Kárigény bejelentése és kárigényről szóló értesítés mintaszakaszok

Kárigény bejelentése és kárigényről szóló értesítés. 5.5.1. A Biztosított a vele szemben érvényesített Kárigényeket, illetve azokat a körülményeket, amelyek Kárigény érvényesítéséhez vezethetnek, az köteles írásban bejelenteni, az alábbi címen: Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe H-1139 Buxxxxxx, Xxxx xx 00. Tel.: (00 0) 000 0000 xxxxxxxxx@xxxxxxxxx.xx 5.5.2. Amennyiben a Kárigény bejelentése postai úton történik, a jelen biztosítási feltételek alkalmazásában a feladás dátumát kell a Kárigény bejelentése dátumának tekinteni, amelynek megtörténtét és pontos időpontját a Biztosított a feladóvevénnyel bizonyítja. 5.5.3. A jelen biztosítási feltételek, illetve az arra való utalással megkötött biztosítási szerződés alapján a Biztosító helytállási (kártérítési) kötelezettsége csak abban az esetben áll fenn, ha a Biztosított a vele szemben az adott ügy kapcsán első alkalommal a Biztosítási időszak vagy a Felfedezési időszak alatt érvényesített Kárigényt haladéktalanul, de legkésőbb a Biztosítási időszak vagy a Felfedezési időszak lejáratát követő 30 napon belül bejelenti a Biztosítónak, ez utóbbi esetben feltéve, hogy a Kárigény Biztosított általi bejelentésére azt követő 30 napon belül kerül sor, hogy a Kárigényt a Biztosítottal szemben az adott ügy kapcsán első alkalommal érvényesítették. 5.5.4. Amennyiben a Biztosítási időszak vagy a Felfedezési időszak tartama alatt a Biztosítóhoz Kárigényt jelentenek be, úgy a Biztosító minden további Kárigényt, amely (i) a korábban bejelentett Kárigényben állított tényekből ered, azokon alapul, illetve azoknak tulajdonítható, vagy (ii) a korábban bejelentett Kárigény alapját képező Kötelezettségszegésből ered, vagy a korábban bejelentett Kárigényben említett más Kötelezettségszegésen alapul, a Biztosító úgy tekinti, mint amit a Biztosítottal szemben a korábbi Kárigény Biztosítóhoz való bejelentésének időpontjában érvényesítettek, és a Biztosítóhoz ugyanebben az időpontban bejelentettek. 5.5.5. Amennyiben a Biztosítási időszak vagy a Felfedezési időszak tartama alatt a Biztosítottnak olyan körülmények jutnak tudomására, amelyekből észszerűen következtetni lehet arra, hogy a Biztosított elleni Kárigényhez vezethetnek, és a Biztosított a Biztosítót írásban értesíti ezekről a körülményekről, továbbá a Kárigényt feltételező okokról - az időpontokra és az érintett személyekre vonatkozó teljes részletességgel -, úgy a Biztosító bármely Kárigényt, amelyet utóbb a Biztosítottal szemben érvényesítenek, és amelyet a Biztosítónak bejelentenek, továbbá amely (i) a Biztosítot...
Kárigény bejelentése és kárigényről szóló értesítés. A károkat az AIG Europe S. A. Magyarországi Fióktelepének Kárrendezési Osztályára kell írásban bejelenteni: AIG Europe S. A. Magyarországi Fióktelepe

Related to Kárigény bejelentése és kárigényről szóló értesítés

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Biztosítási esemény bejelentése A Ptk. 6:471. §-ától eltérően a biztosítottnak nem csak írásban van lehetősége felelősségbiztosítási káresemény bejelentésére, hanem jelen feltétel 7.A.1. pontjában meghatározott egyéb kárbejelentési módokon is.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

  • A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)

  • A biztosítási esemény bejelentése (1) A Vevônek vagy a Résztvevônek a biztosítási esemény bekövetkezését legfeljebb 12 órán belül – az ebben való akadályoztatás esetén az akadály megszûnését követôen késedelem nélkül – be kell jelentenie az EUB-Assistance felé az alábbi adatok megadásával: – a lemondott Szolgáltatás idôpontja, a szolgáltató neve, és címe – a Szolgáltatásra vonatkozó szerzôdés szerzôdôjének, neve és címe, – a lemondott Xxxxxxxxx(k) neve, – a Szolgáltatás lemondásának, vagy megszakításának oka, pontosan meghatározva, – ha a Szolgáltatás lemondásának, vagy megszakításának oka valamely személy betegsége vagy balesete, akkor a beteg vagy balesetet szenvedett személy neve, címe, telefonszáma – ahol a bejelentést követô 5 napon belül bármikor elérhetô, valamint az egészségügyi ellátást végzô szolgáltató (pl. orvos, kórház) neve és elérhetôsége, – bejelentô neve, címe és telefonszáma (2) A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha a Szerzôdô, illetve a Vevô a biztosítási esemény bekövetkezését a fent megadott határidôben az EUB-Assistance, vagy a Biztosító részére nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (3) Ha a Szerzôdô, vagy a Vevô által a Biztosító felé tett nyilatkozatok indokolatlanul eltérnek egymástól, vagy az eltérés ésszerû illetve tényszerû indoka nem igazolt, úgy a Biztosító a korábban tett nyilatkozatot fogadja el valósnak.

  • A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18

  • Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 1.1. A Szerzôdô és a Biztosított a szerzôdéskötéskor köteles a Biztosítóval a valóságnak megfelelôen közölni a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt, amelyeket ismert vagy ismernie kellett, és amelyekre a Biztosító írásban kérdést tett fel. 1.2. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelô válaszokkal a Szerzôdô fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 1.3. Amennyiben a Szerzôdô és a Biztosított személye nem azonos, úgy a Szerzôdô köteles tájékoztatni a Biztosított(ak)at a biztosítási szerzôdés tartalmáról, illetve minden, a biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos változásról, a szerzôdés megszûnésérôl is. 1.4. Az adatok valóságtartalmáért a Szerzôdô és a Biztosított is felelôs. A közölt adatok ellenôrzését a Biztosító részére lehetôvé kell tenni. A Biztosító ellenôrzési lehetôsége a Szerzôdôt és Biztosítottat a közlési kötelezettség alól nem mentesíti. 1.5. A Szerzôdô fél köteles a lényeges körülmények változását a Biztosítónak 15 napon belül írásban bejelenteni. Lényegesnek tekinthetô mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosítási ajánlaton adat szerepel, akár kérdésre válaszolva, akár nyilatkozatként. 1.6. Amennyiben a Szerzôdô vagy biztosított vállalkozás, úgy a változás bejelentési kötelezettségének körébe tartozik átalakulásának, felszámolási-, csôd- vagy végelszámolási eljárása megindulásának bejelentése. 1.7. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a Szerzôdô fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. 1.8. A közlésre, illetôleg változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a Szerzôdô felet és a Biztosítottat: egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett és a közlésre illetve bejelentésre köteles lett volna. 1.9. Ha a szerzôdés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változás bejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat.

  • Változás bejelentési kötelezettség Ön 8 napon belül köteles bejelen- teni – lényeges körülmények változása esetén írásban – és szükség esetén okiratokkal igazolni a biztosítás meg- kötése után bekövetkezett változáso- kat, így különösen: • a biztosított (szerződő) nevének, lakhelyének (székhelyének, telep- helyének), bankszámlaszámának, (gazdálkodó vagy egyéb szervezet esetén adószámának is), e-mail címének, telefonszámának a megváltozását; • ha a szerződő jogi személy, akkor annak más jogi személlyel való egyesülését, szétválását, vagy átalakulását és egyéb okból való megszűnését; • a gépjármű engedélyköteles átalakí- tását vagy a gépjármű felszereltsé- gének megváltoztatását (pl. egyéb extra felszereltség); • a gépjármű forgalomból való végle- ges kivonását; • a gépjármű törzskönyvének, forgalmi engedélyének elvesztését, ellopását; • a gépjármű nyitásához és indításá- hoz szükséges tartozékok (kulcsok, indítókártyák stb.) bármelyikének elvesztését, ellopását, pótlását, másolását; • a biztosított gépjármű bérgépjármű- ként, taxiként vagy személyszállítás céljára történő hasznosítását; • a biztosított gépjármű követelés biz- tosítékául történő lekötését; • azt a tényt, hogy a biztosított gép- jármű veszélyes anyagot szállít. Nem minősül bérgépjárműnek a 12 hónapot meghaladó tartamú bér- leti szerződéssel, lízingszerződéssel hasznosított gépjármű, feltéve, hogy a bérlő, illetve a lízingbe vevő nem hasz- nosítja azt további bérbeadással.

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • Adatváltozás bejelentése Az Előfizető az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül tájékoztatja. A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.