Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/autókemikáliákat tárolhatja. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári nap) köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, a konténerszám megadásával, a Szállító ügyfélszolgálatát értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító 5 munkanapon belül vállalja a konténerek elszállítását. A konténer pontos elszállítás időpontjáról a Szállító minimum 1 munkanappal előbb e-mail-ben értesíti a Megrendelőt. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁ-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFÁ-val növelt összegét megfizetni a Szállító felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer konténert a szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító az Eladó telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/autókemikáliákat kemikáliákat tárolhatja. A konténerek az Eladó tulajdonát képezik, és maximum 2 hónapig (60 naptári napig) a Megrendelő térítésmentes használatában maradhatnak. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári napnapon) belül köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, a konténerszám megadásával, a Szállító ügyfélszolgálatát az Eladó Ügyfélmenedzsmentjét értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító 5 munkanapon belül vállalja 2.1 pontban megadott elérhetőségeken vagy az Eladó által megadott kapcsolattartón keresztül. Amennyiben a konténerek elszállításáta kiszállítástól számított 2 hónapon (60 naptári napon belül) nem kerülnek lejelentésre visszaszállításra a MOL-LUB Ügyfélmenedzsmentjén, Eladó jogosult azt ezt követő időszakra a konténerek után bérleti díjat felszámítani. Megrendelőnek a kiszállítás napját követő 61. naptári naptól kezdődően keletkezik konténer bérleti díj fizetési kötelezettsége, a fizetendő bérleti díj mértéke 3.000 HUF + ÁFA / 30 naptári nap. A Felek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a alapján határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Eladó az adott hónapban keletkezett konténer bérleti díjakról a következő hónap 8 napjáig számlát állít ki a Megrendelő részére, melyben feltünteti a konténerek nyilvántartási számát. A konténer pontos elszállítás időpontjáról bérleti díj kötelezettség azon a Szállító minimum 1 munkanappal előbb enapon szűnik meg, amelyen a konténert Megrendelő lejelenti a MOL-mail-ben értesíti LUB Ügyfélmenedzsmentjére, kivéve azt az esetet, ha a Megrendelőtkonténer a Megrendelőnek felróható okból nem kerül átadásra az Eladó fuvarozójának. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁdíjának ÁFA-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténerval megnövelt összegét Eladó felé megfizetni. Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t díjának ÁFA-val megnövelt összegét Eladó felé megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFÁÁFA-val növelt összegét megfizetni az Eladó felé. Amennyiben a Szállító Megrendelő nem szolgáltatja vissza a konténert, illetve nem tud elszámolni a korábban átvett konténerrel, úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFA-val növelt ellenértékét megfizetni az Eladó felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer konténert a szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A konténerek az Eladó tulajdonát képezik és maximum az átvétel hónapját követő 2. hónap utolsó napjáig a Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/autókemikáliákat tárolhatjakülön térítés nélküli használatában maradhatnak. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári nap) konténereket köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, szándékáról az Eladó Ügyfélmenedzsmentjét értesítse a konténerszám megadásávalmegadásával a 2.1 pontban megadott elérhetőségeken vagy az Eladó által megadott kapcsolattartón keresztül Az Eladó a visszaszállításra lejelentett konténereket kizárólag arról a telephelyről és szállítási címről szállítja vissza, a Szállító ügyfélszolgálatát értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító 5 munkanapon belül vállalja ahová azok eredetileg leszállításra kerültek. Amennyiben a konténerek elszállításátaz átvétel hónapját követő 2. hónap utolsó napjáig nem kerülnek lejelentésre a MOL-LUB Ügyfélmenedzsmentjén, Eladó jogosult azt ezt követő időszakra a konténerek után bérleti díjat felszámítani. A konténer pontos elszállítás időpontjáról bérleti díj fizetési kötelezettség az átvétel hónapját követő 3. hónap első naptári napjától kezdődően keletkezik. A fizetendő bérleti díj mértéke minden megkezdett hónap időtartamára egy teljes havi bérleti díj összege. AdBlue konténer esetén 8.000 HUF + ÁFA / 1 hónap, minden egyéb típusú konténer esetén 6.500 HUF + ÁFA / 1 hónap. A Felek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a alapján időszakonkénti elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Eladó az adott hónapban keletkezett konténer bérleti díjakról a Szállító minimum következő hónap 25. napjáig számlát állít ki a Megrendelő részére, melyben feltünteti a konténerek nyilvántartási számát. A konténer bérleti díj kötelezettség azon a napon szűnik meg, amelyen a konténert Megrendelő lejelenti a MOL-LUB Ügyfélmenedzsmentjére, kivéve azt az esetet, ha a konténer a Megrendelőnek felróható okból nem kerül átadásra az Eladó fuvarozójának. Az Eladótól származó konténer a szállítástól kezdődően maximum 1 munkanappal előbb eévig maradhat a Megrendelő birtokában, amely lejártát követő 14 napon belül jeleznie kell annak visszaszállíthatóságát. A 2 hetes türelmi határidőig le nem jelentett, vagy lejelentett, de nem visszaszállítható konténer a Megrendelőnek megvásárlási kötelezettséget jelent. Megvásárlás esetén a Megrendelő köteles számla ellenében, egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFA-mail-ben értesíti val növelt összegét megfizetni (Konténer árak az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: AdBlue konténer: 82.500.- HUF + ÁFA, minden egyéb típusú konténer: 65.500.- HUF + ÁFA). A fizetendő díjak összegét az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a MegrendelőtMegrendelő és Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni. Erről az Eladó köteles a mindenkor hatályos magyar számlázási szabályoknak megfelelő számlát kiállítani a Vevő részére. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. A Megrendelő a konténerekben kizárólag az Eladó telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/kemikáliákat tárolhatja. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁdíjának ÁFA-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténerval megnövelt összegét Eladó felé megfizetni. (Tisztítási díj az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: 8.000.- HUF + ÁFA / egyszeri tisztítás) Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t díjának ÁFA-val megnövelt összegét Eladó felé megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. (Javítási díj az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: minimum: 15.000.- HUF + ÁFA) Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFÁÁFA-val növelt összegét megfizetni az Eladó részére. Amennyiben a Szállító Megrendelő nem szolgáltatja vissza a konténert, illetve nem tud elszámolni a korábban átvett konténerrel, úgy köteles egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFA-val növelt ellenértékét megfizetni az Eladó felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni. A konténer elszállítását pecséttel és aláírásokkal ellátott 2 példányos szállítólevéllel kell dokumentálni. A Megrendelő köteles a saját példányát megőrizni, ennek hiányában az elszállítás meghiúsultnak tekintendő.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/autókemikáliákat tárolhatja. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári nap) köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, a konténerszám megadásával, a Szállító ügyfélszolgálatát értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító 5 munkanapon belül vállalja a konténerek elszállítását. A konténer pontos elszállítás időpontjáról a Szállító minimum 1 munkanappal előbb e-mail-ben értesíti a Megrendelőt. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Amennyiben Megrendelő 2 hónap (60 naptári nap) elteltével nem szolgáltatja vissza a kiürült konténereket, használati díjat+ÁFÁ-t köteles fizetni utánuk. A használati díj mértéke havi 8.500 HUF+ÁFA /konténer minden olyan hónap után, amelyben a 60 napon túli használat ténye fennáll. Amennyiben a mérés napján a nyilvántartás szerint a konténer a Megrendelőnél több mint 60 napja található, Szállító számlát állít ki a használati díjról az elszámolási időszakot követő 7 munkanapon belül. Az időszak mérése minden hónap utolsó munkanapján történik a Szállító nyilvántartásából. A számla teljesítési dátuma és fizetési határideje az elszámolási időszakot követő 15. nap. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag műanyag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁ-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t díját+ÁFÁ-t megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFÁ-val növelt összegét megfizetni a Szállító felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer konténert a szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A konténerek az Eladó tulajdonát képezik és maximum az átvétel hónapját követő 2. hónap utolsó napjáig a Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/autókemikáliákat tárolhatjakülön térítés nélküli használatában maradhatnak. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári nap) konténereket köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, szándékáról az Eladó Ügyfélmenedzsmentjét értesítse a konténerszám megadásávalmegadásával a 2.1 pontban megadott elérhetőségeken vagy az Eladó által megadott kapcsolattartón keresztül Az Eladó a visszaszállításra lejelentett konténereket kizárólag arról a telephelyről és szállítási címről szállítja vissza, a Szállító ügyfélszolgálatát értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító 5 munkanapon belül vállalja ahová azok eredetileg leszállításra kerültek. Amennyiben a konténerek elszállításátaz átvétel hónapját követő 2. hónap utolsó napjáig nem kerülnek lejelentésre a MOL-LUB Ügyfélmenedzsmentjén, Eladó jogosult azt ezt követő időszakra a konténerek után bérleti díjat felszámítani. A konténer pontos elszállítás időpontjáról bérleti díj fizetési kötelezettség az átvétel hónapját követő 3. hónap első naptári napjától kezdődően keletkezik. A fizetendő bérleti díj mértéke minden megkezdett hónap időtartamára egy teljes havi bérleti díj összege. AdBlue konténer esetén 11.000 HUF + ÁFA (EUR-ban történő megállapodások esetén a Szállító minimum számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg) / 1 munkanappal előbb ehónap, minden egyéb típusú konténer esetén 7000 HUF + ÁFA (EUR-mailban történő megállapodások esetén a számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg) / 1 hónap. Amennyiben a visszaszállításra lejelentett konténer szállítása a Megrendelő hibájából meghiúsul, úgy erről jegyzőkönyvnek kell minden esetben készülnie, ami alapján az Eladó konténerenként 1 havi bérleti díjnak megfelelő szolgáltatási díjat számlázhat ki. A Felek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a alapján időszakonkénti elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Eladó az adott hónapban keletkezett konténer bérleti díjakról a következő hónap 25. napjáig számlát állít ki a Megrendelő részére, melyben feltünteti a konténerek nyilvántartási számát. A konténer bérleti díj kötelezettség azon a napon szűnik meg, amelyen a konténert Megrendelő lejelenti a MOL-ben értesíti LUB Ügyfélmenedzsmentjére, kivéve azt az esetet, ha a Megrendelőtkonténer a Megrendelőnek felróható okból nem kerül átadásra az Eladó fuvarozójának. Az Eladótól származó konténer a szállítástól kezdődően maximum 1 évig maradhat a Megrendelő birtokában, amely lejártát követő 14 napon belül jeleznie kell annak visszaszállíthatóságát. A 2 hetes türelmi határidőig le nem jelentett, vagy lejelentett, de nem visszaszállítható konténer a Megrendelőnek megvásárlási kötelezettséget jelent. Megvásárlás esetén a Megrendelő köteles számla ellenében, egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFA-val növelt összegét megfizetni (Konténer árak az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: AdBlue konténer: 110 800.- HUF + ÁFA (EUR-ban történő megállapodások esetén a számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg), minden egyéb típusú konténer: 72 200.- HUF + ÁFA (EUR- ban történő megállapodások esetén a számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg) ). A fizetendő díjak összegét az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni. Erről az Eladó köteles a mindenkor hatályos magyar számlázási szabályoknak megfelelő számlát kiállítani a Vevő részére. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. A Megrendelő a konténerekben kizárólag az Eladó telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/kemikáliákat tárolhatja. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁdíjának ÁFA-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténerval megnövelt összegét Eladó felé megfizetni. (Tisztítási díj az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: 8.000.- HUF + ÁFA (EUR-ban történő megállapodások esetén a számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg) / egyszeri tisztítás) Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t díjának ÁFA-val megnövelt összegét Eladó felé megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. (Javítási díj az ÁSZF hatályba lépésének időpontjában: minimum: 15.000.- HUF + ÁFA (EUR-ban történő megállapodások esetén a számla kiállításának napján érvényes MNB középárfolyamon kerül átszámításra az összeg) Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFÁÁFA-val növelt összegét megfizetni az Eladó részére. Amennyiben a Szállító Megrendelő nem szolgáltatja vissza a konténert, illetve nem tud elszámolni a korábban átvett konténerrel, úgy köteles egy új konténer aktuális beszerzési árának ÁFA-val növelt ellenértékét megfizetni az Eladó felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni. A konténer elszállítását pecséttel és aláírásokkal ellátott 2 példányos szállítólevéllel kell dokumentálni. A Megrendelő köteles a saját példányát megőrizni, ennek hiányában az elszállítás meghiúsultnak tekintendő.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Konténeres szállítás esetén. Konténer a Szállító tulajdonát képezi, és maximum 2 hónapig (60 naptári nap) a Megrendelő használatában marad. A teljesítés helyén a Megrendelő képviselője darabszámlálást és konténerek szám szerinti azonosítását követően a konténer konténert a szállítólevél lebélyegzésével és aláírásával veszi át. Amennyiben a darabszám egyezik a valósággal, az azonosítószám viszont nem, de a Megrendelő átveszi a konténert, ezt a szállítólevélen köteles jelölni, illetve erről jegyzőkönyvet állít ki a fuvarozó, melyet a Megrendelő képviselőjének is alá kell írni. A Megrendelő a konténerekben kizárólag a Szállító az Eladó telephelyén azokba beletöltött kenőanyagokat/kenőanyagokat/ autókemikáliákat tárolhatja. A konténerek az Eladó tulajdonát képezik, és maximum 2 hónapig (60 naptári napig) a Megrendelő térítésmentes használatában maradhatnak. A Megrendelő az üres konténereket, az átvételt követő 2 hónapon belül (60 naptári napnapon) belül köteles kifogástalan állapotban, tisztán, elszennyezetlenül, összes tartozékával együtt visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatás napja az a nap, amikor a Szállító vagy megbízottja szállítójárművére a konténer fizikailag felkerül. A Megrendelő felelőssége, hogy a konténer visszaszolgáltatási szándékáról, a konténerszám megadásával, a Szállító az Eladó ügyfélszolgálatát értesítse a 00-00-000-000 ingyenes zöld számon, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szállító Eladó 5 munkanapon belül vállalja a konténerek elszállítását. Amennyiben a konténerek a kiszállítástól számított 2 hónapon (60 naptári napon belül) nem kerülnek lejelentésre visszaszállításra a MOL-LUB Ügyfélszolgálatán, Eladó jogosult azt ezt követő időszakra a konténerek után bérleti díjat felszámítani. Megrendelőnek a kiszállítás napját követő 61. naptári naptól kezdődően keletkezik konténer bérleti díj fizetési kötelezettsége, a fizetendő bérleti díj mértéke 3.000 HUF + ÁFA / 30 naptári nap. A Felek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a alapján határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Eladó az adott hónapban keletkezett konténer bérleti díjakról a következő hónap 15. napjáig számlát állít ki a Megrendelő részére, melyben feltünteti a konténerek nyilvántartási számát. A konténer pontos elszállítás időpontjáról bérleti díj kötelezettség azon a Szállító minimum 1 munkanappal előbb enapon szűnik meg, amelyen a konténert Megrendelő lejelenti a MOL-mail-ben értesíti LUB Ügyfélszolgálatára, kivéve azt az esetet, ha a Megrendelőtkonténer a Megrendelőnek felróható okból nem kerül átadásra az Eladó fuvarozójának. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Nem megfelelősség esetén a fuvarozó köteles a kifogás tényét a fuvarlevélre/jegyzőkönyvre rávezetni és igazoltatni. Ez esetben a javítás/tisztítás költsége kiterhelésre kerül Megrendelő felé. Megrendelő a használatában lévő konténerek állapotáért felelősséget vállal. Az esetleges tisztítási költségeket a Megrendelő nem szerződésszerű magatartása miatt a Szállító a Megrendelő felé terhelő levélben jogosult érvényesíteni. Amennyiben a sérült konténer javítható javításának munkadíját és a pótolandó tartozékok költségeit Szállító terhelő levélben áthárítja a Megrendelő felé. Amennyiben a visszaérkező, Szállító tulajdonát képező konténer külsérelmi nyomokkal (például tört műan yag belső tartállyal vagy külső vázzal), javíthatatlan állapotban érkezik vissza, akkor a Megrendelő köteles az új konténer beszerzési árának megfelelő mértékű díjat megfizetni a Szállító terhelő levele alapján. Amennyiben Megrendelő szennyezetten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles tisztítási díjat+ÁFÁdíjának ÁFA-t fizetni, melynek mértéke 4.500 HUF+ÁFA/konténerval megnövelt összegét Eladó felé megfizetni. Amennyiben Megrendelő sérülten szolgáltatja vissza a konténereket úgy köteles a javítás díját+ÁFÁ -t díjának ÁFA-val megnövelt összegét Eladó felé megfizetni, melynek mértéke 7.500 HUF+ÁFA/konténer. Amennyiben Megrendelő javíthatatlan állapotban szolgáltatja vissza a konténereket konténereket, úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFÁÁFA-val növelt összegét megfizetni az Eladó felé. Amennyiben a Szállító Megrendelő nem szolgáltatja vissza a konténert, illetve nem tud elszámolni a korábban átvett konténerrel, úgy köteles egy új konténer beszerzési árának ÁFA-val növelt ellenértékét megfizetni az Eladó felé. A fizetendő díjak összegét a Szállító terhelő levele az Eladó számlája alapján Megrendelő köteles a Megrendelő és Szállító Eladó között érvényben lévő megállapodás szerinti fizetési határidővel megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions