Common use of Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai Clause in Contracts

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Szeged Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Szeged Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Szeged Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Miskolc Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Miskolc Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Miskolc Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Dunaújváros Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Dunaújváros Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Dunaújváros Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Érd Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Érd Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Érd Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Székesfehérvár Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Székesfehérvár Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Székesfehérvár Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem kötelesköteles.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Szentendre Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Szentendre Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Szentendre Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Szigetszentmiklós Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Szigetszentmiklós Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Szigetszentmiklós Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Zalaegerszeg Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Zalaegerszeg Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Zalaegerszeg Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Kaposvár Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Kaposvár Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Kaposvár Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Szolnok Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Szolnok Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Szolnok Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Kecskemét Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Kecskemét Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Kecskemét Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Debrecen Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Debrecen Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Debrecen Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.112.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.212.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Xxxxxx Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.312.3.3. A Logiscool Békéscsaba Csepel Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Csepel Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.112.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.212.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Budaörs Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.312.3.3. A Logiscool Békéscsaba Iskola Budaörs Xxxxxx jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Iskola Budaörs Xxxxxx kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.112.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.212.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Győr Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.312.3.3. A Logiscool Békéscsaba Győr Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Győr Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Gyál Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Gyál Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Gyál Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.112.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.212.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Pécs Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.312.3.3. A Logiscool Békéscsaba Pécs Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Pécs Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek (Ászf)

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Tatabánya Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Tatabánya Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Tatabánya Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Zugló Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Zugló Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Zugló Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Xxxxxx Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Csepel Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Csepel Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Újbuda Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Újbuda Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Újbuda Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Győr Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Győr Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Győr Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek (Ászf)

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Békásmegyer Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Békásmegyer Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Békásmegyer Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.112.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.212.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Szolnok Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.312.3.3. A Logiscool Békéscsaba Szolnok Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Iskola Szolnok Xxxxxx kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Kispest Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Kispest Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Kispest Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kurzusra létrejött Szerződés megszűnésének speciális szabályai. 11.3.1. A Szerződés Kurzus esetén minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha valamely esedékessé vált Kurzus díj a számlában megállapított fizetési időpont szerinti naptári hónap utolsó napjáig nem kerül kiegyenlítésre vagy a fizetés nemteljesítettnek tekintendő a jelen ÁSZF alapján, az adott naptári hónap utolsó napján. 11.3.2. A Törvényes Képviselő a Szerződést jogosult írásban felmondani a Logiscool Tanév során, indokolás nélkül, a Logiscool Tanév valamely naptári hónapjának utolsó napjára, mely esetben a Szerződés a felmondás közlésének naptári hónapjának utolsó napjával megszűnik. A felmondás naptári hónapjára járó Kurzus díj a Logiscool Békéscsaba Pécs Iskolát megilleti, annak visszatérítésére nem köteles függetlenül attól, hogy a Diák a felmondás hónapjában a Kurzus tanóráin részben vagy egészben részt vett-e. Amennyiben a Kurzus díj egyössszegben több naptári hónapra előre kiegyenlítésre került, úgy a felmondás hónapját követő naptári hónapokra előre kifizetett Kurzus díj(ak) visszajár. 11.3.3. A Logiscool Békéscsaba Pécs Iskola jogosult a Szerződés felmondására abban az esetben, ha valamely nem várt ok következtében egy adott Xxxxxx Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Logiscool Békéscsaba Pécs Iskola kizárólag a már befizetett Kurzus díjat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek