Kiemelési elvek mintaszakaszok

Kiemelési elvek. A kiemelésről az MKOSZ Versenyiroda dönt a 2020/2021-es kadett bajnokság eredményei és a 2021/2022-es junior bajnokság eredményei alapján. A csapatok a két korosztály helyezési sorszámainak összege alapján kerülnek kiemelésre. A csapatok helyezési sorszámai a befejezett bajnokságok esetén az alábbiak alapján kerülnek meghatározásra: 1-8. helyezettek: Az országos „A” döntőn szereplő csapatok. 9-16. helyezettek: Az országos „B” döntőn szereplő csapatok. 17-20. helyezettek: A regionális döntőn szereplő csapatok. Amennyiben egy csapat az adott korosztály bajnokságában nem jutott a legjobb húsz (20) csapata közé, vagy a bajnokságokban nem indult annak a helyezési sorszáma 21. Az első kiemelési helyre a legkevesebb helyezési sorszám összegét elérő sportszervezet kerül. Az azonos kiemelési pontszámot elérő sportszervezetek esetén először a kadett, további azonosság esetén a junior korosztályban elért eredmény rangsorol. Amennyiben további azonosság áll fenn, abban az esetben az MKOSZ sorsolással dönti el a kiemelési sorrendet. A kiemeléseknél az együttműködési megállapodások alapján szerepelt csapatok eredményeit nem kell figyelembe venni. A kiemeléseknél amennyiben egy sportszervezet több csapattal indult akkor elsősorban a legjobb csapat helyezését kell figyelembe venni.
Kiemelési elvek. Kadett: A kiemelésről az MKOSZ Versenyiroda dönt a 2020/2021-es serdülő bajnokság eredményei és a 2021/2022-es kadett bajnokság eredményei alapján. A csapatok a két korosztály helyezési sorszámainak összege alapján kerülnek kiemelésre. Junior: A kiemelésről az MKOSZ Versenyiroda dönt a 2020/2021-es kadett bajnokság eredményei és a 2021/2022-es junior bajnokság eredményei alapján. A csapatok a két korosztály helyezési sorszámainak összege alapján kerülnek kiemelésre. A csapatok helyezési sorszámai az alábbiak alapján kerülnek meghatározásra: 1-8. helyezettek: Az országos „A” döntőn szereplő csapatok. 9-16. helyezettek: Az országos „B” döntőn szereplő csapatok. 17-20. helyezettek: A regionális döntőn szereplő csapatok. Amennyiben egy csapat az adott korosztály bajnokságában nem jutott a legjobb húsz (20) csapata közé, vagy a bajnokságokban nem indult annak a helyezési sorszáma 21. Az első kiemelési helyre a legkevesebb helyezési sorszám összegét elérő sportszervezet kerül. Az azonos kiemelési pontszámot elérő sportszervezetek esetén junior bajnokságban először a kadett, a kadett bajnokságban előszőr a serdülő, további azonosság esetén a junior bajnokságban a junior, a kadett bajnokságban a kadett korosztályban elért eredmény rangsorol. Amennyiben további azonosság áll fenn, abban az esetben az MKOSZ sorsolással dönti el a kiemelési sorrendet. A kiemeléseknél az együttműködési megállapodások alapján szerepelt csapatok eredményeit nem kell figyelembe venni. A kiemeléseknél amennyiben egy sportszervezet több csapattal indult akkor elsősorban a legjobb csapat helyezését kell figyelembe venni.
Kiemelési elvek. A kiemelésről az MKOSZ Versenyiroda dönt a 2020/2021-es serdülő bajnokság eredményei és a 2021/2022-es kadett bajnokság eredményei alapján. A csapatok a helyezési sorszámaik összege alapján kerülnek kiemelésre. A csapatok a 2021/2022-es kadett korosztályban elért eredményei alapján az 1-36. helyezettjének helyezési sorszámai az alábbiak alapján kerülnek meghatározásra. 1-8. helyezettek: Az országos „A” döntőn szereplő csapatok. 9-16. helyezettek: Az országos „B” döntőn szereplő csapatok 17-24. helyezettek: A „B” döntőért kiírt keresztjátékban résztvevők. 25-32. helyezettek: Az Országos Főtábla versenyein elért eredmények alapján. 33-36. helyezettek: A regionális döntőn elért eredmények alapján. Amennyiben egy csapat az adott korosztály bajnokságában nem jutott a bajnokság legjobb harminchat
Kiemelési elvek. A kiemelésről az MKOSZ Versenyiroda dönt a 2020/2021-es serdülő bajnokság eredményei és a 2021/2022-es serdülő bajnokság eredményei alapján. A csapatok a helyezési sorszámaik összege alapján kerülnek kiemelésre. A csapatok helyezési sorszámai a befejezett bajnokságok esetén az alábbiak alapján kerülnek meghatározásra: 1-8. helyezettek: Az országos „A” döntőn szereplő csapatok. 9-16. helyezettek: Az országos „B” döntőn szereplő csapatok 17-32. helyezettek: Az Országos Főtáblán elért eredmények alapján. 33-36. helyezettek: A regionális döntőkön szereplő csapatok.

Related to Kiemelési elvek

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxx Xxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék Utolsó módosítás: 2020_04_01 Hatálya: 2020_09_01 File neve: flip_aszf_ 4_melleklet_adatkezeles_adatbiztonsag_200901_rendes hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c, Telefon: +00 (0) 000-0000; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx).

  • Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Fogalom meghatározások A Szerződésben a következő kifejezéseket az alábbiak szerint kell értelmezni:

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Egyebek 23. Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.