Adatkezelés, adatvédelem A Biztosító az átláthatóság elvének érvényesülése érdekében közérthető módon kívánja Ügyfeleit tájékoztatni a Biztosító adatkezeléséről és az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú, Általános Adatvédelmi Rendeletének („GDPR”) való megfelelőségéről. A Biztosító ugyanakkor a jogi teljeskörűség érdekében honlapján, továbbá Ügyfél- szolgálatán is közzéteszi a részletes Adatkezeléssel kap- csolatos dokumentumokat (ezen dokumentumok a függő biztosításközvetítő ügynökök biztosításközvetítői irodájában is elérhetőek). A biztosításközvetítői irodák elérhetőségei a Biztosító honlapján megtalálhatóak. A Biztosító az információs önrendelkezési jogról és az infor- mációszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info. Törvény”), továbbá a GDPR alapján, figyelembe véve a biz- tosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény („Bit.”) rendelkezéseit, az alábbi tájékoztatást nyújtja a ter- mészetes személy érintetteket (Szerződők, Biztosítottak, Kedvezményezettek, a Bit. szerinti egyéb Ügyfelek, a továb- biakban együttesen említve, mint: „Érintett”) részére.
Változás az előfizető adataiban Az előfizető az előfizetői szerződésben szereplő adatokban bekövetkezett változást – ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 15 napon belül bejelenteni a szolgáltatónak. A bejelentés elmaradásából eredő kárért a szolgáltató nem felel.
Biztosítónk legfontosabb adatai Név: Groupama Biztosító Zrt.
Szolgáltató adatai A Szolgáltató neve: SpaTrend Kft. A Szolgáltató székhelye: 2096 Üröm, Xxxxxxxx xx 00. A Szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: xxxx@xxxxxxxx.xx Cégjegyzékszáma: 00-00-000000 Adószáma: 14067585-2-13 Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Telefonszáma: +00000000000 A szerződés nyelve: magyar A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe: Cég: Rackhost Zrt. Cím: 6722 Szeged, Xxxxx Xxxxx körút 41 Adószám: 25333572-2-06 Tel: +00 0 000 0000 A panaszügyintézés e-mailen keresztül történik az alábbi e-mail címen: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx
Adatkezelés, adatbiztonság 56 10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama 56 10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 56
A biztosító főbb adatai Név: Allianz Hungária Biztosító Zártkörűen Működő Rész- vénytársaság Központi faxszám: +00 (0) 000-0000 Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 Felügyeleti szervünk a Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0.).
A BIZTOSÍTÓ ADATAI A MAPFRE Asistencia, Compañía Internacional de Seguros y Reaseguros bejegyzett székhelye: Carretera de Pozuelo no 52, 28222 Majadahonda Madrid, Spanyol Királyság. A MAPFRE Asistencia S.A. biztosítási tevékenységének ellenőrzését a Spanyol Királyság fennhatósága alá tartozó alábbi szerv gyakorolja: Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium, Általános Biztosítási Igazgatóság (Ministerio de Economia y Hacienda Secretaria de Estado de Economia Direcion General de Seguros y Fondos de Pensiones). A MAPFRE Asistencia S.A. engedéllyel rendelkezik a Biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény alapján a nem életbiztosítási ágon belül az 1., 2., 3., 9., 13., 16., 17., 18. biztosítási ágazatok szerinti tevékenység végzésre. A MAPFRE Asistencia minden biztosítási tartalékát a Spanyol Királyságban tartja. Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 00. Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által nyilvántartásba vett Cégjegyzékszám: 01 17 000339 Adószám: 22157629-1-41 Cégforma: Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelep Főtevékenység: Nem életbiztosítás Hatáskörrel rendelkező Felügyeleti Hatósága: Magyar Nemzeti Bank Kiszervezett tevékenységet végzők listája: a) SOS Assistance Hungary Kft. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 000. b) SOS Hungary Orvosi Szolgálat Kft.0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 000. c) Magyar Autóklub 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxxx 15. Biztosító az értékesített biztosítási termékre vonatkozóan tanácsadást nem nyújt. Biztosító közreműködői az értékesítési tevékenységükre tekintettel pénzbeli előnyben részesülnek.
A Szolgáltató adatai Teljes név: Dunakanyar Holding Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített név: Dunakanyar Holding Kft
Kikkel osztjuk meg az Ön személyes adatait? Az adatkezelések során külsô szolgáltatókat (mint adatfeldolgozókat) és függô biztosításközvetítôket veszünk igénybe, akik részére az Ön adatait átadhatjuk. Adatfeldolgozóinkat Ön a xxx.xxx.xx weboldalunkról elérhetô adatkezelési tájékoztatóból ismerheti meg, a biztosító mindenkori függô biztosításközvetítôirôl pedig Ön a Magyar Nemzeti Bank, mint pénzügyi felügyelet honlapján tájékozódhat xxxx://xxx.xxx. hu/felugyelet/engedelyezes-es-intezmenyfelugyeles/piaci-szereplok- keresese
A biztosító legfontosabb adatai Név: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Székhely: Magyarország, 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. Levelezési cím: 1502 Budapest, pf. 516. Forint bankszámlaszám: 10918001-00000024-98060007 (IBAN: XX00 0000-0000-0000-0000-0000-0000) Euró bankszámlaszám: 10918001-00000024-98060038 (IBAN: XX00 0000-0000-0000-0000-0000-0000) Számlavezető bank neve (és SWIFT kódja): UniCredit Bank Hungary Zrt. (XXXXXXXX) A Biztosító jogi formája: nyilvánosan működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000