JOGOSULTSÁGI ELLENŐRZÉS mintaszakaszok

JOGOSULTSÁGI ELLENŐRZÉS. Az FSZKA legfeljebb a pályázat beérkezését követő 7. napig tájékoztatja a pályázót arról, hogy a pályázatának érdemi elbírálása megkezdődött. Ha az FSZKA a jogosultsági kritériumok ellenőrzését követően megállapítja a pályázat érvénytelenségét, további érdemi vizsgálat nélkül elektronikus úton (az érvénytelenség okának megjelölésével) elutasítja a pályázatot. 1. A pályázó a pályázatban megadott határidőig nyújtotta be a pályázatát. Elutasítva 2. A pályázó, a konzorcium tagjai a pályázói körbe tartoznak. Elutasítva 3. Az igényelt támogatás összege a pályázati felhívásban meghatározott minimum és maximum összeghatár közé esik. Elutasítva 4. A pályázó NEM szerepel az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) szankciós listáján4. Elutasítva
JOGOSULTSÁGI ELLENŐRZÉS. A beérkezést követően megvizsgálásra kerül5, hogy a benyújtott pályázat megfelel-e a jogosultsági feltételeknek.

Related to JOGOSULTSÁGI ELLENŐRZÉS

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

  • Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét? Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

  • Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Koncessziós beszerzési eljárásra vonatkozó információk A szerződés megkötésére koncessziós beszerzési eljárás lefolytatásával került sor

  • A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. Melyik beszerzést érinti? Válasz: Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.

  • Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

  • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

  • Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja A szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye. 3.2. Bármilyen okból is elégtelen vagy esetleg késlekedő a szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részéről. 3.3. Nem szabad a szolgáltatásokat semmilyen törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni. 3.4. Nem szabad semmilyen olyan hálózat, szerver, web lap, adatbázis vagy Internet szolgáltató (beleértve az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat is) szabályait vagy szolgáltatási irányelveit megsérteni, melyet a felhasználó a szolgáltató hálózatán keresztül ér el. 3.5. Nem szabad a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából használni. 3.6. Tilos fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni másokat. 3.7. Tilos szétrombolni, illetve gyengíteni bármelyik számítógép-hálózat biztonságát, más felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni. Tilos bármilyen internetes végpontra, illetve hálózati eszközre való jogosulatlan behatolás, vagy bármilyen ilyen irányú próbálkozás. Tilos bármely végpont működésének megzavarása vagy szándékos túlterhelése (Denial of Service) a szolgáltató hálózatáról vagy annak igénybe vételével. 3.8. Tilos meggátolni más felhasználót abban, hogy használja és élvezze a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat. 3.9. Tilos a hálózatot a szerzői jogvédelem alá eső anyagok átvitelére használni, ha az átvitel során mások szerzői joga sérül (pl. tilos kalóz szoftverek átvitele). 3.10. Tilos számítógépes vírusok, férgek szándékos terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetés. 3.11. Az irányelvek megsértését, és a szolgáltatás azonnali felfüggesztését jelenti, illetve megszüntetését eredményezheti, ha a szolgáltató hálózatán olyan tevékenység folyik, amely jogszabályt vagy törvényt sért. 3.12. Egyik felhasználó sem gyűjthet adatokat egy másik felhasználóról, az általa forgalmazott információkról, az érintett felhasználó tudta és hozzájárulása nélkül. Ez többek közt azt jelenti, hogy tilos például a felhasználók általi forgalomfigyelés (sniffing). A szolgáltató bizonyos esetekben (például a biztonsági incidensek kezelésekor) jogosult ilyen forgalomfigyelést végezni, de az így kinyert információt csak az eredeti cél (pl. számítógépes betörés megakadályozása) megvalósítására használhatja fel. Ugyanakkor a szolgáltató számlázás és biztonságtechnikai okokból bizonyos, a felhasználók adatforgalmára vonatkozó információt rendszeresen naplóz, de ezeket a naplóban rögzített információkat is csak az eredeti cél megvalósítására használhatja fel.