Common use of Jogválasztás, jogviták rendezése Clause in Contracts

Jogválasztás, jogviták rendezése. A Megbízónak és a Megbízottnak minden erőfeszítést meg kell tennie, hogy tárgyalásos úton rendezzenek a Szerződéssel kapcsolatban bármely vitát, amely közöttük felmerül. Ha vitás ügy merült fel, a szerződő Felek írásban értesítik egymást a vitás ügyre vonatkozó véleményükről, valamint az általuk lehetségesnek tartott megoldásokról. Bármelyik Fél kérheti, hogy a vita rendezése céljából egyeztessenek. Amennyiben a tárgyalásos rendezésre irányuló kísérlet nem sikeres annak megkezdésétől számított 30 napon belül vagy a rendezési kérésre a Fél nem válaszol érdemben 30 napos határidőn belül, bármely Fél jogosult jogi úton érvényesíteni követelését. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak teljesülésével, megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a szerződő Xxxxx elsősorban békés megállapodás útján törekednek rendezni, amelynek eredménytelensége esetén a magyar polgári jog szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak. A Szerződésre, annak értelmezésre és teljesítésére, vagy azzal összefüggő bármilyen cselekményre a magyar jog az irányadó. A Megbízott kifejezetten nyilatkozza, hogy a teljesítéssel összefüggésben ezt elfogadja és aláveti magát ezen szabályoknak. Jelen szerződés hatályba lépésének napja a mindkét fél általi aláírás napja. Jelen szerződés magyar nyelven 6 eredeti példányban készült. A szerződés xxxxxx oldalból áll és az alábbi elválaszthatatlan mellékleteket tartalmazza: Az 1. sorszámmal jelölt melléklet – amennyiben előleg igénylésére és előleg-visszafizetési biztosíték nyújtására sor kerül a jelen Szerződés megkötését követően haladéktalanul; A 4. és a 6. sorszámmal jelölt mellékletek a szerződés megkötésekor; Az 5. melléklet a végszámla benyújtásával egyidejűleg kerülnek csatolásra:; számú melléklet (előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték) számú melléklet (Megbízó és Megbízott feladatai - feladatleírás, a dokumentáció III. kötete) számú melléklet (Pénzügyi ütemterv) számú melléklet (Teljesítési biztosíték) számú melléklet (Rendelkezésre állási biztosíték) számú melléklet (Felelősségbiztosítási szerződés és kötvény, utolsó díjfizetés igazolása, szükség esetén nyilatkozat) számú melléklet: Útmutató a Változtatások, Vállalkozói követelések kezeléséhez és az építési szerződés módosításához számú melléklet: a Kbt. 136.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazás (adott esetben) Budapest, 20………………… Országos Vízügyi Főigazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Megbízó Képviseli: Megbízott Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx igazgató Megbízó Ellenjegyzés: ………………………………… Jogi ellenjegyzés: 1. számú melléklet- előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték, amennyiben annak nyújtására sor kerül 2. számú melléklet- Megbízó és Megbízott feladatai – műszaki leírás (feladatleírás)

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

Jogválasztás, jogviták rendezése. 11.1. A Megbízónak és a Megbízottnak minden erőfeszítést meg kell tennie, hogy tárgyalásos úton rendezzenek a Szerződéssel kapcsolatban bármely vitát, amely közöttük felmerül. 11.2. Ha vitás ügy merült fel, a szerződő Felek írásban értesítik egymást a vitás ügyre vonatkozó véleményükről, valamint az általuk lehetségesnek tartott megoldásokról. Bármelyik Fél kérheti, hogy a vita rendezése céljából egyeztessenek. Amennyiben a tárgyalásos rendezésre irányuló kísérlet nem sikeres annak megkezdésétől számított 30 napon belül vagy a rendezési kérésre a Fél nem válaszol érdemben 30 napos határidőn belül, bármely Fél jogosult jogi úton érvényesíteni követelését. 11.3. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak teljesülésével, megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a szerződő Xxxxx elsősorban békés megállapodás útján törekednek rendezni, amelynek eredménytelensége esetén a magyar polgári jog szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak. 11.4. A Szerződésre, annak értelmezésre és teljesítésére, vagy azzal összefüggő bármilyen cselekményre a magyar jog az irányadó. A Megbízott kifejezetten nyilatkozza, hogy a teljesítéssel összefüggésben ezt elfogadja és aláveti magát ezen szabályoknak. 11.5. Jelen szerződés hatályba lépésének napja a mindkét fél általi aláírás napja. Továbbá feltétele a jelen szerződés hatályba lépésének a megbízási díj támogatásból történő kifizethetőségének Támogató általi biztosítása. 11.6. Jelen szerződés magyar nyelven 6 12 eredeti példányban készült. A szerződés xxxxxx oldalból áll és az alábbi elválaszthatatlan mellékleteket tartalmazza: Az 1. sorszámmal jelölt melléklet – amennyiben előleg igénylésére és előleg-visszafizetési biztosíték nyújtására sor kerül a jelen Szerződés megkötését követően haladéktalanul; A 4. és a 6. sorszámmal jelölt mellékletek a szerződés megkötésekor; Az 5. melléklet a végszámla benyújtásával egyidejűleg kerülnek kerül csatolásra:; számú melléklet (előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték) számú melléklet (Megbízó és Megbízott feladatai - feladatleírás, a dokumentáció III. kötete) számú melléklet (Pénzügyi ütemterv) számú melléklet (Teljesítési biztosíték) számú melléklet (Rendelkezésre állási biztosíték) számú melléklet (Felelősségbiztosítási szerződés és kötvény, utolsó díjfizetés igazolása, szükség esetén nyilatkozat) számú melléklet: Útmutató a Változtatások, Vállalkozói követelések kezeléséhez és az építési szerződés módosításához számú melléklet: a Kbt. 136.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazás (adott esetben) Budapest, 20………………… Országos Vízügyi Főigazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Megbízó Képviseli: Megbízott Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx igazgató Megbízó Ellenjegyzés: ………………………………… Jogi ellenjegyzés: 1. számú melléklet- előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték, amennyiben annak nyújtására sor kerül 2. számú melléklet- Megbízó és Megbízott feladatai – műszaki leírás (feladatleírás)

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

Jogválasztás, jogviták rendezése. 11.1. A Megbízónak és a Megbízottnak minden erőfeszítést meg kell tennie, hogy tárgyalásos úton rendezzenek a Szerződéssel kapcsolatban bármely vitát, amely közöttük felmerül. 11.2. Ha vitás ügy merült fel, a szerződő Felek írásban értesítik egymást a vitás ügyre vonatkozó véleményükről, valamint az általuk lehetségesnek tartott megoldásokról. Bármelyik Fél kérheti, hogy a vita rendezése céljából egyeztessenek. Amennyiben a tárgyalásos rendezésre irányuló kísérlet nem sikeres annak megkezdésétől számított 30 napon belül vagy a rendezési kérésre a Fél nem válaszol érdemben 30 napos határidőn belül, bármely Fél jogosult jogi úton érvényesíteni követelését. 11.3. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak teljesülésével, megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a szerződő Xxxxx elsősorban békés megállapodás útján törekednek rendezni, amelynek eredménytelensége esetén a magyar polgári jog szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak. 11.4. A Szerződésre, annak értelmezésre és teljesítésére, vagy azzal összefüggő bármilyen cselekményre a magyar jog az irányadó. A Megbízott kifejezetten nyilatkozza, hogy a teljesítéssel összefüggésben ezt elfogadja és aláveti magát ezen szabályoknak. 11.5. Jelen Megbízott tudomásul veszi, hogy a megvalósítási szakaszban tervezett feladatok pénzügyi forrásának biztosítására - melybe a jelen szerződéssel érintett feladatok költségei is beletartoznak - a pályázati felhívás alapján csak az előkészítési szakasz feladatainak lezárásával, és a Támogatási szerződés hatályba lépésének módosításával nyílik lehetőség. Erre figyelemmel jelen szerződés azon feltétel teljesülése esetén lép hatályba, miszerint a Támogatási szerződés módosítására sor kerül a megvalósítási szakaszban tervezett feladatok pénzügyi forrásának biztosítására az előkészítési szakasz feladatainak lezárásával. A jelen szerződés hatálybalépésének napja a szerződés mindkét fél általi aláírás napja, vagy a fenti körülírt feltétel (a Támogatási Szerződés módosítása) bekövetkezésének napja közül az időpont, amelyre korábban kerül sor. 11.6. Jelen szerződés magyar nyelven 6 12 eredeti példányban készült. A szerződés xxxxxx oldalból áll és az alábbi elválaszthatatlan mellékleteket tartalmazza: Az 1. sorszámmal jelölt melléklet – amennyiben előleg igénylésére és előleg-visszafizetési biztosíték nyújtására sor kerül a jelen Szerződés megkötését követően haladéktalanul; A 2., 4. és a 6-9. sorszámmal jelölt mellékletek a szerződés megkötésekormegkötésekor csatolandóak; A 3. sorszámmal jelölt melléklet (pénzügyi ütemterv) a szerződés 2.16. pontjának megfelelően az Építési Beruházás teljesítését végző vállalkozó részletes ütemtervének Megbízott részére történő átadását követően legkésőbb 5 napon belül nyújtandó be a Megbízó részére és csatolandó a szerződéshez; Az 5. sorszámmal jelölt melléklet (Rendelkezésre állási biztosíték igazolása) a végszámla benyújtásával egyidejűleg kerülnek kerül csatolásra:; számú melléklet (előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték) számú melléklet (Megbízó és Megbízott feladatai - feladatleírás, a dokumentáció III. kötete) számú melléklet (Pénzügyi ütemterv) számú melléklet (Teljesítési biztosíték) számú melléklet (Rendelkezésre állási biztosíték) számú melléklet (Felelősségbiztosítási szerződés és kötvény, utolsó díjfizetés igazolása, szükség esetén nyilatkozat) számú melléklet: Útmutató a Változtatások, Vállalkozói követelések kezeléséhez és az építési szerződés módosításához számú melléklet: a Kbt. 136.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazás (adott esetben) Budapest, 20………………… Országos Vízügyi Főigazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Megbízó Képviseli: Megbízott Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx igazgató Megbízó Ellenjegyzés: ………………………………… Jogi ellenjegyzés: 1. számú melléklet- előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték, amennyiben annak nyújtására sor kerül 2. számú melléklet- Megbízó és Megbízott feladatai – műszaki leírás (feladatleírás)

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

Jogválasztás, jogviták rendezése. A Megbízónak és a Megbízottnak minden erőfeszítést meg kell tennie, hogy tárgyalásos úton rendezzenek a Szerződéssel kapcsolatban bármely vitát, amely közöttük felmerül. Ha vitás ügy merült fel, a szerződő Felek írásban értesítik egymást a vitás ügyre vonatkozó véleményükről, valamint az általuk lehetségesnek tartott megoldásokról. Bármelyik Fél kérheti, hogy a vita rendezése céljából egyeztessenek. Amennyiben a tárgyalásos rendezésre irányuló kísérlet nem sikeres annak megkezdésétől számított 30 napon belül vagy a rendezési kérésre a Fél nem válaszol érdemben 30 napos határidőn belül, bármely Fél jogosult jogi úton érvényesíteni követelését. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak teljesülésével, megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a szerződő Xxxxx elsősorban békés megállapodás útján törekednek rendezni, amelynek eredménytelensége esetén a magyar polgári jog szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak. A Szerződésre, annak értelmezésre és teljesítésére, vagy azzal összefüggő bármilyen cselekményre a magyar jog az irányadó. A Megbízott kifejezetten nyilatkozza, hogy a teljesítéssel összefüggésben ezt elfogadja és aláveti magát ezen szabályoknak. Jelen szerződés hatályba lépésének napja a mindkét fél általi aláírás napja. Továbbá feltétele a jelen szerződés hatályba lépésének a megbízási díj támogatásból történő kifizethetőségének Támogató általi biztosítása. Jelen szerződés magyar nyelven 6 12 eredeti példányban készült. A szerződés xxxxxx oldalból áll és az alábbi elválaszthatatlan mellékleteket tartalmazza: Az 1. sorszámmal jelölt melléklet – amennyiben előleg igénylésére és előleg-visszafizetési biztosíték nyújtására sor kerül a jelen Szerződés megkötését követően haladéktalanul; A 4. és a 6. sorszámmal jelölt mellékletek a szerződés megkötésekor; Az 5. melléklet a végszámla benyújtásával egyidejűleg kerülnek kerül csatolásra:; : számú melléklet (előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték) számú melléklet (Megbízó és Megbízott feladatai - feladatleírás, a dokumentáció III. kötete) számú melléklet (Pénzügyi ütemterv) számú melléklet (Teljesítési biztosíték) számú melléklet (Rendelkezésre állási biztosíték) számú melléklet (Felelősségbiztosítási szerződés és kötvény, utolsó díjfizetés igazolása, szükség esetén nyilatkozat) számú melléklet: Útmutató a Változtatások, Vállalkozói követelések kezeléséhez és az építési szerződés módosításához számú melléklet: Átláthatósági nyilatkozat számú melléklet: a Kbt. 136.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazás (adott esetben) Budapest, 20………………… Országos Vízügyi Főigazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Megbízó Képviseli: Megbízott Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx igazgató Megbízó Ellenjegyzés: …………………………………….. …………………………………… Jogi ellenjegyzés: 1. számú melléklet- előlegigénylés esetén az előleg-visszafizetési biztosíték, amennyiben annak nyújtására sor kerül 2. számú melléklet- Megbízó és Megbízott feladatai – műszaki leírás (feladatleírás)főigazgató ügyvezető Országos Vízügyi Főigazgatóság

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés