Kamat, díjak és költségek módosítása. 1.1. Ügyféllel kötött szerződések esetén új díj vagy költség bevezetésével történő módosítására (ide nem értve az új szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítást), az egyes kamat-, díj- vagy költségelemek számítási módjának megváltoztatására, továbbá az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötések a Bank részéről történő egyoldalú, a Fogyasztó számára hátrányos módosítására a Bank nem jogosult. 1.2. A Bank az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül, egyoldalúan is módosíthatja az Ügyféllel kötött szerződés feltételeit. 1.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a szerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan. Amennyiben az egyoldalú módosítás alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, kamatfelár, költség vagy díj csökkentését teszik lehetővé azt a Bank minden esetben érvényesíti az Ügyfél javára. 1.4. Referencia-kamatlábhoz kötött hitel esetén az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és a Kamatfelár változásának megfelelően módosul. 1.4.1. A Referencia-kamatláb változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatperiódusonként történik, amely nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. 1.4.2. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Kamatfelár változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatfelár periódusonként történik a futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal. A Bank három éves kamatfelár periódust alkalmaz, azaz a Kamatfelár három éves periódusban rögzített. Az első kamatfelár periódus időtartama az (első) folyósítás évét követő negyedik év kamatfelár megállapítás napját (január 10-ét) megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a kamatfelár periódus időtartama a kamatfelár megállapítás napjától a következő kamatfelár megállapítás napját megelőző naptári napig tartó három éves időszak, azzal, hogy a teljes futamidő alatt összesen legfeljebb hat kamatfelár periódus lehet, így az utolsó kamatfelár periódus hossza három évnél hosszabb vagy rövidebb is lehet. 1.4.3. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Bank a Magyar Nemzeti Bank által közzétett kamatfelár-változtatási mutatók közül a H1F kamatfelár- változtatási mutató H1F3-variánsa alapján állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra a 2015.02.02-án vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseknél. A H1F3 az 3 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 0,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamatfelár változás mértéke: 𝐻1𝐹3 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatfelár periódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatfelár változtatás), ákk az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat, Indext kezdeti értéke 2015. január első munkanapján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat 0,25-szerese, ákk1,2,3...5 a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapjában az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlaga, A mutató két kamatfelár periódus között a 3 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatfelár változás mértékét (H1F3-at) a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a három évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamatfelára tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 3 éves állampapírhozamok három évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1F3 kamatfelár-változtatási mutató a 2015.02.02-án illetve azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamatfelár-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatfelár-változtatási mutató vagy a referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatfelár-változtatási mutatót, referencia- kamatlábat, akkor az így megjelölt kamatfelár-változtatási mutató, referencia-kamatláb kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak. 1.5. 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitel esetén az ügyleti kamat a Kamat-változási mutatónak megfelelően módosul az egyes Kamatperiódus fordulónapokon. 1.5.1. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghiteleknél az Ügyleti kamat módosulása 5 illetve 10 éves kamatperiódusonként történik. Az első Kamatperiódus időtartama az (első) folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt illetve tíz éves időszak azzal, hogy a futamidő függvényében az utolsó kamat periódus hossza öt illetve tíz évnél rövidebb is lehet. 1.5.2. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitelek esetén a Bank a Magyar Nemzeti Bank oldalán közzétett kamatváltoztatási mutatók közül H1K kamat-változtatási mutató H1K5 illetve H1K10 variánsa alapján állapítja meg az új Kamatot és rögzíti azt az új kamatperiódusra. A H1K5 az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾5 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között az 5 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K5-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és az öt évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik az 5 éves állampapírhozamok öt évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K10 a 10 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾10 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között a 10 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K10-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a tíz évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 10 éves állampapírhozamok tíz évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K5 és H1K10 kamat-változtatási mutatók a 2018.07.23-án vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamat-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamat-változtatási mutató kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat-változtatási mutatót, akkor az így megjelölt kamat-változtatási mutató kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak. 1.6. A Kamat-változtatási illetve a Kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásának egyéb szabályai: 1.6.1. Kamatot/Kamatfelárat a Bank legfeljebb a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számolt mértékig emel. Amennyiben a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alapján a Kamat/Kamatfelár csökkentése szükséges, azt minden esetben érvényesíti a Bank az Ügyfél javára azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a korábbi kamat/kamatfelár periódusokban a mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb Kamatot/Kamatfelárat alkalmazott, az ily módon adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő Kamat/Kamatfelár mértékébe betudja. 1.6.2. Kamat/Kamatfelár módosítása esetén a Bank a kamat/kamatfelár periódus lejártát megelőzően legalább 90 nappal papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja az Ügyfelet az új periódusban alkalmazott Kamat/Kamatfelár mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről. 1.6.3. Amennyiben a Kamat/Kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban az Ügyfél számára hátrányosan változik, akkor a Kölcsönszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. Jelen felmondást az Ügyfél a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Bankkal, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy a fennálló tartozás legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Bank részére kiegyenlítésre kerüljön. 1.7. A Bank a Szerződés szerint egy évet meg nem haladó futamidejű folyószámlahitelek esetében a futamidő alatt fix hitelkamatot, díjat (jutalékot), és költségelemeket alkalmaz. Ezen újrafinanszírozott hitelek esetében, a Bank a hitel lejárata előtt értesíti az Ügyfelet az újrafinanszírozás feltételeiről (ideértve a kamat-, díj- (jutalék-) vagy költségelemet is). Az újrafinanszírozott folyószámlahitel esetén is megilleti az Ügyfelet az ismételt rendelkezésre bocsátását követő 14 napon belüli elállás, felmondás joga.
Appears in 5 contracts
Samples: Kockázatvállalással Kapcsolatos Lakossági Ügyletek, General Terms and Conditions for Risk Undertaking in Retail Transactions, Kockázatvállalással Kapcsolatos Lakossági Ügyletek
Kamat, díjak és költségek módosítása. 1.1. Ügyféllel kötött szerződések esetén új díj vagy költség bevezetésével történő módosítására (ide nem értve az új szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítást), az egyes kamat-, díj- vagy költségelemek számítási módjának megváltoztatására, továbbá az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötések a Bank részéről történő egyoldalú, a Fogyasztó számára hátrányos módosítására a Bank nem jogosult.
1.2. A Bank az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül, egyoldalúan is módosíthatja az Ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
1.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a szerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan. Amennyiben az egyoldalú módosítás alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, kamatfelár, költség vagy díj csökkentését teszik lehetővé azt a Bank minden esetben érvényesíti az Ügyfél javára.
1.4. Referencia-kamatlábhoz kötött hitel esetén az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és a Kamatfelár változásának megfelelően módosul.
1.4.1. A Referencia-kamatláb változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatperiódusonként történik, amely nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak.
1.4.2. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Kamatfelár változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatfelár periódusonként történik a futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal. A Bank három éves kamatfelár periódust alkalmaz, azaz a Kamatfelár három éves periódusban rögzített. Az első kamatfelár periódus időtartama az (első) a folyósítás évét követő negyedik év kamatfelár megállapítás napját (január 10-10- ét) megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a kamatfelár periódus időtartama a kamatfelár megállapítás napjától a következő kamatfelár megállapítás napját megelőző naptári napig tartó három éves időszak, azzal, hogy a teljes futamidő alatt összesen legfeljebb hat kamatfelár periódus lehet, így az utolsó kamatfelár periódus hossza három évnél hosszabb vagy rövidebb is lehet.
1.4.3. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Bank a Magyar Nemzeti Bank által közzétett kamatfelár-változtatási mutatók közül a H1F kamatfelár- változtatási mutató H1F3(H1F) jelzésű alapján, amely az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-variánsa alapján szerese, állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra a 2015.02.02-án vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseknélperiódusra. A H1F3 az 3 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-szerese. KéplettelKépletben: 𝐼𝑛𝑑�𝐻1𝐹𝑡 �𝑥𝑡 = á𝑘𝑘�� × 0,25 𝐻1𝐹𝑡+1 𝐼𝑛𝑑𝑒�𝐻1𝐹𝑡 �𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamatfelár változá𝐻1𝐹𝑡+1 s mértéke𝐻1𝐹𝑡 : 𝐻1𝐹3 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatfelár periódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatfelár változtatás), ákk az Államadóssá5 g Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett 3 H1Ft éves állampapíra referencia kamat, Indext kezdeti értéke 2015. január első muXxxxxx Xxxxxxx nkanapján az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat 0,25-szerese, ákk1,2,3...5 a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapjában az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlaga, A maz 5 utató két kamatfelár periódus között a 3 éves magyar állampapíamely százalékos változásnak rhozam százalékos változásából indul ki, a kamatfelár változás mértékét (H1F3-at) a kabázisra – 2015matfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a három január első munkanapján évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia– vetített mértéke kamat havi számtani átlaa viszonyszámot bázispontban gának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamatfelára tehát olyan mértéaz kben változik, amely megegyezik a százalékos 3 éves állampapírhozamok három évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtaniFentiekben jelzett átlaga kerül figyelembe vételre. A H1F3 kamatfjelen Általános Szerződési Feltételek hatálybalépésekor már fennálló, elár-változtatási mutató a 2015.02.02-án illetve azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamatfelár-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatfelár-változtatási mutató vagy a referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatfelár-változtatási mutatót, referencia- kamatlábat, akkor az így megjelölt kamatfelár-változtatási mutató, referencia-kamatláb kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mel1.4.4y nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.5. 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitel esetén az ügyleti kamat a Kamat-változási mutatónak megfelelően módosul az egyes Kamatperiódus fordulónapokon.
1.5.1. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghiteleknél az Ügyleti kamat módosulása 5 illetve 10 éves kamatperiódusonként történik. Az első Kamatperiódus időtartama az (első) folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt illetve tíz éves időszak azzal, hogy a futamidő függvényében az utolsó kamat periódus hossza öt illetve tíz évnél rövidebb is lehet.
1.5.2. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitelek esetén a Bank a Magyar Nemzeti Bank oldalán közzétett kamatváltoztatási mutatók közül H1K kamat-változtatási mutató H1K5 illetve H1K10 variánsa alapján állapítja meg az új Kamatot és rögzíti azt az új kamatperiódusra. A H1K5 az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾5 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között az 5 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K5-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és az öt évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik az 5 éves állampapírhozamok öt évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K10 a 10 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾10 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között a 10 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K10-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a tíz évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 10 éves állampapírhozamok tíz évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K5 és H1K10 kamat-változtatási mutatók a 2018.07.23-án vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamat-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamat-változtatási mutató kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat-változtatási mutatót, akkor az így megjelölt kamat-változtatási mutató kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.6. A Kamat-változtatási illetve a Kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásának egyéb szabályai:
1.6.1. Kamatot/Kamatfelárat a Bank legfeljebb a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számolt mértékig emel. Amennyiben a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alapján a Kamat/Kamatfelár csökkentése szükséges, azt minden esetben érvényesíti a Bank az Ügyfél javára azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a korábbi kamat/kamatfelár periódusokban a mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb Kamatot/Kamatfel1.4.5árat alkalmazott, az ily módon adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő Kamat/Kamatfelár mértékébe betudja.
1.6.2. Kamat/Kamatfelár módosítása esetén a Bank a kamat/kamatfelár periódus lejártát megelőzően legalább 90 nappal papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja az Ügyfelet az új periódusban alkalmazott Kamat/Kamatfelár mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várha1.4.6tó összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
1.6.3. Amennyiben a Kamat/Kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban az Ügyfél számára hátrányosan változik, akkor a Kölcsönszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. Jelen felmondást az Ügyfél a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Bankkal, és annak érvényességéhez az1.5 is szükséges, hogy a fennálló tartozás legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Bank részére kiegyenlítésre kerüljön.
1.7. A Bank a Szerződés szerint egy évet meg nem haladó futamidejű folyószámlahitelek esetében a futamidő alatt fix hitelkamatot, díjat (jutalékot), és költségelemeket alkalmaz. Ezen újrafinanszírozott hitelek esetében, a Bank a hitel lejárata előtt értesíti az Ügyfelet az újrafinanszírozás feltételeiről (ideértve a kamat-, díj- (jutalék-) vagy költségelemet is). Az újrafinanszírozott folyószámlahitel esetén is megilleti az Ügyfelet az ismételt rendelkezésre bocsátását követő 14 napon belüli elállás, felmondás joga.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kamat, díjak és költségek módosítása. 1.1. Ügyféllel kötött szerződések esetén új díj vagy költség bevezetésével történő módosítására (ide nem értve az új szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítást), az egyes kamat-, díj- vagy költségelemek számítási módjának megváltoztatására, továbbá az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötések a Bank részéről történő egyoldalú, a Fogyasztó számára hátrányos módosítására a Bank nem jogosult.
1.2. A Bank az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül, egyoldalúan is módosíthatja az Ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
1.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a szerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan. Amennyiben az egyoldalú módosítás alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, kamatfelár, költség vagy díj csökkentését teszik lehetővé azt a Bank minden esetben érvényesíti az Ügyfél javára.
1.4. Referencia-kamatlábhoz kötött hitel esetén az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és a Kamatfelár változásának megfelelően módosul.
1.4.1. A Referencia-kamatláb változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatperiódusonként történik, amely nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak.
1.4.2. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci Piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Kamatfelár változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatfelár periódusonként történik a futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal. A Bank három éves kamatfelár periódust alkalmaz, azaz a Kamatfelár három éves periódusban rögzített. Az első kamatfelár periódus időtartama az (első) folyósítás évét követő negyedik év kamatfelár megállapítás napját (január 10-ét) megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a kamatfelár periódus időtartama a kamatfelár megállapítás napjától a következő kamatfelár megállapítás napját megelőző naptári napig tartó három éves időszak, azzal, hogy a teljes futamidő alatt összesen legfeljebb hat kamatfelár periódus lehet, így az utolsó kamatfelár periódus hossza három évnél hosszabb vagy rövidebb is lehet.
1.4.3. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci Piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Bank a Magyar Nemzeti Bank által közzétett kamatfelár-változtatási mutatók közül a H1F kamatfelár- kamatfelár-változtatási mutató H1F3-variánsa alapján állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra a 2015.02.02-án vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseknél. A H1F3 alapján, amely az 3 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-szerese, állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra. KéplettelKépletben: 𝐼𝑛𝑑�𝐻1𝐹3𝑡 �𝑥𝑡 = á𝑘𝑘�� × 0,25 𝑡+1 𝐼𝑛𝑑𝑒�𝐻1𝐹3𝑡 �𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamatfelár változá𝐻1𝐹3𝑡+1 s mértéke𝐻1𝐹3𝑡 : 𝐻1𝐹3 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatfelár periódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatfelár változtatás), ákk az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett 3 H1F3t éves állampapíra 2015.02.02-a előtt szerződött ügyleteknél a referencia kamat, Indext kezdmunkanapján, a 2015.02.02-án vagy azt követően szerződött ügyletek esetén az (első) folyósítás napján eti értéke 2015. január első munkanapján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat 0,25-szerese, ákk1,2,3...5 a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapjában az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlaga, A mutató két kamatfelár periódus között a 3 éves magyar állampapíamely százalékos változásnak rhozam százalékos változásából bázisra – a 2015.02.02-a előtt szerződött ügyleteknél 2015. január első munkanapján, a 2015.02.02-án vagy azt követően szerződött ügyletek esetén az indul kielső, a kamatfelár változás mértékét (H1F3-at) a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a három folyósítás napján évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia– vetített mértéke kamat havi számtani átlaa viszonyszámot bázispontban gának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamatfelára tehát olyan mértéaz kben változik, amely megegyezik a százalékos 3 éves állampapírhozamok három évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtaniFentiekben jelzett átlaga kerül figyelembe vételre. A H1F3 kamatfjelen Általános Szerződési Feltételek hatálybalépésekor már fennálló, elár-változtatási mutató a 2015.02.02-án illetve azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamatfelár-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatfelár-változtatási mutató vagy a referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatfelár-változtatási mutatót, referencia- kamatlábat, akkor az így megjelölt kamatfelár-változtatási mutató, referencia-kamatláb kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mel1.4.4y nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.5. 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitel esetén az ügyleti kamat a Kamat-változási mutatónak megfelelően módosul az egyes Kamatperiódus fordulónapokon.
1.5.1. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghiteleknél az Ügyleti kamat módosulása 5 illetve 10 éves kamatperiódusonként történik. Az első Kamatperiódus időtartama az (első) folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt illetve tíz éves időszak azzal, hogy a futamidő függvényében az utolsó kamat periódus hossza öt illetve tíz évnél rövidebb is lehet.
1.5.2. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitelek esetén a Bank a Magyar Nemzeti Bank oldalán közzétett kamatváltoztatási mutatók közül H1K kamat-változtatási mutató H1K5 illetve H1K10 variánsa alapján állapítja meg az új Kamatot és rögzíti azt az új kamatperiódusra. A H1K5 az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾5 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között az 5 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K5-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és az öt évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik az 5 éves állampapírhozamok öt évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K10 a 10 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾10 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között a 10 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K10-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a tíz évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 10 éves állampapírhozamok tíz évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K5 és H1K10 kamat-változtatási mutatók a 2018.07.23-án vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamat-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamat-változtatási mutató kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat-változtatási mutatót, akkor az így megjelölt kamat-változtatási mutató kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.6. A Kamat-változtatási illetve a Kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásának egyéb szabályai:
1.6.1. Kamatot/Kamatfelárat a Bank legfeljebb a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számolt mértékig emel. Amennyiben a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alapján a Kamat/Kamatfelár csökkentése szükséges, azt minden esetben érvényesíti a Bank az Ügyfél javára azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a korábbi kamat/kamatfelár periódusokban a mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb Kamatot/Kamatfel1.4.5árat alkalmazott, az ily módon adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő Kamat/Kamatfelár mértékébe betudja.
1.6.2. Kamat/Kamatfelár módosítása esetén a Bank a kamat/kamatfelár periódus lejártát megelőzően legalább 90 nappal papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja az Ügyfelet az új periódusban alkalmazott Kamat/Kamatfelár mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várha1.4.6tó összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
1.6.3. Amennyiben a Kamat/Kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban az Ügyfél számára hátrányosan változik, akkor a Kölcsönszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. Jelen felmondást az Ügyfél a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Bankkal, és annak érvényességéhez az1.5 is szükséges, hogy a fennálló tartozás legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Bank részére kiegyenlítésre kerüljön.
1.7. A Bank a Szerződés szerint egy évet meg nem haladó futamidejű folyószámlahitelek esetében a futamidő alatt fix hitelkamatot, díjat (jutalékot), és költségelemeket alkalmaz. Ezen újrafinanszírozott hitelek esetében, a Bank a hitel lejárata előtt értesíti az Ügyfelet az újrafinanszírozás feltételeiről (ideértve a kamat-, díj- (jutalék-) vagy költségelemet is). Az újrafinanszírozott folyószámlahitel esetén is megilleti az Ügyfelet az ismételt rendelkezésre bocsátását követő 14 napon belüli elállás, felmondás joga.
Appears in 1 contract
Kamat, díjak és költségek módosítása. 1.1. Ügyféllel kötött szerződések esetén új díj vagy költség bevezetésével történő módosítására (ide nem értve az új szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítást), az egyes kamat-, díj- vagy költségelemek számítási módjának megváltoztatására, továbbá az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötések a Bank részéről történő egyoldalú, a Fogyasztó számára hátrányos módosítására a Bank nem jogosult.
1.2. A Bank az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül, egyoldalúan is módosíthatja az Ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
1.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a szerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan. Amennyiben az egyoldalú módosítás alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, kamatfelár, költség vagy díj csökkentését teszik lehetővé azt a Bank minden esetben érvényesíti az Ügyfél javára.
1.4. Referencia-kamatlábhoz kötött hitel esetén az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és a Kamatfelár változásának megfelelően módosul.
1.4.1. A Referencia-kamatláb változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatperiódusonként történik, amely nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak.
1.4.2. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Kamatfelár változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatfelár periódusonként történik a futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal. A Bank három éves kamatfelár periódust alkalmaz, azaz a Kamatfelár három éves periódusban rögzített. Az első kamatfelár periódus időtartama az (első) a folyósítás évét követő negyedik év kamatfelár megállapítás napját (január 10-10- ét) megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a kamatfelár periódus időtartama a kamatfelár megállapítás napjától a következő kamatfelár megállapítás napját megelőző naptári napig tartó három éves időszak, azzal, hogy a teljes futamidő alatt összesen legfeljebb hat kamatfelár periódus lehet, így az utolsó kamatfelár periódus hossza három évnél hosszabb vagy rövidebb is lehet.
1.4.3. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Bank a Magyar Nemzeti Bank által közzétett kamatfelár-változtatási mutatók közül a H1F kamatfelár- változtatási mutató H1F3(H1F) jelzésű alapján, amely az 5 éves állampapírpiaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-variánsa alapján szerese, állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra a 2015.02.02-án vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseknélperiódusra. A H1F3 az 3 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-szerese. KéplettelKépletben: 𝐼𝑛𝑑�𝐻1𝐹𝑡 �𝑥𝑡 = á𝑘𝑘�� × 0,25 𝐻1𝐹𝑡+1 𝐼𝑛𝑑𝑒�𝐻1𝐹𝑡 �𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamatfelár változá𝐻1𝐹𝑡+1 s mértéke𝐻1𝐹𝑡 : 𝐻1𝐹3 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatfelár periódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatfelár változtatás), ákk az Államadóssá5 g Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett 3 H1Ft éves állampapíra referencia kamat, Indext kezdeti értéke 2015. január első muXxxxxx Xxxxxxx nkanapján az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat 0,25-szerese, ákk1,2,3...5 a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapjában az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlaga, A maz 5 utató két kamatfelár periódus között a 3 éves magyar állampapíamely százalékos változásnak rhozam százalékos változásából indul ki, a kamatfelár változás mértékét (H1F3-at) a kabázisra – 2015matfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a három január első munkanapján évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Állam5 adósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia– vetített mértéke kamat havi számtani átlaa viszonyszámot bázispontban gának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamatfelára tehát olyan mértéaz kben változik, amely megegyezik a százalékos 3 éves állampapírhozamok három évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtaniFentiekben jelzett átlaga kerül figyelembe vételre. A H1F3 kamatfjelen Általános Szerződési Feltételek hatálybalépésekor már fennálló, elár-változtatási mutató a 2015.02.02-án illetve azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamatfelár-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatfelár-változtatási mutató vagy a referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatfelár-változtatási mutatót, referencia- kamatlábat, akkor az így megjelölt kamatfelár-változtatási mutató, referencia-kamatláb kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mel1.4.4y nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.5. 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitel esetén az ügyleti kamat a Kamat-változási mutatónak megfelelően módosul az egyes Kamatperiódus fordulónapokon.
1.5.1. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghiteleknél az Ügyleti kamat módosulása 5 illetve 10 éves kamatperiódusonként történik. Az első Kamatperiódus időtartama az (első) folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt illetve tíz éves időszak azzal, hogy a futamidő függvényében az utolsó kamat periódus hossza öt illetve tíz évnél rövidebb is lehet.
1.5.2. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitelek esetén a Bank a Magyar Nemzeti Bank oldalán közzétett kamatváltoztatási mutatók közül H1K kamat-változtatási mutató H1K5 illetve H1K10 variánsa alapján állapítja meg az új Kamatot és rögzíti azt az új kamatperiódusra. A H1K5 az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾5 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között az 5 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K5-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és az öt évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik az 5 éves állampapírhozamok öt évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K10 a 10 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾10 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között a 10 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K10-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a tíz évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 10 éves állampapírhozamok tíz évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K5 és H1K10 kamat-változtatási mutatók a 2018.07.23-án vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamat-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamat-változtatási mutató kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat-változtatási mutatót, akkor az így megjelölt kamat-változtatási mutató kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.6. A Kamat-változtatási illetve a Kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásának egyéb szabályai:
1.6.1. Kamatot/Kamatfelárat a Bank legfeljebb a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számolt mértékig emel. Amennyiben a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alapján a Kamat/Kamatfelár csökkentése szükséges, azt minden esetben érvényesíti a Bank az Ügyfél javára azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a korábbi kamat/kamatfelár periódusokban a mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb Kamatot/Kamatfel1.4.5árat alkalmazott, az ily módon adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő Kamat/Kamatfelár mértékébe betudja.
1.6.2. Kamat/Kamatfelár módosítása esetén a Bank a kamat/kamatfelár periódus lejártát megelőzően legalább 90 nappal papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja az Ügyfelet az új periódusban alkalmazott Kamat/Kamatfelár mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várha1.4.6tó összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
1.6.3. Amennyiben a Kamat/Kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban az Ügyfél számára hátrányosan változik, akkor a Kölcsönszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. Jelen felmondást az Ügyfél a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Bankkal, és annak érvényességéhez az1.5 is szükséges, hogy a fennálló tartozás legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Bank részére kiegyenlítésre kerüljön.
1.7. A Bank a Szerződés szerint egy évet meg nem haladó futamidejű folyószámlahitelek esetében a futamidő alatt fix hitelkamatot, díjat (jutalékot), és költségelemeket alkalmaz. Ezen újrafinanszírozott hitelek esetében, a Bank a hitel lejárata előtt értesíti az Ügyfelet az újrafinanszírozás feltételeiről (ideértve a kamat-, díj- (jutalék-) vagy költségelemet is). Az újrafinanszírozott folyószámlahitel esetén is megilleti az Ügyfelet az ismételt rendelkezésre bocsátását követő 14 napon belüli elállás, felmondás joga.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Risk Undertaking in Retail Transactions
Kamat, díjak és költségek módosítása. 1.1. Ügyféllel kötött szerződések esetén új díj vagy költség bevezetésével történő módosítására (ide nem értve az új szolgáltatáshoz kapcsolódó módosítást), az egyes kamat-, díj- vagy költségelemek számítási módjának megváltoztatására, továbbá az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötések a Bank részéről történő egyoldalú, a Fogyasztó számára hátrányos módosítására a Bank nem jogosult.
1.2. A Bank az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül, egyoldalúan is módosíthatja az Ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
1.3. Az Ügyfél számára hátrányosan kizárólag a szerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan. Amennyiben az egyoldalú módosítás alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, kamatfelár, költség vagy díj csökkentését teszik lehetővé azt a Bank minden esetben érvényesíti az Ügyfél javára.
1.4. Referencia-kamatlábhoz kötött hitel esetén az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és a Kamatfelár változásának megfelelően módosul.
1.4.1. A Referencia-kamatláb változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatperiódusonként történik, amely nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak.
1.4.2. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Kamatfelár változása miatti Ügyleti kamat módosulás kamatfelár periódusonként történik a futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal. A Bank három éves kamatfelár periódust alkalmaz, azaz a Kamatfelár három éves periódusban rögzített. Az első kamatfelár periódus időtartama az (első) folyósítás évét követő negyedik év kamatfelár megállapítás napját (január 10-ét) megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a kamatfelár periódus időtartama a kamatfelár megállapítás napjától a következő kamatfelár megállapítás napját megelőző naptári napig tartó három éves időszak, azzal, hogy a teljes futamidő alatt összesen legfeljebb hat kamatfelár periódus lehet, így az utolsó kamatfelár periódus hossza három évnél hosszabb vagy rövidebb is lehet.
1.4.3. A referencia-kamatlábhoz kötött piaci kamatozású jelzálog hiteleknél a Bank a Magyar Nemzeti Bank által közzétett kamatfelár-változtatási mutatók közül a H1F kamatfelár- kamatfelár-változtatási mutató H1F3-variánsa alapján állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra a 2015.02.02-án vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseknél. A H1F3 alapján, amely az 3 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 0,25-szerese, állapítja meg az új Kamatfelárat és rögzíti azt az új kamatfelár periódusra. KéplettelKépletben: 𝐼𝑛𝑑�𝐻1𝐹3𝑡 �𝑥𝑡 = á𝑘𝑘�� × 0,25 𝑡+1 𝐼𝑛𝑑𝑒�𝐻1𝐹3𝑡 �𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamatfelár változá𝐻1𝐹3𝑡+1 s mértéke𝐻1𝐹3𝑡 : 𝐻1𝐹3 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatfelár periódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatfelár változtatás), ákk az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett 3 H1F3t éves állampapíra 2015.02.02-a előtt szerződött ügyleteknél a referencia kamat, Indext kezdmunkanapján, a 2015.02.02-án vagy azt követően szerződött ügyletek esetén az (első) folyósítás napján eti értéke 2015. január első munkanapján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat 0,25-szerese, ákk1,2,3...5 a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapjában az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlaga, A mutató két kamatfelár periódus között a 3 éves magyar állampapíamely százalékos változásnak rhozam százalékos változásából indul ki, a kamatfelár változás mértékét (H1F3-at) a kamatfelár periódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a három évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 3 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamatfelára tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 3 éves állampapírhozamok három évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételrbázisra – e. A H1F3 kamatfelár-változtatási mutató a 2015.02.02-án illetve azta előtt szerződött ügyleteknél 2015 követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamatfelár-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatfelár-változtatási mutató vagy a referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatfelár-változtatási mutatót, referencia- kamatlábat, akkor az így megjelölt kamatfelár-változtatási mutató, referencia-kamatláb kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.5. 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitel esetén az ügyleti kamat a Kamat-változási mutatónak megfelelően módosul az egyes Kamatperiódus fordulónapokon.
1.5.1. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású jelzáloghiteleknél az Ügyleti kamat módosulása 5 illetve január 10 éves kamatperiódusonként történik. Az első Kamatperiódus időtartama az (első) folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó időszak. A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt illetve tíz éves időszak azzal, hogy a futamidő függvényében az utolsó kamat periódus hossza öt illetve tíz évnél rövidebb is lehet.
1.5.2. Az 5 illetve 10 éves kamatperiódusú piaci kamatozású hitelek esetén a Bank a Magyar Nemzeti Bank oldalán közzétett kamatváltoztatási mutatók közül H1K kamat-változtatási mutató H1K5 illetve H1K10 variánsa alapján állapítja meg az új Kamatot és rögzíti azt az új kamatperiódusra. A H1K5 az 5 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾5 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamamunkanapjántperiódus között az 5 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K5-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és az öt évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik az 5 éves állampapírhozamok öt évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat illetve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K10 a 10 éves állampapír piaci referenciahozam (ÁKK) változásának 1,25-szerese. Képlettel: 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 = á𝑘𝑘𝑡 × 1,25 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 × á𝑘𝑘𝑡+1 á𝑘𝑘𝑡 A Kamat változás mértéke: 𝐻1𝐾10 = 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡+1 − 𝐼𝑛𝑑𝑒𝑥𝑡 ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Indext kezdeti értéke az (első) folyósítás napján az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat szorozva 1,25-vel. ákk1,2,3..5 a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző hónapban az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 5 éves állampapír referencia kamat havi átlaga. A mutató két kamatperiódus között a 10 éves magyar állampapírhozam százalékos változásából indul ki, a kamatváltozás mértékét (H1K10-at) a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. napot megelőző hónapban (ákkt+1) és a tíz évvel korábban ugyanezen hónapban (ákkt) az Államadósság Kezelő Központ által közzétett 10 éves állampapír referencia kamat havi számtani átlagának változása adja meg százalékpontban kifejezve. Az ügyfél kamata tehát olyan mértékben változik, amely megegyezik a 10 éves állampapírhozamok tíz évenkénti változásával. Amennyiben az adott napra illetve hónapra nincs közzététel a vonatkozó állampapír referencia kamatára illetve referencia kamat havi számtani átlagára, akkor az adott nap előtt utoljára közzétett referencia kamat ille2015.02.02tve referencia kamat havi számtani átlaga kerül figyelembe vételre. A H1K5 és H1K10 kamat-változtatási mutatók a 2018.07.23-án vagy azt követően kötött szerződésekre vonatkozik. Egy adott szerződés vonatkozásában alkalmazott kamat-változtatási mutatót a Bank nem módosít egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamat-változtatási mutató kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált és a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamat-változtatási mutatót, akkor az így megjelölt kamat-változtatási mutató kerül alkalmazásra az érintett szerződések vonatkozásában, mely nem minősül egyoldalú módosításnak.
1.6. A Kamat-változtatási illetve a Kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásának egyéb szabályai:
1.6.1. Kamatot/Kamatfelárat a Bank legfeljebb a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számolt mértékig emel. Amennyiben a kamat/kamatfelár-változtatási mutató alapján a Kamat/Kamatfelár csökkentése szükséges, azt minden esetben érvényesíti a Bank az Ügyfél javára azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a korábbi kamat/kamatfelár periódusokban a mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb Kamatot/Kamatfelárat alkalmazott, az ily módonszerződött ügyletek adott kedvezményt – annak erejéig – a csökkentendő Kamat/Kamatfelár mértékébe betudja.
1.6.2. Kamat/Kamatfelár módosítása esetén a Bank a kamat/kamatfelár periódus lejártát megelőzően legalább 90 nappal papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja az Ügyfelet az új periódusban alkalmazott Kamat/Kamatfelár mértékéről, a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
1.6.3. Amennyiben a Kamat/Kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban az Ügyfél számára hátrányosan változik, akkor a Kölcsönszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. Jelen felmondást az Ügyfél a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Bankkal, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy a fennálló tartozás legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Bank részére kiegyenlítésre kerüljön.
1.7. A Bank a Szerződés szerint egy évet meg nem haladó futamidejű folyószámlahitelek esetében a futamidő alatt fix hitelkamatot, díjat (jutalékot), és költségelemeket alkalmaz. Ezen újrafinanszírozott hitelek esetében, a Bank a hitel lejárata előtt értesíti az Ügyfelet az újrafinanszírozás feltételeiről (ideértve a kamat-, díj- (jutalék-) vagy költségelemet is). Az újrafinanszírozott folyószámlazahitel esetén is megilleti az Ügyfelet az ismételt rendelkezésre bocsátását követő 14 napon belüli elállás, felmondás joga.