat felülvizsgálata iránti kérelem a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül terjeszthető elő azzal, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására meghatározott határidőn belül a felülvizsgálati kérelemnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet hatvan (60) napon belül bírálja el, és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Kúria soron kívül jár el. 1.11.6.3. A Médiatanács 1.11.4.1. pont szerinti végzése ellen bírósági felülvizsgálat kérhető. A kérelmet a végzés közlésétől számított tizenöt (15) napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a végzést nemperes eljárásban vizsgálja felül.
Appears in 3 contracts
Samples: Pályázati Felhívás, Pályázati Felhívás, Pályázati Felhívás
Jogorvoslatok a Pályázati Eljárás során. 1.11.6.1. A pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzés ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított nyolc (8) napon belül felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt (15) napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtása esetén a Médiatanács a Pályázati Eljárást pályázati eljárást - a bíróság jogerős döntéséig - felfüggeszti. A Médiatanács eljárást felfüggesztő végzésével szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs.
1.11.6.2. A Médiatanács 1.11.3.1. pont szerint meghozott határozatának felülvizsgálatát az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Médiatanács a keresetlevelet - – az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - – annak beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság a keresetlevél bírósághoz történő - – Médiatanács általi - – megküldésétől számított hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság határozatával szemben fellebbezésnek, perújításnak nincs helye. A határozat felülvizsgálata iránti kérelem a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül terjeszthető elő azzal, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására meghatározott határidőn belül a felülvizsgálati kérelemnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Kúria soron kívül jár el.
1.11.6.3. A Médiatanács 1.11.4.1. pont szerinti végzése ellen bírósági felülvizsgálat kérhető. A kérelmet a végzés közlésétől számított tizenöt (15) napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a végzést nemperes eljárásban vizsgálja felül.
Appears in 1 contract
Samples: Pályázati Felhívás
Jogorvoslatok a Pályázati Eljárás során. 1.11.6.11.12.6.1. A pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzés ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított nyolc (8) napon belül felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt (15) napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtása esetén a Médiatanács a Pályázati Eljárást - a bíróság jogerős döntéséig - felfüggeszti. A Médiatanács eljárást felfüggesztő végzésével szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs.
1.11.6.21.12.6.2. A Médiatanács 1.11.3.11.12.3.1. pont szerint meghozott határozatának felülvizsgálatát az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Médiatanács a keresetlevelet - az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - annak beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság a keresetlevél bírósághoz történő - Médiatanács általi - megküldésétől számított hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság határozatával szemben fellebbezésnek, perújításnak nincs helye. A határozat felülvizsgálata iránti kérelem a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül terjeszthető elő azzal, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására meghatározott határidőn belül a felülvizsgálati kérelemnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Kúria soron kívül jár el.
1.11.6.31.12.6.3. A Médiatanács 1.11.4.11.12.4.1. pont szerinti végzése ellen bírósági felülvizsgálat kérhető. A kérelmet a végzés közlésétől számított tizenöt (15) napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a végzést nemperes eljárásban vizsgálja felül.
Appears in 1 contract
Samples: Pályázati Felhívás
Jogorvoslatok a Pályázati Eljárás során. 1.11.6.11.12.6.1. A pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzés ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított nyolc (8) napon belül felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt (15) napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtása esetén a Médiatanács a Pályázati Eljárást pályázati eljárást - a bíróság jogerős döntéséig - felfüggeszti. A Médiatanács eljárást felfüggesztő végzésével szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs.
1.11.6.21.12.6.2. A Médiatanács 1.11.3.11.12.3.1. pont szerint meghozott határozatának felülvizsgálatát az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Médiatanács a keresetlevelet - – az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - – annak beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság a keresetlevél bírósághoz történő - – Médiatanács általi - – megküldésétől számított hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság határozatával szemben fellebbezésnek, perújításnak nincs helye. A határozat felülvizsgálata iránti kérelem a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül terjeszthető elő azzal, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására meghatározott határidőn belül a felülvizsgálati kérelemnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet hatvan (60) napon belül bírálja el, el és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Kúria soron kívül jár el.
1.11.6.31.12.6.3. A Médiatanács 1.11.4.11.12.4.1. pont szerinti végzése ellen bírósági felülvizsgálat kérhető. A kérelmet a végzés közlésétől számított tizenöt (15) napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a végzést nemperes eljárásban vizsgálja felül.
Appears in 1 contract
Samples: Pályázati Felhívás
Jogorvoslatok a Pályázati Eljárás során. 1.11.6.1. A pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzés ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított nyolc (8) napon belül felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi BíróságtólÍtélőtáblától. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt (15) napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ítélőtábla végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtása esetén a Médiatanács a Pályázati Eljárást - a bíróság jogerős döntéséig - felfüggeszti. A Médiatanács eljárást felfüggesztő végzésével szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs.
1.11.6.2. A Médiatanács 1.11.3.1. pont szerint meghozott határozatának felülvizsgálatát az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője határozatával szemben a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül, belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti bírósági felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi BíróságtólÍtélőtáblától azzal, hogy a határozat meghozatalától számított harminc napos jogvesztő határidő elteltével a határozatot akkor sem lehet megtámadni, ha az ismert ügyfeleken kívüli más jogorvoslatra jogosulttal azt nem közölték, illetve arról addig nem szerzett tudomást.
1.11.6.3. A Médiatanács a keresetlevelet - – az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - – annak beérkezésétől számított tizenöt (15) napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi BíróságnakÍtélőtáblának. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság Fővárosi Ítélőtábla háromtagú tanácsban, a keresetlevél bírósághoz Fővárosi Ítélőtáblához történő - – Médiatanács általi - – megküldésétől számított hatvan (60) harminc napon belül bírálja el, és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság Fővárosi Ítélőtábla határozatával szemben fellebbezésnek, perújításnak perújításnak, felülvizsgálati kérelemnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata iránti kérelem a határozat közlésétől számított tizenöt (15) napon belül terjeszthető elő azzal, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására meghatározott határidőn belül a felülvizsgálati kérelemnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet hatvan (60) napon belül bírálja el, és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Kúria soron kívül jár el.
1.11.6.31.11.6.4. A Médiatanács 1.11.4.1. pont szerinti végzése ellen bírósági felülvizsgálat kérhető. A kérelmet a végzés közlésétől számított tizenöt (15) 15 napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Törvényszék a végzést nemperes eljárásban vizsgálja felül.
Appears in 1 contract
Samples: Pályázati Felhívás